A gyülekezet története

Malomsok a Kisalföld déli részén épült falu 940 körüli lakossal. Azok közé a falvak közé tartozik, ahol az 1870-es népességi adatokhoz képest közel 400 fővel csökkent a lakosság száma. A falu nevének eredete korai (Árpád-kori) településre utal. A sok szónak mai jelentése mellett ugyanis a régi nyelvben falu, emberek sokasága jelentése is volt. A név előtagja azt jelzi, hogy mi mellett feküdt a falu. Nevének értelme: „malmos falu, azaz olyan falu, amelyben malom van.” A falu részben a Rába s a Marcal között, részben a Marcal jobb partján feküdt. Előző Ómalomsok, utóbbi Újmalomsok néven szerepelt a középkortól 1950-ig, amikortól ismét Malomsok lett. „Területén a prehistorikus kortól a középkorig terjedően kerültek elő régészeti leletek. Említésre méltó közöttük egy római kori kőládás sír leletanyaga. Első okleveles említése 1325-ből származik ugyan, de feltehetően korábbi település. A Gutkeled nembeli Bősi, Amadé és Marcaltői családok birtokához tartozott. A 16. és 17. században többször érte pusztítás, részben elnéptelenedett, temploma is romba dőlt. A 18. század elején új telepítésű német lakosság építette fel a megmaradtakkal együtt Újmalomsokot.”

A reformáció utáni időből lelkészei közül Suklyosi Mártont ismerjük elsőként, „ki 1621 óta volt itt, s ekkor írta alá a Concordia könyvét” – írja Payr Sándor, aki szerint 1631-ben már Körmendi János volt a gyülekezet lelkésze. 1644-ben pedig Szentmiklósy Mihály hirdette az igét, akinek 1651-től Urbani Gábor volt az utóda. Ezután következett – Payr szerint – Edvi Illés Gergely, akit a pozsonyi törvényszék elé „mint aggastyánt” idézték, aki nem volt hajlandó semmit aláírni, és gályarabságra hurcolása közben 1675. április 29-én Capra Cotta mellett a szamár hátáról lebukva szörnyethalt.

„1698-ban Malomsoknak sem papja, sem tanítója nem volt. Templomuk romokban hevert. A földesuruk ekkor Amadé Ádám volt. A lélekszám: 113 evangélikus, 8 református, 18 katolikus.” Erről az időszakról többet nem tudunk. De ez valószínűvé teszi, hogy a 16. század elején – még Mohács előtt – már lelkészük volt, a gyülekezet tehát az egyik legrégebbi evangélikus gyülekezeteink közé tartozik, amely az üldözés alatt sokat szenvedett, és a pusztulás határán állt.

„A protestáns gyülekezetek zaklatása, üldözése a 17. század második felétől erősödött meg, s tartott a türelmi rendelet kiadásáig, 1781-ig. Ugyanebben az évtizedben elfoglalták a templomot – a malomsokit is –, majd később visszaadták azt, és a tanító és a lelkész is megmaradhatott a szomszédos Csikvándéval együtt.” „Még 1671-ben is számon tartották a malomsoki evangélikus gyülekezetet, mint a Győr megyében fennmaradt 17 egyikét.” Az 1681-es országgyűlés csak az „artikuláris” helyeken engedte meg a nyilvános protestáns istentiszteletet, Malomsok pedig a felsorolt, megengedett helyek között nem található.

1698-ban készült egy egyházlátogatási jegyzőkönyv, Lacza János kanonok készítette: „Malomsok falu Amadé Ádám báró birtoka. Lakosai legnagyobbrészt ág. hitvallásúak, mindazáltal van több katolikus is. Van temploma, egészen romos, a romok egy része náddal fedett, tág repedésekkel. Újra sem volna építhető. E templom katolikus volt, mint a sekrestye és szentély nyíltan elárulja. De hogy mely szentnek tiszteletére volt építve, nem tudják még az öregek sem... van két fatörzsre állított szószék fából, néhány pad gyanánt szolgáló fatörzs, kívül kőkerítésű temető körös-körül, mely kerítés leromboltatott, és csak alapjai vannak meg. Két tölgygerendából harangláb, rajta húsz fontnyi haranggal, melyről nem tudják, meg van-e áldva, vagy nem. A templomnak nincs javadalma, nincs földje, sem rétje, sem tőkéje, sem jámbor hagyatéka, semmiféle templomszere kender asztalkendőn, kelyhe keresztelés céljára van néhány edényen kívül. A prédikátornak van háza, mely végromlással fenyeget... míg volt lelkész, rendes fizetése egyik évben öt, a másikban hét hold szántóföld volt vetésre, volt egy rétje, melyen hat szekér széna termett...” Ez a jegyzőkönyv beszédesen árulkodik nemcsak a templom állapotáról, de a malomsoki gyülekezet nehéz helyzetéről is. Ebből az időből Fehér Ipoly, Győr megye történetírója azt írja, hogy az első templom 1683-ban pusztult el. Minden bizonnyal ennek a templomnak romjaival találkozott a vizitációt végző kanonok.

