Miért evangélikus? - Lelkészek a vallásról

Czöndör István – a Balatonboglári Evangélikus Egyházközség gyülekezeti munkatársa:

Római katolikusnak kereszteltek. Édesapám katolikus, édesanyám evangélikus. Felnőttként konfirmáltam. Egy agilis lelkészházaspár szolgált a gyülekezetünkben és az ő szolgálatuk alatt kerültem kapcsolatba az evangélikussággal.

Deák László – a Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium iskolalelkésze:

Két okból vagyok evangélikus: egyrészt azért, mert „ide születtem”, a cinkotai evangélikus templomban tartottak szüleim a keresztvíz alá. Ez nem egy tudatos döntés volt, de mégis meghatározó, hiszen ezáltal elindított egy úton az Úristen. Így evangélikus gyermek bibliakörbe kezdtem el járni, evangélikus lelkészeknél konfirmáltam, evangélikus közösségekben éltem gyermek és ifjú éveimet.
A második ok, már sokkal tudatosabb: Miután megszólított az Úristen és 17 éves koromtól a gyermeke lettem, egyre jobban megismertem a különböző felekezetek dogmáit, s attól kezdve már tudatosan vallottam az evangélikus egyház tanításait.
Nagyon fontosnak tartom az Isten előtti személyes megállás felelősségét, a Szentírás zsinórmértékként alkalmazását, az úrvacsora tanításunk elemeit, s a kegyelemről szóló hitvallásunk. Éppen ezért 2003 -ban már belső meggyőződéssel tudtam elmondani a lelkészi eskü szövegét: „Esküszöm az élő Istenre, aki Atya, Fiú, Szentlélek egy igaz Isten, hogy evangélikus lelkészi hivatásomnak teljes erőmmel és minden tehetségemmel megfelelni igyekezem, az Úr Jézus Krisztus evangéliumát a teljes Szentírás szerint egyházunk hitvallásai értelmében tisztán és igazán hirdetem; a szentségeket Krisztus rendelése szerint helyesen szolgáltatom ki.”

Hegedűs Attila – a soproni Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola iskolalelkésze:

Ez a vállalt sorsom: úgy DÖNTÖTTEM, hogy igent mondok arra, amit AJÁNDÉKBA KAPTAM. Apám- anyám-nagyszüleim evangélikusok (voltak), ez a természetes közege az életemnek és hálás vagyok, hogy ez a közegem: ha néha árral szemben is úszom, és néha zavaros is a víz, mindig tudom, hogy ez az én folyóm. (Aztán persze mindig kiderül, hogy olyan nagyon soha nem úszom árral szemben.)
Hit szempontjából nézve az evangélikusság adja meg nekem azt a felsóhajtó szabadságot, amely megengedi, hogy ne kelljen fontosnak tartanom lényegtelen dolgokat- se annyira, hogy kényszerből behódoljak, se annyira, hogy mindenáron lázadjak ellene. (A keresztyén ember szabadságáról írott Luther-mű alapvető élményem volt ebben a felismerésben.) Krisztus szeretete a fontos, a többi megkérdőjelezhető,vagy tudomásul vehető. Néha egy-egy döntés előtt felteszem a kérdést: ha így vagy úgy döntök, azzal kiesem-e Isten kegyelméből? Miután rádöbbenek a válaszra, megnyugszom és el tudok kezdeni dönteni: tudom, hogy a döntésem fontos, de nem véresen tragikus.

Ifj. Cserháti Sándor – a Szegedi Evangélikus Egyházközség lelkésze:

Ez számomra adottság, de fontos adottság, amit ápolni kell. Hasonló ez a magyarságom és az ember-voltom közt fűződő kapcsolathoz. Evangélikus anyanyelven lettem, és vagyok keresztény.

Kovács Áron – a Rákoskeresztúri Evangélikus Egyházközség lelkésze:

Egy kép segítségével szeretnék választ adni. A festmény id. Lucas Cranach alkotása, a wittenbergi városi templomban látható. Számomra ez a kép pontosan megrajzolja, mit is jelent evangélikusnak lenni; mi, illetve Ki van a középpontban. Az a mozdulat, ahogyan Luther Márton a szószékről a kereszten lévő Krisztusra mutat, az összefoglalja a reformáció tanításának a lényegét. Az egyház feladata és megújulásának a záloga, hogy tudjuk meglátni, (újra)felfedezni a megváltás titkát, csodáját, ahogy azt a kép bal oldalán lévő wittenbergi gyülekezet is teszi.

