Tordas Fejér megye délkeleti részén, a Szent László-patak mellett fekszik Budapesttől 15 km-re, Gyúrótól 4 km távolságra.

A település és környéke már az ősidők óta lakott helynek számít, amit a környéken található nagyszámú bronzkori és római kori lelet is igazol. Nevét írásos források 1270-ben említik először Thordos alakban. Nemesi birtok volt, a település birtokosa Martonvásári Gergely volt, aki itteni földjét és szőlejét a margitszigeti apácáknak adta. 1276-ban a „Nagy út” melletti Turdost említi egy írás. 1328-ban már Tardas alakban említi egy oklevél, mint „Martunvasara melletti helyet”. A település lakói régtől – már az Árpád-korban is – mezőgazdaságból és szőlőművelésből éltek. A török háborúk alatt a faluval együtt a templom is elpusztult. A régi falu az Öreghegy oldalában, Gyúró határán volt. Balassovitz Márton, aki 1814-ben megírta a gyülekezet történetét, a régi templomról azt írja, hogy falai elég tekintélyesen kiemelkednek, az ő korában éltek még emberek, akik 12 évvel ezelőtt kifejezetten magasnak látták a templom falait. Mivel a rom a mezei munkát is akadályozta, lassan lebontották, és elhordták az emberek a köveket. Szerinte Tuppi András lelkész is a régi templom köveiből építette a parókia kőkerítését.

A 18. század elején, a betelepítések idején indult az Árpád-kori falu életének új szakasza is. Pozsony, Nyitra és Turóc megyéből jöttek a települők, az elsőkről is tudunk: Varga Lőrinc és Juhász István. Egyezséget kötöttek 1713-ban Sajnovits Mátyás földesúrral, hogy az első években nem kell semmit beszolgáltatni, nem kell adót fizetni, és „vallásokon levő prédikátort szabadon tarthatnak maguknak.”
Egy régi feljegyzés szerint 1560-ban egy András nevű papjuk volt – „ha akkor volt itt falu”, ez tehát bizonytalan. Payr Sándor így ír: „Régi község. Csák Miklós már 1235-ben vette meg Salter vitéztől Tordas pusztát Fejér megyében. Károlyi János fehérvári kanonok (sz. 1783) már Tordast is azok közé az egyházak közé sorolja, amelyeknek a török uralom idején evangélikus lelkészük volt. Némelyek szerint az 1674-ben Pozsonyba idézett és elítélt lelkészek között Baditz István tordasi volt (1673–1674). De ez nem bizonyos.

1733-ban a vallásügyi bizottság idejében Benedicti Pál volt a tordasi lelkész, aki a csernyeieknek is többször szolgált, amíg lelkészük nem volt. Ő kezdte meg 1733-ban az anyakönyv vezetését is szlovák nyelven. Idős korban kezdhette itt szolgálatát (1733–1738), mert ötéves szolgálat után lemondott. Szomorú időszak volt ez. 1733-ban egy tűzvész a templomot és a gyülekezet iratait is elpusztította. 1738-ban pedig pestisjárvány tört ki, s ez a ragály a lelkészt, a tanítót és a gyülekezetből 322 embert vitt el.

1738–1739 között Batiz István volt Tordason a lelkész, aki itt is halt meg. Az utódja Vrathely Illés lett (1740–1767), aki Csernyéről jött ide. Vágújhelyen született, Bél Mátyás tanítványa volt. Előbb Gencsen tanítóskodott, s Antoni György püspök 1731-ben Csetneken avatta fel. A plébániák 1753. évi összeírása szerint Sajnovits Mátyás volt itt a földesúr, s a váli plébániának volt filiája. A katolikusok temploma csak az urasági magtárhoz toldott vályogépület volt, melyet az uraság építtetett. A jegyzőkönyv felhányja, hogy a lutheránusok kevesebben vannak, mégis van prédikátoruk. Ez a lelkész is a pestis áldozata lett, 1739. szeptember 29-én: ő és Csík Ferenc tanító „ebből a küzdő ekklézsiából a mennyei diadalmas ekklézsiába költöztek.”

