Kötcse (Köttse) a külső-somogyi dombság északkeleti negyedében, a Balatontól 9 kilométerre délre, Siófoktól 23 kilométerre délnyugatra fekvő község, amelynek a törökök által elpusztított területén − Kötcsepusztán − az 1700-as évek első felében telepedtek le a Thüringiából, Pfalzból és Elzász-Lotaringiából származó evangélikus németek a kisszámú református és katolikus vallású magyar lakos mellé.

A telepesek kisebb része közvetlenül a Német Birodalomból jött, nagyobb része másodlagos telepesként érkezett többnyire Tolna, kisebb részben Baranya már 7-8 éve kiépült német falvaiból.

Payr Sándor egyháztörténésznek A Dunántúli Evangélikus Egyházkerület története c. könyvében az olvasható, hogy a kötcsei gyülekezet „Szeniczei Bárány György feljegyzései szerint 1725-ben alakult Fiad német gyülekezettel együtt”. Ennek nem mond ellent, hogy egy korabeli jegyzőkönyv szerint 71, többségében lutheránus család telepedett le 1730 tavaszán Kötcsén, és a kötcseiek 1730. április 11. napját tekintik mind a község török hódoltság utáni alapítási évének, mind a gyülekezet önállóvá válása időpontjának. Ettől az évtől kezdődően ugyanis már istentiszteleteket tartottak fából készült templomukban. Első ismert tanítóik, Hildgrut (1734) és Domonkos Haas, egyszerű „homo plebejusok” voltak. A falu közepén épített kis templomnak egy 31 fontos harangja is volt, amelyen a „Gloria in excelsis Deo 1740” (Dicsőség a magasságban Istennek) felírás szerepelt. Stark Konrád öntette. Első ismert prédikátorukat Harmónia Mihálynak hívták, aki licenciátusként (nem felavatott lelkészként) működött: az igehirdetés mellett keresztelt, esketett, s (1741 és 1745 között) anyakönyvet is vezetett.
A vallási türelmesség nem tartott sokáig. 1745. december 15-én a kötcsei evangélikusoknak is meg kellett tapasztalniuk az ellenreformáció kegyetlenségeit. Padányi Bíró Márton veszprémi püspök parancsára a vármegye világi hatalmasságai templomukat elvették, papjukat koholt vádak alapján elfogatták és Karádra vitték, ahol: „1746-ban Apostata infelix factus est” (szerencsétlen hitehagyóvá tették). A gyülekezet vagyona a karádi plébánosé lett. Az erőszak és a tiltások évtizedekre megnyomorították a gyülekezetet, de élt. Gyermekeiket „parasztmesterek” tanították. Név szerint ismert Poff Gáspár, aki 1751-től 1757-ig, és az őt követő Friedrich János, aki 1776-ig működött. A hívek istentiszteletre Tabra jártak, ahol szlovákul folyt a szertartás.

A kirekesztés éveiben többször folyamodtak a Kamarához azért, hogy oratóriumot (imaházat) építhessenek, és „mestert” (tanult tanítót) tarthassanak, de engedélyt csak 1776. február 22-én kaptak azzal a kikötéssel, hogy „semmi papi funkciókat ne tégyen, még reggeli és estvéli könyörgéseket se”. Még abban az évben felépítették az iskola és a tanítólakás céljául szolgáló házukat az evangélikus Antal János földbirtokostól kapott területen. Az épület három helyiségből állt, favázakkal, oszlopokkal és sövény suhángokkal volt befonva és kívül-belül sárral tapasztva, simítva. Az első, képesített tanítójuk Dressler Kristóf (1776−1781) volt.

Mezibrodszky Pál 1781-től tanítóként működött, de 1783-ban történt felszentelése után a gyülekezet lelkészeként szolgált. Ezért az 1783-as év tekinthető az újra hivatalossá vált gyülekezet keletkezési évének. Ettől fogva vezetik szabályos anyakönyveiket is. Énekeskönyvül az ún. marburgi énekeskönyvet használták. Az istentiszteleteket az oratóriummá alakított „oskolaházban” tartották.

