Kőszeg leánya (1862. dec. 28–1892. dec. 31.)

1862. október 8-án a gondnok és a jegyző levélben kérték Kőszeg szabad királyi város evangélikus egyházközségét, hogy a szombathelyi protestánsokat fogadja be fiókgyülekezetként, mert „első zsengéjében sokkal gyengébb, semhogy önállólag magát fenntarthatná”. Az 1862. december 28-i befogadó határozat szerint már filiaként csatlakozott a szombathelyi egyházközség a kőszegi anyagyülekezethez.

Még 1862 őszén megnyílt a protestáns iskola Szombathelyen. Tíz évig működött, kicsi létszámmal. Tanítói: Kovács Pál 1862/63, Dietrich Károly 1863/64, Németh Ferenc 1864−1868, Strancz Gusztáv 1868–1872. Közülük Németh Ferenc kinevezést kapott 1874-ben a városi népiskolába, később a gyülekezet pénztárosa és kántora lett haláláig, 1916-ig. Az első tanévben a Fück gondnok Hosszú utcai házában bérelt helyiségben folyt a tanítás (ma Thököly u. 40). 1863-ban sikerült a gyülekezetnek saját ingatlant vásárolni a város akkor még külső, mezőgazdasági övezetében. Itt, a mai Nárai – Körmendi – Kálvária utcák által határolt területen találhatók ma is egyházi épületeink. A vételárat három év alatt fizették ki. A telken álló régi házban helyezték el a tantermet és a tanítói lakást (ma Körmendi út 2./a, a lelkészi hivatal épülete).

Az iskolai helyiségben tartották az istentiszteleteket. Az 1863. május 17-én elfogadott szerződés szabályozta az anyagyülekezet és filiája viszonyát. E megállapodás alapján a kőszegi lelkészek végeztek Szombathelyen minden lutheránus egyházi tevékenységet. Schneller Vilmos parókus lelkész tartotta a német istentiszteleteket évi 3-6, a magyar prédikátor a magyar nyelvűeket általában évi 2 alkalommal. Évente 3-4 esetben, ünnepeken, az egyházasrádóci kálvinista lelkész is felkereste híveit: Kós Ferenc, 1868-tól Somogyi Gyula. Keresztelésre, esketésre, temetésre a család hívására és költségére érkezett a városba az illetékes lelkész. A protestáns halottakat felekezeti megkülönböztetés nélkül mindenkor a köztemetőbe temették.

A két testvérfelekezet között írásbeli megállapodásnak nem maradt nyoma. A „választmányban” számarányuknak megfelelően voltak képviselve. Valószínűleg a nagygeresdi egyezséget tekintették (1833) irányadónak a gyakorlatban.