Unlimited Web HostingFree Drupal ThemesTemplate Sales

Őrimagyarósd

Őrimagyarósdi Evangélikus Egyházközség
Haranglááb télen

A jelen felé

Kiss István (1986–1994) 1986-ban lelkészi munkatársként kezdte szolgálatát. 1991-től diakónus lelkészként munkálkodott. Szolgálata 1994 februárjában végződött, amikor Isten jónak látta őt elszólítani. Szolgálati idejére esett a rendszerváltás, ami új fordulatot hozott egyházunk életében is. Ő bonyolította az államosított iskola visszaigénylését. 1986-ban újszerű munkát kezdeményezett. Vezetésével, irányításával és kétkezi munkájával megkezdődött a pajta és istálló táborhellyé alakítása. Ebből az évek folyamán egyházmegyei ifjúsági tábor lett. Konyha, vizesblokk, ebédlő, tetőtéri hálószobák épültek. Egy harangláb is készült. Megkezdte a visszakapott iskola felújítását is. Még halálában is a gyülekezetet és a tábor ügyét szolgálta. Úgy rendelkezett, hogy a kegyelet koszorúinak árát a gyülekezet pénztárába küldjék, amiből a tábor további munkálatait kell végezni.

Loós Csaba (1994–2004) vette át a munkát Kiss István halála után 1994. február 6-tól lelkészi munkatársként, 1994. június 19-től mint diakónus lelkész. A tábor további modernizálása, a visszakapott iskola teljes belső és külső tatarozása és a templom felújítása történt meg szolgálata idején.

A templom szépítésének terve már régen megfogalmazódott a gyülekezet szívében. A gyülekezet anyagi helyzete azonban nem adott lehetőséget nagyobb munkálatokra. Kis lépésekkel munkálkodtak. 1997-ben elkészíttették a toronyablakban jelképünket, az ólomüvegből készült Luther-rózsát. Még ebben az évben a toronysüveg javítása és festése is megtörtént, majd a templom utcafront felőli kivilágítását oldották meg. 1998 szentestéjét majdnem sötétben ünnepelte a gyülekezet, mert a belső vezetékrendszer egy része felmondta a szolgálatot. Ez szükségessé tette a teljes belső villanyhálózat felújítását. 2000-ben az ablakokat cserélték ki, amelyek 1886 óta állták az évek viharát, majd az orgonát kellett felújítani. 2003. március elejétől május közepéig elkészült a tetőszerkezet teljes cseréje, a torony és a homlokzat felújítása. Javították a padokat, teljes belső festést végeztek, az oltárteret is megszépítették, a padló kerámiaburkolatot kapott.

A külső munkálatok mellett a lelkész a gyülekezeti közösséget is építette. Közel 10 év után újra helyben lakó lelkészként megszervezte az ifjúságot. Évente készültek passió-előadásokkal, amellyel végiglátogatták az őrségi gyülekezeteket. Felvette és elevenné tette a kapcsolatot a ma Szlovéniához tartozó, de magyar ajkú Hodos evangélikus gyülekezetével. Aktívan részt vett a falu közéletében. Faluvetélkedőket, kulturális előadásokat, falunapokat szervezett feleségével együtt. Hozzá köthető az a szokás, hogy a környéken egyedül Őrimagyarósdon szerves része a falunapnak a megnyitó istentisztelet. Ő indította el 2000-ben a kerek évfordulón jubiláló konfirmandusok találkozóját. Nevéhez köthető annak a kezdeményezése is, hogy a várdombon emlékhelyet alakított ki az önkormányzat ezeréves államiságunkra emlékezve. Továbbfejlesztette az ifjúsági tábor épületeinek minőségét, ahol ma már 20 éve tartja az egyházmegye nyári gyermek-, ifjúsági és zenei táborait. Mindezen munkákat, amíg egészsége engedte, jó ideig világi állása mellett végezte. Loós Csaba kerek 10 évig szolgált a gyülekezetben. 2004. február 1-jén nyugdíjba vonult.

Egyházmegye
Vas
Adatok
9933 Őrimagyarósd, Ady Endre u. 8.
Lelkész(ek): 
Loós Caba nyugdíjas helyettes lelkész
Felügyelő: 
Herczeg Imre
Telefon: 
94/426-109
Email cím: 
orimagyarosd@lutheran.hu
Önállósulásának éve: 
1840
Anyakönyveit vezeti: 
temetési 1796-tól, keresztelési 1836-tól, esketési 1837-től, konfirmációi 1887-től
Kapcsolódó galéria