Laborczi Géza – a Nyíregyháza-Kertvárosi Evangélikus Egyházközség lelkésze:

Én azok közé tartozom, akik beleszülettek az evangélikus egyházba. Ebből a szempontból is hálás vagyok azoknak a felmenőimnek, lelkészeknek és más foglalkozásúaknak, akik generációkon keresztül használható értékrendet közvetítettek számomra is. Ugyanakkor az is tény, hogy a hagyományokkal nem üres formaságokat örököltem. A hit vonatkozásában a személyes érintettség és elkötelezettség, a krisztusi tartalom hasonló erővel volt jelen. Így a külső és belső elhívás egyforma hangsúllyal élt és él bennem. Teológiai tanulmányaim során megismerve Luther Márton gondolkodását, az evangélium tisztaságáért vállalt küzdelmeit, két felismerés fogalmazódott meg bennem: egyrészt, ha választanom kellene, akkor is az evangélikus teológia mellett döntenék, másrészt egyre hálásabb lettem azért, hogy beleszülettem. Evangélikus identitásom kialakulásában jelentős szerepet játszott a családom mellett bencés szerzetes renddel való kapcsolatom. Nem csupán az, hogy győri bencés gimnáziumban érettségiztem, hanem a szerzetesekkel komoly teológiai, spirituális kapcsolatom alakult ki. Az, hogy beszélgetéseinkben komolyan számítottak világos reformátori álláspontra, arra ösztönzött, hogy valóban utána járjak egy-egy témának. Jellemző eset volt, hogy teológus hallgatóként Pannonhalmán jártam és amikor Sulyok Elemér atya meglátott, behívott a szobájába és így szólt: Jó, hogy jössz, most fejeztem be a rendszeres teológiai jegyzetemet, amelyben kitérek Luther tanítására is. Kérlek, lektoráld írásomat. Több, mint 70 oldalt olvastam el. Kiváló, pontos írás volt, elsősorban Luther úrvacsora tanát ismertetve.

Novotny Dániel – az Aszódi Evangélikus Petőfi Sándor Gimnázium és Kollégium iskolalelkésze:

A nyilvánvaló válasz, hogy csecsemőként evangélikusnak kereszteltek, azért mindenképpen kiegészül annyival, hogy vagyok annyira öntudatos, hogy biztosan áttérnék más felekezetre/vallásra, amennyiben bármelyik másikat jobbnak látnám. Egyértelműen szeretek evangélikus lenni, sok olyan elem van, amihez ragaszkodom – persze tagadhatatlan, hogy olyan is van, ami nem tetszik. Ezért azt sem tudom állítani, hogy ha más felekezetűnek keresztelnek, akkor mindenképpen áttértem volna evangélikussá. De nem akarok diplomatikus üres frázisokat használni, álljon itt pár konkrétum is.
Kereszténységem szilárdsága a szeretet központi szerepére épül, ami egyik másik vallásban sem ennyire hangsúlyos és egyetemes. És ez a központi mondanivaló számomra evangélikus hagyományunkban is erős. Magyarországi viszonylatban az evangélikusság érdemének látom, hogy az intellektus erény, a művészet minden ága valódi érték, a lutheri hagyomány nyitott a párbeszédre, a humorra, és nem utolsó sorban vállalja a környezetnek és önmagának is a folytonos újraértelmezését. Biztosan naiv vagyok, de mégis valós tendenciáknak érzem ezeket.

Szűcs Mária – a Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kertészeti Szakközépiskola iskolalelkésze:

Evangélikus: római katolikusnak vagyok megkeresztelve, 18 évesen tértem meg, tehát választottam a felekezetemet:
1. a legtöbb barátom ide járt
2. az etikája, hogy nem fehér-fekete válaszokat ad, hanem egy hálót mutat, ahol a legfontosabb pontok rögzítve vannak, de a nem egyértelmű dolgokat Istenre és az egyénre bízza.
3. Ami az előnye, az a hátránya is: megpróbál szót érteni a kor emberével, keres új formákat, adiaphoron dolgokat „engedélyez”

Tubán József – a Csornai Evangélikus Egyházközség lelkésze:

Nem evangélikus családban születtem. Ózdi születésű, református keresztapámat leszámítva családom Moson megyei sváb, illetve csallóközi római katolikus eredetű. Különösebben vallásos nevelést sem kaptam, nem jártam – talán nem is járhattam – hittanórára, bár szüleim három hetes koromban, nyíltan megkereszteltettek. Az evangélikus egyházzal, illetve magával a hittel középiskolás koromban találkoztam, barátaim révén. Magam választottam az evangélikus egyházat, öntudatlanul. Szintén középiskolás éveim során konfirmálkodtam. Teológiai tanulmányaim alatt találkoztam számomra meghatározó példaképekkel, akik megismertették velem a lutheri tanítás páratlan értékét és igazságát. Így ma már tudatosan vallom, hogy az evangélikus egyház hordozza magában a lutheri hitvallásosság révén az apostoli folytonosságot. Számomra így a vallásosság vagy a hit nem valamiféle általános érzést jelent, hanem egy a lutheri hitvallásossággal.