logo
SZOMBATHELYIEVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

Jubilál a férfikör - FRISSÍTVE!

10 éves idén a férfikör, ez alkalomból meghívták az ország többi férfikörének képviselőit, gyülekezetek képviselőit egy jubileumi emlékülésre.

„Mindeddig megsegített minket az Úr.(1.Sám 7,12)”

Ünnepeltek a szombathelyi evangélikusok. 10 éves a Szombathelyi Evangélikus Férfikör.

A fenti Ószövetségi idézet állt azon a szép emléklapon melyet a Szombathelyi Evangélikus Férfikör készített méltóképp megünneplendő alakulásának 10 éves évfordulóját.

Kissé szeles, de napsütéses időben gyűlt össze közel 80 evangélikus a Dunántúl sok településéről, Lébénytől – Veszprémig, Kőszegtől – Nádasdig, Sárvártól – Bükig, hogy együtt ünnepeljen a szombathelyi evangélikus férfiakkal.

2006 év elején 10 tenni akaró férfiember, közöttük a Szombathelyi Evangélikus gyülekezet lelkészével, Gregersen-Labossa Györggyel, elhatározta, hogy az addig is szerteágazó tevékenységét, a templom környéki és a gyülekezet érdekében kifejtett munkáját szervezeti keretek között végezze tovább. Megalakították a Szombathelyi Evangélikus Férfikört. A derék férfiak Tóth Sándort választották meg vezetőjüknek, elnöküknek. A kétkezi munkán túl időt szenteltek a férfiak között terjesztendő hitélet fontosságának is. Az évek során, látva, hogy milyen jó közösség van alakulóban, egyre többen és többen csatlakoztak a Férfikörhöz.

2016-ra a létszám már meghaladta a 40 főt. Ahogy gyarapodott a létszám, úgy gyarapodtak a feladatok is. A templom környékének, kertjének, udvarának rendbetétele után feladatokat vállaltak az Evangélikus Diakóniai Központ - Johanneum -, a Reményik Sándor Általános Iskola megújulásában, szebbé tételében. Minden évben több napot is dolgoztak a Balatongyöröki KIE Ifjúsági „Sóvár” elnevezésű üdülőjében, ahol gyermekeik, unokáik nyaraltak nyáridőben. A létszám bővülésének köszönhetően évente átlag 2300 óra önkéntes munkát végeztek örömmel és jó szívvel. A jubileum jó alkalmat adott arra is, hogy az Evangélikus Egyház legdinamikusabb diakóniai ágának, a férfi missziónak is regionális találkozást biztosítson. Német evangélikus példa alapján jöttek létre az országban az első férfikörök, amelyek egyre több gyülekezetben jönnek létre, dolgoznak és szolgálnak.

Gregersen-Labossa György nyitó áhítata után Dr. Hafenscher Károly kormánybiztos, a „Reformáció 500” kormánybizottság vezetője (2017-ben ünneplik a protestánsok a reformáció megindulását) beszélt az emlékév méltó megünneplésének tervezett eseményeiről. Kiemelte, hogy a 2017-es év eseményei nemcsak Budapesten, de szerte az országban is méltó ünnepet teremtenek.

A finom ebéd után a 21. század meghatározó témájáról, a médiáról hallgathattak meg két kitűnő előadó, Lovass Tibor a Szombathelyi Média Centrum igazgatójának és Halasi András lelkész úr, a Credo Rádió szerkesztőjének előadásában. A Szombathelyi Evangélikus gyülekezet sokoldalúan használja ki a médiumok adottságait. Havonta, a televízióban sugárzott „Nyitott ajtók” magazin mellett több mint egy éve az országban egyedülállóan kisközösségi rádiót alapított. A Credo Rádió Szombathelyen fogható és az internet segítségével a világon bárhol hallgatható.

A színvonalas előadások után Koháry Ferenc lébényi lelkész záró áhítatával megerősödve tértek haza a regionális nap résztvevői.

A Szombathelyi Evangélikus Férfikör színvonalas napot tudhatott maga mögött. A szombathelyi evangélikusság megint jól teljesített.

 

Hegedüs László

a Szombathelyi Evangélikus Egyházközség gondnoka, a Férfikör alapító tagja

 

 

 

 

Dominó Trans
Bethlen Alap
Nyitott ajtók
Cholnoky Kalendárium
Evangélikus Szeretetszolgálatért Alapítvány
Reményik
Szombathely Diakóniai Központ
Evangélikus Diakónia Magyarország
Evangelikus.hu
YS