Hánta ősi település, amely közigazgatásilag Kisbérhez tartozik, a város déli részén, a Bakony kapujában fekszik. A 13. században már prépostsága volt. A hántai prépostok a veszprémi káptalan kanonokjai között foglaltak helyet. A törökdúlás Hántát sem kímélte. Ma már a prépostságnak nyoma sincs. Később – különösen a monarchia idején – méneséről volt híres a falu és környéke.

A hántai evangélikusok eleinek gyülekezeti élete 1790 körül kezdődött. Iratok nincsenek szerveződéseikről, de ismeretes, hogy fiókegyházként a bakonyszombathelyi egyházközséghez tartoztak. Anyaegyházzá 1802-ben alakultak. Akkor épült templomuk is, kemény agyagból, de többnyire téglából, a parókia mögött, az udvarban, mert utcára nem építhették, s tornya sem lehetett. A későbbiekben a parókia elé, az utcafrontra építettek egy fa haranglábat, két haranggal.

A templom felszentelésének pontos idejéről és a szolgálatot végző lelkészekről nincs adatunk. Ekkor már volt iskolájuk, és volt tanítójuk, de sem első tanítóik, sem első prédikátoraik nevét pontosan nem ismerjük, bár anyakönyveik vezetését 1804-ben elkezdték. Torkos Ádám palotai magánosságából 1805. szeptember 29-én került Hántára licenciátusnak, de 1806. június 30-tól már rendes prédikátora volt a gyülekezetnek. Szolgálati ideje 1823-ig tartott. Mellette Kozár Imre (1812–1820) és Horváth András (1821–1823) volt a tanító. Torkos lelkész utódai – Szabó Pál (1823–1827), Fichtner Ferenc (1827–1830), Bellicz János (1830–1835) – csak néhány évet töltöttek a kis faluban.

1835-től 1843 decemberéig Udvardy József volt Hánta lelkésze, aki ezt követően Csabdi papja lett. Feltehetően cserélt az ottani prédikátorral. Akkor került ugyanis Hántára Gáspár Dániel (1843–1870) lelkész, aki azt megelőzően – 17 éven át − Csabdi lelkész-tanítója volt. Működése alatt (1861-ben) a templomot cseréppel fedték, 1864-ben orgonát vásároltak. A tanítói hivatalt 1824 és 1858 között Szigethy József, Nagy István, Urszinyi István, Benedek János, Vecsey Gábor, Altman György és Matisz Sámuel viselte hosszabb-rövidebb ideig.

A gyülekezet múltjára vonatkozó ismereteink nagy része egy 1870 utolsó hónapjaiban készített – a tanító és az egyik gondnok által hitelesített, de dátummal el nem látott – iratból maradt ránk. Ebből tudjuk, hogy a kapolcsi születésű, a teológiát Sopronban végző Gáspár Dániel 27 évig szolgált a gyülekezetben lelkészként, s 1870. szeptember 22-én halt meg, 68 éves korában. Ezért az említett, szuperintendensi látogatásra szánt irat készítésekor a lelkészi állás „üresedésben” volt. Betöltésének pontos ideje nem ismert, de a következő évben már Kolbenheyer Albert (1871–1879) volt Hánta lelkésze.

A gyülekezet tanítóját, az irat készítőjét Csathó Ádámnak hívták, aki 1859-től oktatta a hántai gyermekeket. Az akkor 45 éves, Vásárosfaluban született, Sopronban végzett tanító hántai szolgálata nem tartott sokáig a vizsgálat után, mert 1872 októberétől már Hudy István a gyülekezet tanítója. A változás oka nem ismert, de tény, hogy a vizitációra szánt iratban azt jegyezte fel a már 13. éve ott működő tanító – aki a gyülekezet kántora és orgonistája is volt –, hogy „fizetése nem a legrendesebben szolgáltatik be.”