„Az 1700-as években bekövetkezett fejlődés hatására az ősi faluba (Ómalomsokra) visszatelepült pár katolikus család, majd a szintén katolikus Amadé földbirtokosok ide telepítettek katolikus németeket és egyéb majorságokból katolikus magyarokat, így a katolikus hitélet újra fellendült. Gróf Amadé László 1756-ban az ómalomsoki részen lévő templomot visszaadta a katolikusoknak, az Újmalomsokon lakó evangélikusoknak pedig a templomépítéshez területet adott. Az 1760-ban fölépült evangélikus templom lehetővé tette, hogy a két egyház különváljon. A katolikusok nem alkottak önálló plébániát Ómalomsokon, lelkipásztori ellátás szempontjából Marcaltőhöz tartoztak és tartoznak ma is. Az evangélikus gyülekezet önálló.”

Vas megyében 1732-ben került sor a templomok elvételére, a malomsoki templomot 1756-ban kellett átadni a katolikusok számára. Ők azonban ugyanebben az időben az említett Amadé családtól kaptak telket az építésre, amint említettük, s hamarosan munkához is láttak. Kérvényt adtak be templom építésére, amit Kiss Mihály lelkész és Szalai István bíró írt alá három tanúval. Kiss Mihály hamarosan így írt barátjának: „Már Isten kegyelméből oratoriumunkat födél alá vettük, megvakoltattuk, a Tislérek (asztalosok) is minden napon készítik benne a székeket, a magam házának falai is alkalmasint elkészülnek.” Ez a templom 1758–1760 között épült (Szabó szerint 1769-ben).

„Késő barokk templom, 1760-ban épült. Egyhajós, téglalap alaprajzú, egyenes záródású, a főhomlokzat előtti négy szinten ívelt, falazott, sisakos toronnyal. A főhomlokzat és a torony lizénás (fal síkját tagoló, abból kissé kiemelkedő pillérszerű függélyes sáv) tagolású. Az oltár és a padok a 19. század elején készültek. A templomban három emléktábla található. 1923-ban a torony alatt helyezték el az első világháború hősi halottainak emléktábláját, melyet 1928-ban áthelyeztek a jelenleg látható helyére. 1928-ban szentelték fel a falu egykori lelkészének, a gályarabságot szenvedő Edvi Illés Gergelynek emlékét őrző vörös márvány emléktáblát. 1988. április 3-án avatták fel a második világháború áldozatainak és hősi halottainak emlékét őrző márványtáblát, amelyet az első világháborús emléktábla mellett helyeztek el. (A templom mai külső és belső formáját az 1920–1923 között végzett bővítés és átalakítás után érte el. Ez idő alatt a mai kultúrház helyén lévő „kis iskolában” tartották az istentiszteletet, ott eskettek, és konfirmálták a fiatalokat.)”

A türelem ideje az 1781-es rendelettel új helyzetet jelentett. 1785-ben kaptak engedélyt egy kőből, téglából épült templom építésére, de ez az épület 1792-ben villámcsapás áldozata lett és leégett. „1792. Die 13. Julii Margit napján ezen újmalomsoki csak újonnan fölépített templomunkat korán reggel négy óra tájban a mennykő megütvén minden készületivel elégett, egyedül kőfalai maradtak meg. Körmendi János akkori prédikátor jegyzette föl” – olvassuk az anyakönyvben, amelyet egyébként 1724-től vezettek, azzal a megjegyzéssel, hogy az előbbi a törökdúlás idején elpusztult.

A gyülekezet szinte azonnal hozzálátott egy új templom építéséhez, ez a templom 1797-ben készült el, már toronnyal, benne haranggal, melyet Győrben öntettek. A gyülekezet küzdelmét, szegénységét és a szomszédos gyülekezetekkel való kapcsolatát együtt írja le a következő feljegyzés: „Az Ekklésiánk Betegekhez való alkalmatos kelh (kehely) nélkül szűkölködvén az Malomsoki, Szentandrási, Sobri, Marcaltői, Görzsönyi és Takácsi híveknek adakozásokból szereztetett egy ezüstből csináltatott, belül megaranyozott kis kelh. Tokjával és hozzá való selyem keszkenővel együtt. Ft. 12.”

