A szakonyi anyaegyház

Szakony község Győr-Moson-Sopron megye délnyugati részén terül el a Répce mentén. A környék egyéb településeihez hasonlóan itt is telepedtek le emberek már a bronzkorban. Kr. e. 800 körül feltehetően az illírek választották lakóhelyüknek ezt a területet, hozva magukkal a vasat. Őket leigázták a kelták, a keltákat pedig a rómaiak. A rómaiak után a népvándorlás időszaka következett. A honfoglaláskor a Répce mentén Lél törzséből a gyepű védelmére telepedhettek le harcosok „terra Zakan” vidékén.

Lakói két részre osztották a települést az évszázadok folyamán: Felső- és Alsószakonyra. Ma kb. 500 lakosa van az összetartozó településnek.

A Csepreg tőszomszédságában lévő Szakonyba a Nádasdy család által jutottak el a lutheri tanok. Nincs adatunk arról, hogy a csepregi evangélikusság virágkorában hány tagot számlált a szakonyi gyülekezet. Azt viszont tudjuk, hogy egyike a 16. századból való legrégibb gyülekezeteinknek. Voltak kiváló lelkészei és tanítói, de hitük miatt meggyilkolt áldozatai is. Az 1621. januári csepregi mészárlásnak szakonyi halottjai is voltak, hiszen a dúló csapatok Csepreg környékét sem kímélték.

Lekészei közül jelesebbként említik Zvonarics Mihályt (1599–1601), a későbbi püspököt, valamint Andreades Mihályt (1607–1612), a csepregi rektort, akit a szakonyiak avattattak fel maguknak lelkészül éppen úgy, mint utódját, Kis Bertalant (1612–1617), aki később (1625−1646) ugyancsak püspök lett.

Több kerületi gyűlésnek is otthont adott a gyülekezet, például 1644-ben, 1651-ben, 1654-ben, 1655-ben, 1660-ban, 1662-ben és 1667-ben.

A gyülekezeti élet a nagy üldöztetésig, 1673-ig állt fenn. Az artikuláris gyülekezetek idején (1681−1781) Szakony Nemeskérhez tartozott.

A türelmi rendeletben (1781) II. József császár megkötésekkel engedélyezte a protestánsoknak, hogy templomokat építsenek. Szakony környékén Nagygeresd és Bük evangélikusainak összefogása példaértékű volt. Szakonyban Bachmann János tanfelügyelő már 1789-ben összefogásra buzdította a két szakonyi (alsó és felső) evangélikus közösséget, és rábírta őket olyan okmány megfogalmazására, amelyben kötelezték magukat, hogy iskolát és tanítói lakást építenek, illetve tisztességes díjazással tanítói hivatalt is állandósítanak.

1789-től 3 éven át bérházban adhattak tanítójuknak lakást, és ugyanott egy szobát iskolatermül. Jobbágyokként Eszterházy herceghez folyamodtak iskolának alkalmas telekért, de ő a kérelmet visszautasította. A szakonyiak megfellebbezték a döntést az országos hivatalnál, amely kötelezte a herceget iskolatelek kijelölésére és a szükséges épületfa ingyenes kiszolgáltatására. A felsőszakonyi plébános ekkor eltiltotta az evangélikusokat a harangok használatától, amelyeket addig mindkét felekezet egyenlő joggal használhatott. Ez ügyben a vármegyei kongregáció megoldásként a katolikusokat kárpótlás megfizetésére kötelezte. Ezek a viszontagságok az evangélikusokat még inkább erősítették céljaik elérésében.

Hamarosan megszületett bennük a vágy saját templom után is. 1792-ben kértek engedélyt templomépítésre és a lelkészi állás kialakítására. Az engedélyt megyei küldöttség vizsgálta meg, amely megállapította, hogy 83 család, azaz 411 lélek anyagi felajánlása elégséges az engedélyhez. 1793. április 24-én kapták meg az engedélyt, és május 22-én ünnepi istentisztelet keretében tették le a templom alapkövét. Lelkészt hívtak. Július 4-én Gödör Györgyöt ordinálták (avatták lelkésszé) advent első vasárnapján. November 2-án pedig Hrabovszky Sámuel szuperintendens már fel is szentelhette a templomot, amely cseréppel fedett épület volt, tornyában 2 haranggal. A templom alapkövébe zárt latin nyelvű emlékirat a jegyzőkönyvek szerint ezt tartalmazza: „Első Ferencz magyar királyunk törvényes uralkodása alatt a Felső és Alsó Szakonyi evang. hívek a megváltó Jézusnak emeltek itt oltárt; Bachich István sz. beszédet, Tatay Imre imát mondván; mikor is Chyte István volt gondnok és helység bírája, Tekintetes, Nemes Mankóbüki Horváth László úr felügyelősége idejében.”

