Nagyveleg Fejér megye északnyugati szélén, Mórtól 8,5 km-re, a Vértes és a Bakony között, a Bakony hegység lábánál, a Gaja-patak mellékágainak völgyében található község.

Története szorosan összefügg a velegi evangélikus gyülekezet történetével, mert a lakosság 80−90 %-a evangélikus volt.

A falu feltehetően Árpád fejedelem Velek nevű vezéréről kapta a nevét, akit III. Béla király névtelen jegyzője (Anonymus) többször említ. Lehetséges, hogy a fejedelem legnemesebb vitézének szolgálatait a Veleg erdőséggel jutalmazta.

A település később a Csákok kezébe került, de a századok során több birtokosa volt, általában a csókakői várhoz kapcsolódóan. Neve több alakban fordul elő. Az első írásos említése 1230-ból maradt fenn Veleg néven. Erzsébet királyné 1439-ben kelt iktatási parancsában Csókakő vár tartozékai között Vellegh-ként szerepel. A Rozgonyi örökösöket csókakői birtokukban megerősítő – Mátyás király által 1458-ban, 1459-ben és 1460-ban kiadott – okiratokban Nagh Welegh néven említik. A 16. század első felében a Buzlai (1511), majd a Kanizsay (1522) család kapta meg szolgálata jutalmául II. Ulászló, illetve II. Lajos királytól, majd házasság révén hosszú időre a Nádasdy család birtoka lett. Nádasdy Ferenc kivégzése után a kincstárra szállt. Az 1691. november 8-án kelt okirat szerint I. Lipót a csókakői uradalmat és tartozékait – köztük Kis- és Nagy-Velegh pusztákat – báró Hochburg Haas János főhadiszállítónak adományozta. A Lambergek öröksége 1702-től.

Veleg (Kis- és Nagyveleg) 1543-ban került török uralom alá. Lakói évtizeden át tűrték a „kettős birtoklás” megpróbáltatásait, végül a háborúk pusztává tették ezt a vidéket is. A családok nagy része elmenekült vagy elpusztult. A megmaradtak erdőkben, barlangokban, nádasokban húzódtak meg. Egy 1662-ben készült urbárium a lakatlan, üres és művelés alatt nem lévő falvak között sorolja fel Kis- és Nagyveleget. 1702-ben is pusztaként említtetnek. A Fejér megyei községeket tartalmazó 1720-ban készült összeírásban Veleg nem szerepel.

A szájhagyomány az 1725. évre teszi Veleg újratelepítését szlovák és magyar ajkú lakosokkal. A tömeges betelepedés azonban 1756–1758 között történt. Veleg hivatalos betelepedésének éve 1758. A betelepedők az akkor kötött szerződés alapján szolgáltak.

Először többnyire a Felvidékről (Felső-Nyitra és Trencsén megyéből) vallásuk miatt elüldözött szlovák nemzetiségű evangélikusok (Csincsura, Válik nevű családok) népesítették be a pusztaként álló helységet, majd Vas és Veszprém megyei magyarok (Némedi, Ferenci, Tóth, Molnár, Szabó, Pap, Nagy nevet viselők) érkeztek.

Az evangélikus gyülekezet megalakulásának idejéül az 1746. esztendőt tekintik. Az egyházmegye levéltárában található, 1807-ben kelt okirat szerint: „A Velegi Evangyelika Eklésia ez előtt, mintegy 50 esztendővel kezdődött, amikor a falut megszállották az emberek, és mindjárt is vala vallásbéli gyakorlások magukkal ide hozván Mesternek Nyírő N.-t, aki mintegy egy esztendeig a Mesteri hivatalt viselte.”

