Tét a Kisalföld délkeleti részén, Győr-Moson-Sopron megyében, Győrtől 30 km-re délnyugatra található település. Régóta lakott hely, kőkorszaki leletek is kerültek elő. A római korban veteránusok villája (kiszolgált katonák lakhelye), a honfoglalás után a nyugati gyepű harmadik vonalának fontos őrhelye, a 11. századtól besenyők telepe. A helység egy részét Besenyő-Tétnek is nevezték. Első okleveles említése IV. Béla adományleveléből (1269) ismert. A 16. században marhakereskedéssel foglalkozó örmény telep is volt területén. A török hódoltság idején lakói sokat szenvedtek. 1619-ben a falu annyira elpusztult, hogy csak 3 porta után adózott, 1643-tól 3 évig egészen elhagyott hely volt, de 1646-tól visszatértekkel, illetve új lakókkal népesült be. Újabb pusztítását külföldi csapatok hajtották végre 1690-ben, majd 1704-ben (a koroncói csata után) Heister császári generális égette fel. Újjáéledésében (1710-ben) német telepesek is részt vettek. A hajdani mezőváros, nagyközség, illetve járási székhely 2001-től város.

A reformáció tanai feltehetően már a 16. század derekán ide is elértek. A falu ugyanis 1565-ben az evangélikus Ostffy Jakab Sopron megyei alispán birtoka volt. Első ismert lelkésze Urbani Gábor, akit 1637-ben Csepregen avattak téti lelkésszé. Itteni szolgálata azonban rövid ideig tarthatott. Ebben jelentős szerepe volt a lakosság üldözések miatti fogyatkozásának, elmenekülésének. Az újratelepülést követően – az 1658. esztendőben – Tonsoris Miklóst ordinálták a téti gyülekezetbe, de Szenczi Fekete István püspök 1669-ben tartott egyházlátogatásakor már Mendel Tamás volt Tét lutheránus prédikátora, aki 1674-ben innen ment Pozsonyba a rendkívüli törvényszékre.

Lacza János győri kanonok 1698-ban tartott egyházlátogatást Téten. A jegyzőkönyv szerint a vizsgálat idején 171 evangélikus, 71 római katolikus és 17 református lakója volt a 259 főt számláló, magyar ajkú településnek. Az evangélikus gyülekezet prédikátora a 36 éves Tatay István Sopronból érkező rektor volt, akit a bártfai püspök (Zabler Jakab) avatott lelkésszé. Tanítójuk, a szláv eredetű Zaherák Ferenc, Trencsénből érkezett, „még egészen gyermek”, s 12 fiút és 13 leányt oktatott. Földesuraik közül Ostffy István és Karczag Mihály volt evangélikus. A gyülekezet imaháza és a lelkészlak a falu közepén állt. A templom sárral bevont vesszőből font falú építmény volt1, tágas tere 200-300 ember befogadását tette lehetővé. Az imahelyen kívül – ugyancsak a falu közepén – két tölgygerendából készített haranglábon, félmázsás harang volt. A falun kívül, egy dombon régi, elavult templomuk állt, „amely a zavargások alatt rommá lett.” A canonica visitatiós jegyzőkönyvből részletesen megismerhető az evangélikus lelkész és a tanító meghívólevelének tartalma is.

A vizsgálat után 6 évvel (1704 júniusában) Heisler generális koroncói csatából távozó hada felégette a falut. 1710-ben német telepesek érkeztek, akik között lehettek evangélikusok is, de érkezésüket követően mégis gyorsan megnövekedett a katolikusok száma, s megváltozott Tét lakosságának vallási aránya.

Tatay lelkészt Göndör Gergely (1711–1714) követte, majd 1714-ben Tóth Sipkovics János lett Tét prédikátora. A szakonyi születésű lelkész Sopronban, Besztercebányán, majd 1702 körül Lipcsében és Halléban tanult. A Pápáról elűzött lelkész 1737 és 1742 között a győri egyházmegye esperese volt, majd 1742 és 1745 között a dunántúli egyházkerület szuperintendensi tisztségét viselte. Súlyos betegségben hunyt el Téten 1746 januárjában, életének 73. évében. A régi templom alatti kriptában helyezték nyugalomra.

