logo
SZOMBATHELYIEVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

Regionális férfiköri találkozó

Szeptember 21-én közel 60 férfitestvérünk válaszolt a Szombathelyi Evangélikus Gyülekezet férfikörének meghívására, és jelent meg az egész napra tartalmas programokat kínáló Regionális Férfiköri Találkozón.

A férfiköri tagok a régió számos gyülekezetéből, főleg a vasi és a győr-mosoni egyházmegye gyülekezetiből érkeztek.

A napot Koháry Ferenc, a lébényi gyülekezet lelkészének, a Férfimissziós Szolgálat referensének áhítatát nyitotta meg. Prédikációjában, melyet Mt 9,9-13-ból kiindulva tartott, kitért arra, hogy Máté számára nem pusztán annyiból állt beállni a tanítványok sorába, hogy felállt a vámszedő asztaltól, hanem választását meg kellett indokolnia családjának is. Máté, mint családfő esetében ez a választás azt jelentette, hogy megszűnt számára a vámszedőként megszokott életforma, hiszen az ott végzett gyakorlat már nem fért bele a Krisztust követő ember életvezetésébe.  Ma is gyakran kerülnek emberek hasonló helyzetbe, mégis bátran kell Krisztus útján járni, és meg kell látni, hogy az élet nem az anyagiak nyújtotta szépségekről szól.

Az áhítat után Gregersen-Labossa György lelkész köszöntötte az egybegyűltetek, és mutatta be röviden a szombathelyi gyülekezet és evangélikus templom történetét, illetve beszámolta az aktuálisan működő számos munkaágról.

A megjelentek ezután a KIE-pincében Franko Mátyás tatai lelkész előadását hallgathatták meg. Az előadás témája: „Hol vannak  a férfiak a gyülekezetből?" volt, és azt a mindenki által érezhető kérdést járta körül, hogy miért nem járnak, vagy ha mégis, miért olyan kevesen férfiak gyülekezeteinkben. Franko Mátyás szerint az ok a prédikációban keresendő. Egészen addig, amíg a prédikátor vasárnaponként látszat problémákkal, elvont kérdésekkel foglalkozik ahelyett, hogy valós problémákat vetne fel, melyekre akár megoldási kísérleteket is felvázolna, olyan stílusban, mely közel áll a mindennapok emberéhez, addig véleménye szerint a férfiak távol fognak maradni a gyülekezeti élettől.

Az ebéd elfogyasztása után a résztvevők kipróbálhattak a pétanque nevű francia sportot. A délután hátralévő részében fórum beszélgetésre került sor, ahol egyrészt lehetőség volt átbeszélni a délelőtti előadást, másrészt pedig bemutatkozhattak az egyes férfikörök, és beszámolhattak az elmúlt időszakban végzett munkájukról. A napot Gregersen-Labossa György úti áldása zárta.

Ezúton is köszönetet mondunk mindazoknak, akik munkájukkal segítették az alkalom megszervezését és lebonyolítását.

Dominó Trans
Bethlen Alap
Nyitott ajtók
Cholnoky Kalendárium
Evangélikus Szeretetszolgálatért Alapítvány
Reményik
Szombathely Diakóniai Központ
Evangélikus Diakónia Magyarország
Evangelikus.hu
YS