Nyírő mester után Komon Pál, Németh István és Galló Márton ugyancsak rövid ideig tartó szolgálata következett. Badáczy András (1766–1781) tizenöt éven át tanította a velegi gyermekeket, akiknek számáról az első adat 1781-ből származik: 41-en voltak, 23 fiú és 18 leány. Az első harang beszerzésének éve: 1780. Működésük idején az ellenreformáció más vidékekre ekkor még jellemző támadásai elkerülhették az evangélikus felekezetű falut. Nem véletlen, hogy II. József türelmi rendeletének megjelenése (1781) után két évvel templom építésének engedélyezéséért folyamodtak a hozzájuk csatlakozó móri evangélikusokkal együtt. Az 1783-ban kelt folyamodványban ez olvasható:
„Velegh község közönsége, Mór város lakosságával affiliálva, ezen Fejér vármegyében fekvő Ágostai Hitvallásúnak nevezett, saját kebelében 87 családot és 540 lelket számlálva, a legközelebbi Agustana Ecclézsiától másfél órányira feküdve, előre gondoskodva tanítójának igyekezetéből telekről, templom-építés céljára, Ő szent felségéhez privát vallás-gyakorlatért alázatosan folyamodik, és itt a visszautasítás ellen eredetiben csatolják igazolásukat.”

A gyülekezet templomépítésért buzgólkodó tanítója a nemesdömölki születésű (1757) Greskovits Imre volt, aki ugyan tanítóként érkezett 1781-ben, de 1784–1785 között – miután 1784. február 19-én Perlaki Gábor püspök lelkésszé avatta – már a gyülekezet első prédikátoraként működött Bokodra távozásáig. Ő kezdte az anyakönyvek vezetését.

A templom 1784-ben épült kőből és téglából, szalmatetővel fedve, a parókia kertjében lévő dombra, oda, ahol a jelenlegi templom is áll. A türelmi rendelet értelmében ugyanis utcafrontra nem épülhetett, tornya és harangja nem lehetett protestáns templomnak. Alapkövét 1784. augusztus 9-én helyezték el, és már december 8-án ünnepélyesen fel is szentelték. Teljes felszerelése 1792-re készült el. Oltárát 1801-ben készítették a Nyitra megyei Brezova helységben, ahonnan Oroszlányba, majd Velegre hozták. Akkor már a Turóc megyéből származó Farnyk (Fárnik) Sámuel (1785–1803) volt a lelkész, akit 1785 májusában – 3 év kapolcsi, majd másfél év palotai tanítóskodás után – szentelt prédikátornak Perlaki Gábor püspök.

Tűzvész pusztított Velegen 1796 nyarán. Leégett a templom, az ismeretlen időben épített iskola és parókia, valamint 42 lakóház. Az egyházi épületeket még abban az évben újraépítették országos gyűjtésből származó adományok segítségével.

Holkó Sámuelt (1803–1806) – akit a modori tanítói hivatalból ordinált Velegre Nagy István püspök – az Ecsenyből érkező Taubner András (1806–1823) követte.

1808-ban orgonával gazdagodtak. 1810. január 14-én nagy földrengés rongálta meg a templomot, de a következő évben kijavították, és dél felől félkör alakú fallal kibővítették. Ide helyezték a szószékoltárt.

Sinkovits Jónás (1823–1829), Szloboda (Szabados) Pál (1829–1834) és Krizsán József (1834–1843) szolgálata alatt a falu etnikai összetétele sokat változott, magyarosodott. Kezdetben az istentiszteleteket egyenlő arányban tartották mind a két nyelven vasár- és ünnepnapokon délelőtt és délután, s így folytak a reggeli könyörgések is. Kis János szuperintendens 1824-ben tartott canonica visitatiója alkalmával elrendelték, hogy hétköznapokon csak egy könyörgés legyen: szerdán és szombaton tót, más napokon magyar nyelven. Az 1834. évi kerületi közgyűlésen Krizsán lelkész lehetőséget kért a magyar nyelvű istentiszteletek arányának növelésére, mert gyülekezetében akkor már 443 magyar és 110 szlovák ajkú evangélikus élt, s a szlovákok között csupán hárman nem beszélték tökéletesen a magyar nyelvet.

1829-ben megvásárolták 88 kg-os, második harangjukat.

1837-ben két szobából és konyhából álló paplak épült.

Rajcsányi János 29 évesen lett Veleg papja 1844-ben. Működése kezdetén – 1846-ban – új iskola épült, majd a fiatal lelkész „A lelkes hazafi és gyújtó hatású szónok szívvel-lélekkel részt vett a forradalomban, Velegre gyakorolt hatása nagy jelentőségű.”

