Hosszú és fáradságos, sok törődést, de sok örömöt is jelentő út ért most véget: évek munkája gyümölcseként végre letehetjük egyházkerületünk és egész egyházunk asztalára a 2000-ben újra megalakult dunántúli egyházkerületünk, egyházmegyéink és gyülekezeteink történetét. Személy szerint talán még azt is jogos hozzátennem, hogy ami engem illet, szinte az utolsó pillanatban – aktív püspöki szolgálatom egyfajta lezárásaképpen.

A szikár ténymegállapítás után az Úristennek való hálaadás mellett első szavam a köszöneté. Azoknak mondok elsősorban köszönetet, akiknek neve könyvünk impresszumában olvasható, és ezért nem szükséges, hogy itt ismét felsoroljam őket. Fáradozásukat, a szerkesztés munkáját közelről és folyamatosan figyelő tanúként viszont különösen is fontosnak látom, hogy egész egyházkerületünk, lelkészeink és gyülekezeteink nevében is kifejezzem köszönetünket, és ezzel tanúsítsam: nagy munkát vállaltak és végeztek, amely sok küzdelmet is jelentett.

Könyvünk létrejötte az ő munkájuk sikere, könyvünk hiányosságai nem az ő mulasztásuk. A közös akarattal választott munkamódszer magában hordozta ezt a lehetőséget, ugyanis az egyes gyülekezetek történetének bemutatását lelkészeinktől kértük. Ennek a kérésnek többnyire ők maguk, máskor az általuk felkért munkatársak tettek eleget. Nem tagadható, ennek következtében az igényességben, az egyes „dolgozatok” színvonalában vannak, időnként jelentős, különbségek. Ezzel együtt ez a kétkötetes mű nagy – történelmi léptékkel sem elhanyagolható – események hű tanúja!

A nagy esemény, amelyről e rövid ajánlásban is kötelességem megemlékezni, mindenekelőtt az, hogy egyáltalán megszületett, újjászületett a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület! Hogy jól értsük ennek az eseménynek a jelentőségét, röviden utalnunk kell a korábbi évtizedek történéseire. 1948-tól kezdődően a kiteljesedő pártállami diktatúra háromcsapásos hadjáratot indított egyházunk ellen. Szomorú, hogy ehhez a hadjárathoz egyházunkban is megtalálta a célja elérését segítő személyeket. Az első csapással eltávolították a hiteles egyházi vezetőket, a másodikkal 1952-ben lerombolták egyházunk történelmi rendjét (az 1784 óta létező, bár Trianon miatt többé-kevésbé csonkolt négy egyházkerület helyett kettőt állítottak fel, hagytak meg), a harmadikkal pedig a reformátori teológiai örökségtől eltérő idegen ideológiát, az ún. diakóniai teológiát erőltették egyházunkra. De még a rendszerváltozásnak nevezett fordulat után megnyíló lehetőséggel sem tudott, akart élni egyházunk. Az 1991/97-es zsinaton hosszú, s nem ritkán méltatlan, küzdelem folyt az egyházunk rendjének rehabilitálását is jelentő kérdés, egy harmadik egyházkerület felállítása körül. És amikor már minden veszni látszott, Márkus Géza dunántúli zsinati küldött drámai szavai megfordították a zsinat többségének gondolatait. És megszületett a határozat: 2000-től újra indulhat a – Kapi Béla püspök által kivégzettnek nevezett – egyházkerület élete. Ez 1997. február 22-én történt. Ezért újjáalakult egyházkerületünk első felügyelője, néhai dr. Weltler János kezdeményezése szerint minden esztendőben a február 22-ét követő szombaton ünnepeljük az Egyházkerületi napot.

Itt a Dunántúlon – de hisszük, testvéreink másfelé is egyházunkban – sokan emlékezünk meg erről újra és újra azzal a belső megrendüléssel, amelyről leghitelesebben a zsoltár szavaival tehetünk vallomást: Mikor jóra fordította Sion sorsát az ÚR, olyanok voltunk, mint az álmodók. Akkor megtelt a szánk nevetéssel, és örömkiáltás volt nyelvünkön. Ezt mondták akkor a népek: Hatalmas dolgot tett ezekkel az ÚR! Hatalmas dolgot tett velünk az ÚR, ezért örvendezünk. (Zsolt 126,1–3)

Az egyházkerület élete 48 évi kényszerszünet után 2000-ben újra indulhatott – s az egyház rendje szerint folyik is tovább: a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület gyülekezetei 2011 tavaszán az újjáalakult egyházkerület nyugdíjba vonuló első püspökének utódjául püspökké választották Szemerei János kaposvári lelkészt, a Somogy-Zalai Egyházmegye esperesét.

Szeretett egyházkerületünket, gyülekezeteinket, lelkésztestvéreimet, minden hittestvéremet és megválasztott utódomat Isten megtartó oltalmába ajánlom, és azért könyörgök, hogy ő őrizze meg egész egyházunkat és benne egyházkerületünket nemzedékről nemzedékre.

Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal! Ámen.

Győrött, 2011 Misericordia Domini (a jó Pásztor vasárnapja) hetében

Ittzés János
püspök