logo
SZOMBATHELYIEVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

Böjti konfirmandus alkalom

Énekkel, és a nap igéjéhez kapcsolódó áhítattal kezdődött a szombathelyi evangélikus gyülekezet legutóbbi konfirmandus alkalma.

Huszonöt diák konfirmációi felkészítése zajlik jelenleg az egyházközségben, a fiatalok havonta egy alkalommal gyűlnek össze és minden héten részt vesznek hittanórákon. A konfirmációhoz szükséges tudás elsajátítása mellett a közösségépítés, egymás, saját maguk és Isten jobb megismerése a célja a közös alkalmaknak.


A böjti időszak elején játékos feladatokon keresztül beszélgettek a gyerekek arról, hogy mit jelent számukra a bűn, mi jut eszükbe a bűnről. Közösen gondolkodtak arról is, hogy mit jelent Jézus Krisztus az ember életében és hogyan tud a  bűn ellenére közelebb kerülni Istenhez. Hiszen a bűn az, ami elválaszt minket Istentől, de Jézus, mint egy híd összeköti az embert Istennel. A bűn következményeihez kapcsolódva szituációs feladat következett.

Ezek után kissé meglepődtek a gyerekek a foglalkozásvezetők következő kérésén.
- Mindenki hozzon be az udvarról egy akkora követ, amely elfér a tenyerében - kérte Menczinger Tamás hitoktató.
Miután mindenki visszatért, papírra vethetett néhány szót, amelyekkel kifejezhették, hogy mi minden nyomja most a lelküket. A papírt és a kavicsot is a tenyerükbe tették, és kinyújtott karjukban percekig tartották, aztán a keresztnél elhelyezték, és mécsest gyújtottak.  
A foglalkozás vezetői, Torma-Hasza Mónika lelkésznő és Menczinger Tamás hitoktató ezzel arra kívántak rávilágítani, hogy  lelki terheink, ha sokáig cipeljük azokat, úgy tudják lehúzni lelkünket, mint ahogyan egy kő húzza le a kezünket, ha sokáig tartjuk. De Krisztus keresztjénél letehetők ezek a terhek, erről szól a böjti időszak.
- Jó hangulatban telt a foglalkozás. A cél, hogy ezek a gyerekek tudják és tudatosítsák magukban, hogy egy közösséghez tartoznak, helyük van ebben a  gyülekezetben. A konfirmáció a keresztény felnőtté válást jelenti. Fontos, hogy egy felnőtt keresztény tudja, hogy van egy közösség , amelyre számíthat, és amely számít rá. És vannak kapcsolatok egy közösségen belül egymással és az Istennel. Meg kell élnünk ezeket a kapcsolatokat és ki kell teljesítenünk őket - összegezte Menczinger Tamás.

Kapcsolódó galéria

Böjti konfirmandus alkalom
Dominó Trans
Bethlen Alap
Nyitott ajtók
Cholnoky Kalendárium
Evangélikus Szeretetszolgálatért Alapítvány
Reményik
Szombathely Diakóniai Központ
Evangélikus Diakónia Magyarország
Evangelikus.hu
YS