Az 1848–49-es szabadságharcban Nagyveleg aktív szerepet vállalt, 67 nemzetőrt adott a hazának, akik különböző csatatereken harcoltak. Húsz hősi halott nevét a templom falán márványtábla őrzi. Közöttük van Kapy Ádám tanító neve is. Rajcsányi János lelkész és Farkas Ádám bíró a Megyei Bizottmány tagja lett.

Jablonowsky cs. kir. vezérőrnagy alakulatai 1849. augusztus 29-én betörtek Velegre. A szájhagyomány szerint a falu lakossága közeledésüket észlelve a közeli erdőbe menekült. Rajcsányi János egy fán töltötte az éjszakát, mialatt a lovas katonák keresték. Ekkor kezdődött több évig tartó bujdosása. A lelkész, teológiai tanár és író szabadságharcban betöltött szerepét több írás méltatja. Vadosfán hunyt el 1889-ben.

A szabadságharc bukása után tanító és lelkész nélkül maradt a gyülekezet. A jegyzői hivatallal egybekapcsolt kántortanítói állásra 1849 októberében Vecsey Gábort választották Hántáról. Tanítói működése 41 évig tartott. A lelkészi állás több mint másfél évig üresedésben volt. Ez alatt a közeli Bakonycsernye és Súr lelkésze helyettesített.

Horetzky Gedeon 1851 és 1860 között volt a gyülekezet papja. Működése alatt – 1859-ben – szüntették meg a szlovák nyelvű istentiszteletek tartását, de kikötötték, hogy „míg az öregek el nem halnak, legkevesebb négyszer egy évben tartassék istentisztelet tótul az úrvacsora kiszolgáltatása végett.” Ekkor a gyülekezetnek 584 magyar és 30 szlovák tagja volt.

Kovátsits János (1860−1879) közel húsz évig pásztorolta a velegi híveket. 1863 decemberében nagy szélvész dühöngött, amely a templom fazsindelyes tetőzetét levitte, újraépítése cseréppel történt a következő évben. 1870-ben önálló jegyzői állást szerveztek, s ezzel elválasztották a tanítói hivataltól. 1874-től a gyülekezet és az istentisztelet nyelve magyar. Az 1875. évi névtárban Veleg 642 lélekkel szerepel. Bodajkon 2, Nagy-Tárnokon 2, Kis-Tárnokon 7 evangélikus lakott. Összesen 653 személy – köztük 122 tanuló – tartozott az egyházközséghez.

Madár Mátyás a lelkész 1879 és 1893 között. Szolgálatának második évében a százéves, első, de megrepedt harang helyére új, 162 kg-os harangot vettek Sopronban. 1882-ben az iskola épületét eladták a községnek jegyzőlakásul, de 1883-ban kőből, cseréptetővel, 2 tantermes iskolát építettek utcahosszban. 1888-ban megszervezték a másodtanítói állást. A kántortanító ugyanis mindeddig – a jegyzői és kántortanítói hivatal egybekapcsolása idején kialakított gyakorlatnak megfelelően – csak segédtanítót tartott a téli időben.

Horváth Sándor 1893 szeptemberében került a gyülekezet élére, és 33 évig volt a velegi evangélikusok pásztora. Az ő működése is új harang vásárlásával kezdődött, mert az ugyancsak megrepedt második (1829-ben vásárolt) harang helyett újat vettek Sopronban.

Szolgálatának kezdeti éveire esett dr. Baltik Frigyes püspök 1897. június 17-én tartott egyházlátogatása. Akkor 790 lélek tartozott a gyülekezethez, 106 iskolaköteles gyermek járt a 2 tantermes iskola 6 osztályába. Bödecs Sándor kántortanító mellett Ulreich Gyula töltötte be a másodtanítói állást.

A jegyzőkönyvben a gyülekezet vallásosságáról ez olvasható: „A vasárnapi istentiszteletet a hívek elég buzgón látogatják, a hétköznapit is addig, míg a nagyobb dologidő fel nem jön. Az istentisztelet alatt magukat rendesen viselik, s az Úr napját valamely botrányos szokás által a templomon kívül sem törik meg. … A házi áhítatosság több helyen még fennáll, s a legtöbb családnak van bibliája és énekeskönyve.”
Két évtizeddel később másik kép tárul elénk. Horváth Sándor lelkész 1918. december 2-án ezt írja gyülekezetéről: „A templomtól borzasztó mód elszokott a nép. A háború előtt szépen megtöltötték, de a háború után mind kevesebben jöttek. Az idén ősszel, vasárnap volt, hogy mindössze 6–7-en jöttek délelőtt, csak asszonyok. Most advent első vasárnapján 2 férfi, 14 asszony, 8 leány, fent a karzaton 5 férfi, néhány gyerek és 1 legény.”

