Áldott karácsonyt –boldog ünnepet!

...hangzik az ünnep közeledtével mindannyiunk ajkáról a kedves jókívánság. Áldást az istenhívő ember kíván, míg boldog ünnepet inkább a hit dolgában tartózkodó emberek mondanak egymásnak. A 89. zsoltár írójának e két fogalom még nem vált el egymástól, amikor írja: Boldog nép az, amely tud neked ujjongani, amely orcád világosságában járhat, Uram. Sík Sándor ezt így fordítja: Boldog az a nép, amely tud ünnepelni. Igen, idén karácsonykor is igaz: boldog az a nép, boldog az a falu és város, boldog az család és ember, amely, illetve aki tud ünnepelni.

Tudunk-e ünnepelni? Valami ősi tudás és képesség kell ahhoz, hogy ünneplésünk boldogsághoz vezessen? Tanulnunk kell az ünneplést is? Első hallásra fölösleges kérdésnek hangzik mindez, mégis érdemes elgondolkodnunk így advent vége felé közeledve. Tény, hogy „karácsony felé”, „ilyenkor decemberben” (Juhász Gyula) az ünnepre készülődés sokaknak kifullad a kényszeredett vásárlásban, rohanásban és készülődésben. A fogyasztói kultúra vagy kulturálatlanság feje tetejére állít mindent és kizökkenti világunkat a teremtés ritmusából. A teremtettségben minden egy ritmus szerint létezik és alakul, vagyis harmóniára törekszik. Egyedül mi emberek vagyunk képesek arra, hogy e renddel szembe forduljunk. Ezt nevezi a pszichológia istenkomplexusnak, míg a teológia egyszerűen bűnről beszél. Mindegy minek is hívjuk, a lényeg, hogy békétlenség a gyümölcse. Márpedig a boldog és áldott ünnep jele a békesség. Békesség Istennel, békesség a másik emberrel és békesség önmagammal. A békesség legnagyobb ellenfele a gőg és dicsőség hajhászása. Az ember dicsőségre vágyik, olyanra, ami a másik ember fölé emeli. Mi szeretnénk legyőzni egymást és uralkodni egymás felett: állam a másik állam felett, hatalom a nép felett, főnök a beosztotton, szülő gyermekén, gyermek testvérén, férfi a nőn és nő a férfin. Írott és íratlan szabályokat hozunk, „súlyok és ellensúlyok” rendszerét, átláthatóságot, emberi jogokat követelünk; pusztán azért, hogy „fel ne faljuk” egymást. Mindenáron dicsőségre vágyunk. Kívülről nézve oly szánalmas az életünk: egymásra törnek népek, vallások, ideológiák, pártok, hatalom; minden a pénz, csillogás, olcsó értékek. Áldás és boldogság helyett csak véres és vértelen áldozatok milliói szenvednek ártatlanul. Nincs rend már az ünnepben sem. Novemberben érkezik a Mikulás, ádvent elején áll a betlehem és csillog a karácsonyfa, összefolyik a giccs és értékes. Kiestünk a teremtés rendjéből, ahova saját erőből nincs visszaút. Egyetlen út marad, amelyet a megváltás rendje hozott el. Isten nem akarja, hogy elvesszünk és „felfaljuk” egymást, hanem egyszülött fiát adta, hogy éljünk, mégpedig minőségi életet, amelynek része az igazi ünnep. Hol hallunk erről? Az evangéliumban. Még hirdettetik non-stop: Krisztus megszületetett. Lukács evangélista története a Názáreti Jézus születéséről első olvasásra oly romantikusnak tűnik, pedig korántsem az. Mi tesszük negédessé, holott a történet nem másra utal, mint arra, hogy ki is születetett meg áldatlan állapotok között Betlehemben. Az egész biblia a Megváltóról tesz bizonyságot, amelyet Isten Jézusban adott nekünk. Kirekesztő e mondat? Nincs olyan mondat vagy gondolat, amelyet valaki más ne érezne kirekesztőnek. Az Ige testté lett és Jézus halálával, feltámadásával a megváltást hozta el és hozza ma is minden embernek. Ez jó hír és a világból kirekesztett Isten kegyelmének és befogadásának az örömhíre. A megváltott, visszafogadott ember pedig békességet talál és személyes üdvözletként éli meg az angyalok szavát, amelyet az ősi liturgia is őriz: Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat. (Lukács 2, 14). E mondat a Megváltó születésekor hangzott és helyre állt a teremtés rendje. E mondat ma is hangzik, felülről jön, mint minden áldás. Nem a felhők feletti űr szférájából, ahol Gagarin kereste az Istent, vagy ahol űrszondák kutatják – míg elemük le nem merül – a világegyetemet, hanem Felülről, tehát az embert szerető Istentől. Karácsony felé, ilyenkor decemberben: Emeljük fel fejünket! Hívjuk fel a haragost, bocsássunk meg, legyen ünnepünk áldott és boldog.

 „ Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,

S ne csak így decemberben.” ( Juhász Gyula: Karácsony felé – részlet)

Gregersen-Labossa György