Ugyanebben az évben építették fel az első iskolaépületet a templom mögött, valamint az első zsúpfedeles paplakot is. 50 felsőszakonyi és 33 alsószakonyi család volt a gyülekezet alapítója, 12 presbiterrel: Felsőszakonyból heten, Alsószakonyból pedig öten voltak. Amíg a templom fel nem épült, Hasza Gergely pajtájában tartották az istentiszteleteket.

A gyülekezetek első felügyelőjük, Mankóbüki Horváth László (1793–1807) iránti tiszteletből a család címertábláját 1886-ig őrizték a templomban. 1859-ben új lelkészlakást építettek. 1862-ben szántóföldet vásároltak a templom szomszédságában az új iskola számára teleknek. Ez az új iskolaépület 1869-ben készült el.

1867-ben az alsószakonyi híveket nagy kár érte, mert a falunak abban a részében tűzvész pusztította el házaikat, gazdasági épületeiket és különösen bő terményüket.

Szakony (alsó és felső) az 1875. évi névtárban 529 lélekkel szerepel. Lelkésze Holbok József. Az iskola 75 diákját Hajas Kámán tanította.

1884-ben a két szakonyi gyülekezet lélekszáma: 527. Az anyaegyházhoz 1886-ban csatlakozott Csepreg fiókgyülekezetbe tömörült kis evangélikus közössége.

Ebben az évben állapították meg a gyülekezetek, hogy templomuk javításra és bővítésre szorul. A falak megsüllyedtek, a harang megrepedt, az orgona nem működött jól, és az oltár is díszítésre várt. Tehetsége szerint gyűjtött a célra a két gyülekezet, majd 4 hónap alatt elkészültek a munkával. 1/3 részével hosszabbították meg a templomot, és ellátták sekrestyével. 2 új harangot is beszereztek. Az új orgonára is adományokat gyűjtöttek, és a pénzalapot gyarapította a dalkör is előadásai bevételével. 1890-ben készült el az új Angster orgona, amely a cég első orgonája volt ezen a vidéken, és amint a cégvezető is mondta akkor: ez a hangszer reklámnak készült. Ennek az általános nagy felújításnak utolsó lépése volt az új oltár felállítása a templomban. Ekkor a két szakonyi gyülekezetbe valamivel több mint 500 lélek tartozott.

A gyülekezetek másik igen nagyra becsült felügyelője Schwarzmann Keresztély (1886–1920), a csepregi cukorgyár intézője, szakonyi földbirtokos volt. Nem beszélte jól a magyar nyelvet, de legnagyobb tehetsége szerint állt ki a szakonyiak mellett. Az 1886-os templomfelújítás alkalmával világi befolyásával sokat segített a gyülekezeten.

1896-ban Gyurátz Ferenc püspök látogatott el a gyülekezetbe. Az akkori jegyzőkönyv említi, hogy közadakozásból létrehozták az iskola könyvtárát, valamint azt, hogy nincs szabály szerint megalakult nőegylet, mégis minden templomi felszerelést a nők adományaiból vásároltak.

Ebből az időből maradt fenn az a feljegyzés is a gyülekezet történetéből, amely szerint: „a mi templomunkból addig nem távozik senki, míg a kimenő éneknek utolsó akkordja is el nem hangzik, és ekkor is egy férfi sem lép a karzaton és a földszinten sem egyet sem, míg a nők el nem távoznak.” Ezt a szokását máig tartja a szakonyi gyülekezet. Ezzel a szokással együtt említi a gyülekezet története, hogy a 19. század végén szüntette meg Holbok József lelkész és Schwarzmann Keresztély felügyelő a halotti tor szokását.

1906-ban lelkesen ünnepelték a hívek a Bocskai István által kivívott bécsi béke 300. évfordulóját. Szintén ebben az évben avatták fel a felsőszakonyi evangélikusok új temetőjét, amely ma a település hivatalos temetője. A parókián felújítási munkákat is végeztek ebben az évben. 1909-ben a tornyot javíttatta a gyülekezet, és döntést hoztak a főgondnoki tisztség életbe léptetéséről.

1910-ben esperesi vizitációra érkezett Szakonyba Farkas Mihály esperes és dr. Ajkai Béla egyházmegyei felügyelő, akik az egyházközség életét tekintve teljes megelégedésüknek adtak hangot. A vizsgálat idején az 555 tagú egyházközség lelkésze Tóth Kálmán volt. Az anyaegyházhoz 496 lélek tartozott, amelyből Felsőszakonyban 228-an, Alsószakonyban 268-an alkottak gyülekezeti közösséget. A csepregi fiókegyházban 36-an éltek. Szórványai közül Keresztényben 2, Nemesvisen 8, Peresznyén 8, Zsirán 3, Tormás pusztán 2 evangélikus lakott. Major Sámuel tanító elé 103 gyermek járt.

