A gyülekezet története

A város a Dunántúl közepén, a Bakony hegységtől délre, a Balaton szintje fölött 150-200, a tengerszint fölött 250-300 m magasan elterülő fennsíkon, a Séd-patak völgyének sziklás partjain fekszik. A város eredete a népvándorlás koráig nyúlik vissza. Az avarok és szlávok után a honfoglaló magyarság telepedett meg ezen a területen. A város fejedelmi, majd királyi székhely, a királynék koronázó- és székvárosa volt. Püspökségét – amely első az országban – Szent István alapította.

Veszprémben már a 16. század közepén megjelentek azok az evangélikusok, akik Luther Márton iratainak olvasása révén evangéliumi hitre jutottak. Bizonyára szerették volna, ha a városban hitük gyakorlására alkalmas helyük és lelkészük lett volna. Ebből az időből azonban csak a reformátusok gyülekezetalapításáról és templomépítéséről tudunk. Az ellenreformáció nyomása idején nekik is távozniuk kellett a veszprémi vár területéről. Először 1732-ben olvasunk 40 evangélikus családról, majd 1733-ban 47-ről. Ezek először Vámosra (ma Nemesvámos) jártak a nagyvázsonyi prédikátort hallgatni, majd később Öskühöz csatlakoztak. 1778-ban, amikor a várpalotaiak templomépítési engedélyért folyamodtak, már 147 lélekkel szerepelnek a kérvényben adományaikkal a veszprémi evangélikusok. 1785-ben a Buhim-völgyi utcában oratórium (imaház) létesítésére kérnek engedélyt. 1788-ban, mire az imaház elkészült, engedélyt kaptak arra, hogy a gyülekezet leányegyházközségként Nagyvázsonyhoz csatlakozhasson, s Kiss János nagyvázsonyi prédikátor német és magyar nyelvű szolgálatát igénybe vegye. Ez ugyan még nem jelentett gyülekezeti önállóságot, de ettől kezdve vezetnek a Veszprémi Evangélikus Egyházközségben anyakönyveket. Az oratóriumban az első istentisztelet 1788. február 24-én, böjt 3. vasárnapján volt.

Már ekkor fontosnak tartotta a gyülekezet, hogy tanítója legyen. Az első tanító Mikó Zsigmond volt, akit 1788. március 9-én, böjt 5. vasárnapján iktattak be hivatalába, s 1792. május 9-ig működött Veszprémben. Később Zigán János jött Veszprémbe tanítónak. Őt 1794. augusztus 30-án Hrabovszky Sámuel szuperintendens lelkésszé szentelte, s így ő lett az anyásodó veszprémi gyülekezetnek az első lelkésze. Az ő szolgálata idején, 1794. szeptember 19-én született itt egyházunk és a magyar történelem később igen jelentőssé vált személyisége, Haubner Máté, aki mint győri lelkész és a dunántúli egyházkerület szuperintendense lett ismertté. Vele kapcsolatos emlékeket ma is őriz a veszprémi evangélikus gyülekezet: egy nagyalakú csatos Bibliát és egy belül aranyozott gótikus fedeles ezüstkelyhet. Emléktábla is őrzi emlékét, amit 1894-ben, Haubner Máté születésének 100. évfordulóján helyeztek el a templom nyugati falán. 1994. szeptember 18-án az istentiszteleten Szebik Imre püspök hirdette az igét. Ekkor, születésének 200. évfordulóján Szabó Géza tanár előadásban emlékezett hazánk nagy fiára. A templomban lévő emléktábláját is megkoszorúzták. Veszprém városa pedig a templom melletti parkot Haubner Máté parknak nevezte el.

A templom építése 1798. május 8-án, az alapkő ünnepélyes letételével kezdődött. Az épület maga a feljegyzések szerint nagyon hamar, mintegy három hónap alatt elkészült, de a berendezése és felszerelése mintegy 20 évet vett igénybe. Az épület felszentelése már 1798. Kisasszony hava (augusztus) 15-én megtörtént Nagy István szuperintendens szolgálatával. (Az 1815. évi püspöki egyházlátogatás jegyzőkönyve szerint ez 1799. június 29-én történt.) Az építési költségek (5236 forint 34 korona) fedezésére sokan adtak jelentős adományt, de még így is 2100 forint kölcsön felvételére kényszerültek. Ez a 18. századi templom torony nélkül, kőből épült, fazsindelyes, bolthajtásos épület volt, a barokk homlokzaton latin nyelvű felirattal, amelyen a piros betűk számértéke kiadta az építés évszámát. A belső berendezésből csak a papi pad és a karzat készült el, a templomtér padjait később az egyes családok készíttették.

A templombelső területének kialakítása eltartott szinte két évtizedig. Az oltár és a felette álló szószék 1805/1806-ban készült Mayer Ferdinánd pápai evangélikus asztalos munkájával. Ez az oltár a mai helyénél kb. másfél méterrel előbbre volt elhelyezve és körüljárható volt. A hívek úrvacsoraosztáskor körül is mentek, s közben az oltárra helyezett tálba dobták a lelkésznek szánt adományaikat. Ebben az időben beszerzett a gyülekezet egy orgonát is, de ennek pontos évszáma nincs a feljegyzésekben. Ebből az időből való az a fedeles keresztelőkút, amely megvan, és ma is használatos. Fedelén fából faragott szobrok azt a jelenetet ábrázolják, amikor Keresztelő János megkereszteli Jézust.