A vizsgálat idején 270 lélek tartozott az anyaegyházból és három fiókegyházból álló egyházközséghez. Ez a szám 10 év alatt csupán 3-mal nőtt. Iskolájában 40 körüli volt a létszám téli időben. Az iskola külsőleg „meglehetős” állapotban volt. A gyermekek új padokban tanultak. A templom, az iskola, a paplak és a tanítólak képezte a gyülekezet épületeit. Építési ideje csak a templomnak ismert.

Az 1875. évi névtárban már 364 lélekkel szerepelt az egyházközség. A hozzá tartozó három fiókgyülekezet közül Kisbéren 46, Battyán pusztán 27, Vasdinnye pusztán 42 evangélikus élt a névtár adatai szerint. A jelentős változást a fiókegyházak népességében bekövetkezett növekedés eredményezhette.

Kolbenheyer Albert lelkészi működéséről nincsenek adataink. Utóda, Horváth Károly 1880-tól volt a gyülekezet lelkésze. Ő volt az, aki szeretettel, bölcsen vezette át a rábízott nyájat a huszadik századba, s egészen 1913-ban bekövetkezett haláláig végezte az igehirdetés szolgálatát. Az utolsó években Böjtös László segédlelkész támogatta munkájában. Vele egy időben Hudy István volt a kántortanító 1900-ban történt nyugalomba vonulásáig. A régi „iskolamester”, az egyszerű, puritán ember a gyerekek iránti szeretetét eréllyel és szigorral párosította. „Iskolája, mely kívülről ugyancsak gyenge lábakon állott tömött falaival, kicsi ablakaival, meghorpadt zsuptetejével; egészséges, a nagy terhek hordozásához is megedzett egyháztagokat bocsátott ki magából” – írja a gyülekezet későbbi lelkésze, Sokoray Bálint.

Az 1910. évi névtárban 280 lélekkel találjuk az anyaegyházat. A kisbéri fiókegyházában 145, szórványaiban – Vasdinnyén, Battyánon, Pulán, Tarcs állami pusztákon – 70 evangélikust tartottak nyilván. Az egyházközségnek 495 tagja volt. Hántán 45 tanulókorú gyermek élt, az egyházközségben összesen 59.

Principálisának elhalálozása után a gyülekezet Böjtös Lászlót lelkészének jelölte, majd 1914. május 3-án meg is választotta. Hántai működése nem volt hosszú, mert behívták katonai szolgálatra, s a harctérre vitték lelkésznek. 1916-ban került a gyülekezetbe segédlelkészi minőségben Sokoray Bálint. Őt – mivel a harctéren szolgáló lelkész időközben megpályázta a vadosfai lelkészi állást – 1918 tavaszán lelkészévé választotta a gyülekezet. Beiktatása 1918. április 21-én volt.

Hudy István tanító örökébe Klenner Józsefet választották, de ő csak rövid ideig maradhatott a kis gyülekezetben. Nagyobb munkakört kapott, később polgári iskolai tanár lett. Helyére Horváth Ferenc ászári tanítót választották. A filia tanítója azonban az állást az iskola és a tanítólakás rossz állapota miatt nem fogadta el. Ezután Ormosi Ernő kővágóörsi helyettes tanító felé fordult a gyülekezet bizalma, s 1901. október 13-án tanítójának választotta. Működése 1938-ig, nyugalomba vonulásáig tartott. Ormosi Ernő szolgálatának végén – s azt követően is – több kisegítő tanító oktatott a gyülekezetben: Kadlecsik Gyula, Ormosi István, Andorka Sándor. 1939-ben a gyülekezet az üresedésben lévő tanítói állásra Ihász Endrét választotta. Ő az iskola államosításáig (1948) volt a gyülekezet tanítója. A kántori szolgálatot ezt követően is ellátta.