Batiz lelkész halála után nehéz idők jöttek itt is, mint annyi gyülekezetünkben. Meg akarták akadályozni lelkész idekerülését. 1740. ápirilis 26-án bizonyos Jeszenovszky Sámuel Tabajdról ezt írta a gyülekezetnek: „Azt tanácsolom, s egyszersmind kérem kegyelemeteket, hogy attól ne álljanak el, hanem ottani említett prédikátor tartásának és a religio exercitiumának (a vallás gyakorlatának) régi békességes szokása mellett megmaradván, rendeljenek alkalmatosságot minden kételkedés nélkül és akár még ma menjenek azon prédikátorért.” A gyülekezet mégis kérvényt ír földesurának, és azt ígéri, hogy ha a prédikátort beengedi, a fogattal bíró két napi, a gyalogos négy napi ingyen munkát vállal.
Megkapták az engedélyt, ekkor lett itt lelkész Wrathelyi Éliás 1740-ben. 1767-ig volt itt lelkész, mellette Bacsúr N. a tanító, aki hivatalát a jegyzői munka miatt elhanyagolta. 1767-ben egy Derencsényi nevű tanító került ide Szákról, aki azonban rövid ideig volt itt. A lelkész, midőn Krisán Dávid oroszláni esperes 1764-ben itt egyházlátogatást tartott, panaszkodott, hogy tizedet kell fizetni a földesúrnak.

1767-ben újra a földesúrtól kértek engedélyt a tordasiak, hogy öreg lelkészük helyett fiatalabbat kapjanak. Sajnovits kemény levélben adta meg az engedélyt: „ha az instánsok ezután engedetlenek, ily okból prédikátorban se gyönyörködjenek.” Krisán esperes ajánlatára Ocsovszky Pál oroszláni tanítót avatták fel számukra (1767–1776). Ugyanekkor Holkó Sámuel soproni diákot hívták meg tanítónak. A lelkész szolgálatának utolsó évében (1776) újabb tűz pusztította el a templomot, elégett a lelkész minden vagyona is. Annyira elkeseredett, hogy beugrott egy halastóba, nagy üggyel-bajjal tudták csak kimenteni. Sopronba költözött, és ott egy kis boltot nyitott.

1776 és 1778 között a kiválóan képzett, erkölcsben és tanításban kiemelkedő Brtsek András lett a gyülekezet lelkésze, sajnos 1788-ban ő is a pestis áldozata lett. A szolgálatban „a három nyelven tudó” Tischléry János követte, aki Besztercebányán született, Wittenbergben tanult, Trencsénben volt tanító, s majd Győrszemerén házi nevelő a Matkovich családnál. Varsádra avatták fel, s innen került Tordasra.
A földesúr most már hallani sem akart prédikátorról, legalábbis első levelében megtiltotta, hogy igehirdetőt hozzanak, aztán megengedte: „még egyszer megengedtetik más prédikátor behozása, úgy, hogy utolsó légyen.” Persze ennek megint ára volt, több napi munkát, fuvarozást és más adományokat kért a földesúr.

Ezután gyakran követték egymást a gyülekezetben a lelkészek: 1780 és 1782 között Ursziny Mihályt és Oveszky Aladárt, majd Mayer Dánielt hívták meg lelkészüknek Bakonyszentlászlóról. Az ő utódja Szikora Pál volt (1787–1794), akinek idejében kezdték a harmadik, ma is álló templom építését. A templomot 1790. szeptember 8-án szentelték fel. A torony egy időben épült a templommal, ahol két harang szólt, az egyik 1767-ben, a másik 1793-ban készült. A templom felépítése után a lelkész régi lakását is újra építették, a régi már nagyon elavult volt. Szikora lelkész később a veszprémi Szentlászló papja lett. Utódja Bartholomeides Mihály (1794–1797) volt, aki azonban szélütést kapott, s nem tudott többé beszélni. Még betegsége idején segítőt kapott Tuppi András (1797–1812) személyében, akit aztán felszenteltek, és a tordasiak meg is hívták lelkészüknek. Az őt követő Balasovits Márton közel tíz évig (1812–1821) szolgált Tordas lelkészeként, majd 42 éven át Balassovitz (Balassovich) Mihály (1822–1864) pásztorolta a gyülekezetet, amelynek lélekszáma 1853-ban 450 volt. Az utód, Uhrin Károly (1864–1865) rövid, egyéves szolgálata után ismét hosszú időre érkezett a lelkész. Jankó Dániel (1865–1906) 41 éves tordasi szolgálata még a kiegyezés előtt kezdődött, s ő vezette át a gyülekezetet a 20. századba is.
Az 1875. évi névtár szerint az egyházközségnek 667 tagja volt. A tót–magyar nyelvű anyaegyházban 615, öt szórványhelyén 52 evangélikus – legtöbb (21) Martonvásáron – élt. Az iskola 95 tanulóját Podhradszky János oktatta.

