Az alsósági evangélikus gyülekezet iskolájának múltja

A Ság-hegy tövében elterülő Ság községben a reformáció hatása már 1538-ban érződött, amikor ideköltöző német családok elvetették az új tanítás magját. 1626-tól már élő gyülekezetről beszélhetünk. Ez időtől 1674-ig hat lelkészéről és három tanítójáról van írásos megemlékezés. Gyakorlatilag az egész község a reformáció híve lett. A megújult gyülekezetnek első feladata az iskola létesítése volt, hogy már az ifjúságot a tiszta evangéliumon alapuló hitre, valamint hazaszeretetre oktassa és nevelje. Ebben az időszakban tanítói voltak: Szakonyi István, Cziráki Márton és Baráth István. A virágzó gyülekezetnek a jelenlegi római katolikus templom helyén állott a temploma, körülötte a temető, mellette a lelkészlak és az iskola.

1674-ben Zábrák János lelkészt beidézték a pozsonyi vésztörvényszék elé, de a gyülekezet sokáig ellenállt az ellenreformáció viharának. A gyászévtizedet követő 1681-es soproni országgyűlés eredményei átmeneti enyhülést jelentettek. Az alsósági hívek Izsákfával (Izsákfalvával) egyesülve szervezték újjá a gyülekezetet. 1732-ben azonban királyi rendelet alapján elvették a gyülekezetnek minden ingatlanát (templomát, iskoláját, parókiáját és 60 hold földjét), és a gyülekezetet a katolikus plébánia felügyelete alá rendelték. Akkoriban a vidék urai a katolikus Erdődy és Somogyi grófok voltak. A gyülekezetnek a katolikus plébánost, kántort és tanítót kellett fizetnie. (A bencés apátság történetírója szerint ekkor még kb. 1000 evangélikus élt Alsóságon.) A hatvanévi gyászos idő után a türelmi rendelet (1781) felszabadította a járom alól a gyülekezetet. Így 1791-ben az erősen megfogyatkozott hívek a földesúrtól telket kértek az iskola építésére. (A korabeli feljegyzések ezt az eseményt a gyülekezet újjáéledésének napjaként említik meg.) A telket a disznólegelő mellett jelölték ki részükre, amelyen még ebben az évben megépítették az iskolát és tanítólakást – vályogfallal, nádtetővel. Az iskolát akkor imateremnek (oratóriumnak) is használták. Még ebben az évben harangot is vettek, melyet az iskola előtt helyeztek el. A haranglábat később kőépítménnyel váltották fel. (A templom utcáját az idősebbek még Harangláb utca néven emlegetik.) Ugyanezen évben már tanítót is választottak Kovács András személyében, így újra megindulhatott az oktatás a gyülekezet saját iskolájában. Becslések szerint az iskola megépítésekor a gyermekek létszáma 30-40 fő volt. Ezzel együtt a gyülekezet lélekszáma is gyarapodott. A helytartótanács összeírása szerint 1838-ban 649 fő, 1867-ben pedig már 855 fő lett.

Ezen időszak alatt a következő tanítók szolgáltak a gyülekezetben 1791–1880-ig: Kovács András, Fodor István, Rácz József, Hima János, Sas József és Koczor Márton. 1863 szeptemberében majdnem az egész községet tűzvész pusztította el, de a nagy anyagi veszteség ellenére a hívek hitbuzgósága tovább fejlesztette a gyülekezetet. Időközben a gyermekek létszáma 140 főre emelkedett, és ehhez az egy tanító kevés volt. Ezért a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium, valamint a püspökség is sürgette az egyházközséget az iskola bővítésére. Ennek alapján 1869-ben határozat született az iskola bővítéséről. Először új tanítólakást építettek, és hozzá megfelelő melléképületeket, majd 1886-ban két új tantermet, valamint egy második tanítólakást, ezeket már téglafallal és cseréptetővel. Az építkezések fő irányítója ez időben Berecz József tanító volt, aki 1880-ban ment nyugdíjba 34 évi szolgálat után. A gyülekezet hálás köszönetét fejezte ki hűséges szolgálatáért. Isten áldását kérte további életére. A gyülekezetnek küldött gyászjelentés alapján tudjuk: 1894-ben halt meg, és „Kis-Somlón” temették el.

Berecz József tanító halálának évében az iskolának 195 alsósági és 11 izsákfai tanulója volt, összesen 206 fő. Az 1869 és 1880 közötti időben az alábbi másodtanítók szolgáltak a gyülekezetben: Zongor Márton, Horváth Lajos, Cser Lajos, Potyondi Zsigmond, Mátis István, Hettlinger Gusztáv. Ők általában rövid ideig voltak itt, és a feljegyzések szerint jobbára Kemenesalja más gyülekezeteibe mentek el szolgálatra. Joós Géza másodtanítót 1914-ben, az I. világháború idején, behívták katonának, és hosszú fogság után csak 1920-ban jött haza. Ezen időszakban Koczor Márton egyedül tanított az iskolában. Köszönetül a gyülekezet a másodtanítói fizetés felét pótfizetésként ítélte meg a részére. Amikor 45 évi hűséges szolgálat után nyugdíjba ment, a gyülekezet hálás szívvel, ünnepélyesen búcsúztatta el. Sírja még megtalálható temetőnkben. 1997-ben, halála évfordulóján, sírját a hálás utódok rendbe tették, és halottak napján megemlékeztek róla.