Az új tanítólakást még 1902-ben megépítették a fölművelési minisztérium és a kisbéri ménesbirtok jószándékú igazgatóinak támogatásával. Az építkezést is az uradalom építőmestere, Bárány Pál vezette. Saját tervezésű, a kor követelményeinek megfelelő, takaros lakást épített a gyülekezetnek. A pénz így sem volt elég. Kölcsönt kellett felvenni, amelynek visszafizetése évekig eltartott. A gyülekezet ugyanis nagyon szegény volt, szegények voltak tagjai is. Az egész egyházközségben nyolc-tíz tehetősebb gazda mellett a többség néhány holdas zsellérként és napszámba járó emberként tengette életét. Az évre szóló kenyerét más falubeli földjén vagy az uradalmi pusztákon summás munkásnak elszegődve szerezte meg. A gazdagabb gyülekezetben kicsinek látszó akadályok náluk szinte legyőzhetetlenül nagyok voltak. Sokat kellett áldozniuk azért, hogy anyagyülekezetként fennmaradhassanak.

A tanítólakás felépítése után – Horváth Károly lelkész kezdeményezésére – megindult az országos gyűjtés a templom építéséért. Borsos József kétszer is vállalkozott a gyűjtőútra. A gyűjtőívek tanúsítják, hogy az egész országot bejárták a nemes feladatra vállalkozók.

Az Amerikába elszakadt hívek (Tóth Katalin és Czakó Istvánné) új hazájukban végeztek gyűjtő-munkát. A befolyt pénz azonban nem volt elég új templom felépítéséhez. Várni kellett a tőkének kamatokkal vagy adományokkal való emelkedésére. 1913-ban azonban a vármegye szigorú feltételei rákényszerítették a gyülekezetet új iskola építésére, mert a régi olyan rossz volt, hogy összedőléssel fenyegetett. A kérdés: vagy új iskolát épít a gyülekezet, vagy hatóságilag bezárják a régit, és új állami iskolát építenek Hántán. Építés esetére elrendelte a hatóság egy jó ivóvizet szolgáltató kút megépítését is az iskola udvarára, mert a tanítónak nem volt kútja, s az ivóvizet a harmadik szomszédból kellett hoznia. A gyülekezet az építkezés mellett döntött. Újabb kölcsön és újabb törlesztéssel terhelt évek következtek.

Még lélegzethez sem jutott a gyülekezet a kölcsön visszafizetése után, máris új teher nehezedett rá: a lelkészlakás javítása. A tető állapota már 1914-ben olyan rossz volt, hogy elhatározták megjavítását. Anyagi fedezet hiányában a jószándékú terv dugába dőlt. 1918-ban újra elhatározták a lelkészlakás teljes javítását, de csak nagyjából, a szemnek tetszetős formába tudták hozni az épületet. Többre nem telt. 1922-ben a lelkész udvarán építettek kutat. A lelkészlakás átalakítására csak 1930-ban kerülhetett sor. Az építkezéshez szükséges téglát a fölművelési miniszter adományozta. 1935-ben a lelkész számára húsfüstölő és mosókonyha épült ugyancsak külső támogatással. Mindezek mellett a haranglábat többször javították, a templom környezetét rendbe tették, a melléképületeket az udvar hátsó részére vitték, és új pajtát építettek. Utóbbihoz az építőanyagot gr. Eszterházy László adományozta.
Az anyaegyháznak ebben az időben 284 tagja volt. Az iskola tanulóinak száma meghaladta a 70-et. A kisbéri fiókegyház 156 evangélikusával együtt 440 lélek tartozott az egyházközséghez.

A gyülekezet belsőleg is építkezett. A rendszeres vasárnapi istentiszteletek (délelőtti és délutáni) mellett rendszeresen tartottak istentiszteleteket adventben és böjtben heti két alkalommal. A belmissziói programok életbelépése óta vallásos estélyeket tartottak, emlékünnepeket rendeztek. Nőegylet, ifjúsági leányegylet és dalárda alakult. A presbiterek részére külön előadások voltak, a gyülekezet tagjai közül többen egyházi konferenciákon vettek részt, és erősödtek a hitben.