Az 1912. év több szempontból is emlékezetes maradt a gyülekezetnek. Az istentiszteleti életre vonatkozólag történtek újítások. Közgyűlésen törölték el az istentiszteleti perselyezést, amely az áhítatot és az alkalom méltóságát zavarta. Húsvét ünnepén pedig bevezették az „új” Dunántúli énekeskönyvet. Ebben az évben újították fel a parókia tetőzetét is. Ősszel viszont tűzvész pusztított Felsőszakonyban, amely a lelkész és a tanító kertjének egy részét is elégette, de az épületek felett átfutott, így azokban nem esett kár. 1913-ban az újabb esperesi vizitáció ismét mindent rendben talált, sőt örömét fejezte ki az egyházmegyei elnökség afelett, hogy a gyülekezetnek semmilyen téren sincs hátraléka.

Az első világháború idején a kántortanítónak is be kellett vonulnia, így az oktatást a lelkész végezte 1915 decemberéig, amikor súlyos sebesüléssel hazaengedték a tanítót. Ebben az évben az állam kérésére a gyülekezet felajánlotta a kisebb harangot hadicélokra. Ennek térítési értéke szolgált egy újabb harang beszerzésének alapjául. Egyszerre vitték el az evangélikus és a római katolikus gyülekezet 1-1 harangját, amelyet a két gyülekezet a lelkésszel és a pappal ünnepélyesen kísért a csepregi határig, ahol áldással engedték el a harangokat. 1918-ban a gyülekezet közgyűlése felajánlotta az orgona sípjait is hadicélokra. Ezeket impregnált papírsípokkal pótolták, amelyek jól szóltak.

1925-ben egyházmegyei közgyűlést tartott a soproni egyházmegye a gyülekezetben. Szintén ebben az évben szerzett be a gyülekezet új harangot. 1926-ban toronyjavításra volt szükség.

1929-ben került sor esperesi vizitációra. A jegyzőkönyvből kitűnik, hogy akkor Csepregben valószínűleg nem volt istentisztelet, mert évi 1-2 istentisztelet megtartását ajánlotta az esperes. E célra imaház építését tervezte el a gyülekezet, amelyre már egyébként is pénzalapot hoztak létre. A jegyzőkönyv szerint ebben az évben a nőegyletnek 268 tagja volt.

1932-ben emléktáblát készíttettek a háborúban elhunytak emlékére, nevüket felsorolva.

1933-ban hosszas megbeszélések és tárgyalások után az addig külön vagyonnal rendelkező felső- és alsószakonyi gyülekezet egyesült. Az egyesített anyaegyháznak 503 tagja volt. A csepregi fiókegyházhoz 66-an tartoztak. Szórványai közül Gyalókán 3, Gyülevízen 1, Peresznyén 9, Répcevisen 10, Salamonfán 6, Undon 1, Zsirán 8 evangélikus élt. Összesen 607 lélek tartozott az egyházközséghez. Iskolájában 85 gyermeket tanított Horváth Imre tanító.

1937-ben került sor – eddig – utolsó alkalommal lelkészválasztásra az egyházközségben, amikor Tóth Kálmán lelkész elhunyta okán a gyülekezet Rác Ernőt választotta meg lelkészéül. Ebben az évben az istentiszteleti látogatás kb. 40%-os volt. A gyülekezet jó kapcsolatot ápolt a hatóságokkal, de a római katolikus felekezettel nem volt jónak mondható a viszony.

1938-ban villamosították az egyházi épületeket. 1939-ben esperesi vizitációra érkezett az egyházmegyei elnökség. Az ekkor készült jegyzőkönyvből kiderül, hogy ekkor már havonta egy alkalommal és a nagyünnepek 2. napján volt Csepregen istentisztelet, amelyet a polgári iskolában tartottak. Ugyanekkor azt is megemlíti a jegyzőkönyv, hogy az előző évben nem volt keresztelés a szakonyi gyülekezetben. Az egyházmegyei elnökség felhívta a gyülekezet figyelmét arra, hogy a kifejezetten rossz állapotú épületek sürgős renoválásra szorulnak. A hívek még abban az évben új iskolát építettek, amelyhez állami támogatást igényeltek és kaptak. Átalakították a parókia istállóját ifjúsági otthonnak, ahol ez a korosztály kulturáltan szórakozhatott, és ahol a lelkész missziói tevékenységet is végezhetett.

Az 1940. évi névtárban az egyházközség 564 lélekkel szerepel. Az anyaegyházban 516, a csepregi fiókegyházban 38, szórványban 10 evangélikus élt. Az iskolának 76 tanulója volt.
1943-ban a háború borzalmai és az áldozatok feletti gyász közben is megemlékezett a gyülekezet temploma építésének 150. évfordulójáról. 1944-ben az iskola épületét oda kellett adniuk katonai célokra. A háborúban a templom és az orgona megrongálódott, és a lila oltárterítő is elveszett. Az orgonát és a templomablakokat 1947-ben sikerült megjavíttatni.