Az idősebb korosztály közül még többen emlékeznek igazságos és szigorú fegyelemtartására, valamint evangélikus egyházához való hűségére. A nyugdíjazás folytán megüresedett kántortanítói állást meghirdette a gyülekezet a Tanítók c. országos lapban. Tizenhatan jelentkeztek, akik közül hat személyt hallgattak meg. Az 1925. november 25-én tartott választási közgyűlésre Szakály Dezső akali és Búzás Imre tényői tanítót hívták meg. A titkos szavazással tartott választáson Szakály Dezső fölényes, 55 szavazattöbbséggel lett a gyülekezet új kántortanítója. Akkor a kántortanítót úgy választották, hogy ő volt egyúttal a gyülekezet jegyzője is.

A jó szervezőkészséggel, széleskörű ismeretekkel, valamint költői tehetséggel is megáldott kántortanító nemcsak az evangélikus gyülekezetben, hanem a község életében is pezsgő életet indított el. Színdarabok rendezésében is munkálkodott; ő volt az alsósági leventeegyesület parancsnoka, az évente tartott járási versenyeken az alsósági leventék kimagasló eredményeket értek el. Az I. világháború utáni gyászos trianoni béke emlékére a Ság hegyen felállított emlékkereszt ünnepélyén az általa írott „Nem, nem, soha!” verset az alsósági nőkből és férfiakból szervezett – díszmagyarba öltözött – szavalókórus mondta el az egybegyűlt ünnepi közönség nagy tetszésére 1935-ben.

Szakály Dezső munkásságával új korszak kezdődött az alsósági evangélikusság történelmében. Lendületes szolgálatát az akkori másodtanító, Joós Géza segítette, aki azonban 1931 nyarán meghalt. A gyülekezet vezetősége úgy határozott, hogy a megüresedett másodtanítói állást női tanítóval kell betölteni, aki a gyülekezet leányifjúságát a ház körüli feladatokra, valamint kézimunkára tudja oktatni. A Tanügyi Közlönyben megjelent hirdetésre 52 jelentkező adta be pályázatát. A választás sok bonyodalommal járt, mert az egyházmegye esperesének is voltak jelöltjei, valamint a gyülekezet tagjainak véleménye is különböző volt. Így két szavazás is eredménytelen lett. A vélemények egyeztetése során megállapodtak abban, hogy az árván maradt tanítónőt, Haitl Ilonát kell megválasztani. Igaz, ebbe az esperes nem akart beleegyezni, de végül megbékélt a gondolattal, miután a gyülekezet kitartott választása mellett.

A választás helyességét a gyakorlat igazolta. Haitl Ilona igen jól képzett, szelíd lelkű, kötelességtudó munkájával új színt varázsolt mind a leányifjúság, mind a nőegylet munkájába. Pár évi ittléte után az akkor fiatal kántortanítónak is megtetszett személye és munkája. Hamarosan összeházasodtak, amely a gyülekezetnek is örömére és hasznára vált. Mint házaspár nagy szorgalommal kapcsolódtak be nemcsak a gyülekezet, hanem az egész község vérkeringésébe. Családjuk elköltözött ugyan a faluból, de ők mindketten itt leltek nyughelyet az alsósági evangélikus temetőben. Habár az iskola a gyülekezet gondozásában működött, a tanítók díjazásának nagy részét az állam biztosította. Viselte az állam az iskola fenntartási költségeinek egy részét, valamint hozzájárult a szükséges bővítésekhez is.

A második világháború súlyos veszteségeket okozott az iskolának. 1945-ben orosz katonákat szállásoltak be a termekbe. A lelkész könyörgésére a parancsnok megkímélte az épületet, de távozásukkor a berendezést magukkal vitték. Ezt követően ukránokat szállásoltak be, akik újabb károkat okoztak. A helyreállítás viszont példaszerűen történt. A nőegylet és az ifjúsági egyesület is komoly segítséget nyújtott a felújításhoz, a berendezéshez. A gyülekezet bebizonyította, hogy ragaszkodik iskolájához.

Az időközben kihelyezett, majd megválasztott Balázs Béla lelkész – iskolaszéki elnökként is – sokat tett az iskola eredményes működéséért. A négy tanteremre nagyobbított iskolában az 1900-as évek elejétől az államosításig (1948) átlag 150-170 gyermeket az 1–6. osztályban három tanító oktatott. Az 1–2. osztályt Szakály Dezsőné (Haitl Ilona), a 3–4. osztályt Nagy István, az 5–6. osztályt Szakály Dezső igazgató tanító tanította. Szakály Dezső a kántori teendőket az államosítás után is végezte, 1950-ben azonban – rajta kívül álló okok miatt – meg kellett válnia tanítói munkájától. Nagy István 19 évig volt a gyülekezet tanítója. Temetésén a gyülekezet számos tagja vett részt 1975-ben.