A tanítói állást egy évig Verrasztó András töltötte be, majd Szentgyörgyi János 3, illetve Barabás (Barrabás) István 5 évi szolgálata következett.

Harangjukat a katolikusokkal közösen használták 1785-ig, akkor új harangot vásároltak, és új helyen új haranglábat állítottak fel.

Az 1787-ben Paksra távozó Mezibrodszky Pál utódjául Mezibrodszky Istvánt (1787−1791) választották. Az ő Ecsenybe távozása után a Nagyszokolyból meghívott Kis János (1791−1800) lett a gyülekezet lelkésze.
Az imaházba 1789-ben orgonát készíttettek, egy évvel később tanítólakást építettek az oratóriummá alakított oskolaház helyett.

1793-tól Grosch János személyében új tanítót választottak.

A ma is álló kőtemplom alapkövét 1797. április 5-én rakták le. Az építkezésből mindenki kivette részét: ki szakmunkával, ki segédmunkával, ki pedig a kölcsönül felvett pénz törlesztésével vagy a kölcsönadónak végzett aratással, napszámmal. Bóka József szőlőbirtokos 300 forint összegű „adományát” 5 év alatt, évenként 100-100 napi szőlőmunkával szolgálták vissza.

Az alapkőletételtől számított másfél évre elkészült a templom. Felszentelését 1798. november 21-én Nagy István szuperintendens végezte. Ez a nap a gyülekezet és az egész község életének azóta is a legnevesebb napja, hiszen a kötcseiek legnagyobb ünnepét, az évről évre megrendezésre kerülő „kerbájt” (a német Kirchweihtag szóból) − amelyhez érdekes népszokások kapcsolódtak már a kezdetektől fogva − e napon ünneplik a település lakói.

A templomépítő lelkész 1800-ban, 40 éves korában elhunyt. Utódjául − ugyancsak Nagyszokolyból − Gotthard Mihályt választották, de négy év múlva ő is meghalt. Őt a Veszprémből érkező Tatay Imre követte, aki háromévi szolgálat után Hidegkútra távozott.

Laky János 1807 és 1840 között állt a gyülekezet élén. Az igehirdető szolgálatot németül végezte, de a sátoros ünnepek második napján, valamint minden 6. vasárnap magyarul prédikált a faluban lakó magyar földesurakra tekintettel. Hosszú működése alatt 3 canonica visitatio (hivatalos püspöklátogatás) volt a gyülekezetben Kis János szuperintendens elnökletével.

Az első, 1814. május 17-én végzett rendkívül alapos vizsgálat során gyűjtötték össze a gyülekezet történetére vonatkozó legfontosabb adatokat, és alapos helyzetjelentést készítettek a gyülekezet jelenéről is. A kötcsei evangélikusok lélekszáma akkor 528 volt, mellettük 198 református, 160 katolikus és jelentősebb számú zsidó vallású személy élt a községben. A gyülekezethez Őszödről 22, Szóládról 6, Kerekiből 8, Csepelyről 7 lélek tartozott. Összesen 571 személy alkotta az egyházközséget. Barabás István tanító keze alá a téli időszakban 28 fiú- és 22 lánytanuló járt. A gyermekek mind délelőtt, mind délután 3-3 órát töltöttek az iskolában. A tanév − a kor európai szokásának megfelelően − novemberben kezdődött és nagypénteken ért véget.

A vizsgálati anyagból megtudhatjuk, hogy a prédikátor 1778-ban született, és 1807-ben avatták lelkésszé Szentlőrincen. Az iskolamester gyönki születésű, 44 éves, akinek 10 és 14 esztendős fia van. A falu bábája − Inke Cunigunda − 38 éves, evangélikus vallású, mértékletes életű, férjezett asszony. A faluban 2 világtalan él. Az árvákra a legközelebbi „atyjokfiának” van gondja. A község temetőjében külön nyugszanak az evangélikusok, a reformátusok, a katolikusok és a zsidók. A hívek halotti beszédet ritkán kérnek, inkább imádsággal temetnek.