Ebben az évben látogatta meg a gyülekezetet Kapi Béla püspök. Tájékoztatta a gyülekezetet az egyháznak az államhoz való viszonyáról és helyzetéről. Már ekkor említést tett arról, hogy az állam a kezébe akarja venni az oktatást. Az ekkor készült jegyzőkönyvből kiderül, hogy a lelkész Csepregen heti 5 órában végzett hitoktatást, és a konfirmandusok családjában, otthon tartott háziáhítatot. 1948-ban az állam „átvette” az egyházközség iskolai vagyonát. Ugyanebben az évben kijavították a templom háborús kárait.

1949-ben a gyülekezet tagjai evangelizációs konferenciákon vettek részt, amelyek igen áldásosak voltak a hívek életében. 1950-ben Túróczy Zoltán püspök látogatta meg a gyülekezetet. A jegyzőkönyvből kiderül, hogy az anyaegyház 3 temetője rendezett állapotban volt. Ekkor indult újra az istentiszteleten a perselyezés. Az egyházközséghez kb. 650-en tartoztak. 1951-ben a gyülekezet legnagyobb vagyonát, 29 kh szántóföldjét volt köteles felajánlani az államnak megvételre. A kifizetésre nem került sor. A sok keserűséget evangelizációs alkalmakkal igyekeztek enyhíteni, amelyek erősítették a gyülekezeti tagok lelki életét. Továbbra is részt vettek konferenciákon.

1952-ben megváltozott a gyülekezet szervezeti elhelyezkedése, ugyanis megszűnt a Dunántúli Egyházkerület és az Alsó Soproni Egyházmegye. Szakony az Északi Egyházkerület Győr-Moson-Soproni Egyházmegyéjébe került. Ekkor rendelték Csepreget Bükhöz egy időre. 1953-ban a szakonyi lelkész a szomszédos Zsirán a szociális otthonban 4 alkalommal osztott úrvacsorát. 1955-ben részben renoválták a paplakot és a templomot. 1956-ban a locsmándi (Lutzmannsburg) gyülekezet ruhacsomagokkal segítette a szakonyi gyülekezetet, akikkel földrajzi közelségük miatt is jó kapcsolatot ápoltak az évszázadok folyamán.

1957-ben Csepreg már ismét Szakonyhoz tartozott. Ebben az évben komoly javítási és építési munkákat végeztek a gyülekezeti épületeken.

1960-ban 438 tagja volt az egyházközségnek, ekkor még Peresznyével együtt (Peresznye ma már Kőszeghez tartozik).

1963-tól alkalmazták az új istentiszteleti rendet. 1964-ben és 1967-ben lelkészlakot javított a gyülekezet. 1968-ban Csepregen megépült az imaház. 1975-ben leégett a gyülekezeti terem tetőzete és a szín a benne lévő ingóságokkal.

1978-ban kb. 300 evangélikus élt Szakonyban. 1981-ben Rác Ernő nyugdíjas lelkészként költözött el a gyülekezetből. Helyére négy hónapig Cserági István segédlelkészt küldte ki a püspök. 1982 óta nincs helyben lakó evangélikus lelkész a faluban. Elkezdődött a máig tartó helyettes lelkészi szolgálat.

1982-ben kb. 250 tagja volt az egyházközségnek, közülük 18 személy Csepregen lakott. Az egyházfenntartáshoz 113-an járultak hozzá. Ekkor nem volt sem felügyelő, sem gondnok az egyházközségben.

Tíz évvel később már csak 201 nyilvántartott evangélikus tagja volt a szakonyi egyházközségnek. 1995-től kérdéssé vált, hogy a Szakonyi Evangélikus Egyházközség Nemeskérrel társul-e. A gyülekezet közgyűlése határozott: ragaszkodnak az önállósághoz.

Ezekben az években kapta vissza az anyaegyház az iskolaépület egy részét, és mivel az épület másik részét a helyi önkormányzat használja, kárpótolta azért az állam. 1996-ban a gyülekezetnek még férfikórusa volt, és a 200 tagból 70-en, 80-an vettek részt istentiszteleten.

1998 és 1999 között teljesen megjavíttatta az egyházközség temploma orgonáját, amely komoly kiadást jelentett.

2005-ben 1 szakonyi, 2 csepregi és 1 tömördi gyermek konfirmált.

2008. július 12-én a szakonyi templomban avatta lelkésszé a gyülekezetben felnövő Hasza Mónikát Ittzés János püspök Fatalin Helga hatvani lelkész és dr. Szabó Lajos professzor segédletével.