A tanítás ügye a gyülekezetnek – mint általában sok gyülekezetünknek – szívügye volt. Egy 1817-es egyházlátogatási jegyzőkönyv említi Sebestyény István tanítót, aki „Isten kegyelméből immár 23 esztendőt töltött el” itt. Tehát 1794-ben került ide? Érdekes a tanulók házirendje:

„Hogyan viseljék magokat a Templomban, az Oskolában és az Utszákon?
Micsoda kötelességek legyen az Istenre, a Tanítókra, Szüleikre minden Emberekre nézvén?
Egyik Deák a másikához mitsoda kötelességgel tartozik viseltetni,
Ki lop, tsúfolkodik, szitkozódik és oda haza árulkodik, példásan megbüntettetik.
Télen a csuszkálás, nyáron pedig a mély vízben fürödés keményen tiltatik.
Hajgálás, Verekedés és az Utszákon való Lárma kemény büntetés alatt tiltatik.
Végtére a kik a Templomban vagy az Oskolát ok nélkül elmulasztják, és magokat azokban úgy nem viselik, mint illik, példásan megbüntettetnek.
Ha valamely Deák az Oskolából való elmaradásának bizonyos okát nem tudja előadni kellőképpen, azért hogy meg sem jelentette Tanítójának, másképpen pedig azért, hogy bizonyos okát nem tudván adni elmaradásának, megbüntettetik.”

Ami országosan egyre inkább ügy volt, azt a malomsoki gyülekezetben – mint cseppben a tengert – láthatjuk. A már említett 1698-as egyházlátogató jegyzőkönyv még ezt írja: „sem papjuk, sem tanítójuk nincsen.” Az 1700-as években azonban, amint láthattuk, nemcsak templomot, hanem iskolát is létesítettek. Az 1800-as évek közepétől pedig már jegyzőkönyvek is rögzítik a tanítás menetét. Az 1858/59-es tanévben például az I. osztályban 42 gyermek, a II.-ban 26, a III.-ban 17, a IV. osztályban 22 gyermek, összesen tehát 107 tanuló tanult a kicsiny faluban. Ezekben az időkben Sass József, majd Bertalan István nevét említik, a főtanító pedig Takács Pál volt. 1878-ban az iskolaszék (!) intézkedése szerint a kisebb osztályok legyenek a tágasabb iskolában Varga János vezetésével, a felsőbb osztályokat pedig Polgár Mihály tanítsa a lakásában levő osztályteremben. 1676-tól indul az ismétlő iskola is, ide a nép-, illetve elemi iskola 4.–6. osztályát elvégzett tanulók jártak. Ebben a faluban „faiskola” is indult, ahol a tanulók a természethez közel jutottak. Mindezek mellett hangsúly volt a hittan és erkölcstan tanításán is, az istentiszteleteken való részvétel kötelező volt.

Varga János (1846–1940, itt tanított és lakott 1914–1940 között) emlékét ma is őrzi a gyülekezet. Házuk Malomsok utolsó nádfedeles háza volt. Utódja László Ferenc volt, először segéd-, majd kántortanító. Megjárta a világháborút, az orosz fronton hadifogságba esett. Kint maradt közgazdászként, majd a berlini orosz követségen dolgozott. Tömböly István 1920-ban hadifogságból került Malomsokra, ahol nemcsak az iskolai, hanem a község sportéletét is fejlesztette. Megérte az államosítást is, de ettől kezdve több zaklatás érte, először még taníthatott, később a szolgálati lakást is elvették tőle. Katonai múltja, majd kántortanítósága nem jó „ajánlólevelek” voltak ezekben az időkben. 1957-ben vonult nyugdíjba. Kovács Zoltán édesapja gátőr volt a közeli Dombiföldön. Varga János tanítványa volt. 1927-ben kezdte a tanítói munkát, és 1962-ben ment nyugdíjba. Orbán Anna malomsoki születésű volt. 1927-ben nyerte el diplomáját egy földművelő család utolsó, tizenegyedik gyermekeként. Nemzedékek sorát tanította, nevére ma is emlékeznek. 1948-ban átminősítették állami tanítóvá, így maradhatott. 1965-ben ment nyugdíjba. Németh Károly volt Ómalomsok utolsó kántortanítója. 1926–1948 között végezte tanítói szolgálatát. 1957-ben ment nyugdíjba.

Felsorolhatatlan a tanítók teljes névsora. Ómalomsokon négy kántortanító dolgozott összesen, Emilházán is volt tanítás. Ponyvád-pusztán is nyolc tanító végezte munkáját egymás után. Újmalomsokon az említetteken kívül 48 tanító és segédtanító dolgozott.