A hitbuzgóság, a vallásukhoz való ragaszkodás „kézzel fogható” bizonyítéka, hogy özv. Farkas Istvánné szül. Varga Rozália és fia, Sándor a gyülekezetnek két katasztrális hold szántóföldet és 100 négyszögöl templomépítési területet adományozott mintegy 500 négyszögöl kerttel. Az új templom azonban nem épült meg.

Az anyaegyház mindennapi iskolájába járók vallásoktatását a tanító végezte az államosításig. 1948 szeptemberétől ez a lelkész feladata lett heti 2−2 órában.

A konfirmációi oktatást mindig a lelkész tartotta egyidejűleg két csoport részére. Az egyik csoportban a hallgatók, a másikban a ténylegesen konfirmálkodók voltak. A múlt század első felében a messzebb lévő pusztákon élők úgy készültek elő, hogy kézhez kapták könyveiket, és önállóan igyekeztek az anyagot elsajátítani. A vizsga előtt azonban egy hónapra – legkevesebb két hétre – átjöttek az anyagyülekezetbe, s vagy rokonoknál, vagy – ilyenek hiányában – a lelkésznél nyertek ellátást és szállást ingyenesen, és együtt bővítették ismereteiket.

Az 1940. évi névtárban 265 lélekkel szerepel az anyaegyház. Kisbéren 56 (!), négy szórványhelyén (Ágszut pusztán, Nádasdon, Vasdinnyepusztán, Vasdinnye-szöllőhegyen, Ótarcson) 43 evangélikust tartottak nyilván. Az egyházközségnek 364 tagja volt. Mivel a puszták népét többnyire az évről évre változó cselédség alkotta, ezért az ott élő evangélikusok száma is változott. Nekik ingatlanaik nem voltak, az évi konvenció volt megélhetésük forrása. Adófizetőként az egyházközségnél nem jöttek számításba, de amit fizettek volna, az sokszorosan megtérült azokkal a segélyekkel, amelyekkel a fölművelési minisztérium a gyülekezetet mindenkor támogatta. Sokoray Bálint 1953. május 10-ig volt a gyülekezet lelkésze, majd nyugdíjas éveire Lajoskomáromba költözött, s 1958-ban hunyt el. Ő volt az anyaegyházi státusban lévő gyülekezet utolsó lelkipásztora.

Bohus Imre (1953–1963) lelkész 1953 májusában költözött Hántára, s egy évtizedet töltött az akkor alakult Hánta−Kisbér−Ászár Társult Evangélikus Egyházközség élén. A társult egyházközség székhelye Hánta lett. Utóda, Puskás János (1963–1971) hét évig pásztorolta a társult egyházak evangélikusait, majd Pusztavám−Mór lelkészének választották. Rövid ideig Rezessy Miklós segédlelkész (1972), Lehel László segédlelkész (1973) és Magyar László helyettes lelkész Szákról (1974) volt a lelkigondozó, majd Asbóth László négyévi szolgálata (1975–1979) következett. Ebben az időben kapott Trabant szolgálati gépkocsit a gyülekezet közegyházi segítséggel. 1979 nyarán Asbóth lelkész az oroszlányi gyülekezetbe távozott. Ő volt az utolsó helyben lakó lelkésze az egyházközségnek. Utána néhány hónapig ismét a száki lelkész, Balogh András gondozta e három gyülekezetet is, ám 1980-tól már a mindenkori bakonyszombathelyi lelkész a szolgálattevő. Név szerint Varga György (1980–1986), idős Magassy Sándor (1986–1992), Szabó Magdolna segédlelkész (1992), Kovács László (1993–1996), Pőcze István helyettes lelkész (1996–1998), Völgyes Pál helyettes lelkész (1998–1999), Oláh Edina helyettes lelkész (1999–2000), majd Vancsai József (2000–) követték egymást.

Az államosított egyházi épületekért az egyház kárpótlást kapott. A gyülekezet volt iskolájában ma a község könyvtára működik. Az elmúlt öt esztendőben felújították mind a templomot, mind a parókiát. A parókia jelenleg a téli istentiszteleteknek, valamint a biblia-, hittan- és konfirmációs óráknak ad otthont.