Megnyitották a reformáció emlékévét Németországban

Joachim Gauck elnök – korábban evangélikus lelkész, majd az NDK állambiztonsági szolgálata levéltárának vezetője – széles körű áttekintést adott Luther jelentőségéről és az egymást követő centenáriumok politikailag messzemenően befolyásolt megemlékezéseiről. Óvott attól, hogy a mostani visszaemlékezésünket a jelenlegi politikai helyzetnek rendeljük alá, inkább az egyre szekularizáltabb német társadalom számára igyekezett konkrét üzeneteket megfogalmazni a kegyelem, a hit és az irgalom fontosságáról. Az ünnepséget a berlini filharmonikusok nagyszerű előadása, valamint egy zsidó és egy szíriai arab művész zenéje kísérte.

Az esti alkalmat ünnepi istentisztelet előzte meg Berlin legrégebbi, ma is álló templomában, a híres tévétorony mellett álló Mária-templomban. A zenei változatosság – Bach feldolgozásaitól a rézfúvósok, dobosok és dzesszzenekarok részvételéig – nagyszerű élményt adott, akárcsak a személyes megszólalások a reformáció jelentőségéről, evangélikus iskolák diákjai és szeretetszolgálati munkatársak részéről. Az istentisztelet keretében adta át a Luther-emlékérmet Heinrich Bedford-Strohm bajor püspök, a Német Evangélikus Egyház (EKD) vezetője, Karl Lehmann nyugalmazott mainzi bíborosnak, aki évtizedeken át nagy odaadással támogatta a két felekezet közeledését: „Együtt fogunk maradni” – idézte méltató szavaiban a kardinális elhíresült mondatát a korábbi, ökumenikusan nehezebb időkből. A díjat első ízben vehette át római katolikus személy.

A 499. évforduló alkalmai bevallottan sokkal inkább a német társadalomra irányulnak, mintsem az európai vagy globális közvélemény felé. Pozitív benyomást kelt a német evangélikus egyház sokféle szolgálatát bemutató, kulturálisan színes megszólalása, valamint az államelnök keresztény tartalmat is vonzóan bemutató ünnepi beszéde. A számos megemlékezés és prédikáció közepette mégis nehéz szabadulni attól a kellemetlen érzéstől, hogy az olykor sablonos megszólalásokból áradó, erősen politikus önszuggesztió Németország egyre nyugtalanabb közeljövőjét, az egyházi és társadalmi identitás zavarait sejteti. Reméljük, hogy az ünnepnapon sokszor hallott ige: „más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, amely a Krisztus Jézus” (1Kor 3,11), erőt és megújulást jelenthet a válságjelek alatt élő és szolgáló német evangélikus testvéreinknek is.