– Először is az elismeréshez gratulálva kérjük, röviden vázolja fel a pályaívét.
– Közel harminc éve dolgozom a médiában, huszonkét éve tanítok az Eötvös Loránd Tudományegyetem Savaria Egyetemi Központban. Számos filmszemlét szervezhettem, alapítója vagyok a Genius Savariensis Szabadegyetemnek, és sokat dolgozom vak, gyengén látó és más fogyatékossággal élő embertársaimmal. Zalaegerszegen és Szombathelyen is vezettem televíziót. A kitüntetést a Helyi Televíziók Országos Egyesületének elnökeként vehettem át a közösségi televíziózásért és a magyar filmalkotások népszerűsítésében végzett tevékenységemért. Ilyenkor az ember húz egy vonalat. Az elismerés mellett pedig még boldogabbá tett a tanítványaimtól, kollégáimtól érkező számtalan szeretetmegnyilvánulás: „Gratulálok, tanár úr, kedves Paci!” Tíz évig jártam a Magyar Televízió körzeti stúdiójával a Dunántúl hat megyéjébe forgatni. Egykori főiskolástársam is felhívott: „Tudod, Paci, te nekünk egy intézmény vagy már itt, a Nyugat-Dunántúlon.” Vagy lelkészem sms-e: „Tiborkám, szívből gratulálok, olyan jó szombathelyi evangélikusnak lenni!” Kollégáim egy asztali üvegtáblácskával köszöntöttek: „Az utolsó keresztes Lovassnak. Szeretettel: a sereged, 2019”.
– Ön presbiter, valamint a gyülekezeti alapítvány kuratóriumának tagja. Egy interjúban az aranykereszt apropóján a krisztusi keresztről tett bizonyságot…
– Mindszenty bíborosnál olvastam, de a Bibliából is tudjuk, hogy a nádszál törékeny, de ha kötegbe fogják, törhetetlenné válik. Hitem és meggyőződésem, hogy országunk a nagyon erős közösségeknek köszönhetően élte túl a történelem viharait. Ugyanez vonatkozik az egyházunkra is: mindig az erős kötegekben kell gondolkodni. Akkor törhetetlenek leszünk! Az érdemkeresztet azoknak köszönhetem, akiket a Jóisten az életembe adott: a családomnak, a tanáraimnak, a kollégáimnak, a sporttársaimnak és természetesen az evangélikus gyülekezetnek. Ez segít az első kereszt hordozásában, általuk vagyok erős.
– Mit tartalmazna Lovass Tibor egyedi névjegye, amelyre minden fontos, rá jellemző dolgot felírhatunk?
– Szeretek beszélgetni az emberekkel, ez az első, a pedagógus végzettségemből – ének-zene–népművelés és karvezetés szak – adódhat. A jókedv, a humor is hozzám tartozik. Gyerekkorom óta igyekszem mindenkit felvidítani. Kollégáim szociális túlérzékenységemet említik. Vallom: nincs szebb feladat az életben, mint odafordulni a másik emberhez. Családcentrikus vagyok, szeretem a nagy családi rendezvényeket. Élvezem a természetet, sokat kerékpározom, teniszezem, szeretek tájakat festeni. A zene a következő. Játszottam sokféle zenekarban, énekelek az egyházi kórusban. Klarinét, szaxofon, furulya, gitár a hangszerem. Bach zenéjét megismerve hiszem, hogy van Isten. Egyedül is jó a természetben, mert szeretem a csendet is. A legmélyebb beszélgetések ekkor zajlanak le önmagammal és a Jóistennel. Az ő lábaihoz viszem a gondjaimat, terveimet. S mindig érkezik tőle jelzés. Szerelemmel szeretem a szakmámat, amint a gyülekezetemet is. Bármit meg tudnék tenni érte! S az új feladat: a sajtóbizottság elnöklése, ami komoly kihívás, szintén a névjegyemre kívánkozik.
– Szakemberként és evangélikus médiafogyasztóként hogyan látja e terület erényeit, gyengéit?
– Körültekintő hozzáértést igényel a médiánk, átgondolt intézkedéseket és javaslatokat. Generációs szempontból nagyon szétnyílt a kommunikációs olló: ma nem lehet ugyanúgy megszólítani a fiatalokat, mint az időseket. Más-más nyelvezet kell az egyes korosztályokhoz. Marketingkommunikációt is tanítok, így vallom, hogy az emberek nem valamit akarnak vásárolni, hanem megoldásokat a problémáikra.
– Kérem, fordítsa le ezt az egyház nyelvére!