A templom nagyobb tatarozása a 18. századi felépítés után csak 1886-ban történt meg Horváth Dezső lelkész szolgálata (1883–1914) idején. Már nagyon szükséges volt bizonyos munkák elvégeztetése. A templom padlója nagy lapos kövekkel volt kikövezve, ami két helyen is nagyon kikopott, és a templom közepén két nagy lyuk éktelenkedett. A padok javítása is nagyon esedékes volt, sőt az orgona javítását és karbantartását is feltétlenül meg kellett oldani. Ezt megelőzően csupán arra volt pénze a gyülekezetnek, hogy kimeszelje a templomot. Ez 1853-ban történt utoljára. Ezeket a munkálatokat csak úgy tudta a gyülekezet megvalósítani, hogy Dukovics Sámuel presbiter javaslatára és első 15 forintos adományával gyűjtés indult, mely végül is 214 forint 6 koronát eredményezett. Sokat segített dr. Purgly Sándor egyháztanácstag, mert az ő közbenjárására a munkálatokat végző Kéler Napóleon budapesti építészmérnök, építési vállalkozó a templom padlózatának elkészítéséhez szükséges cementet a gyülekezetnek ingyen adta, sőt a burkolómunkák és a szállítási költségek 196 forintos számlájából a munkát végző Horváth Bartunek cég 25% engedményt adott. Ezen kívül Kéler Napóleon a templom kimeszeléséhez szükséges állványzatot díjtalanul kölcsönözte és állíttatta fel, s a teljes templombelsőt olajos festékkel szürkére ingyen kifestette. A padok javítását Kamarell József veszprémi asztalosmester végezte el. Megtörtént az oltár és a kórus, valamint a padok háromszoros lefestése is, amit Drobnics budapesti mázolómester 29%-os kedvezménnyel 140 forintért végzett el. Az orgonát Roland Ferenc helybeli orgonaépítő újította fel 145 síp és új billentyűzet beépítésével 80 forint költséggel. Ezekre a munkákra gyülekezeten kívüli személyek és intézmények 259 forint 38 koronát adakoztak. Még Ferenc József is adott 100 forintot. Szükségessé vált az 1806 óta a templom oltárán álló régi oltárkép kicserélése is, mert az a renoválásnál megsérült. Az új kép Hauser Károly soproni reáliskolai rajztanár munkája, amit ő a soproni evangélikus templom oltárának mintájára festett 150 forintért. A kép aranyozott keretben került az oltárra. Felszentelése 1892. október 30-án történt. Ma is ez az oltárkép van az oltáron. A kép – a soproni oltárkép másolata – Jézus tusakodását ábrázolja a Gecsemáné-kertben angyal erősítésével.

Alig hét évvel a nagy tatarozás után, 1893-ban hatalmas tűzvész pusztított a Cserhát városrészben, ami a templomot s az evangélikus egyház épületeit is elérte, és óriási pusztítást vitt végbe. Az épületeink (templom, iskola, paplak, bérházak) tetőzete leégett. A gyülekezetnek 10 000 forintot meghaladó kára keletkezett. A károk helyreállítása hamarosan megkezdődött, s még az év végéig be is fejeződött. A költségek fedezésére 8000 forint takarékpénztári kölcsönt vett fel az egyház 38 és ½ évi törlesztésre. Ezt a kölcsönt a gyülekezeti tagok adományaiból hamarosan visszafizették. A templomépítés 100 éves évfordulóját a gyülekezet 1898. szeptember 18-án akarta megünnepelni. A közbejött nemzeti gyász (Ferenc József feleségének meggyilkolása) miatt azonban november 13-ra halasztották.

Régen szeretett volna a gyülekezet a templomhoz tornyot építeni. Már 1868-ban gyűjtés indult, ami elég szép eredményt hozott. A gyűjtött összeg azonban a rossz gazdálkodás miatt elfogyott. Csak 1905-ben vetették fel újra a toronyépítés gondolatát. Ekkor alapot létesítettek, amelyre jelentős adományok érkeztek. Többek között Kéler Napóleon is hozzájárult az alaphoz, aki már korábban is megmutatta egyházszeretetét. Hazai és külföldi egyházi és világi, társadalmi szervezetek is támogatták a nemes célt. 1906-ra már 2 000 korona gyűlt össze. 1908-ban Horváth Dezső lelkész az egyházi épületek előtt levő teret nézőtérré alakította, ahonnan a Veszprémbe látogató és az ott elvonuló Ferenc Józsefet lehetett látni. Hat sor széket helyezett el, azokat pénzért a nézők rendelkezésére bocsátotta. A befolyt összeggel, 288 koronával a toronyalapot gyarapította. A gyülekezet felhívására országos gyűjtés is szerveződött. Neves személyektől érkeztek adományok. Így 1910. szeptember 17-ére elkészülhetett a torony, melynek tetejére feltették a keresztet, a kereszt alapjában elhelyezve a toronyépítés történetét tartalmazó iratot. A tornyot Csomay Kálmán építőmester építette vasbetonból. A gyűjtött pénz arra is elég volt, hogy a toronyba három harang is kerüljön, egy 450 kg-os (Haubner Máté-emlékharang), egy 220 kg-os (Poszvék Sándor-emlékharang) és egy 120 kg-os (Rupprecht Lajos-emlékharang). Ezek a harangok Isten dicsőségét hirdetve azok emlékét is őrizték, akik a toronyépítés céljára nagyobb adományokat adtak. A torony és a harangok ünnepélyes felavatása 1910. november 13-án történt meg. A toronyépítéssel egy időben átalakították az oltárt, és átrendezték az oltárteret. Kifestették a templomot, a padokat is átfestették, az orgonát is kijavították. A torony alatti kis előtérben emléktáblát helyeztek el a toronyépítés emlékének megőrzésére. A harangok közül kettőt (a 450 kg-ost és a 120 kg-ost) 1915-ben kormányrendelet értelmében háborús célokra elvitték. Ezek ellenértékeképpen adtak ugyan 1917-ben 2000 koronát, de az hamarosan értékét vesztette.

Az első világháború nemcsak anyagi gondokat, de még inkább lelki elerőtlenedést hozott a gyülekezet életében. Hering János lelkész (1919–1953) igyekezett a háború miatt visszaesett gyülekezeti életet felpezsdíteni. A reformáció eseményeinek évfordulóit ünnepelték meg egy-egy templomi ünnepély keretében, így az 1529-es speyeri birodalmi gyűlés, majd a marburgi kollokvium (ugyancsak 1529, Luther és Zwingli megbeszélése) négyszázados évfordulóját és Petőfi Sándor születésének (1823) 100. évfordulóját.