A gyülekezet élete a fejlődés mellett küzdelem is volt. Részlet egy 1864-es jegyzőkönyvből: „Tárgyak: 1. A július 18-ára forduló éjszaka helységünk tűz által elpusztíttatván, ez alkalommal elhamvadt iskolaházunk épen maradt falaira leendő felépítése. 2. A paplak ez évben fel nem építtetvén, a lelkésznek egy évre lakás béreltessék. Az új paplak helyéül az uradalmi elpusztult tisztilak fundusa megvásárlásában próbát tenni kiküldetnek Tóth István, Kovács Imre és a lelkész.” 1856: „A méltóságos grófnő (a katolikus Amadé Dominika) tulajdonos azon szándékától, hogy a fundust el nem adja, elállván, határozott kimondása szerint az evangélikus gyülekezetnek paplak építésére eladja 1200 ölét 2600 értékben forintért... A nagy többség a templomot és a papházat a falu közepén kívánták megépíteni, ezért a gondnokokat és Nagy Istvánt megbízták a szerződés megkötésére a grófnővel, egyúttal intézkedtek a keszői kőfejtőből a kő megrendelésére. Kimondták, hogy tervük szerint 1866 tavaszán kezdődjön az építkezés.”

A huszadik században nemcsak az építkezés vagy renoválás küzdelmét élte át a gyülekezet. Itt is éreztette hatását a belmissziói munka áldása, az ebből született evangelizációs hullám is, majd a második világháború utáni egyházellenes hatalmi elnyomás és a „fennmaradásért” folytatott küzdelem is. Nincs idő egy dolgozat keretében az elemzésre, de érdemes arra figyelni, hogy a huszadik században, mintha egyre fiatalabb lelkészek kerültek volna ide, akik a kis gyülekezetet össze akarták tartani. Ezt a később közölt lelkésznévsor szépen mutatja. S azt is, hogy ezek a lelkészek az ébredésből és aztán a lutheri irány erősödéséből indultak el. A kis gyülekezet pedig küzdött azért, hogy legyen lelkésze, még akkor is, amikor egyre nehezebb volt annak el- és megtartása.

Bizonyára az első világháborúban is sokan áldozták életüket. A második világháborús emléktábla 27 nevet tartalmaz, ennyi gyászoló családot, veszteséget jelent. A második világháború után a küzdelem hasonlított többi gyülekezeteink fennmaradásáért való harcához, amikor az államosítás megtörtént, és a gyülekezet sok eddigi örökségét, értékét, épületeit is elvesztette, és nehezebb lett az ifjúsággal, gyermekekkel való foglalkozás.

A lelkészek sűrűn váltották egymást, a gyülekezet azonban minden viharban megállta helyét. A legutolsó nagy ünnep 2006. október 8-án történt: amikor megújult a templom és a lelkészlakás, és az új orgonát avatták fel. Ott voltak a régebbi lelkészek is. Az igehirdetés szolgálatát Ittzés János, a (Nyugati) Dunántúli Egyházkerület püspöke végezte. A munka összköltsége 45 millió forint volt, ennek egy részét az Országos Egyház állta, másik részét pályázat útján nyerték. A kicsiny gyülekezet lapjában örömmel adott erről hírt, ezzel is hirdetni akarta: Soli Deo Gloria – Egyedül Istené a dicsőség!

Malomsok filiája Marcaltő, amely a Rába és Marcal között fekszik Pápától 20 km-re. Első okleveles említése 1380-ból való, de a település valószínűleg ennél régebbi. Neve arra utal egyesek szerint, hogy itt folyik a Marcal a Rábába. 1402-től már engedélyt kapott a község hetivásárra. Századokon át a Gutkeled nemzetség birtokolta, majd a Marcaltői és az Amadé család. A 20. század elejétől az Esterházy birtokhoz tartozott. 1849-ben itt vívta hősi csatáját Kmety tábornok seregével.

A községben az evangélikusok száma százon alul van. Payr Sándor könyvében nem említi a szórványegyházközséget, amely − tudomásunk szerint − kezdettől fogva Malomsokhoz tartozott. Már az 1853-as névtár is így említi, és ugyanezt a tényt erősíti az 1903-as névtár is. Ma is Malomsok szórványa. A kis településen az iskola megtartása kérdésessé lett, és a malomsoki gyülekezet a szórvánnyal együtt átvette azt. A marcaltői evangélikus óvoda és iskola Kmety György nevét vette fel. Két megbízott igazgató után az első hat évre megválasztott igazgatója: Bognár Viktória 2010. augusztus 1-től. Malomsoki és marcaltői tanulók mellett csikvándi, egyházaskeszői, ihászi, rábaszentandrási, szanyi és várkeszői gyermekek is járnak ide. Az átlagos létszám évenként mintegy 170 gyermek.