Perlaky János volt a lelkész 1746 és 1750 között, aki később Nemesdömölk papja lett. Utódjául Vásonyi Sámuelt hívta meg a gyülekezet. Vásonyi Sámuel elfoglalta ugyan a lelkészi állást, de időközben hangját annyira elveszítette, hogy beszédét a hallgatóság nem érthette meg, s csakhamar Csikvándra távozott.

A gyülekezet újabb választása Németh Sámuel (1751–1756) esperesre esett, akinek Mária Terézia 1749. március 10-én kiadott, protestánsok szabad vallásgyakorlatát Győrben is megszüntető rendelete következtében innen távoznia kellett. De téti lelkész csak 1751-től volt. Az esperes-lelkészt 1754-ben a Nemesdömölkön tartott egyházkerületi gyűlésen szuperintendensnek választották. A tisztséget megromlott egészségi állapotára hivatkozva el kívánta hárítani, de az indokok súlya miatt meghajolt a közbizalom előtt. A püspöki hivatalt azonban csak két évig viselhette, mert 1756 januárjában az Úr magához szólította. Az ő koporsóját is a régi templom alatti kriptában helyezték 10 éve elhunyt szolgatársának koporsója mellé. Ebből a korból (1752-ből) az Evangélikus Országos Múzeum állandó kiállításán látható egy ezüstszelence és egy ezüstpaténa (ostyatartó tányér) a magyar címerrel díszítve.

A püspök halála után a Várpalotán működő Kiss Zsigmondot (1756–1762) hívta meg lelkészéül a gyülekezet. Szolgálata azonban nem tartott sokáig, mert 1762 márciusában elhunyt az esperesként is működő prédikátor. Temetésekor koporsója felett két magyar és egy német nyelvű beszéd hangzott el. Ebben az időben bizonyosan még nagy számban voltak a gyülekezetnek német nyelvű tagjai.

Hrabovszky Sámuel (1762–1786) Homokbödögéről érkezett. Szolgálati ideje eseménydús volt. 1774. október 7-én – amint a gyülekezet történetét leíró Horváth Sámuel egy feljegyzésből idézi – „tüzet bocsátván a titokzatos ítéletű Isten, a fából épült templom az összes egyházi épületekkel, pap-tanítólakkal és iskolával együtt tövig leégett.” Az összes anyakönyv s a gyülekezet múltjára vonatkozó valamennyi okirat megsemmisült. Az 1774. évi anyakönyvet Hrabovszky lelkész emlékezetből állította össze, feltehetően az előbbi idézet is tőle származik.

A gyülekezet már a következő évben hozzáfogott a pap- és tanítólak, valamint az iskola felépítéséhez a falu közepén, a régi helyen. Természetesen ide tervezték a templomot is. Ehhez azonban a hatóság nem járult hozzá. Templomukat csak hosszadalmas, a királyi trónig terjedő folyamodás után építhették fel, de nem a régi helyen, a falu közepén, hanem a felső végén, a falun kívül, hatóságilag kijelölt helyen, szilárd anyagból, torony és harangok nélkül. Az építésre kijelölt területet kacsaúsztató határolta. Az alapozás megerősítésére vörösfenyő cölöpöket vertek a földbe. A templom alapkövét 1778. május 11-én helyezték el, az építkezéssel 1780-ban lettek készen. Felszenteléséről nem maradt fenn adat, de feltehetően már 1780-ban felszentelték és használatba vették a barokk stílusú templomot. A templombelső rendhagyó elrendezésű, mivel az oltár és a szószék a hosszanti falon helyezkedik el. Az építkezést szolgáló adakozásból és a közmunkából a gyülekezet tagjai kivették részüket, de így is maradt adósság. Ennek rendezésére 1783-ban vállaltak kötelezettséget a gyülekezet tehetősebb tagjai. Az áldozatkészség szép példájaként említi az erről szóló jegyzőkönyv. A templom eredeti padsorának elején látható címer a gyülekezetért tevékenykedő Zmeskál család iránti tiszteletet jelzi. Templomuk felépítéséig (1785) a győri evangélikusok is ide jártak istentiszteletre.