A templomban korábban két gyertyás csillár volt, amelyek közül az egyik 1918-ban leszakadt és összetörött. A villanyvilágítást 1923-ban vezették be. Ekkor a meglévő gyertyás csillárt alakították át villanyégős csillárrá, melynek költségeit Komjáthy Lajos, az akkori evangélikus polgármester vállalta magára. A téli hideg időben igyekeztek a templom fűtésére kályhát beállítani. Először a város által ajándékozott salgótarjáni kályhával próbálkoztak, ez azonban nem adott elég meleget. Később a Süle Károly lakatos által készített nagy vaskályhát állították be.

1929-ben lebontották a régi fakarzatot, és új, vasbeton karzatot építettek. A régi karzat anyagából megjavították a padokat. Az új karzatra jó minőségű Rieger-orgonát szereztek be. A munkálatokkal egy időben kifestették a templomot is. Az új orgona beszerzésének és a templom kifestésének összes költsége kb. 7500 pengő volt. A régi orgonát a templom melletti iskolába helyezték át, hogy ott az énektanítás segítésére használhassák, majd később az alakuló enyingi missziói egyháznak adták el 80 pengőért. Az új karzat építésével együtt befalaztatták a templom keleti falán levő oldalajtót, s a déli oldalon (az oltár mögött) nyitottak ajtót, hogy a lelkész ott mehessen be a templomba. A templom átalakítása és az új orgona beépítése után a felszentelési ünnep április 9-én volt Takács Elek esperes szolgálatával.

1934-ben újabb átalakítás történt. A régi faoltár és a felette elhelyezett szószék helyett téglából készült új oltárt építettek, a szószéket pedig az oltár evangéliumi oldalára helyezték. A szószékkel ellentétes oldalon a szószék kiképzésével megegyező fal készült az ott elhelyezett kályha eltakarására. Ennek a munkának a költségei 1200 pengőt tettek ki.

A második világháború is otthagyta nyomait a templomon s az egyházi épületeken. Minden ablak betört, és több helyen leszakadt a mennyezet. Hering János 1945 nagypéntekén mégis meghúzatta a harangot, és megtartotta az istentiszteletet a törmelékek tetején. Még húsvétkor is nagyon kevesen voltak, de hamarosan kitakarították a templomot, és úgy javították ki az ablakokat, hogy a megmaradt nagyobb üvegdarabokból kis ablakkockákat készítettek. Mai napig is látható. 1945 őszére a lakások mennyezetét is megjavították.

A templomépítés 150. évfordulója 1948-ban volt. Ezt díszközgyűlés keretében november 7-én ünnepelték meg. Ez alkalommal dr. Belák Sándor gyülekezeti felügyelő ünnepi beszédben emlékezett meg az egyházközség múltjáról és a templom 150 éves történetéről. Elmondta, hogy az ünnepi alkalomra a gyülekezet tagjainak adományaiból tatarozták a háború viharai által megtépett egyházi épületeket. Ez a tatarozás volt Hering János hosszú, 34 éves, eredményekben gazdag lelkészkedése idején az utolsó nagyobb feladat, amit végrehajtott. Ezt követően – még ötévi esperesi szolgálat urán – hamarosan nyugdíjba ment. Ennek az ünnepi közgyűlésnek a határozata volt, hogy mostantól istentiszteletek alkalmával, amikor elhangzik a Miatyánk, szólaljon meg a harang.

A következő három évben Halász Béla (1953–1956) is esperesként szolgált a veszprémi gyülekezetben. Őt követte a szolgálatban Vető Béla (1956–1974). Visszatérő, megoldatlan problémát jelentett az annak idején szigetelés nélkül épült épületek (templom, parókia) állandóan vizes falainak szigetelése. Többféle javaslat után úgy próbálták ezt a gondot megoldani, hogy a helyiségek belső falán a nedves vakolatot leverve új vakolat készült, amelybe víztaszító anyagot kevertek. A munka elvégzése után derült ki, hogy ezzel az eljárással sem sikerült a kérdést végleg megoldani. Állandó feladat volt a templomi padok javítgatása, az épületek karbantartása (tetőcserepek pótlása, elrozsdásodott ereszcsatornák, bádogablakok, majd a bejárati kapu cseréje). Így nagyobb tatarozásra csak akkor került sor, amikor a gyülekezet megalakulásának 175., egyben a templomépítés 165. évfordulójára (1963) készültek. Ekkor valósult meg a templom belső terének világos színekre történő festése, a toronyablakokra sodronyháló készíttetése, orgona tisztítása, javítása, átalakítása, bővítése, hangolása, intonálása, a fújtatás motorizálása, a harangállvány vasszerkezetének rozsdamentesítése, a templom világításának korszerűsítése.

