„Hallottam hitetekről.” - világimanapi alkalmat tartottunk
2023-03-05 Istentől megáldott, kellemes hangulatú estét tölthettek együtt a hívek - felekezettől függetlenül - a Szombathelyi Evangélikus Egyházközség kápolnájában március 3-án az ökumenikus világimanapon.
Minden évben más-más ország asszonyai állítják össze a liturgiát. Ezúttal a tajvani nőkön volt a sor. Helyi szinten az evangélikus nőegylet és a református nőszövetség készítette elő az összejövetelt.
Az imanap mottójául Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből ragadtak ki egy részletet a tajvaniak. Az igeszakaszban az apostol hálát ad az efezusi gyülekezetben tapasztaltakért, vagyis örül annak, hogy Efezus városában Krisztus hívő gyülekezet alakult. Efezus olyan város volt, amelyet a kereskedelem miatt számos hatás ért. A bálványimádás, pogány kultusz volt jellemző a városra korábban.
Mi is hasonló helyzetben vagyunk, nagyon sok hatás éri a keresztyén közösségeket. Az imanapi alkalmon viszont hálát adhattunk, hogy mi keresztyén asszonyok össze tudtunk gyülekezni Szombathelyen, és a távoli tajvani asszonyokkal egy közösséget alkothattunk annak a liturgiának köszönhetően, amelyet összeállítottak a számunkra - emelte ki Steindl-Papp Judit, a szombathelyi evangélikus gyülekezet lelkésze.
Hagyomány, hogy a Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola pedagógusai bekapcsolódnak a liturgiába. Az adott ország asszonyaink leveleit tolmácsolják és az imádságban is részt vesznek. Így volt ez idén is. Újdonság volt azonban a Tajvannal kapcsolatos kvízjáték, amelyet az egyik református nőtestvér, a Reményik-iskola tanítója vezényelt le. Az országismertetőt hallgatva sok érdekességet tudhattak meg a távoli országról: éghajlatáról, gazdasági helyzetéről, nevezetességeiről.
Ezt követően a Szombathelyi Evangélikus Nőegylet tagjainak köszönhetően jellegzetes tajvani ételeket kóstolhattak a jelenlévők. A világimanapi kis füzetben található receptek segítségével készültek a finomabbnál finomabb ételek és italok: tajvani piskóta, ananászos tortácska, magvas csemege, sütőtökös é édesburgonyás sütemények, sushi, gyömbér és menta tea, gyömbér szörp. A finomságoktól roskadozó asztalokról minden elfogyott.