I. A gyülekezet története az első megalakulástól az ellenreformáció idején történt megszűnésig (1626–1732)

A németországi reformáció, Luther Márton 95 tételének nyilvánossá válása (1517) után hamarosan Magyarországon is megjelentek a reformátor iratainak vásárlói, olvasói, tanításának elfogadói. Az országban mindenütt felbukkantak a reformált egyházi tanítás vallói, és előbb-utóbb mindenütt keresték hitük és istentiszteleti életük gyakorlásának lehetőségeit.

Simonyi földesurai először 1626-ban kezdeményezték lelkész meghívását, mégpedig Zdáni Mihály sárvári rektor (tanító) személyében. Az ő lelkésszé avatása a csepregi alsó templomban történt. Korábban a simonyi evangélikusok az intai egyházhoz tartoztak, mint annak „principális filiá”-ja (első leánygyülekezete). Zdáni előbb Mesterit gondolta állomáshelyének, de végül is abban állapodtak meg, hogy a paplak Simonyiban épüljön, istentisztelet pedig vasárnap reggel Simonyiban, azután Mesteriben, délután pedig Tokorcson legyen. Így alakult meg a simonyi evangélikus egyház Mesteri és Tokorcs filiákkal.

A fellelhető írásos források arról nem beszélnek, hogy akkortájt a simonyi evangélikus híveknek milyen lehetőségük volt templomépítésre, vagy hol tartották istentiszteleteiket. Feltételezhető, hogy első templomuk a mai római katolikus templom helyén állhatott. Ezt tartja az a hagyomány, amiről Mód Aladár ír 1943-ban egy „Az evangélikus templomok adataira vonatkozó kérdőív” kérdése alapján, megjegyezve, hogy „a gyülekezet birtokában ebből a korból – sajnos – nincsenek feljegyzések”.

Payr Sándor A Dunántúli Evangélikus Egyházkerület története című munkájában közli a megválasztott lelkész díjlevelét is, mely szerint a lelkész fizetése az alábbi öt forrásból tevődik össze: „I. Minden helytartó ember vasvári félköböl búzát ád és készpénzt 15 denárt. Szántanak 3 holdat simonyiak, bevetik, megaratják és behordják. Rétjét megkaszálják, behordják. Minden marhás ember egy-egy szekér fát ad. Ifjak eskettetésétől jár d. 25, egy meszely bor, egy pecsenye és egy czipó kenyér. Két özvegy esküdtetésétől egy egész abrosz, avagy den. 80. Özvegytől fél annyi. Kereszteléstől egy kappan és egy kenyér. Komapénz egy-egy pénz, beavatástól d. 4 és egy kenyér. Temetéstől, ha predikál d. 25, ha csak énekel d. 12 és egy pecsenye, egy kenyér és egy messzely bor. Háznál való gyóntatástól d.4 és egy kenyér. Közönséges gyóntatástól, kinek-kinek az ő conscientiája (lelkiismerete) mit akar adni. II. Zsellérek, akik nem szántanak és másnál laknak, adnak d. 15; kaszálásban, aratásban ezek is tartoznak segíteni. Özvegyasszonyok, kik rokkájokkal keresik életeket, adnak d. 7, avagy egy napi munkát. III. Mesteri uraim is, mivelhogy egyenlők az szolgálat elvételben in omnibus punctis (minden pontban) azon szerént tartoznak mind korczot adni, szántani, aratni, takarni, kaszálni, fát hordani, mint a simonyi uraimék és a personalis accidentiákat (személyi járulékokat) is azon megírt állapottal praestálni (teljesíteni). IV. Tokorcsi filialisban is minden házi ember vasvári félköböl búzát és d. 15 ád és egy-egy szekér fát; két holdat szántani, bevetni, megaratni, behordani; reájok jutó rétet is megkaszálni, felgyűjteni és behordani; azonkívül minden accidentiákat az szerént, mint a simonyiak és mesteriek, fizetni. V. Tavaszinak Simonyi és Mesteri két-két holdat, tokorcsiak egy holdat tartoznak megszántani és bevetni, de a Minister (lelkész) maga megaratni és behordani.”