Az egyházi épületek kisajátítása jelentős változásokat hozott a gyülekezet életében a hatvanas évek végén. Amikor Veszprém város vezetősége elhatározta, hogy a város központját a Cserhát városrész területén alakítja ki, az is szóba került, hogy az evangélikus egyház templomostól kerüljön ki erről a területről. Mivel a templom áthelyezése csak nehezen lett volna megvalósítható, úgy döntöttek, hogy a templomon kívül minden más épületet (lelkészlakást, lelkészi hivatalt, a gyülekezeti termet magába foglaló épületet, az államosított, de tulajdonjogilag az egyház tulajdonában maradt iskolát, a volt egyházi bérházat) le kell bontani, mert itt kell felépülnie annak a húszemeletes épületnek, aminek a modern Veszprém jelképévé kellett válnia. A kisajátítás fejében kártalanítást adtak, aminek az összegszerűségét az egyház vitatta, ezért pert indított a Veszprém megyei Beruházási Vállalat ellen. A pert az egyház megnyerte, s felemelték a kártalanítás összegét, majd a fellebbviteli fokon még további emelést ítéltek meg, végső összegében 673 319,40 Ft kártalanítást kapott az egyház. Ebből a kisajátítási kártalanításból a lelkészlakás és a lelkészi hivatal elhelyezése céljára vásárolt a gyülekezet az Arany János utca 20. szám alatt egy újonnan épült épületet 330 000 forintért. Néhány szükséges munkálat elvégeztetése (kerítés megépítése, redőnyök beszerzése stb.) még további 50 000 Ft-ot igényelt. A kisajátításért kapott kártalanítási pénz mindig takarékbetétben volt elhelyezve, s így ez 1968–1974 között 108 289,30 Ft kamattal gyarapodott. Az 1975. év elején ebből a pénzből még kb. 400 000 Ft megvolt. Ehhez járult az évek során a megépítendő gyülekezeti helyiségek létesítésére érkezett adományok összege, amit a gyülekezet céladományként kötött alapban kezelt. Így a lelkészi hivatal átadásakor kb. 480 000 Ft volt a gyülekezet pénztárában erre a célra.

A következő lelkész, Hernád Tibor (1975-1991) veszprémi szolgálatának kezdetén a templomépület külső renoválását tartotta elsőrendű fontosságúnak, s ezért mindjárt ehhez fogott hozzá. Először Vörösmarty László építőmester árajánlata alapján elvégezték a templom és a torony külső festését. Ezt követően a harangozás villamosítását csináltatták meg. Majd elkezdték a templom belső terének átalakítását. Először szétszedték a régi padokat, és a templomot belülről is kifestették. A szószéket átépítették, hogy alacsonyabban legyen. A falakra körben vörösfenyő falborítást tettek, amivel a nedves falfelületeket eltakarták. Új templompadokat építettek, amelyek alá deszkapadlózat került, hogy az alulról jövő hideget szigetelje. A szükséges faanyagot Kiss Attila presbiter szerezte be az erdőgazdaságtól, a padok elkészítésének munkálatait pedig Ambrus Sándor végezte el alkalmi segítők közreműködésével. Így a padok elkészítése közel 30 000 forintba került. A templom külső és belső renoválási munkáinak összköltsége mintegy 320 000 Ft volt. A régi vaskályha helyett korszerű hőtárolós villanykályhákat építettek be. Ehhez négy villanykályhát szereztek be. A szükséges villanyszereléssel együtt ennek költsége 100 000 forint volt. Az egész felújítási munka összesen 450 000 forintot tett ki. A templom felújítás utáni felszentelése 1975. december 21-én volt dr. Ottlyk Ernő püspök szolgálatával.

1978-ban újabb építkezés volt: az Arany János utcai parókia telkén először is garázst kellett építeni, mert a lelkész egy Wartburg gépkocsit kapott ajándékba a bielefeldi püspöktől, hogy ezzel tegye könnyebbé a balatonalmádi leányegyház és a szórványok gondozását. Még ebben az évben azt is elhatározták, hogy megépítik a gyülekezeti termet. Úgy döntöttek, hogy ez leginkább a parókia épületére történő emeletráépítéssel oldható meg. Az építkezés tervét Hernád Attila, a lelkész építőmérnök fia készítette el az egyház iránti szeretetből ingyen. A kivitelezés végül is 1981-ben valósult meg. Ezt a lelkész és a gyülekezeti tagok sok társadalmi munkája tette lényegesen olcsóbbá. A faanyagok beszerzésében ismét Kiss Attila segített, az emeletre kívülről felvezető lépcső vasszerkezetét Weingartner József készítette el gyülekezete iránti szeretetből. A gyülekezeti terem műanyag padlóját Hernád Sándor, a lelkész fia ragasztotta le. Bereczky Gyula a szükséges 100 darab szék olcsó áron való beszerzését intézte el. Társadalmi munkában segítettek az építkezésben Rajki József, Smidéliusz József, Mérnyei Károly, Markó Ákos és sokan mások. A kőművesmunkákat Troll Gábor végezte.

Az újabb nagyobb javításokat és építkezéseket már a következő lelkészek, Isó Zoltán és Isó Dorottya (1991–) szolgálata idején kellett elvégeztetni. 1992-ben megkezdődött az államosítás és kisajátítás során elvett s még nem rendezett egyházi épületek kártérítésének ügye. Ez ugyan több évig elhúzódott, de végül is 6 millió Ft kártérítést eredményezett. Ebből az összegből gyülekezeti célokat szolgáló épületet kellett építeni, így ezt tartalékolta a gyülekezet későbbi befektetésig. 1995-ben a templom tetőzetén kellett javításokat végeztetni. Elöregedett tetőgerendák és lécek, cserepek és ereszcsatornák cseréjére volt szükség.

1997-ben kezdte tervezni az egyházközség azt az épületet, amely közvetlenül a templom mellett, sőt a templommal szerves egységben megépítve megvalósítja a gyülekezet régi álmát, hogy újra együtt legyen a templom, gyülekezeti terem, lelkészi hivatal, lelkészlakás, vendégszoba, szükséges kiszolgáló helyiségekkel (teakonyha, WC-k). Az előzetes terveket a műemléki hatóság elfogadta. Az épület megvalósításához szükséges területet Veszprém város térítésmentesen átadta.

1998-ban, a templom építése 200. évfordulójának évében jubileumi ünnepségsorozattal emlékezett a gyülekezet a régmúlt idők eseményeire. Augusztus 29-én történt meg Isó Dorottya másodlelkészi beiktatása. Szeptember 19-én történelmi emlékülés volt dr. Fabiny Tibor egyháztörténész professzor előadásával. Ekkor mutatták be a Vető Béla által írt könyvet, amely a Veszprémi Evangélikus Gyülekezetnek és 200 éves templomának történetéről szól. Szeptember 20-án az istentiszteletet Szebik Imre püspök tartotta, amely alkalommal elhangzott Szokolay Sándor erre az alkalomra írt kantátájának ősbemutatója, s megtörtént az épület ünnepélyes alapkőletétele. November 29-én volt a Weltler és Schiszler család adományából vásárolt harang felszentelése, melyet Pintér Mihály esperes végzett.