Az iskolák államosítási hulláma felkavarta a kedélyeket Alsóságon is. A presbitérium egyik határozata így foglal állást a kérdéssel kapcsolatban: „Egyházközségünk évszázadokon át fenntartott iskolájáról nem mond le, azt önként oda nem adja, iskolafenntartási jogát fel nem adja, iskoláját megtartja. Ha elveszik iskolánkat, megalázzuk magunkat Istennek hatalmas keze alatt, és imádkozva kérjük, ítéletét változtassa kegyelemre, amikor méltónak talál rá bennünket, adja vissza iskolánkat.”

Az 1948. évi XXXIII. tc. azonban fellebbezhetetlen volt. Állami tulajdonba került az iskola, a kántori lakás, a kert és a kántortanítói föld fele. A gyülekezet tanítóit: Szakály Dezső kántortanítót, Szakály Dezsőné sz. Haitl Ilona tanítónőt és Nagy István tanítót állami tanítónak nevezték ki. Akkor úgy tűnt, végérvényesen elveszett az evangélikus iskola. Bár az állami rendelet szerint 1949 szeptemberétől kezdve a vallásoktatás az iskolákban nem volt kötelező, Alsóságon egy-két kivétellel a szülők továbbra is vállalták gyermekeik hitoktatását. A legnehezebb időkben sem szakadt meg a folyamat. Ez minden bizonnyal a gyülekezetben és a környéken folyó evangelizációs munkának köszönhető, amelynek hatására megerősödött a bibliaórák és a gyermek-bibliaköri alkalmak látogatottsága.

A gyülekezet iskolaépülete egészen a 80-as évek végéig a község alsó tagozatának adott helyet – a felső iskola bővítéséig. Ekkor az alsó tagozat is a volt római katolikus iskolába költözött, amelyet a kor követelményeinek megfelelően alakítottak ki a nyolc osztály számára. Ekkor lett egységes intézmény a Berzsenyi Lénárd Általános Iskola. Napjainkban is ide járnak tanulni az alsósági gyerekek. Az állami – majd önkormányzati – iskola időközben többször is átszervezésen esett át. Így lett a neve néhány évig Berzsenyi Lénárd Általános Művelődési Központ, majd újra Általános Iskola. A celldömölki iskolák összevonása folytán 2007-ben a Celldömölki Városi Általános Iskola Alsósági Tagiskolája nevet vette fel.

Az 1991. évi XXXII. törvény új reményeket ébresztett a gyülekezetben iskolája visszaszerzése tekintetében. Az egyházi ingatlanok visszaigénylése sorában gyülekezetünk is benyújtotta kérvényét. Az akkori lelkész – Horváthné Pecznyík Ilona – Celldömölk város önkormányzatához intézett kérésére határozat született, melynek értelmében az egyház a volt tanítói lakások egy részét ingyenes használatra megkapta, hogy abban gyülekezeti termet alakítson ki. Ez meg is történt. 1995-ben birtokba vették – szintén önkormányzati engedély alapján – Szakály Dezső hajdani irodáját, amelyet a presbiterek alakítottak át lelkészi hivatallá. Ugyanezen esztendő november 23-án megállapodás született az önkormányzat és az egyházközség között az egész ingatlan átadásáról-átvételéről. Ennek tényleges megvalósulása 2001. december 31-ével történt meg. Felújítása csak kis lépésekben haladhatott. 2004 pünkösdjére borovi fenyőből művészi kidolgozású új kaput készített Dénes Tibor asztalos, fafaragó, a Népművészet Ifjú Mestere. A visszaigényelt épület egyik tantermében gyülekezettörténeti kiállítást rendeztek be, amelyet ünnepség keretében nyitottak meg 2005. október 23-án. Az iskola udvarán – a 100 évvel azelőtt megalapított nőegylet emlékére – diófát ültettek. A megálmodott új gyülekezeti központ, közösségi épület terveit Baranyai Dezső mérnök 2007 februárjában készítette el. Ugyanebben az évben egyházmegyei segély felhasználásával elkészült az ereszcsatorna, valamint a csapadékvíz zárt rendszerben való elvezetése. A tetőszerkezet, a falak és az alap megerősítésére is sor került.

Az Alsósági Evangélikus Egyházközség tudatában van annak, hogy iskoláját az egykori rend szerint már sosem állíthatja vissza, de bízik abban, hogy a visszakapott épületet – a gyülekezet különböző csoportjainak foglalkoztatásán túl – ifjúsági táboroztatás, egyházmegyei vagy területi szintű egyházzenei képzés, valamint helyi közösségi, kulturális rendezvények céljára fel tudja használni, és ezzel is Isten dicsőségét tudja szolgálni.