Csorbult harangjukat 1816-ban újraöntették, megjavították a templom fedelét, oldalajtajához új zárat készíttettek, és új kegytárgyakkal gyarapodtak.

Esperesi (senioralis) vizitációt tartott 1817. december 3-án Novák János Jakab esperes. Ennek érdekességét a tanító számára vonatkozó szigorú utasítások sokasága adja. Például: legyen szorgalmasabb a tanulásban és a tanításban; tanuljon meg jól írni, hogy gyermekeit is tudja jó írásra tanítani; szorgalmasabban tanítsa a gyermekeket a számok ismeretére; szerdán és szombaton tartson katekizációkat; naponként olvastassa tanítványaival Hübner Históriáját; tartson minden esztendőben vizsgát. Egy szó szerint idézett intelem a lelkész és a tanító közötti viszony nem felhőtlen voltára utal: „Esmérje meg és hűségesebben tartsa meg a fellebbvalóktól és legközelebb Tisztelendő Principális urától való függést és gyakorolja az engedelmességet.”

Kis János püspök második vizitációja 1820-ban volt. Akkor a gyülekezethez 578 lélek tartozott.
Az 1823-ban nyugalomba vonuló Barabás Istvánt rövid időre Klein Henrik követte, de 1825-ben már Potzner (Poczner) Konrád volt a tanító.

1829-ben renoválták a templomot, s költségeire egyháztagonként 30 krajcárt vetettek ki.

Kis János püspök harmadik egyházlátogatása 1829. szeptember 27-én volt, s jegyzőkönyvében a következő olvasható a tanítóra vonatkozóan: „hivatala hűséges és buzgó folytatására ajánltatott, és egyszersmind az is meghagyatott, hogy a gyermekeket minden kivétel nélkül tanítsa magyarul is.” Ezzel a 700 lelkes gyülekezet és a falu életében új fejezet kezdődött.

Az elhunyt Laky János utódjául 1840-ben Schneiker Jakabot választották, aki rövid idő után Varsádra távozott. Az őt követő Schleining Károly is hamarosan új helyre került. Időközben − 1841 májusában − hatalmas tűzvész pusztított a faluban, amelyben sok ház porig égett. 1847 és 1848 között új paplak épült, amelyet 2 évvel később gazdasági épületekkel egészítettek ki.

A gyülekezet 1848-ban Stráner György győri segédlelkészt választotta pásztorául. Szolgálata 35 évig, 1883 novemberében bekövetkezett haláláig tartott.

1853-ban nagy kolerajárvány érte el a falut, amelynek a gyülekezetből mintegy 150-en estek áldozatául. 1856-ban új iskolát és tanítólakot emeltek a templom mellett, a templom fazsindelyét pedig cserépre cserélték. 1859-ben ismét tűzvész pusztított, amelyben 22 ház leégett.

Az 1860-ban elhunyt Potzner (Poczner) Konrád tanító utódja Kring Gyula lett, de már 1861-ben Bernhardt Henriket (1861−1908) választották a tanítói székbe. Az ő csaknem félszázados szolgálata döntő mértékben hozzájárult Kötcse kulturális és nemzetiségi arculatának megváltoztatásához, a lakosság elmagyarosodásához.

