A gyülekezet története

Előzmények

Szombathely közel kétezer éves város, a római alapítástól napjainkig folyamatosan lakott település. Colonia Claudia Savaria néven az 1–5. században Pannonia, majd Pannonia Superior, később Pannonia Prima provincia polgári közigazgatásának székhelye volt. A 4. századtól maradtak fenn keresztyén emlékei. Savaria Quirinus sisciai püspök vértanú halálának (303) és Szent Márton születésének (316) helyszíne. Emlékük megőrzése máig fontos eleme a város kulturális életének.

A népvándorlás hullámainak fél évezredét átvészelve a magyar középkor és kora újkor évszázadaiban Szombathely (német neve Steinamanger) szabadalmas mezőváros. Földesura a mindenkori győri, 1777–1848 között a szombathelyi római katolikus püspök. E függőség következtében „lutheranust kalvinistát nem szenved az Város” (1735), a polgárjognak és a céhtagságnak feltétele volt a római katolikus vallás a 16–18. században.

Csak a türelmi rendelet (1781) után telepedhetett a városba néhány protestáns jövevény. Számuk lassan növekedett: 1820-ban a 3171 lélekszámú városban 32 ágostai és 6 helvét hitvallású evangélikust írtak össze (nemesek nélkül), 1848-ra 61+18 főre emelkedett a létszámuk. A bevándorlók többnyire iparosok voltak, részben magyar, részben német nyelvterületről érkeztek. Hitéletükre a szórvány állapot volt a jellemző. Adataikat a római katolikus anyakönyvek őrzik a szombathelyi székesegyházi főplébánián. Csak ritkán kérték keresztelés, temetés alkalmával saját felekezetük lelkipásztorainak szolgálatát: a körmendi, kőszegi, koltai, illetve református részről az egyházasrádóci lelkészét.