1999. április 12-én kezdődhettek meg az építési munkák. Az anyagi fedezet megteremtését több forrásból tudta a gyülekezet biztosítani. Először is fedezetül szolgált az Arany János utca 20. sz. alatti parókiaépület, amelyet 17 millió forintért lehetett értékesíteni, másodsorban a közel 3 millió forint adomány, a forgalmi adó visszatérítésből kb. 7 millió forint, a korábban elvett épületekért kapott 6 millió forint kártalanítási összeg, a takarékbetétben elhelyezett pénzek több mint 5 milliós kamata, de nem utolsósorban jelentős volt az Országos Egyház 12 millió forintos támogatása. Nem kis összeget igényelt ez az építkezés, hiszen a teljes építési költség a kerítéssel együtt mintegy 50 milliót tett ki. Közben átmeneti, rövid lejáratú kölcsönt is igénybe kellett venni. A békéscsabai gyülekezet adott 4 millió forintot, amit még az év végéig vissza is fizettek. Az épület felszentelése és használatba vétele ünnepségsorozat keretében december 10–12. között történt meg. Az ünnepélyes felszentelés december 12-én volt D. Szebik Imre püspök szolgálatával.

2002-ben szükségessé vált az orgona felújítása. Ezt célszerű volt egybekötni az orgona kétmanuálossá történő átépítésével. 2003. május 10-én történt meg az átépített orgona szentelése.

A finnországi Rovaniemi gyülekezetével a testvéri kapcsolatok úgy alakultak ki, hogy még az 1977. évi templomi építkezések idején bejött a templomba egy finn hölgy, Seija Hurri, aki éppen a Veszprém és Rovaniemi finn város közti testvérvárosi kapcsolatok ápolása céljából jött Veszprémbe. Amikor látta a templomban az akkor is folyó renoválási munkákat, felajánlotta a lelkésznek, hogy segíti a két város evangélikus gyülekezete között a testvéri kapcsolat kiépítését. Ez létre is jött Ilmo Pulkamo rovaniemi finn lelkész kezdeményezésére. Ezen a réven anyagi támogatás nyújtása is lehetővé vált. Egyik évben orgonamotort küldtek. A finnektől először 1981-ben jött egy kisebb látogató csoport a személyes kapcsolatok felvételére. Majd 1982-ben Hernád Tibor részt vett az Iisalmiban tartott finn−magyar lelkésztalálkozón. Ellátogatott Rovaniemibe is, s ott átadta a veszprémi gyülekezet meghívását. Így jött az év őszén egy 26 tagú csoport. Egyhetes gazdag programot készítettek nekik. A veszprémiek 26 tagú csoportja 1984-ben látogatott Finnországba. 1985-ben elhunyt Seija Hurri, rovaniemi temetésén a veszprémi gyülekezet küldöttsége is részt vett. Ez év nyarán ismét egy 25 tagú finn csoport töltött 10 napot Veszprémben. A finnek ekkor a földrengésben sérült balatonalmádi templomunk helyreállításában nyújtottak segítséget. A veszprémiek következő finnországi látogatása 1988-ban volt. A finn gyülekezet ebben az évben a veszprémi templom tornyának rézlemezzel való befedését és a templombelső festésének költségeit támogatta. A finnországi kapcsolatok a következő lelkészek idején tovább folytatódnak. 1993-ban is jött egy kis finn csapat. A látogatás viszonzására először 1995-ben a veszprémi lelkészházaspár járt Rovaniemiben, majd a finnek 1996-os látogatása után 1997-ben járt ott énekkarunk. Ezek a csoportos látogatások a későbbi években többször ismétlődtek. Az új gyülekezeti épület alapkőletételén is velünk ünnepeltek.

A bajorországi Hammelburg evangélikus gyülekezetével 2001-ben született testvérgyülekezeti kapcsolat. A bajor testvérek 2001-ben tett látogatását a veszprémiek 2002 szeptemberében viszonozták. 2005. május 19–23. között ismét itt jártak a hammelburgi vendégek. A látogatás viszonzására 2006. június 22–26. között került sor. Így elmondható, hogy élő kapcsolat van a két gyülekezet között. A látogatások alkalmával gazdag programot készítenek a vendéglátók.

Az iskoláról külön kell említést tenni. Már az 1815. évi (szeptember 21-én tartott) canonica visitatio (püspöki egyházlátogatás) jegyzőkönyve is tartalmaz kérdéseket az iskolával kapcsolatban. Ebben az időben még csupán 5-8 volt az iskola tanulóinak a száma, akiket a lelkész maga tanított. Kápli István lelkész (1815–1820) akkor arról panaszkodott, hogy az iskolás gyermekeket a saját szobájában kellett tanítania. Az iskolát ugyanis az egyház bérbe adta. Így a parókiának azt a szobáját, amelyben elődei tanítottak, kénytelen volt annak odaadni, aki őt ellátta. Arra ugyanis nem volt lehetősége, hogy pénzért cselédet fogadjon. Ennek a gondnak a megoldására 1846-ban a gyülekezet vett egy házat a németországi Gusztáv Adolf Egyesület támogatásával. Tőlük kapott a gyülekezet 3000 forint segélyt, ezt kiegészítve 4800 forintra, megvették Wekerle Jánostól és Molnár Annától azt a parókiával szomszédos házat, amelyben az iskolát akarták elhelyezni. Végül azonban ebből a házból sem iskola, hanem bérház lett.