Hrabovszky Sámuel – aki 1774-től az egyházmegye esperesi tisztségét is viselete – 1786-ban Nemesdömölkre távozott, s hamarosan az egyházkerület püspökévé választották. Hrabovszky helyére ifj. Kiss Zsigmondot – az 1762-ben itt elhunyt lelkész fiát – választották, aki 1805-ig – haláláig – pásztorolta téti híveit, és esperesként szolgálta az egyházmegye evangélikusait is. Utódja, Szűts István (1805−1839) ugyancsak haláláig szolgált Téten. Működésük idején a régi, fából készült harangláb helyére először kőből csonka tornyot emeltek 1800-ban, majd azt a mai magasságú harangtoronnyá építették 1835-ben. A toronyba 1801-ben 534,5 fontos harangot helyeztek, s mellé 1823-ban egy kisebbet vásároltak.

Karsay Sándor (1839–1866) is hosszú ideig szolgált téti lelkészként (1839−1866). Az 1814. március 15-én Győrben született fiatalember apja, idősebb Karsay Sándor tanítóként (1811–1821), majd lelkészként (1821–1836) szolgálta egyházunkat. Az ifjabb Karsay Sándor Sopronban végezte és Bécsben zárta le teológiai tanulmányait, majd 1835 és 1837 között gróf Zay Károlynál volt nevelő. Tétre érkezése előtt (1837 és 1839 között) Mencshely prédikátoraként működött. Ordinálását Kis János püspök végezte 1837. április 12-én Sopronban. Mencshelyen 1838. szeptember 5-én az ő indítványára és vezetésével alakult meg a Zalavidéki Esperesség Oskolatanítóinak Társulata.

A fiatal lelkész nagy lelkesedéssel látott munkához, és áldásos tevékenységet folytatott egész téti szolgálata alatt. Lelkipásztori munkájának hivatásként történő gyakorlása mellett erősen meg volt győződve arról a bibliai igazságról is, hogy „elvész a nép, mely tudomány nélkül való.” Nemcsak a mindennapi iskoláztatásra fektetett nagy súlyt, hanem a serdülő ifjak és hajadonok oktatására is. Ehhez – egyebek mellett – már 1846-ban ifjúsági könyvtárat alapított, és vasárnap délutánonként felolvasásokat rendezett számukra.

1847. június 3-án Haubner Máté püspök hivatalos egyházlátogatást tartott a gyülekezetben. 1847. szeptember 22-én a mesterlak és az iskolaterem tetőzete leégett. Az épületet az 1848-ban végzett újjáépítés során cseréptetős tanítólakká alakították, az iskolát pedig az udvarban építették fel. Az 1848-as esztendőhöz kapcsolódik a földek tagosítása is. Ennek során a lelkész és a tanító javadalmazására szolgáló elszórt földrészleteket (56 kh. 1492 négyszögöl) egy tagban mérték ki az „Égetett faszer-dűlőben”. Ugyanakkor humánusan rendezték a lelkész és tanítói udvar, illetve kert közötti ún. „Csohuba” vezető út tulajdonviszonyát is. Ebben az időben (1848. évi névtár adata) 1283 evangélikus élt Téten, a hozzá tartozó szerecsenyi leányegyháznak pedig 56 tagja volt. Varga István tanító 180 gyermeket oktatott. 1860-ban a gyülekezet takarékmagtárt alapított, de 10 évi „vergődés” után megszüntették, mert nem hozta a várt eredményt.

Időközben – 1858-ban – a gyülekezet kiváló tehetségekkel megáldott lelkészét esperesévé választotta az egyházmegye. Horváth Sámuelt idézve: „éppen jókor arra nézve, hogy az egy évvel később, 1859-ben kibocsátott császári patens támasztotta közmegdöbbenésben legyen az egyházmegyének olyan vezére, ki prot. önkormányzatunk várát, az anyagi előnyök rózsalevelei közé takart ellenséges támadással szemben férfias bátorsággal védelmezze.”