Mindezek ellenére 1925-ben egy 547 kg-os harangot öntettek Budapesten.

Görög Ernő 1926 és 1953 között állt a gyülekezet élén, rendkívül nehéz korban. Különös, de az ő szolgálatának kezdete is haranghoz kötődik, mert 1927-ben a gyülekezet kis harangot öntetett Budapesten „Ha Isten velünk, ki ellenünk” felirattal, feltehetően az 1880-ban vásárolt harang helyett.

Az eseményeket szemlélő elé virágzó gyülekezeti élet tárult. Működött a nőegylet, a fiatalok ifjúsági egyletben élték tevékeny vallásos életüket, az iskolában a lelkész és a tanítók népművelési előadásokat tartottak vetítőgép használatával.

1934-ben a templom építésének 150 éves jubileumát ünnepelték. A jeles alkalmon Görög Ernő lelkész ismertette a másfél évszázad legfontosabb adatait. A 150 év alatt összesen 5151 gyermek született. Legtöbben 1830-ban (55), legkevesebben 1831-ben (9). Meghalt 4133 egyháztag. A legtöbb halott 1830-ban (114) és 1831-ben (153) volt. Legtöbb áldozatot a kolera szedett. Házasságot 1063 pár kötött.

Tornyot emeltek a templomhoz 1936-ban, és akkor került igazán méltó helyére a gyülekezet három harangja is. A torony felépítéséig ugyanis a parókia udvarán egy harangláb állt, két haranggal. A tornyot, a templom új orgonáját és az első világháborúban elesett 47 hősi halott emléktábláját november 8-án szentelte fel D. Kovács Sándor püspök, a falu szülötte.

Az 1940. évi névtárban az anyaegyház 671, Balinka és pusztái 25, Bodajk és pusztái 34, Tímár puszta 20, Sövénykút puszta 6, Tőrös puszta 4 lélekkel szerepel. Az egyházközséghez 760-an tartoztak. Karner Jenő kántortanító és Fekete Ferenc tanító 156 gyermeket oktatott.

A háború közeledtével a vallásos esték és az ifjúsági egyleti munka elmaradt. A légitámadások miatt sokszor nem mehettek templomba a hívek. Az orosz katonák 1945. március 20-án vonultak be a faluba. A megszállás során a templom belső berendezése, az oltárkép és a csillár megrongálódott. Az orgona használhatatlanná vált, de a gyülekezet, az iskola és a község keletkezésének 200 éves jubileumi ünnepségén már a megújított orgona kísérte az emlékezők hálaadó énekét 1946-ban.

Valójában mi volt a fenti adatok mögött? Milyen volt a gyülekezet lelki arca? Görög Ernő lelkész a gyülekezet 1900–1950 közötti történetének papírra vetésekor így látta:

„Aki lelket akar fotografálni, lehetetlenre vállalkozik. Csak kívülről látjuk az emberarcot, beletekinteni nem tudunk. A testi arc, az anyagi ügyek, a statisztika mind csak külsőségek. Megpróbálom a gyülekezet lelki arcát is megrajzolni:

…A gyülekezetre is rányomja bélyegét a nagy munkaéhség, persze a vagyonéhség szolgálatában. Minden lelkiismereti furdalás nélkül dolgozik itt az ember vasárnap, ha kell ünnepnapon is. Ha szükségét érzi, pünkösdkor áll neki permetezni, vagy vasárnap disznót ölni és nincs idő a templomba menésre.

