Ifjúsági alkalom a Házasság hetén
“Hát én immár kit válasszak” – ezzel a mottóval a párválasztás folyamataira tekinthettek rá a fiatalok a Házasság Hete programsorozat ifjúsági alkalmán, amelynek a Szombathelyi Evangélikus Egyházközség kápolnája adott otthont. A program vezetői mentálhigiénés szakemberek és iskolalelkészek voltak: Torma-Hasza Mónika evangélikus lelkész és Köbli Tamás katolikus lelkipásztor. Mindketten arra törekedtek, hogy ezzel az alkalommal támogatni tudják a fiatalokat abban, hogy a párkapcsolatokat tudatosan éljék meg, és meglássák, mennyire fontos, hogy az együttjárás során egymás megismerésére törekedjenek.
A foglalkozás alapját a Családi életre nevelés program egyik óravázlata adta. A résztvevők játékos feladatok segítségével tekintettek rá a barátság-szerelem eltérő és közös vonásaira, ezután a párkapcsolat folyamatát nézték végig, beszélgettek az együttjárás fontosságáról és az intimitás fokozatairól is, mindezt oldott hangulatban, sok nevetéssel megfűszerezve.
Torma-Hasza Mónika kiemelte: nagyon nagy ajándék, hogy ennyi fiatalt megérintett a megszólítás, hiszen körülbelül 25-en jöttek el. – Nemcsak eljöttek, hanem nyitottan, aktívan vettek részt a programon. Nagyon sok kérdés mentén tudtunk beszélgetni – mondta a lelkész.
A diákoktól kapott visszajelzések pozitívak voltak. Többen megfogalmazták, mennyire jó, hogy nincsenek egyedül azokkal az értékekkel, értékrenddel, amikkel élnek. Noha sokszor tapasztalják az iskolai és mindennapi környezetben, hogy kilógnak a sorból, de jó volt megérezniük, hogy mások is gondolkodnak hasonlóan.
Napi ige
Számlaszám:
OTP: 11747006-20003397
IBAN:
HU48 1174 7006 2000 3397 0000 0000
SWIFT kód:
OTPVHUHB