Bár Zdáni lelkésznek ez a díjlevél igen szép fizetést biztosított, ennek ellenére őt 1630-ban már Rábaszentmihályon, 1633-ban pedig Ostffyasszonyfán, majd 1635-ben Újkéren találjuk. Így Simonyinak új lelkészt kellett keresni. Soldos Ferenc lelkészt hívták meg, akit 1635-ben avattak fel a Veszprém megyei Külsővatra. Onnan jött el Simonyiba. Annyit tudunk róla, hogy 1646-ban már és 1651-ben még Simonyiban volt. 1652-ben már Galli György a lelkész, aki csak rövid időt töltött itt, mert szerencsétlen első házassága az asszony hűtlenségének gyanúja miatt felbomlott, majd második házasságkötése miatt 1653-ban a kerület megfosztotta lelkészi állásától. Utána Losi András jött. Ő eredetileg református volt, de 1651-ben áttért az evangélikus egyházba. Korábban Ugodon volt, de mivel ott panasz volt ellene, áthelyezték Simonyiba. A panaszok azonban itt is megújultak. Ügyében először 1657-ben Musay püspök megbízásából Joos György vázsonyi lelkész, mint kemenesaljai alesperes, majd később Zvonarics Sámuel főesperes vizsgálódott. Losi lelkész magát mentegetve s az ugodi vádakat is rágalomnak mondva levelet írt a püspökhöz. Az 1659-i büki gyűlés azonban végül mégis örökre kizárta az evangélikus egyházból.

1668-tól Dimiakovics Péter volt a lelkész Simonyiban, aki egyben alesperes is volt. Őt 1650-ben Széplakra avatták fel. A gyászévtized (1671–1681) idején, 1674-ben a pozsonyi törvényszék előtt hivataláról lemondó nyilatkozatot (reverzálist) írt alá. Az 1695. évi egyházlátogatás szerint viszont 1680-ban mégis volt itt egy Bognár Mihály nevű lelkész. Ekkor is Mesteri és Tokorcs volt Simonyi filiája. A jegyzőkönyv megemlíti, hogy a mesteriek megtagadták a gabonajárandóság fizetését. 1696-ban már Sziládi György a lelkész, aki előbb Ostffyasszonyfán volt tanító. 1706-ban Csurgó Györgyöt találjuk itt, aki innen nemsokára Bobára, majd Hőgyészbe ment. A helyére Aách Mihály esperes jött, de alig volt itt egy évig, Nemescsóba költözött, s ott halt meg 1708-ban. Utána Záborszky János neve ismert a lelkészek sorában. Ő 1706-ban még Kenyeriben volt tanító. Ekkor már csak Alsó- és Felső-Mesteri volt Simonyi filiája, Tokorcsot elvették. Őt követte Bognár György, akit innen 1732-ben elűzött Mátéffy Lőrinc erdélyi unitáriusból lett térítő plébános. Bognár aztán Nagyszőllősben kapott új szolgálati lehetőséget.

A simonyi evangélikusok kezdettől fogva törekedtek arra, hogy mind az anyaegyházban, mind a filiákban iskolájuk legyen, és abban jó képesítésű és hithű tanítók működjenek. A gyülekezet kezdeti idejében meglehetősen kevés adatunk van az iskolával kapcsolatban. Azt tudjuk Payr munkájából, hogy az 1695. évi egyházlátogatás jegyzőkönyve szerint Bajnok Mihály volt a tanító. Később, 1706-ban Bánovszky István neve ismert a tanítók sorában. Tokorcs filiában ugyancsak 1706-ban Laki Ádám, 1707-ben pedig Dolgos István tanított. Mesteri filiának 1706-ban Szekó János volt a tanítója.

A simonyi evangélikus egyház történetének első szakasza az 1732. évben lezárult. Önállósága évtizedekre megszűnt. A simonyi evangélikusoknak mintegy fél évszázadon keresztül a nemesdömölki artikuláris templomba kellett járniuk, hogy hitük megtartása érdekében hallgathassák a tiszta evangéliumot, és részesülhessenek az evangélikus egyház szolgálatában.