Haubner Máté tartott egyházlátogatást a gyülekezetben 1862. július 3-án. A vizsgálati jegyzőkönyvben található rendelkezések közül néhány ma is figyelemre méltó: a kereszteléseken minden keresztapa jelenjen meg (hagyományosan több keresztszülőt választottak egy gyermeknek); egyházkelőre a szülést követő három héten belül ne kerüljön sor; vegyes házasságok kötésénél az evangélikus fél magától ne adjon térítvényt (reverzálist); az egyházi elöljárók gondoskodjanak a költséges halotti torok és virrasztások megszüntetéséről; az egyházi számadásokat terjesszék évenként az esperes elé; a lelkész és a tanító kapja meg az őket megillető legelőket, mert jelenleg a lelkész csak annak felét, a tanító pedig csak a harmadát kapta meg; „nyáron is tartassanak oskolák, s azok mindenkor nyilvános vizsgával fejeztessenek be”.

A „köccsei” egyházközség lélekszáma 1875-ben − Boglárral együtt − 815, a tanulók száma 125 volt. Az anyagyülekezetet még német-magyar nyelvű gyülekezetként jegyezték.

Az elhunyt Stráner György helyére 1884-ben Schleining Vilmost (1884−1912) választották.

Az istentiszteletek rendjét 1885-ben szabályozták. Advent és böjt 1. vasárnapján német nyelven, újév napján, nagypénteken, áldozócsütörtökön és az új kenyér ünnepén magyarul, a többi vasárnap és ünnepnap felváltva tartottak magyar és német istentiszteleteket. Karácsony 1. napján magyar, 2. napján német, húsvét 1. napján német, 2. napján magyar, pünkösd 1. napján magyar, 2. napján német nyelven folyt az istentisztelet.

Hálaadó istentiszteleten emlékeztek meg 1896. május 10-én a honfoglalás ezeréves évfordulójáról. Ez a nap mérföldkő a gyülekezet életében, mert az istentiszteletet követő ünnepi közgyűlésen határozták el, hogy ezután az istentiszteleteket kizárólag magyar nyelven tartják. Ebben az évben választottak felügyelőt is Kiss Ödön helybeli ügyvéd személyében.

A falu − és benne a gyülekezet − az 1800-as évek végére a magyar környezet hatására minden erőszak nélkül, fokozatosan elmagyarosodott.

Az 1897. esztendőt Gyurátz Ferenc püspök látogatása tette emlékezetessé, a következő évet pedig a templomszentelés november 21-én tartott 100 éves jubileumi ünnepsége. Akkor került az oltárra a 12 éves Jézust ábrázoló kép, amelynek alkotója a soproni Stráner Károly, néhai Stráner György kötcsei lelkész unokaöccse. Azóta is ez a kép látható a templom oltárán.

A múltra emlékező nagyszabású ünnepséget követő közgyűlésen a jövőbe mutató két határozat született: 1. Takarékmagtárt létesítenek, hogy annak jövedelméből fedezhessék az egyházközség kiadásait. 2. A szegények támogatására szolgáló alapítványt hoznak létre, amelyhez a tőkét néhai Schneiker Jakab esperes − egykori kötcsei lelkész − végrendelete (300 forint) biztosítja. Sajnálatos, hogy mindkét pénzügyi alap a háború után megsemmisült.

Telket vásároltak 1906-ban a község közepén, és 1907-ben arra építették fel az új, alsó tagozatos, ún. „kisiskolát.” Egyidejűleg megszervezték a második tanítói állást, annak ellenére, hogy a gyülekezet az Amerikába kivándorlás következtében meggyengült. Az új tanítói állásra Mayer Józsefet hívták meg, aki már 1908-ban a nyugalomba vonuló Bernhardt Henrik helyére lépett, és kántortanító elődjéhez hasonló buzgalommal végezte munkáját. A gyülekezet és a község lakóinak megelégedésére énekkart szervezett és népművelési előadásokat tartott.

Az anyaegyház lélekszáma 1910-ben 930 volt. A szórványokban 136 evangélikus élt, a legtöbben (22) Bogláron laktak. Az egyházközséghez 1066-an tartoztak. A 132 tanuló oktatását Mayer József és a másodtanítói állásban őt követő Fejér Imre végezte.