1859. május 22-én Szedenics György esperes tartott „superintendensi vizitáció-pótló egyházlátogatást”. Ekkor az került a jegyzőkönyvbe, hogy Jeskó Zoltán tanítónak (aki 1855-ben jött Veszprémbe) már 17 növendéke van. Az iskola elhelyezése tekintetében azonban nem történt változás, mert a tanítás a parókia egyik szobájában folyt, ahova Kovácsics János lelkész (1856–1860) konyháján keresztül volt a bejárás, s a lelkész a tanítóval egy szobában lakott. A tanító a kántori szolgálatot is ellátta.

1870. október 16-án Karsay Sándor püspök látogatta meg a gyülekezetet. Mivel 1866-ban Németh Károly lelkész (1861–1866) hatévi itteni szolgálata után elment Fehérvárra, Veszprémben három évig nem volt lelkész. Tanítónak 1866 végén Simon János jött a gyülekezetbe. Ő az üres parókiába költözött, amelynek hátsó szobája volt a tanterem. A tanulók száma ekkor 26 volt (10 fiú, 16 leány). Az iskolába a bejárás a konyhán keresztül történt. A következő tanító Tóth Sándor volt, aki 1869. október 15-én kezdte meg szolgálatát Veszprémben. A tanítói híványban (a tanítónak a gyülekezettel kötött munkaszerződése, díjlevele) 63 osztrák forint készpénz s egy alapítvány kamataiból némi részesedés szerepelt, ezen kívül aztán a gyülekezet tagjaitól teljes élelmezés és fűtéshez szükséges tűzifa járt még neki, valamint a gyermekektől fejenként 1 forint tandíj. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium azonban 1868-ban elrendelte, hogy a tanító fizetése legalább évi 300 forint legyen, de ezt a gyülekezet nem tudta biztosítani. Így idővel a külön tanítói állás megszűnt. A lelkészek látták el a tanító munkáját is.

1883-tól változott a helyzet az oktatás területén. Horváth Dezső lelkész (1883–1914) lelkészi munkája mellett átvette a tanító feladatát is. 15 tanulót (7 fiú, 8 leány) oktatott. Ingyen vállalta ezt a munkát, sőt a tankönyveket és a fűtést is saját maga fedezte. A tanítás a lelkészlakás meglehetősen sötét szobájában folyt. Ezt a körülményt a tanfelügyelő nehezményezte, s csak egy évre engedélyezte az iskola működését. Ekkor már elengedhetetlenné vált új iskola építése. Fel is épült az új épület a parókia folytatásaként kb. 1000 forintos költséggel, amit adományokból, segélyekből és takarékpénztári kölcsönből fedeztek. Az épület használatba vétele ünnepélyes felszentelés keretében 1884. augusztus 31-én történt.

1892-ben törvény mondta ki, hogy iskolákban csak okleveles tanító taníthat. Ekkor Horváth Dezső lelkész megszerezte a tanítói képesítést is. A rendelet szerint a tanítói oklevéllel is rendelkező lelkészek addig végezhetik a tanítást, míg a lelkészi teendők nem gátolják az oktatómunkát. Hamarosan még államsegélyt is kapott a lelkésztanító. A tanulók létszáma csak lassan emelkedett. Ekkor 19-20 tanuló járt az evangélikus iskolába, az 1894/95-ös tanévben 27 volt a létszám (20 fiú, 7 lány). 1909-ben a tisztiorvosi vizsgálat alapján kellett elvégezni egy bővítést, amit az egyház el is végeztetett. 1911-ben azt rendelték el, hogy a tanítói állást külön kell választani a lelkészitől. Ekkor Horváth Dezső úgy határozott, hogy nyugdíjba megy. A következő évben be is adta nyugdíjaztatási kérvényét, amit a VKM el is fogadott. Ekkor az állásra pályázatot írtak ki, s végül több pályázó közül Gálos Gyula mellett döntött a gyülekezet, akit 1913. augusztus 31-én választottak meg. Az új tanító megérkezéséig Scheele Hedvig látta el az oktatás feladatát.

Az új iskola építése Hering János lelkész (1919−1953) szolgálata idején történt. Az 1919/20-as tanévben három tanító is tanított az aránylag kis tanulólétszámtól függetlenül. Két menekült tanító is a veszprémi evangélikus iskolához kapott beosztást (Gömöry Károly és Toldy Ferencné). Egy 1923-as VKM rendelet értelmében az iskola csak akkor kapott államsegélyt, ha legalább 30 tanulója volt. Az evangélikus iskolában mindig 30-32 tanuló volt a négy osztályban, 1925-ben 42, 1932-ben 52 volt a beiratkozott tanulók száma. Az építés 1941-ben valósult meg. Több régebbi épületrész lebontásával a templom és a parókia épülete közé épült az új iskola, melyben két egybenyitható tanterem volt. Volt benne egy helyiség lelkészi iroda céljára. Ez lett később a segédlelkész szobája. Egy kis teakonyha is létesült, hogy az épületben tartandó rendezvények idején a megvendégelés előkészítésére alkalmas helyül szolgáljon. WC-k és egy kis zuhanyozó is épült a gyermekek részére. Iskolaudvarnak megvették az épülettől délre fekvő 43 négyszögöles telket 5000 pengőért. Az egész építkezés 64 873 pengőbe került. Ez a gyülekezet anyagi erejéhez mérten óriási összeg úgy jött össze, hogy több állami és egyházi intézménytől kapott segélyt a gyülekezet, kölcsönt is vettek fel, de az összeg 2/3 részét az egyházközség teremtette elő földje és bontásból származó építőanyag eladásából, és jórészt az egyesületek gyűjtéséből, a hívek adományaiból. Az 1941. április 21-én kezdődött építkezés abban az évben be is fejeződött, avatása november 23-án történt. Gálos Gyula tanító 1940. április 30-án ment nyugdíjba. Utódjául 12 pályázó közül Lantos Imrét választották meg. Ekkor az iskola hat osztályában 54 gyermek tanult.

