Tab
A somogymeggyesi fiókegyház
Somogymeggyes Tabtól nyugatra 12 kilométer távolságra fekvő község.
Somogymeggyes község (régi nevén Kötcse-Medgyespuszta) 1947-ben lett a tőle légvonalban 9 kilométerre lévő Kötcséből kivált önálló település. Nevét földbirtokosától, Medgyesi Józseftől kapta. Területét 1922-ben parcellázták ki egy földbirtokból. Ebben az időben a kötcsei anyagyülekezetből 40 család (180 személy) költözött ide. Más evangélikus gyülekezetből 11 család (50 személy) szaporította a lakók és hívek számát. Már 1922-ben gyülekezetté alakultak és Kötcséhez csatlakoztak.
A letelepülők gyermekei 1923 és 1925 között a Szappanos-házban kialakított községi iskolába jártak. 1925-ben építették a mostani iskolát két tanteremmel és tanítói lakásokkal. A településen ugyanis két tanítót alkalmaztak. Az egyik tanító mindig evangélikus vallású volt Az első evangélikus tanítót Németh Bélának hívták, aki 1923-tól 1927-ig tanította a gyermekeket, de vasárnaponként − először a régi Szappanos-féle lakóházban, majd a községi iskola épületében − délutáni könyörgést is tartott. Németh Sándor kötcsei lelkész évenként négyszer − karácsonykor, húsvétkor, pünkösd másodnapján és október 3. vasárnapján − hirdette az igét a kis filiában.
Harmóniumot vásároltak 1926-ban, 1927-ben pedig 100 kg-os harangot vettek.
Nagy László választott evangélikus tanítóként oktatta a gyerekeket 1927-től 1935-ig. Őt Szigeti Gyula követte, aki állami kinevezéssel került az iskolába, s 1935 és 1936 között tanított.
Sajnálatos esemény történt 1935-ben: tíz család sérelmesnek tartotta a kötcsei anyagyülekezet által meghatározott egyházadót, és elhagyta az egyházat. A kitérők többsége a baptista gyülekezethez csatlakozott, mások felekezeten kívüliek lettek.
Lovas Béla tanító érkezésétől (1936) kezdve megszűntek a kitérések, és a hitükhöz hű hívek templom után vágyakoztak, a háború azonban ennek beteljesülését megakadályozta.
A gyülekezethez 1940-ben 192 lélek tartozott. A világháborút követő, a német nemzetiségűekre vonatkozó kitelepítés azonban súlyosan érintette a kis közösséget. 1947-ben 7 családot − 28 személyt − Németországba telepítettek.
Szende Sándor 1945-ben lett Kötcse lelkésze, ő havonta egyszer, később kétszer tartott istentiszteletet a filia egykori iskolájában.
Az egyházi alkalmak megtartásához 1949 novemberétől új helyről kellett gondoskodni. Az istentiszteletek helye Schmidt András kovácsmester magánlakása lett. Közben ismét felvetődött a templom szükségessége. A hívek az érlelődő gondolat erősödéséhez támogatást kaptak az egynapos igehirdetői szolgálaton ott tartózkodó Kapi Béla nyugalmazott püspöktől, s 1949 karácsonyának másodnapján már a templom felépítéséről határoztak. Az építéshez özv. Garas Vilmosné ingyen adott telket. A templomtervet Schmidt János presbiter elgondolása alapján Nendtvich Andor pécsi mérnök, hittestvér készítette díjtalanul. Alsódörgicsén Nagy Gyula hittestvér bányájában fejtették a követ, amit ő ingyen bocsátott a gyülekezet rendelkezésére. A kötcsei anyaegyház is szívén viselte a templomépítés gondját, és nagy áldozatvállalással (építőanyaggal, napszámmal, kocsifuvarral) segítette a 202 lelket számláló közösséget.
A templom alapkőletétele 1950. szeptember 27-én volt. Az építkezés 1951. április 16-án kezdődött, amelyhez Sándy Gyula nyugalmazott műegyetemi tanár útmutatásait is felhasználta Torma János építész. A gyülekezet 1951. október 21-én már hálát adhatott az Úrnak templomáért, amelynek felszentelését Túróczy Zoltán püspök végezte. A korabeli tudósítás szerint: „A környező községekből hosszú kocsisorokkal jöttek az együtt örvendezők, a hosszú utca medrében ezernél többen hömpölyögtek, amikor Fábián Imre esperes igehirdetésével elbúcsúztak a régi hajléktól s elindultak az új templom felé.”
A kéttornyú templom 250 személy befogadására készült. Hossza 18, szélessége 8,5 méter. Tornyai 20 méter magasak. Oltárát a kaposvári templom oltárának mintájára készítették, és 1952 őszén szentelte fel az egyházmegye esperese. A még hiányzó padok 1960-ban készültek el.
A templomépítés idején (1951. május 1-jétől) Szalajka Márta egykori diakonissza szolgált a gyülekezetben lelkigondozóként, és − Trimmel Henrik kötcsei felügyelővel együtt − cselekvő részese volt az építkezésnek is.
A templomot 1972-ben felújították. A november 12-én tartott hálaadó istentiszteleten Káldy Zoltán püspök hirdette az igét. A gyülekezet ekkor köszönte meg Weisz Jenő akkor Amerikában élő lelkésznek, a falu szülöttjének adományát is, amely a Lutheránus Világszövetség adományával együtt sokat segített a még hiányzó tárgyak beszerzésében és a templom teljes felújításában.
Weisz Jenő és gyülekezete 1977 decemberében az 1926-ban vásárolt harmónium helyett használt, de jó karban lévő harmóniumot ajándékozott a filiának.
A somogymeggyesi gyülekezet 1922 és 1978 között Kötcse leányegyháza volt. 1979-ben − az új területi beosztás következtében − elvált Kötcsétől, és Tabhoz csatlakozott. Ettől kezdve a tabi gyülekezet lelkészei pásztorolják a kis nyájat.
Fűthető egyházi helyiség hiányában özv. Meinhardt Andrásné lakásán tartották télen az istentiszteleteket 1988-tól 1995-ig. Elhalálozásával ez a lehetőség megszűnt. Azóta a téli istentiszteleteket újra a templomban tartják, de számukat havi egy alkalomra csökkentették.
Az utóbbi évtizedekben Somogymeggyes számos magyarországi falu sorsában osztozott. A hajdan biztonságot nyújtó paraszti gazdálkodás már nem volt elég a megélhetéshez. A fiatalok elköltöznek. Új otthont adott számukra a nagyobb munkalehetőséget és a gyermekeik ígéretesebb jövőjét biztosító város.
Nagy ünnep és rég várt találkozások napja volt azonban 2001. október 21-e. A maroknyi gyülekezet és az egykor Somogymeggyesen élő evangélikusok templomuk felszentelésének fél évszázados évfordulóját ünnepelték. Az ünnepen jelen volt Ittzés János püspök is.