A gyülekezet története

A település

Pattintott és csiszolt kőszerszámok bizonyítják, hogy már a kőkorszakban is lakott települések voltak e tájon. Egyik népcsoport váltotta a másikat. „A legkorábbi, földet művelő, agyagedényt készítő őskori népességtől kezdve minden őstörténeti korszak folyamatos megtelepedésének megtalálhatjuk itt valamilyen kétségtelen nyomát.” Az idézett könyv végigveszi a kő-, réz-, bronz- és vaskorszakot és a különböző korokban itt élő népeket. 2007 áprilisától látható egy új kiállítás-sorozat a Nádasdy Ferenc Múzeumban: Előkerülők címmel, amelyen a várost elkerülő új út építéséhez az északi oldalon feltárt kelta település leletanyagát mutatják be. A Kr. e. 4. századból a kora, a középső és a késő La Téne-korszakban virágzott földművelő kultúra mellett jelentős volt a helyi vaskohászat és a cserépedény-készítő ipar. Aztán „a körülsáncolt magaslati kelta erődök sorsa megpecsételődött a római hódítással”. „Közel 2000 évvel ezelőtt a Római Birodalom fennhatósága alá került. Pannóniának nevezték, és szerves módon kapcsolták a birodalom egészéhez. Hamarosan kiépítették az utakat és katonai táborokat. Egy 4. századi leírás szerint Savariától keletre, a Gyöngyös és a Rába folyó torkolatánál Bassiana – jelentése: vizes medence, vízjárta rét, ingoványos terület – (Sárvár) nevű település található.” Az Arrabonából (Győrből) Savariába (Szombathelyre) vezető út fontos állomása volt ez a település.

A népvándorlás korában az első itt feltűnt nép a hun volt, majd a keleti gótok következtek. De megfordultak itt a gepidák, a longobárdok és a türkök is. Ezek emlékei ezen a tájon is feltalálhatók. „Az 568. esztendőtől az avarok a kizárólagos urai mintegy negyed évezredig a Kárpát-medencének.” 791 augusztusában Nagy Károly népe tört az avarokra. Eljutottak egészen Győrig. Egy századdal utána új nép költözött a Kárpát-medencébe: a magyarok, akik a honfoglalás második szakaszában ezt a régiót is elfoglalták.

Sárvár nevét földváráról kapta. „Sárvár – nevéből következően – vízölelte földvár volt (...) a földvárnak eredetileg Tasvár volt a neve az építtetőjéről, később – ezt már más források mondják – a Sárvár nevet kapta.” Több ilyen „várról” is tudunk a nyugati részen, ezek a gyepühöz tartozó katonai, védelmi helyek voltak, amelyek a királyhoz tartoztak, igaz, hogy értük más vezérek, urak is harcoltak. I. Károly király 1327-től fokozatosan szedte vissza az elidegenített királyi birtokokat. „A várbirtok és egyúttal Sársziget, Semjén, Sár földesura a király. Képviselője a várnagy.” Ez a földvár tehát minden bizonnyal a honfoglalás korában jött létre, majd a 13–14. században építették át. Egy 1328-ból való oklevél említi a sárváriak kiváltságait. Ezt a kiváltságot – többek között vámkedvezményt – megőrizték a szigeti mezővárosban lakók is.

A vár és környéke plébániájáról 1385-ből van adatunk. A várúr káplánjáról az első adat csak 1465-ből való: Elek káplán a mezővárosnak is plébánosa volt. Magának a várnak kápolnájáról csak 1467-ből értesülünk. Ekkor már Péter pap volt a Kanizsaiak káplánja. Őt követte Antal pap mint káplán vagy mint a kápolna igazgatója az 1520-as évektől.

Az Anjou-királyok híveiket adományokkal gyűjtötték, ennek reményében az ország sok nagy családja melléjük állott. Közöttük volt a Kanizsai család is. A család az Osl nemzetségből származik. Osl ispán egyik fia a lázadó nagyurakat Kanizsa várából kiűzte, ezért 1331-ben megkapta a várat, és felvette a Kanizsai nevet. Egyik utódja, Kanizsai János esztergomi érsek és főkancellár kapta meg jutalomként a sárvári uradalmat, igaz, hogy később el is vesztette. Innen hosszú évtizedeken át tartó pereskedés indult a várért, de végül a Kanizsai család lett a tulajdonos.

Lassan „Sárvár azon magyarországi városok sorába emelkedett, amelyek a valódi civitasok (királyi és püspöki városok) után jövő civitas-oppidum névvel illethető kategóriába tartoztak, messze azoktól a településektől, amelyek csak oppidumok (mezővárosok) voltak.”

A város története a 16. századtól egészen a 19. századig két nagy korszakra osztható. 1530–1674 között a vár és település élete a Nádasdy családhoz kapcsolódik. 1674–1848 között különböző földesurak fennhatósága alatt állt. Minket most az első korszak érdekel inkább.

A Nádasdy család a köznemességhez tartozott. Ősi birtokai Nádasdon, Sárvár vidékén és Vas megye déli részén voltak. Különböző nagybirtokosok „familiárisai” (nagyobb úr szolgálatába szegődő kisnemesek) voltak. I. Nádasdy Ferenc a Kanizsayak névadó várának volt várnagya. Fia, Tamás kiemelkedett az ősök sorából, a királyi udvarba került, a birtokokat bővítette. A mohácsi csata után Habsburg Ferdinánd pártján volt, kivéve azt az 5-6 évet, amikor a török fogságából csak úgy tudott kiszabadulni, hogy Szapolyai János mellé állt. Ekkor jegyezte el a 12 éves Kanizsay Orsolyát. Ezzel a lépéssel – amihez hozzá kell tenni, hogy a házasságuk igaz szerelemben folyt – a Kanizsay birtok tulajdonosa lett, de hozzá tartozott Kapuvár, Csepreg, Léka, Sárvár, Egervár, Velika és még néhány más birtok is, pl. Fogaras. Nádasdy ideköltözött, ez lett birtokának központja. „Sárvár biztos pont volt a 16. századi anarchiában, majd a török előrenyomulása idején.” A török veszedelem szükségessé tette, hogy Sárvárt a védelem szempontjából is átépítsék. A falakon kívül és belül olasz építőmesterek és sokan mások dolgoztak, erősítették, szépítették a kastélyt. A kastély kétemeletes lett, sokféle rendeltetésű szobával. A Kőszeg és Bécs felé vonuló törökök két ostromának sikeresen ellenállt a vár 1532-ben. Nádasdy Tamás Grazban, Bolognában, Rómában és Bécsben tanult. Kapcsolatban állt a humanista tudósokkal. „Az átmeneti idő után a reformáció vert gyökeret Sárváron” − olvassuk az előbb idézett írásban.