Böjti evangelizációs hétvége volt gyülekezetünkben
Labossa Péter és felesége Labossáné Kővágó Anita érdi lelkészházaspár volt egyházközségünk vendége, akik a pénteki alkalmon bemutatták a Vasárnapi Iskolai Szövetség, a VISZ missziós munkáját, és hallhattunk tőlük a gyermek-evangelizáció fontosságáról is. Konkrét példákat mutattak be azzal kapcsolatban, hogy szülőként, pedagógusként, gyülekezetként hogyan lehetünk Isten eszközei evangéliumának hirdetésében.
Labossa Péter pénteki igehirdetése alapjául Jézus szavait választotta Máté evangéliumából: „Engedjétek, és ne akadályozzátok, hogy hozzám jöjjenek a kisgyermekek, mert ilyeneké a mennyek országa.”
Prédikációjában arról is beszélt, nem mindegy, hogy a közösség: a család, a gyülekezet és az egyházi intézmények hogyan terelgetik a gyermekek lelki életét. Egymást erősítve lehet végezni ezt a csodálatos munkát a gyermekek között.
Felhívta a jelenlévők figyelmét az Anyaszentegyház kifejezésre, arra, hogy a gyülekezet egy anya.
Feltette a kérdést: Betölti-e, és hogyan töltheti be a közösség azt az anyaszerepet, amelyet Isten szán számára?
– A gyülekezet közösségén belül, az élő igét hallva gyermekek is nyerjenek örök életet. Merjük felvállalni ezt az anyaságot, szánjuk oda szívünket, lelkünket, életünket – hangsúlyozta.
A hívő ember, ha megtapasztalta az Úr Jézus szeretetét, azért van, hogy átadja azok felé a hívást, és mindazt, amit Jézus jelent, akik még nem ismerik Őt.
Az igei gondolatok után, Labossáné Kővágó Anita invitálására egy rövid időre újra gyermekek lehettünk és egy izgalmas Örömhír klub foglalkozáson vettünk részt. Rövidített formában, játékosan, bibliai leckét tanultunk.
A szombati alkalmon Isten igéje segítségével arról gondolkodhattunk: Hogyan és miképpen éljük meg a böjtöt? Hogyan lehet a mi életünk és böjtünk Istennek tetsző? Hogyan lehet ez lelki módon is hasznos a mi életünkben?
Labossa Péter igehirdetését követően a lelkésznő saját hitre jutásának történetét osztotta meg a jelenlévőkkel. Rávilágított, mit jelent valóban átadni életünket az Úr Jézusnak.
A vasárnapi családi istentiszteleten tömve volt a gyülekezet kápolnája, pótszékek is előkerültek.
Méltó lezárása volt ez az együttlét a hétvégi böjti evangelizációnak. A történeten keresztül, amelyet a lelkésznő tárt elénk, ismét megbizonyosodhattunk róla, hogy Istennek semmi sem lehetetlen. Sokszor már akkor meghallgatja kérésünket, amikor mi ebből még semmit nem látunk, semmit nem érzünk. Ő tudja, hogy mikor és hogyan jöjjön a segítség.
Napi ige
Számlaszám:
OTP: 11747006-20003397
IBAN:
HU48 1174 7006 2000 3397 0000 0000
SWIFT kód:
OTPVHUHB