– Ha mi evangelizálni akarunk, mondjuk, az utcán, akkor megoldásokat kell felkínálni az emberek problémáira. A Biblia segítségével, de az ő nyelvezetükön. Az emberek tele vannak terhekkel, és a reklámoktól nem kapják meg azokat a válaszokat, amelyekre egy jól működő társadalomnak szüksége van a keresztény ember szempontjából. Ma sokan celebisteneket imádnak. A GPS-koordináták szerinti újratervezésnek kell történnie a fejekben. Ebben kell cselekednie az evangélikus egyház kommunikációjának. Kiválóak a nyomtatott kiadványaink. A közösségi oldalakon jelen lenni ma már kötelező, de fontos a laptopok mellett mobilra, tabletre igazítani a tartalmat. Az idősebb korosztály szereti, ha egy-egy témában mélyebbre ásunk, a hosszabb írásokat, a riportokat, interjúkat kedveli. A fiatalok pedig a nyúlfarknyi írásokat keresik, gazdag mozgóképanyaggal. Ebbe az irányba kell magunkat átkonvertálni. Fontosnak tartom a Zákeus Médiacentrum által készített, össznemzeti szempontból is kiemelkedő archív tár digitalizálását. Múlt nélkül egyetlen gyülekezet sem építheti a jövőjét. A gyökerekből lehet tápanyagot formálni a kommunikáció által, majd azt visszaönteni a táptalajba, hogy a mi evangélikus ősfánk gyökérzete valós tápanyaghoz jusson.
– Ön nyitott, kommunikatív személyiség. A hitével akár idegeneket is megszólít?
– Gyakran. Kisugárzása, lüktetése van az evangélikus közösségnek Szombathelyen. Bárhová megyek, a zakómon mindig ott a Luther-rózsás kitűző. A minap a kávézóban megszólított egy hölgy: „Látom, ön evangélikus.” S elmondta, hogy az édesanyja, ha tud, minden vasárnap ott van az istentiszteleten. Arra kértem, egyszer kísérje el őt, jöjjön oda hozzám, és mutassa be az édesanyját. Mindez azért volt lehetséges, mert a hölgy felismerte a szimbólumot.
– S aki nem ismeri fel?
– Akkor őt a Jóisten hozta az utamba, mert elmondhatom neki, ki vagyok, honnan jöttem, miként gondolkodom. Nagyanyám a pápai gyülekezet presbitere volt. Számomra ő tanította meg, hogy megtiszteltetés evangélikusnak lenni. Érdekes, „senkihez sem hasonlítható” egyház vagyunk, nagy formátumú elődökkel. Szeretem a szabadságot, amelyet a gyülekezeti életben érzek. Javaslom mindenkinek, hogy menjen el például egy családi istentiszteletre. Hogy men - nyire nem zavaró, ha az apróságok ott sétálnak a padsorok között, s ránk mosolyognak! Közben igehirdetés hangzik, de az a gyerekmosoly, az erősíti meg azt, amit a lelkész a szószékről mond. Ott vagyunk egy család. Ezt érzem nagy erőnek az evangélikusságban.
– Van kedves bibliai igéje?
– Több is. Ezeket véletlenül szoktam kapni. „…akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál…” [Róm 8,28] Ez fontos üzenet. A minap a templomban igéket osztogattak kifelé menet. Egy fogyatékkal élő kistestvérünk húzott egy igét, és odahozta nekem: „Akik Isten törvényei szerint élnek, azok Isten fiai.” [Lásd Róm 8,14] A hit a legjobb GPS-koordináta. Gyakran olvasom Luther életét, Asztali beszélgetéseit és más írásait is. Huszonegyedik századi publicistaként egy „megkésett interjút” szeretnék készíteni Lutherrel. Napjaink kérdéseit tenném fel neki a magán- és a reformátori életére vonatkozóan. A válaszok Luther-idézetekből érkeznének, mai nyelvezettel.
– Végül kérem, mesélje el, honnan ered az említett Paci becenév.
– A „paciság” mint intézmény az általános iskolában indult. Az osztálytársaim kezdtek el pacizni. Az öcsém lett a Kispaci, s ma már a fiam is az a barátainak. Az egyetemen Paci tanár úr, másutt Paci bácsi vagyok. Aki így szólít, az egészen biztosan olyat hisz rólam, ami csak jó lehet. Bevallom, ez jólesik nekem. Ha minden evangélikus testvér így szólítana: „Isten hozott, kedves Paci!”, az is jó lenne. Ennél már csak a mosoly fontosabb. Ha az is megvan, akkor a világ is rendben van.
A cikk az Evangélikus Élet magazin 84. évfolyam, 39–40. számában jelent meg 2019. október 6-án.
Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.