1880-ban 777, 1903-ban 874 evangélikus lakott Tordason.

Jankó lelkész utódja Podhradszky János – a korábbi tanító fia – (1907–1943) lett. Szolgálata kezdetén (1909-ben) új paplakot építettek, az iskolát pedig felújították. A lelkész indította be a Hangya Szövetkezetet, mert látta, hogy sokan a munka miatt Pestre mennek. A Hangya központ aztán sokat segített a gyülekezet életében: a templomtetőt renoválták, a paplak kertjét bekerítették, és más munkákat is végeztek. 1934-ben Podhradszky lelkész esperes lett, munkája tehát megszaporodott. 1943-ban vonult nyugdíjba. 1950-ben halt meg.

Sokatmondók az 1940. évi névtár adatai: Podhradszky esperes mellett Nagy Tibor, az érdi fiókgyülekezetben Mesterházy Ferenc segédlelkész szolgált. Az egyházközséghez 1494 lélek tartozott. Az anyaegyháznak 862, az érdi fiókgyülekezetnek 294 tagja volt. Az adonyi szórványban 8, Baracskán 51, Diósdon 7, Ercsiben 84, Iváncsán 5, Kajászószentpéteren 27, Martonvásáron 60, Pázmándon 1, Pusztaszabolcson 42, Ráckeresztúron 8, Százhalombattán 19, Tárnokon 16, Nagyperkátán 10 evangélikus élt. Az anyaegyházban 126, a fiókgyülekezetben 44 tanuló volt. A tordasi evangélikus iskolában Ormosi Lajos és Pöntör István tanított.

Görög Tibor (1943–1958) nehéz időben volt a gyülekezet pásztora. Szolgálata alatt a gyülekezet élete három alkalommal lett élénkebb. 1943-ban a reformáció hetében evangelizáló esteket tartottak mindig más lelkész szolgálatával. A következő tavaszon Sréter Ferenc lelkész tartott evangelizációt a kultúrteremben. 1945-től minden évben volt evangelizációs alkalom.

Az érdi fiókegyház 1944-ben levált anyaegyházáról, és önálló anyaegyházzá alakult. Tagjait 1945-től anyakönyvezik az új anyaegyház könyveiben.

A gyülekezet felügyelője dr. Mády Zoltán lett, megújult a tisztségviselők kara is. A templom mindig megtelt, és sokan mentek konferenciákra is. Az alcsuti Bethánia konferenciáknak és a tahi ifjúsági konferenciáknak is komoly hatása volt a gyülekezet életére. 1948-ban az énekkar rendbe hozatta az orgonát. 1949-től az előbb említett gyülekezeti élet lendülete már fékeződött. 1950-től vezették be az önkéntes fenntartási járulékot az akkor 850 lelket számláló gyülekezetben. Ez a rendszer a mai napig érvényes.

Botta István (1959–1986) lelkészt 1959-ben elmozdították kelenföldi lelkészi állásából, és Tordasra helyezték. Abban az időben még (1964. évi adat) 740 evangélikus élt a faluban. Megélhetési gondok miatt felesége Pesten maradt, és ott kellett állást vállalnia. Amikor a gyúrói lelkész nyugdíjba ment, rábízták a gyúrói szolgálat ellátását is. Meg kell jegyezni, hogy Botta István lelkészi munkája mellett kiváló történész és egyháztörténész volt. Több monográfiája és sok írása jelent meg: ha az egyház nem is, de a tudományos világ elismerte őt. 1999-ben halt meg. A tordasi temetőben várja a feltámadás Urát.
Szemerei János (1987–1993), szolgálata idején 1988-ban a tordasi, 1994-ben a gyúrói templomot újították fel, és a gyülekezeti ifjúsági élet kapott lendületet. Karsay Lajos csak rövid időt (1993–1995) töltött a gyülekezetben. Utóda, Füke Szabolcs (1995–2005) szolgálata idején tovább folytatódott a korábbi gyülekezeti és ifjúsági élet. Ekkor már táborokat, kirándulásokat is szerveztek.

2005 tavaszán – még Füke Szabolcs távozása előtt – Tordas és Gyúró anyaegyháza társult egyházközséggé alakult.

Süller Zsolt 2005-ben lett a társegyház lelkésze. A lelkészlakás kívül-belül megújult. Elkezdődött a gyülekezeti s az ifjúsági terem kialakítása is.