A gyülekezet nyugállományba vonuló lelkészének helyére 1912-ben Németh Sándor püspöki másodlelkészt választották. A Lőcsére távozó Mayer József kántortanító utódja Till Illés lett.

Az első világháború súlyosan érintette a kötcsei gyülekezetet is. Két tanítója és a gyülekezet számos férfi tagja a harctérre került. Közülük Fejér Imre tanító és 30 hittestvére hősi halált halt. Till Illés orosz hadifogságba esett, ahonnan csak 1920 karácsonyára térhetett haza. A templom két kisebb harangját és az orgonasípokat hadicélra kellett „felajánlaniuk”.

A háború évei alatt a gyermekek iskolai oktatását Geyer Adolf nyugdíjas tanító, Tamás Berta helyettes tanítónő és − segítőként − Boósz Ilona állami tanítónő végezte. Átmenetileg, több hónapon át, a lelkész is oktatta mind a hat osztály tanulóit.

Kapi Béla püspök 1923. október 4-én canonica visitatiót tartott az akkor mintegy 1200 lelket számláló, két tanítót − Till Illés kántortanító és Dreschner János másodtanító − foglalkoztató gyülekezetben. A püspök élő, alkotó, múltját becsülő gyülekezetet talált, de szomorú tényként állapította meg, hogy kevés a gyermek. Egyidejűleg a presbitereken keresztül felhívta a lakosság figyelmét a közeli rokonok házasságkötésében rejlő veszélyre.

A templomszentelési ünnepre, 1923. november 21-re készültek el az új harangok, és pótolták azokat az orgonasípokat is, amelyeket − a harangokkal együtt − a háború idején vittek el.

Az 1922. évben Kötcséről 37 család (180 személy) a 8 kilométer távolságra lévő Somogymeggyesre (Medgyespusztára) költözött, ahol parcellázást követően olcsóbban juthattak földhöz. 1925-ben a csekély gyermekszám miatt megszüntették a második tanítói állást a helyi evangélikus iskolában.

A templom fazsindelyes toronysisakja 1925-ben bádogfedést kapott. Villámhárítót akkor még nem szereltek fel, s 1929. június 24-én este 9 órakor villámcsapás sújtotta az épületet: megrongálta a torony két sarokoszlopát és tetejét, a templomtetőt, a templom belsejét, ablakait, és teljesen tönkretette az orgonát. A toronyból aláhulló törmelék kárt okozott a szomszédos iskola és tanítólakás tetőzetében és ablakaiban is. A gyülekezet a kárt gyorsan kijavíttatta, és a javíthatatlan orgona helyett új, 10 regiszteres orgonát készíttetett a pécsi Angster céggel.

A Kötcséről és más helységekből Medgyespusztára költözött evangélikusok már letelepedésük idején Kötcse fiókegyházává alakultak, sőt, 1951-ben kéttornyú templomot is építettek.

A kötcsei tanulók száma 1934-re ismét megnövekedett, így lehetőség nyílt kisegítő tanító alkalmazására. A megbízást Vári (Ciriák) László kapta. 1938-tól ismét betölthették a másodtanítói állást, ekkor került a gyülekezetbe Horváth Pál tanító. 1940-ben ő lépett a nyugállományba vonuló Tamás (Till) Illés helyére. A másodtanítói állásra Böjte Sándor kapott bizalmat.

A 30-as évek végén Horváth Pál tanító vezetésével dalárda és az iskolás gyermekekből alakult 100 tagú szavalókórus működött.

Az 1939-es évre esik a Balaton déli partjának evangélikusait összefogó missziói körzet megalakulása Balatonszárszó központtal. Ez Kötcsét is érintette − kikerült az anyaegyház gondozása alól Boglár, Lelle, Szemes, Őszöd, Szárszó, Szólád, Látrány, Túr és Visz.