Az iskola államosítása 1948-ban történt. Akkor az épületben állami általános iskola működött tovább. Megmaradt azonban az egyház részére a segédlelkészi szoba és a mellékhelyiség használatának joga. Az iskola épületén állt a templom kéménye is. Mivel az iskolán keresztül járt be a lelkész a templomba, ezért ehhez szolgalmi jogot kapott az egyház. Mindez megszűnt, amikor az iskolát lebontották, a templom déli falán levő bejáratot be kellett falazni. Ezek a tények szolgáltak alapul a későbbi kártalanítási igényre.

Az egyházi iskola újraindítására 1991 őszétől volt lehetőség úgy, hogy a Kossuth Lajos Általános Iskola tagozataként Protestáns Iskola néven indulhatott evangéliumi szellemű oktatás és nevelés az egykori evangélikus és református iskolák történelmi örökségének továbbvitelére. 2000 szeptemberétől lehetőség nyílt arra, hogy a Protestáns Iskola a Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános Iskolához csatlakozzon.

A Veszprémi Evangélikus Egyházközség 1925-ben szervezte meg fiókgyülekezetét Vörösberényben, majd később, mivel elköltözések miatt Balatonalmádi lakosainak száma gyarapodott inkább, oda helyezték át a fiókgyülekezeti központot. Ez a gyülekezet később arra törekedett, hogy templomot építsen, ezért templomalapot létesített. Amikor nagyobb összeg összegyűlt, telket vásároltak, s így őrizték értékállóan a gyűjtés eredményét. A reformátusok hajlandók lettek volna az evangélikusokkal közös templomot építeni, azonban időközben Csorba Györgyné ajándékozott egy templomépítésre alkalmas telket az akkori Erzsébet királyné (ma Bajcsy-Zsilinszky Endre) úton. Az almádi evangélikusok inkább ezen a telken kívánták megépíteni templomukat. El is kezdték a tervezést. Pótzy Henrik ny. százados készítette el a terveket. Az elképzelés szerint a templomot torony nélkül kell felépíteni, hogy ha később lesz lehetősége a gyülekezetnek másik, nagyobb templomot építeni, akkor ez az épület parókiává legyen átalakítható. Erre később sem lehetőség, sem szükség nem volt, így ma is ez a balatonalmádi evangélikusok istentiszteleti helye. Tornya ugyan ma sincs, de a belső kiképzése templomnak megfelelő, oltárral, szószékkel, keresztelőkúttal és templomi padokkal, amelyek mind Révész Imrének, a háborúban elesett evangélikus lelkésznek tervei szerinti faragásokkal vannak díszítve. Az oltárképet Basilides Sándor evangélikus vallású festőművész festette (a kép alakjai között önmagát is megörökítve). Az építés költsége a tervek szerint 31 000 pengő volt, de a gyülekezetnek meglévő telkei eladása után csak 24 515 pengő állt rendelkezésére. Ekkor a püspök engedélyével országos gyűjtést indítottak el, amelynek eredményeképpen összejött a szükséges összeg, és a templom felépülhetett. 1944 májusára készült el az épület, s meg is történt a felszentelés Kapi Béla püspök és Takács Elek esperes szolgálatával. Ekkor vált Balatonalmádi leánygyülekezetté. Azóta minden vasárnap és ünnepnap délután van itt istentisztelet. A gondnoki teendőket Szelényiné dr. Péterfia Katalin látja el, fáradhatatlanul őrzi, vigyázza, gondozza az almádi közösséget. Férje hűségesen végzi a kántori szolgálatot.

1992-ben restaurálták az oltárképet, a munkát az oltárképet festő Basilides Sándor leánya végezte. A gyülekezet augusztus 16-án, ünnepi istentisztelet keretében adott hálát Istennek a megújult oltárképért. Ebben az évben, rendezték a templomkertet, átfestették a bejárati kaput. A felszentelés 50. évfordulóján, 1994. május 22-én a három egymást követő lelkész (Vető Béla, Hernád Tibor, Isó Zoltán) szolgálatával ünnepi megemlékezés volt a háborús időkben történt építkezésről. Ez évben gázfűtést szereltek a templomba.

Lélekszám: Az 1815-ös püspöki egyházlátogatáskor azt írta a lelkész a kérdőívbe, hogy a gyülekezet lélekszáma 126, az idejöttekkel (vagyis a nem idevaló honosságú idegenekkel) együtt 211. Ebben nincsenek benne a környező falvakban lakó evangélikusok. Ezeknek a számát nem mérte fel a lelkész, ezért a püspök felhívta, hogy ez történjék meg azért is, hogy ezek a hívek is segítsék az anyagyülekezetet a terhek viselésében. Az 1859-es esperesi vizitáció alkalmával 250 volt a lélekszám. 1870-ben, Karsay Sándor superintendens látogatásakor azt jegyezték fel, hogy a 11 000 lakosú Veszprémben 140 az evangélikusok száma, Litéren 25, a többi szórványban (20 községben) 69, tehát összesen 234 lélek tartozik a gyülekezethez. Az 1870-es püspöklátogatáskor ugyanezt a számot jegyezték fel, míg az 1880-as népszámlálási adatok szerint már 345-en, 1890-ben pedig Veszprémben 234-en, a szórványokban 166-an, tehát összesen 400-an, míg az 1895-ös esperesi látogatáskor már a 13 500 lakosú Veszprém 234 evangélikusa mellett 177 szórványban élőt, összesen 411 hívőt tartanak nyilván. A jegyzőkönyv részletesen felsorolja a gyülekezethez tartozó 24 szórványközséget. Ezek a következők: Kádárta, Rátót, Lókút, Vámos, Fajsz, Nagy- és Kis-Hidegkút, Szentkirályszabadja, Vörösberény, Almádi, Litér, Kenese, Bánd, Márkó, Herend, Szentgál, Felsőörs, Alsóörs, Lovas, Paloznak, Kövesd, Csopak, Arács, Balatonfüred. (Ez a felsorolás nem említi a korábban a gyülekezethez tartozóként feltüntetett Papkeszi, Vilonya, (Király)Szentistván, Sóly, Zirc helységneveket.) A szórványban élő evangélikusoknak a gondozása nem volt megoldott. 1896-ban az esperes felhívására Horváth Dezső lelkész jelentette, hogy a Veszprém környéki 25 községben 172 hívő van. A szórványok gondozására központokat lehetne létrehozni Szentgálon, Litéren és Balatonfüreden, de ennek megszervezésére nincs pénze a gyülekezetnek. 1903-ban az állam évi 200 korona segélyt adott, hogy segítse a szórványgondozás munkáját. Horváth Dezső ugyan próbált ennek a feladatnak eleget tenni, de nem sok eredménnyel. 1926-ban átrendezték a szórványokat. Néhányat máshova osztottak be, viszont Veszprémhez került Balatonfűzfő és Fűzfőgyártelep. Ez utóbbi településen 100 körül volt az evangélikusok száma, rendszeresen tartottak itt istentiszteletet.

