"Értünk? Értünk! Tanuljunk együtt, egymástól, egy-másért!" a Reményikben

 

A Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola 4. osztályosaihoz érkeztek a Johanneum fogyatékkal élő lakói. A közös tanulás középpontjába ezúttal Dániel története állt, mellyel kapcsolódni tudtunk az iskola egészség napjához. Megismertük Dánielnek és három társának a bábeli királyi udvarban játszott szerepét, akik a pogány környezetben is megtartották a zsidó étkezési és vallási szokásokat és terjesztették az egyedüli Isten vallását. A diákok és a fogyatékkal élők csoportokat alkottak, s a témát különböző tantárgyakon keresztül közelítették meg. Így volt ének óra, melyet Torma-Hasza Mónika lelkésznő kísért gitárral, valamint torna óra keretében, Tóth Zsolt testnevelővel együtt mozogtak az alsós diákok és lakóink az iskola tornapályáján. Volt kvíz és kakukktojásos feladat, valamint együtt készítették elő a gyümölcsöket a finom salátához, s kenték meg a kenyereket a finom házi készítésű feltétekkel. Az egészséges ételek elfogyasztása után a záró ének és a búcsúzás következett, a barátok hatalmas ölelésekkel köszöntek el egymástól.

Kapcsolódó galéria

Értünk? Értünk! Tanuljunk együtt, egymástól, egy-másért! a Reményikben

Napi ige

Iskolánk alapítványa

Testvériskoláink

Tehetségpont vagyunk

Örökös Ökoiskola vagyunk

Iskolánk Johannita védnökség alatt

Tudósítások iskolánkról

e-Igazgatótanács

Dominó Trans
Bethlen Alap
Nyitott ajtók
Cholnoky Kalendárium
Evangélikus Szeretetszolgálatért Alapítvány
Reményik
Szombathely Diakóniai Központ
Evangélikus Diakónia Magyarország
Evangelikus.hu
YS