1866-ban még nagyobb kitüntetés érte a gyülekezet lelkészét: november 21-én az egyházkerület püspökévé választották. Így – a kerületet Tétről irányító két szuperintendens (Tóth Sipkovits János és Németh Sámuel), valamint a téti szolgálatot követően püspöki székbe került Hrabovszky Sámuel után – immár a negyedik püspök élete kötődött közvetlenül is a gyülekezethez. A püspöki székhely azonban hamarosan Győr lett, miután Karsay Sándor 28 évi téti szolgálat után elfogadta a győri gyülekezet meghívását. Győri lelkészi állását haláláig megtartotta, de püspöki hivataláról 1895-ben lemondott. Téthez való ragaszkodása azonban mindvégig megmaradt, s ez nemesi előnevében is kifejezésre jutott. A királytól ugyanis 1887-ben nemesi címet kapott, és királyi tanácsos lett. Tét lakói sem voltak hálátlanok Téthi Karsay Sándorhoz. Nevét ma a Karsay utca viseli. Sokáig (1975-ig) a parókia állt a róla elnevezett utcában. A nagy egyházatya 1902. június 4-én hunyt el Győrben.

A lelkész-püspök 1867 őszén történt távozása után a gyülekezet Karsay Gyulát – a püspök itt szolgáló, szép reményekre jogosított fiát – hívta meg parókus lelkészéül. Munkálkodása azonban rövid ideig tartott, mert 1868 áprilisában sírba vitte a sorvasztó betegség.

A hívek nem sokáig maradtak pásztor nélkül, mert Eősze Zsigmond kispéci lelkészt meghívták, aki már 1868 őszén hivatalába lépett. Papja kedvéért a gyülekezet a lelkészlakot nyomban eladta 1500 forintért, és 5500 forintért megvásárolta Bay Antalné „régi, összevissza forgatott házát.” Sajnos, a lelkész – 1870-től esperes is – szolgálata rövid ideig tartott, mert 1872 januárjában, 43 éves korában, tüdőgyulladásban elhunyt.

Horváth Sámuelt Szentandrásról hívta meg a gyülekezet. Beiktatását 1872. október 6-án Mészáros István bezi esperes végezte. Hosszú téti szolgálatot, 45 évet kapott. Közben esperesi tisztséget viselt (1901–1917), s múltjához méltó tartalommal elkészítette gyülekezetének történetét (1907), amely e munkának egyik forrása.

Az 1875. évi névtárban a téti anyaegyház 1384 lélekkel szerepel, Szerecsenyben 23, Szentkúton 4, Ilonka-pusztán 7 evangélikus élt. Az egyházközségnek összesen 1418 tagja volt. Varga István mellett Szűcs Mihály oktatta a 163 tanulót. A tanügyi előírások szigorodása miatt a tanítólakot lebontották, s helyére 2 tantermes iskolát építettek, egyidejűleg a régi iskolát kántortanítói lakássá alakították.

1898-ra a tanulólétszám olyan mértékben megnőtt, hogy a 2 tanító ─ külön-külön ─ több mint 100 gyermeket tanított, s ezért a vármegye illetékesei községi iskola építését határozták el arra az esetre, ha az evangélikus gyülekezet nem építi meg a harmadik tantermet, és nem szervezi meg a harmadik tanítói állást. A tanteremből, szobából, konyhából és éléskamrából álló épületet 1900-ban megépítette a gyülekezet a községtől vett telken, a gyülekezet egyik tagjától kapott kölcsönből, annak ellenére, hogy épületeinek sorsa sürgős beavatkozást igényelt. 1905 májusában a templom, valamint a harangtorony tovább nem halasztható javítását végezték el, s ezzel újra jelentősen igénybe vették az egyháztagok teherbíró képességét. Közben állandó nyugtalanító tényezőként hatott az Amerikába történt kivándorlás, amelyre a megélhetési gondok kényszerítették a hazájukban családalapításra képtelen lakosságot. A gyülekezetben ugyanis nem volt ritka a 6-8-10, sőt többgyermekes család. A születések száma a századforduló előtt majdnem minden évben meghaladta a 60-at. A falu határában lévő közép- és nagybirtokok azonban csak a nagyon szűkös megélhetést biztosították számukra. Az iskolásgyermek-létszám 1903-ban elérte a 283-at.