Jelenleg Veszprém anyagyülekezetében, Balatonalmádi leánygyülekezetben és 12 szórványban (Balatonfűzfő, Litér, Márkó, Herend, Szentgál, Felsőörs, Alsóörs, Nemesvámos, Kádárta, Gyulafirátót, Bánd, Szentkirályszabadja) a becsült lélekszám összesen kb. 1350 fő, a veszprémi istentiszteleten mintegy 80-100-an vesznek részt, a gyülekezet anyagi fenntartásához több mint 650-en járulnak hozzá.

Jelentős szerepet töltött be a gyülekezet életében az 1907-ben alapított nőegylet. Feladatául tűzte ki az iskolás gyermekek, szegények, árvák támogatását, missziói célok segítését. Az alapításkor az egylet elnöke dr. Vadnay Szilárdné, majd később (1929-ig) Stubenvoll Ferencné volt. Őt követte özv. Gyenes Jánosné, majd dr. Wallner Ernőné, s utána Belák Imréné volt az elnök. 1910-ben a torony építésének évében a templomba szőnyegeket vettek, az egyik nőegyleti tag oltár- és szószékterítőt adott ajándékba. Az első világháború idején a harctéren harcoló katonáknak hósapkákat, kesztyűket és érmelegítőket kötöttek, szegény sorsú gyermekek, hadiárvák és hadiözvegyek felruházásán fáradoztak. 1929-ben, amikor a régi fakarzat helyébe betonkarzatot építettek, és új orgonát szereztek be, a beruházás fedezésére szükséges 7500 pengő jó részét a nőegylet gyűjtötte össze teaesték tartásával. Az 1934-es templomátépítéskor díszes papi padot és presbiteri padot csináltattak. Híres volt a minden év februárjában tartott nőegyleti bál. A nőegylet tagjai körében indultak meg az első bibliaórák. Mintegy 50 tagja volt a nőegyletnek, de igazán 10-15 volt az aktív tagok száma. Az 1948-ban megszüntetett egyesület 2001. február 1-jén újraéledt, s ma is működik.

Fontos gyülekezeti munkát végzett a Veszprémi Evangélikus Leányok Egyesülete (VELE). 1926-ban alapította meg a Losoncapátfalváról menekült tanító felesége, Gömöry Károlyné. Az egyesület célja az volt, hogy az iskolákból kikerült lányokat gyűjtse össze a Biblia köré. Mindig volt 15-20 tagja. Műsoros esteket, teaesteket tartottak, részt vettek a városi népkonyha működtetésében, az oltárra oltárterítőt készítettek. Közülük kerültek ki az első gyermekbibliakör-vezetők, Zauner (Zoltay) Katalin és Széll Piroska. 1932-ben átvette az elnöki tisztséget Nőthig Gyöngyi, majd 1945-től újra Gömöry Károlyné lett az elnök. Az egyesületek megszüntetésekor a leányegyesület is megszűnt.

1925-ben alakult az Ifjúsági Luther Szövetség a középiskolás diákok összegyűjtésére. A Keresztyén Ifjúsági Egyesület (KIE) is létrehozta helyi szervezetét 1927-ben, kb. 20-30 taggal működött. A második világháború idején a fiatalokat behívták katonának, az összejövetelek elnéptelenedtek, az egyesület 1943-ban megszűnt.

Az egyesületi keretek felszámolásával gyülekezeti keretben folytatódott a gyermekek gyermekekbibliakörbe való gyűjtése. Az 1950-es években Vető Béláné, a lelkész felesége tartotta az iskolás gyermekek részére a templomban a gyermek-bibliaórákat. Ezek a vasárnapi gyermek-bibliaórák folytatódnak az újonnan megépült gyülekezeti teremben 2000. április 16-tól gyermek-istentiszteleti keretben. A gyülekezeti énekkar 1995-ben alakult Csaby Csaba vezetésével, majd Szelényi Pál vette át a karvezetés munkáját. Istentiszteleteken és kórusversenyeken szolgálnak és tesznek bizonyságot szép kórusművek bemutatásával.

A Veszprémi Evangélikus Egyházi Alapítvány 1992-ben létesült és mint közhasznú szervezet 1998-tól működik. A kuratórium elnöke Szamosi Károly. Az alapítvány bonyolította le az új épület építésének teljes finanszírozását. 1992-től évente kétszer gyülekezeti újság jelenik meg. Elviszi a gyülekezet tagjaihoz az egyház híreit, ismerteti a lelkészi jelentéseket, tartalmazza az év végi zárszámadásokat, verseket, elbeszéléseket közöl. Hidat képez az állandó templomba járó hívek és a templomtól távol maradó, esetleg betegség miatt az igehirdetést nélkülöző egyháztagok között.