Templomszentelési hálaadó ünnep lesz vasárnap
A vasárnapi istentiszteleten hálát adunk azért, hogy 127. évvel ezelőtt, egészen pontosan 1896. augusztus 25-én ünnepélyes istentiszteleten felszentelte Gyurácz Ferenc dunántúli evangélikus püspök templomunkat. Még 1996-ban, a 100 éves évfordulóra adott ki a gyülekezet egy kötetet a gyülekezet történetével kapcsolatban (dr. Wirth Zsuzsanna levéltárosunk írta), amelybe Fehér Károly, a gyülekezet akkori lelkésze, előszót írt. A következő idézet az előszóból való, annyi kiegészítéssel, hogy mi már nem 100, hanem 127 év távlatából tekintünk vissza.
" 100 (127) esztendő távlatából köszönjük Istennek, hogy a szombathelyi evangélikus gyülekezet templomot építhetett 1896-ban, mert egyházként, nyilvánosan és nyitottan kívánt élni Jézus Krisztus Urunk evangéliumával és szentségeivel. 100 (127) esztendő távlatából csodáljuk a templomépítő lelkész és maroknyi gyülekezete hitét és reménységét, hiszen nagyságrendeben és minőségben, igényességben szinte a lehetőségeiken felül építkeztek. De mégsem a kicsik konok nagyot akarását példázzák, hanem a kicsik hatalmas Urában reménykedtek. Aki ígérete szerint maga építi élő kövekből gyülekezetét. Ebből a reménységből - bizalomból legalább annyi van ezekben a falakban, mint téglából.”
Vasárnap adjunk közösen hálát elődeink hitéért, egyházszeretetéért, bátorságáért, hiszen Isten jó eszközeiként, bátor hitvallókként munkálkodtak azon, hogy az utánuk lévő nemzedéknek is istentiszteleti helyünk legyen, nekünk, ma élő evangélikusoknak is.
Napi ige
Számlaszám:
OTP: 11747006-20003397
IBAN:
HU48 1174 7006 2000 3397 0000 0000
SWIFT kód:
OTPVHUHB