1906. augusztus 17-én súlyos jégverés sújtotta a falut, amelynek egy 9 éves gyermek is áldozatául esett. Ebben az évben szabadult adósságaitól is a gyülekezet Eőry Sándor öröksége révén, aki lakóházát, a hozzá tartozó részt és ezen felül 3600 koronát hagyott egyházára. Ennek nagyságát jelzi, hogy csupán a készpénz 600 koronával több volt annál, mint amennyit az iskola építéséhez kölcsönadott.

1907. április 27-én és 28-án Gyurátz Ferenc püspök egyházlátogatást tartott a gyülekezetben. Az egyházlátogatás alapját képező 1906. évi statisztikai adatok szerint a gyülekezetnek 1897 tagja volt, 69 gyermeket kereszteltek, 13 párt eskettek, 30 temetés volt, 43 gyermeket konfirmáltak, és egy áttérés volt egyházunkhoz. Ekkor már működött a nőegylet.

1910-ben új orgonát vásároltak, megépítették a negyedik tantermet, majd 1911-ben rendezték a tanítólakások állapotát jelentős, azonnali áldozatvállalás és kölcsönök felvétele mellett. Sokat segített a gondok enyhítésében nagyalásonyi Barcza Gézáné szül. Kuliszéky Róza hagyatéka, aki összes vagyonát (23 373 korona) a gyülekezetre hagyta.

A nyugalom nem tartott sokáig. Az 1914-ben kitört első világháború új helyzetet teremtett. Az augusztus 2-án tartott általános mozgósítás során nagyon sokan vonultak be katonának. A bevonulók között volt a gyülekezet két tanítója is. Nyolcvanan soha nem tértek vissza szeretteikhez. A hősi halottak között volt Pődör Sándor tanító is, aki már 1914 októberében a háború áldozata lett. A halottak emlékére 1916. augusztus 1. után a harangok sem szólhattak, mert mindkettőt elvitték.

A háború éveiben egyéb személyi változás is történt: Németh Lajos tanító lemondott állásáról, és Marcalgergelyibe távozott, helyére Szabó Istvánt választották. A gyülekezet ősz lelkésze 1917. november 15-én nyugdíjba vonult, és Pápára költözött. Utódja Kovácsics Géza (1918−1933) győri hitoktató lelkész lett, akit március 24-én iktattak hivatalába. Az új pap – utódja által használt szavakat idézve – „lelkiekben megviselt”, anyagiakban „egészen sivár” gyülekezetbe került, de „segítőkész szeretettel” látta el lelkipásztori munkáját „az egyházszeretetben gazdag” hívek között.

A háború után magához tért gyülekezet először a templom (1921), majd a lelkészlakás (1922) fazsindelyes tetőzetét cserélte cserepesre, és 415 kg-os harangot öntetett.

1926-ban a kántorlakás tetőzetét tették rendbe, majd egy 672 kg-os harangot öntettek, s a templom falára a háború hősi halottainak nevét tartalmazó 2 márványtáblát helyeztek.

1928-ban az állami hatóság felszólította a gyülekezetet arra, hogy szervezze meg az 5. sorszámú tanítói állást, mert a megengedettnél jóval magasabb az egy tanerőre jutó tanulólétszám. Ez 1930 novemberében megtörtént Tóth Sarolta tanítónő kisegítő tanerőként való alkalmazásával, majd (1933-ban) rendes tanítóvá választásával.

