Az iskola

Történetével külön kell foglalkoznunk. A sárvári iskola a régió egyik jelentős műhelye volt. Az eddigi leírásban is érintettük már a reformációval együtt járó kibontakozást, együtt volt ez a kettő fontos: a templom és iskola. Országos híre volt a „szigeti” iskolának. Itt tanított Sylvester János, Beythe István, Sibolti Demeter, Cziczak János, Pálházi Göncz Miklós, Dongó Gergely, Lethenyei István többek között. Ezt a fejlődést állította meg az ellenreformáció rendelete 1681-ben, amely nemcsak nyilvános istentiszteletek, hanem az iskolák tartását is betiltotta. Megyénként két-két iskola maradhatott (Vas megyében ez is: Nemescsó és Nemesdömölk). A virágzó és európai hírnévnek örvendő, magas képzést nyújtó sárvári iskola is a vidéki plébániai iskolák színvonalára süllyedt. Csupán az elemi ismereteket tanították ezután Sárváron.26 Az 1730-as években elindult a katolikus iskolák fejlesztése. „1777-ben jelent meg a Ratio Educationis (a nevelés rendszeresítése), amely katolikus főigazgató hatáskörébe helyezte az összes iskolát (célja mögött összbirodalmi érdekek húzódtak meg a németesítéssel, a katolikus vallás elsőbbségének biztosításával). A protestánsok többször kérvényezték az iskola indítását, de választ sem kaptak.

A türelmi rendelet hozott döntő változást 1781-ben. Lehetőséget adott templom és lelkész tartása mellett iskola építésére és tanító tartására is. 1781-ben Sárváron 733 katolikus, 92 evangélikus, 25 zsidó és görög vallású ember élt. Az evangélikus gyermekek száma nem haladta meg húszat, ezért a nagysimonyi gyülekezethez és iskolához csatlakoztak évekig. A gondnoki számadó könyv tanúsága szerint 1797-től újra tanítója van a gyülekezetnek, Fábry Károly, akit 1799-ben Jókuti János követett. Amikor nem volt tanítóra erő, akkor a lelkészek tanították a gyermekeket.

1813-ban pontos felmérés történt. Ez leírja, hogy „a házak végén a kovács mezőnél” van egy iskola, amely egyetlen osztályból állt. A tanítók az iskola mellett szoba-konyhás lakásban laktak. Ezután volt az említett 1829-es tűzvész, amely ezt az épületet is elpusztította. Az oktatást az elköltözött tanító helyett az ide járó lelkész folytatta ideiglenes teremben. Igyekeztek a hiányt pótolni. 1841-ből van egy adat: „a város közös pénztárából az oskola építéséhez 650.- Ft.” Mások is adakoztak, a gyűjtés később „sorsjegyek” eladásával folytatódott.

1836-tól, Ráhner Mátyás lelkész beiktatása után ideiglenes helyiségben maga kezdett tanítani. 1839-ben iskolaügyben is jelentős gyűjtés indult el. 1852-ben épült fel az iskola, amely még a századfordulón is állt. Ez volt a rábabogyoszlói leánygyülekezetnek is az iskolája 1852-től. Ide jártak a felsőpatyi gyermekek is. 1867-től Lórántfy Lajos volt a tanító.

A kezdeti és a később is visszatérő nehezebb időkben több esetben a lelkészi szolgálat mellett a tanítói szolgálatot is ugyanaz a személy látta el. 1871-ben püspöki látogatás volt. Ekkor 26 fiú és 18 leány tanult az iskolában. 1872 júliusától 1885-ig vezették a sárvári evang. iskola jegyzőkönyvét, amely minden örömről és nehézségről számot ad ebből az időből.

„Egy folyosóról nyílt a tanterem. Az északi oldalra néző osztályteremnek négy ablaka volt az utcai frontra. Külön bejárattal készült a tanítói lakás: három szoba, kamra, konyha.” De lassan ez az iskola szűk lett, a gyermekek száma 76-ra növekedett. 1909-ben Talabér Istvánnal szerződést kötöttek egy új, nagyobb iskola építéséhez. A szerződést Mesterházy László lelkész, Berke Géza gondnok és Riedl Imre írták alá egyházi részről, valamint a megbízott mesterek. Most a gyűjtésen kívül az egyházkerület és más egyházi szervek segítségét is igénybe kellett venni. A ma is álló iskola és tanítólakás épületét 1909-ben szentelték fel.