A 40-es években a jegyzővel megpróbáltam behozni a teljes vasárnapi munkaszünetet, egy darabig ment is, de azután minden ment a régi módon. A háború is sokat rontott a helyzeten. A statisztika megmutatja: mennyire alázuhant a születések száma. 50 év alatt 39 átlagról 15-re. Egy kis nép, egy kis gyülekezet így mond le jövőjéről. A templomkerüléssel, hitetlenséggel együtt jár, hogy az embereknek nincsen ereje az élet keresztjét felvenni, és megküzdeni a megpróbáltatásokkal. Ezért feltűnően sok az öngyilkos, 50 év alatt 29 öngyilkos volt, az utolsó 10 évben 8.

1929-ben kezdtük el a vallásos esték tartását. Sok éven keresztül alig fértek el a hallgatók az iskolateremben. Később már nem volt újdonság, és nagyon megfogyatkoztak.

Ugyanígy voltak az 1930-ban bevezetett reggeli könyörgések helyett bevezetett esti istentiszteletekkel is.

1946-ban volt az első evangelizáció, amely nagy hatást gyakorolt az érdeklődőkre. Ennek következtében indultak el a szerdai bibliaórák. Az 1947-es evangelizáción 30-an álltak fel nyilvános bizonyságtételre. Nagy szomjúság támadt az ige után.

A szerdai bibliaórákon túl bevezették a vasárnap esti bibliakört is. Sajnos a nagy buzgalomból sok lelohadt.

A vasárnapi iskolai munka 1946-tól indult el, nagy ereje volt, hogy nem a lelkész, hanem a gyülekezet tagjai tettek ez által bizonyságot.

A hitoktatás, amelyet minden szülő kért és kívánt, sokszor igen nagy akadályokba ütközött az utóbbi időkben. Iskolás gyermekeink, sőt, már napközi otthonos, piciny gyermekeink lelkébe új szellemet csepegtetnek. Ilyenek vagytok ti, mondom.

Vajon milyen lesz e fotográfia 50 év múlva, 2000-ben? Akkor már az én kopogtató kezem rég porlad az anyaföldben."

Kajos János (1953–1983) szolgálata alatt nyerte el a templom a mai formáját. Az ő vezetésével újították fel a homlokzatát 1962-ben, majd 1973-ban – dr. Foltin Brunó tervei és munkája alapján – a templombelső, az oltár és a szószék is megújult. A régi szószékoltárról a Gecsemáné-kertben imádkozó Jézust ábrázoló kép a templom falára került. Az oltár helyén fakereszt van. A szószéken a négy evangélistát jelképező állat fából készített domborműve látható. Kajos lelkész 1986-ban hunyt el életének 70. évében.

Pintér Mihály (1983–1990) működése idején – 1986-ban – egy gyülekezeti teremmel gyarapodott a velegi egyház.

Cserági István 1990 és 1996 között szolgált. Sokat dolgozott az államosított egyházi ingatlanok gyülekezeti érdekeket szolgáló visszaigényléséért, kárpótlásáért. Nagy szerepe volt abban, hogy a Grünfeld-kastély ismét egyházi tulajdonban van.

Ferenczy Andrea (1996–2004) szolgálata alatt új parókia épült 1999-ben, amelyet Szebik Imre püspök szentelt fel.

Bajuszné Orodán Krisztina 2004-ben került a gyülekezetbe. Kórházlelkészi szolgálatát cserélte a parókusira. Hivatását nagy elkötelezettséggel végzi.

A több mint két és fél évszázadon át iskolával rendelkező falunak ma nincs iskolája. Először 1980-ban szűnt meg, majd 6 év után újraindult a 3 alsó osztállyal. 1990-től teljes alsó tagozattal működött. A gyermeklétszám drasztikus csökkenése miatt azonban 2005-ben ismét bezárták. Azóta a nagyvelegi gyermekek a szomszédos Mór diákjai.

Örömhír, hogy az evangélikus egyháznak – a Nagyvelegen 1854-ben született Farkas Mihály egykori nagygeresdi lelkész és az 1869-ben született dr. Kovács Sándor egykori püspök, egyháztörténész, egyetemi tanár után – ma három olyan szolgálatban lévő lelkésze van, aki Nagyvelegről származik. Kajos Annamáriát (Hamburgban lelkész) 1982-ben, Szabó Magdolnát (Szák és Szend papja) 1990-ben a nagyvelegi templomban, Süller Zsoltot (Tordas–Gyúró lelkésze) 2002-ben ordinálták.