Kovácsics Géza 1933. május 1-jén betegsége miatt nyugdíjba vonult. Utódjául az 1932. április 1-jétől mellette szolgáló Lukácsy Dezső segédlelkészt választotta parókus lelkészül a gyülekezet. Az új lelkész növelte az igehirdetések számát. Bibliaórák, reformáció heti bibliai előadások, adventi és böjti istentiszteletek váltak gyakorlattá. A tanévben rendszeresen tartott gyermek-istentiszteleteken a gyermekek mellett a tanítók és a gyülekezet tagjai is szép számmal voltak jelen. A nőegylet Győrből hívott diakonisszák közreműködésével 16 éven át (1948-ig) nyári napközi otthont szervezett. A napközi otthon fenntartását önkéntes adományokból fedezték. A készséggel vállalt adakozásból a gyülekezet majdnem minden családja – nemcsak azok, akiknek gyermekei az otthonba jártak – kivette részét.

A gyülekezet elhunytak iránti megbecsülésének szép megnyilvánulása és jövőre ható gondos cselekedete volt 1936-ban a 4 kataszteri holdnyi temető bekerítése, benne keresztutak kialakítása, valamint díszfák ültetése. Ehhez a folyamathoz tartozott a ravatalozó felépítése is, amelyet a község elöljárósága által a halottasház felújítására szánt összeg jelentős mértékű kiegészítése révén végeztek el 1939-ben. Egyidejűleg a nőegylet padokat készíttetett az utak mellé, és a főútvonal melletti fákat a világháborúban elesettek fáinak jelölte ki úgy, hogy nevüket kicsi zománcos táblákkal örökítették meg, s a fák tövét virágágyakkal vette körül.

Közben újjáépítették a tanítólakást (1938), állami segélyből felújították a négytantermes iskolát (1942), és megkezdték a templom felújításához szükséges pénz gyűjtését. A felújítást azonban (1943-ban) cement hiánya miatt el kellett halasztani, arra csak a háború után – 1948 májusától – kerülhetett sor. A templomalapba gyűjtött hatalmas vagyonnak azonban csupán kis hányadát sikerült megmenteni a megsemmisüléstől. Ekkor került kályha a templomba, és feltehetően ekkor falazták be a templom oldalsó bejáratát. A felújítás 1949 végéig tartott.

A második világháború mély nyomokat hagyott a gyülekezetben. Ismét behívták fiait, és közülük sokan maradtak a harctereken. A Téten 1945. március 26-án átvonuló front kilenc civil személy halálát okozta. Az emléktábla összesen 58 nevet őriz. A gyülekezet épületeit nem érte kár, de 410 kg-os harangját már 1944 tavaszán elvitték. A kántortanító nyugatra menekült. A kántori feladatokat Környei Jenő tanító vállalta.

A fordulat éve megváltoztatta a téti gyülekezet életét. Először az iskolát államosították (1948), majd a tanítólakást és a tanítói földeket (1949), de hamarosan megszűnt a nőegylet, s erre a sorsa jutott a leány- és fiúegyesület is. Ugyanakkor nagy áldást jelentettek az evangelizációk s a tovább folyó bibliaórák. A lelkész szolgálatának második része a gyülekezet megtartása jegyében folyt.

Lukácsy Dezső 42 évig volt hűséges, áldozatos, fáradhatatlanul buzgó lelkipásztora Tétnek. Több szívinfarktus után vonult nyugdíjba 1974-ben. Győrben hunyt el 77 éves korában, 1982-ben.

Utódja Kardos József (1974–2000), aki Balatonszárszóról került Tétre. Működése kezdetén (1975) lebontották a Karsay utca sarkán álló paplakot és új parókiát építettek a torony nélküli templom mellé, majd kívül-belül felújították a templomot, műanyag palával látták el a templomtetőt, csatornacserét végeztek (1984), s rendbe tették a temetői kápolnát. Szolgálata két évtizedig Felpéc, Kajárpéc és Mérges gyülekezeteire is kiterjedt. Az építő lelkész 2000-ben vonult nyugalomba. 2011-ben hunyt el Téten.

Karsay Lajos 2000 és 2004 között volt a gyülekezet lelkésze. Deák Ágota 2004-től szolgál Téten, 2006 októberétől beiktatott lelkész. Működése alatt ismét felújították a templomot.