A gyülekezetek története a türelmi rendeletig

Régi feljegyzések szerint Hőgyész községet már 1343-ban és 1345-ben donációként kapta az Ostffy család őse a leányág számára Nagy Lajos királytól. Így lett a község a család számára „hölgyrész”, s valószínűleg ebből alakult ki e település neve is: Hőgyész.

Írásos emlékek híján nehéz megmondani, hogy melyik év volt az, amikor Isten Lelke legelőször érintette meg az evangéliummal a Veszprém megye nyugati csücskében élő kemeneshőgyészieket és magyargencsieket. Csak következtetni tudunk arra, hogy gyülekezet itt már akkor lehetett, amikor Kemenesalján a reformáció terjedni kezdett. Más helyekhez hasonlóan, valószínűleg itt is, a hívek lelkészükkel, templomukkal és egyházi javaikkal együtt tértek át a lutheri tanok követésére. A „cuius regio, eius religio” elve alapján e területek birtokosai (Kisfaludy, Ostffy, Radó és Gömbös családok) is segíthették a reformáció térhódítását.

Noha homály fedi a reformáció terjedésének és a gyülekezet történetének első évtizedeit Hőgyészen és Gencsen, egy-egy történelmi adatra azért lehet bukkanni: 1646. augusztus 13-án a büki zsinaton jelen van Hőgyészről Szentmihályfalvay János, a gyülekezet első ismert lelkésze. Az ugyancsak jelen lévő gencsi lelkész nevét nem ismerjük. 1647. november 12-én Fodor János hőgyészi lelkész, 1649. június 16-án pedig Homoky János gencsi lelkész aláírják a Concordia-könyvet. Az 1661-es Musay Gergely püspök által készített jegyzékben Hőgyész is szerepel a gyülekezetek sorában. Ezek az adatok világosan mutatják, hogy a 17. században már létezett a gyülekezet.

Az 1690-es években Kemenesalja és a szomszédos vármegyék 41 gyülekezete esperességet alakít, ennek első esperese, Asbóth János 1695-ben egyházlátogatást végez. Feljegyzéseiből tudjuk, hogy Hőgyész és Gencs különálló gyülekezetek voltak ebben az időben. Ekkor Gencsen Rajki János (1695–1698), Hőgyészben pedig Jeszenszky Pál (1695–1710) a lelkész. Mindkét gyülekezetnek a falu közepén van a temploma (a mai római katolikus templomok), lelkészlakása, lelkészi földbirtoka, iskolája azonban egyiknek sincsen. Anyakönyvi bejegyzésből tudjuk, hogy 1698-ban Hőgyészen 350 evangélikus és 26 katolikus, Gencsen pedig 319 evangélikus és 12 katolikus él.

1706-ban Gencsnek már van tanítója Szivágyi István személyében. 1708-ban a hőgyésziek a gencsi tanítót áthívják magukhoz, s mellette 1710-től segédtanítót is tartanak, Luthár Istvánt. Gencsre 1710-ben új tanító érkezik: Rusa Mihály, aki Miskei János (1698–1710) utódja, Cseh György (1710-től) lelkész mellett ténykedik. 1710–1732 közötti időben Hőgyészen Bokányi József (1725) és Lucze János (1726–1732) a lelkészek, míg Gencsen Holéczy Ádám (1725–1732) szolgál.

Az első virágzás ígéretes ideje nem tartott sokáig. III. Károly uralkodása idején Vajda Zsigmond fő- és Balogh Ádám alszolgabírók vezetésével templomfoglalások indultak Kemenesalján. Az evangélikusok pártfogóinak, Ostffy Mihálynak és Vidos Miklósnak minden igyekezete ellenére megkezdődik a vallásüldözés ebben a térségben is. 1732. január 28–30-án maga az alispán jött gyülekezeteinkbe, hogy mindkét helyen a magával hozott katolikus plébánosoknak adja át a templomot, egyházi javakat és szántóföldeket. Lucze Jánost elüldözik, Holéczy Ádám pedig itt maradva zsellérkedik.

A hőgyésziek elűzött lelkészük helyébe Csurgó Györgyöt (1732. január–augusztus) hívták meg lelkészüknek, hogy visszaállítsák az evangélikus istentiszteletet. Ez azonban nem sikerült, így Csurgó Györgynek is távoznia kellett a gyülekezetből. 1732–1783 között nincs lelkésze a gyülekezetnek sem Hőgyészben, sem Gencsen. A hívek 1780-ig Dömölkre (artikuláris gyülekezet volt, a mai Celldömölk), 1781-től Gergelyibe jártak, mert ide szabad volt istentiszteletre járni, a házasulandóknak, egyházkelőknek elmenni s a keresztelendőket elvinni; de az itteni lelkészek nem mehettek el vidékre.