Az anyagyülekezet

Ez az ősi Veszprém megyei település a hun−magyar monda szerint azt a zárt területet jelenti, amelyen a hunok maradványai – a későbbi székelyek – laktak Árpád fejedelem bejöveteléig.
Chigle vagy Chigla ótörök eredetű szó, olyan hely, ahol fonott kerítés, esetleg gyepű volt. Kézai Simon – Kun László királyunk papja – 13. századi krónikájában említi, hogy egy 3000 fős hun sereg egészen Árpádig Csögle mezején táborozott. Később Mátyás király okleveleiben is találunk említést a környék nemesi családjairól.

A reformáció hamarosan meghonosodott Csöglén. Egy 1594-es adat bizonyítja, hogy itt „szabad exercitiumuk” (vallásgyakorlatuk) volt a reformátusoknak. Egy 1624-es levél pedig arról tanúskodik, hogy „az addig 30 esztendőtől fogva romlásban levő templomuk Isten tiszteletére reparáltatik.” Ezzel kapcsolatban két megjegyzés illik ide. Egyrészt ha 1594-ben már itt szabadon gyakorolhatták a reformáltak vallásukat, akkor annak korábban kellett elkezdődnie. Csögle tehát az legkorábbi gyülekezeteink közé tartozhat az adatok alapján. A másik, talán szomorú megjegyzés, hogy Payr Sándor, a Dunántúl egyháztörténésze ezt a gyülekezetet egyik nagy könyvében (Dunántúli Kerület története, Egyháztörténeti emlékek) sem említi.

Ennek oka az lehet, hogy a gyülekezet a nehéz korszakban elveszthette önállóságát, azok közé a gyülekezetek közé tartozhatott, amelyekről nem volt nyom, és a gyülekezet újraéledése már abban az időben kezdődött el, amelyet Payr már nem kutathatott, mert könyvében legtovább a 18. századig jut el. Később is voltak kutatásai és adatai, de azok meg egy tűzben elpusztultak. Lehet, hogy ezért „tűnt el” Csögle is úgy, mint egy búvópatak? Mégsem ez történt, de erről már a község honlapja beszél: „A katolikus ellenreformáció áldozata lett a csöglei református prédikátor, Kóródi János gályarab, aki 1675-ben Itáliában szenvedett mártírhalált.” 1681-ben pedig „Sillei György csöglei prédikátor alá is akartak forrót önteni, sok hamis ál inquisitiokat vittek is ellene végbe.” Ezek a szomorú történetek azt jelentik tehát, hogy ebben az időben a gyülekezet nagy része református lett.

Bél Mátyás – a nagy evangélikus tudós – 1735-ben ezeket írja Csögléről (nagy művében, a Notitia Hungariae könyvében): „Egeralja szomszédja, a Piriti, Bíró, Búzás, Barcza, Gyarmathy, Ferenczy, Ambrus, Farkas, Péterffi, Dömjén, Veres, Antos, Érsek, Bende, Nagy és Szabó református vallású nemesek bírják, kiknek szabad vallásgyakorlatuk, lelkipásztoruk és a nyugati oldalra szépen épített templomuk van. Abban közösen tartják istentiszteleteiket a szomszéd adorjániakkal, egerallyaiakkal és piritiekkel, mert azoknak nincs otthon lelkipásztoruk, hanem tanítómesterek segítik őket, de különben, ahányszor az idő engedi, egyenként ide a csöglei istentiszteletre jönnek. Csögle ugyanis mintegy feje a többi falunak, igen közel hozzájuk, egyenként ágyúlövés távolság választja el tőlük, nem sokkal távolabbra vannak kelet és dél felé Dobron és Csősz.”

Az 1774-es egyházmegyei összeírás szerint a községnek „840 református, 151 lutheránus és 26 pápista lakosa van” – olvassuk a falu idézett krónikájában. Tehát Csögle központ, de ekkor református központ volt a vidéken. A számok erről árulkodnak. „A környék evangélikusságának anyagyülekezete hosszú ideig Dabrony volt, ahol már 1564-ben volt evangélikus lelkész. Hét filiával is rendelkezett: Nyárád, Pór-Szalók, Nemes-Szalók, Adorjánháza, Egeralja, Csősz és persze Csögle is” − olvassuk a krónikában.

1895-ben egy egyházlátogatás alkalmára Nagy Lajos dabronyi lelkész írta meg a gyülekezet történetét, és ebben a csöglei filiáról is szót ejtett. Csögle evangélikusságának lelkészei tehát ebben az időben a dabronyi evangélikus gyülekezet lelkészei voltak. Az 1895-ös Emlékkönyv alapján elmondható, hogy változatos gyülekezeti élet folyt a csöglei filiában és a többiekben is. Házi istentiszteleteket tartottak, valamint nagy konfirmációi ünnepélyeket, ahol a gyermekeket imádságos könyvekkel és Újtestamentumokkal ajándékozták meg. Ekkoriban már alakulóban volt a gyülekezeti levéltár és könyvtár is. Mind az oltár és a templom hiányainak pótlására, mind pedig a szegények és árvák segélyezésére és iskolai neveltetésére a nőegylet alapítása és működése adott ösztönzést. Azt is lehet mondani, hogy ezzel megindult a belmissziói munka a filiában. Mégis, „mindezek ellenére Gyurátz Ferenc püspök – egy egyházlátogatásán – hangot ad azon véleményének, hogy a gyülekezetet a felolvadás veszélye fenyegeti.” Nyilván észrevette a református környezetben „fel- és elolvadás” kísértését. Talán ez volt az első komoly impulzus a gyülekezetben arra a törekvésre, hogy önállóvá legyen. Az egyházlátogatás jegyzőkönyve az épületekkel kapcsolatban annyi információt tartalmaz, hogy azok jó karban vannak, de nem részletezi, hogy miket foglal magába az „épületek” kifejezés. Tény, hogy ekkor már iskola felállítását is tervezték a gyülekezetben annak ellenére, hogy a kellő tőke még nem állt rendelkezésre. Eddig az evangélikus gyermekek vallásoktatását a református iskolában igyekeztek megoldani.

A trianoni békediktátum után, amikor az evangélikusság nagy vérveszteséget szenvedett, országosan több „missziói egyházközséget” szervezett az egyház vezetősége. A veszteség jobban a megmaradtakra irányította az egyház figyelmét. Az önállósodás gondolata már 1928-ban is felmerült. Ezt támasztja alá néhány adat missziói segédlelkészekről, akik itt szolgáltak az anyakönyvek bejegyzései és aláírásai alapján. Csillag Ferenc, (1929–1931), Mohácsi László (1932), Pölöskey Miklós (1932–1935) és Balogh Pál (1935) szolgáltak ekkor missziói lelkészként. Kakas József dabronyi lelkészi szolgálata idején (1909−1935) ,az ő tevőleges támogatásával, a fenti missziói lelkészek szolgálata nyomán a csöglei leányegyházközség fokozatosan kezdett önállósulni.
A szervező lelkész Bárdosi Jenő volt, akit 1935-ben választott meg a dabronyi egyházközség. A gyülekezet tehát ettől az évtől önálló. Bárdosi Jenő 1945-ig volt a gyülekezet lelkipásztora. Utolsó szolgálati évéről megint van egy olyan bejegyzés, hogy itt dolgozott 1944-ben Hubert István is missziói lelkészként és Tóth Károly is helyettes lelkészként, sőt 1945-ben Szabó Gyula is végzett helyettesítő szolgálatot. (1944−1945 között és aztán 1949−1951 között). Utódjuk hosszabb ideig Mészáros Sándor volt (1945–1954), Brebovszky Gyula pedig 1954-ben volt helyettes. Ők már minden bizonnyal Mészáros Sándor kisegítői voltak valamilyen okból.

A gyülekezet történetének érdekessége, hogy ettől az időponttól két olyan lelkésze volt egymás után, akik szorgalmasan végezték a gyülekezeti és szórványmunkát, de készültek a jövendő lelkésznemzedék tanítására is. 1954–1964 között dr. Fabiny Tibor volt a lelkipásztor. Ő innen Miskolcra került, majd a Teológiai Akadémián, az egyháztörténeti tanszéken kapott feladatot. Őt Reuss András követte, aki előbb egyházunk külügyi szolgálatában állt, majd ugyancsak a Teológiára került, és a rendszeres teológia professzora lett (1964–1968). A már többször említett bejegyzés szerint ezután Sárkány András következett a szolgálatban 1968–1969 között.

Az is kiemeli Csöglét a gyülekezetek történetéből, hogy ezután Kovács Etelka került a gyülekezet szolgálatába, aki az első felavatott női lelkésze volt evangélikus egyházunknak. 1970–2003 között 33 éven át végezte a csöglei gyülekezet szolgálatát igen nagy odaadással és szorgalommal. 1969-től mint lelkészi munkatárs végezte a szolgálatokat, 1970-től a gyülekezet megválasztott és beiktatott lelkésze lett. Nyugdíjba vonulásától, 2003-tól Szabó Ferenc vette át a lelkipásztori szolgálatot, akinek távozása után, 2005-től egészen a mai napig Rostáné Piri Magda, a Vasi Egyházmegye esperese, bobai lelkész végzi helyettesként a szolgálatot a csöglei gyülekezetben.