Németh Sándor lelkész 1939 júniusában agyvérzést kapott, ezért a szolgálatot nyugdíjazásáig (1942. november 1.), majd az utód parókus lelkész megválasztásáig (1945. június 15.) helyettes lelkészek látták el. Az ő − Sághy Jenő, Giczy Kálmán, Békés József, Mészáros Sándor, Bachát István, Szende Sándor − vezetésük mellett élénk gyülekezeti élet folyt, amelyet az ifjúsági férficsoport és a leánykör tevékenysége színesített.

A háború a gyülekezetet is elérte. Egyre gyakrabban jöttek a katonai behívók, majd egyre több hősi halottról érkezett hír, és szaporodtak a gyászistentiszteletek. Tizenheten idegen földben várják a feltámadás Urát. Hárman békés polgárként lettek a gyilkos háború áldozatai. Jelentős azok száma is, akik hadifogságba kerülve, csak évek múlva térhettek vissza szeretteikhez.

Közben a gyülekezet a lelkészválasztással is foglalkozott. 1944 áprilisában lelkészének választotta Háry Lipót muraszombati lelkészt. Beiktatására azonban nem került sor, mert a háborút követő határrendezés következtében Muraszombat ismét elkerült Magyarországtól, s az új körülmények arra késztették a lelkészt, hogy régi hívei között maradjon.

A hívek 1945. június 17-én Szende Sándort választották pásztoruknak, aki 1944 márciusától helyettes lelkészként már szolgált Kötcsén. A nagy buzgalommal megindult lelki építkezés mellett már 1946-ban felújították templomukat. Tanítóik − Horváth Pál és Hargitai Erzsébet − vezetésével műsoros alkalmakat szerveztek. Örömük nem tarthatott sokáig. A háború utáni lakosságcsere, a kitelepítés tragédiája ugyan elkerülte Kötcsét − mert ott mindenki magyarnak vallotta magát a népszámlálás során −, de nem maradt hatástalan a gyülekezetre, mert somogymeggyesi filiáját sajnálatosan érintette. A gyülekezeti munkát pedig megtörte az iskolák és egyéb egyházi ingatlanok államosítása, majd tovább sújtotta az állam egyházellenes politikája.

1959-ben az anyaegyház lélekszáma 569 volt. A somogymeggyesi filiában 181, Nagycsepelyen 27, Telekiben 8, Karádon 3 evangélikust jegyeztek. Az egyházközséghez 788 lélek tartozott.

A gyülekezet 1961-ben − közegyházi segítséggel − motorkerékpárt vásárolt.

1963-ban felújították a templomot. 1972-ben villamosították a harangozást, de a hívek nem sokáig örülhettek a modernizálásnak, mert 1974-ben ismét villámcsapás érte a templomot, amelynek pusztító hatását a villámhárító csak részben tudta kivédeni. A harangvillamosítás berendezése tönkrement, rendbehozatala jelentős költséget jelentett a gyülekezetnek.

Az anyagi gondok mellett lelki teherként nehezedett a gyülekezetre, hogy konfirmanduskorú gyermekek hiányában nem volt konfirmáció Kötcsén 1974-ben. A fiatalok ugyanis a hatvanas évek elején befejeződött kollektivizálás és az urbanizáció következtében elköltöztek a faluból.

Újabb kár érte 1975-ben a gyülekezetet. A templom fűtésének hibájából eredő tűz következtében − egyebek mellett − a karzat néhány gerendája elszenesedett.

Szende Sándor lelkész 1978-ban meghalt. Helyettesítésére Schád Ottó siófoki lelkész kapott megbízást, a somogymeggyesi filiát a könnyebben megközelíthető Tabhoz csatolták.

Schád Ottó 1979 novemberében elhunyt. A szolgálatokat ideiglenesen Jakus Imre nyugdíjas tabi lelkész látta el, akit betegsége alatt Kulifay Albert nagycsepelyi református lelkész segített.
A püspök által kiküldött Rafael József, később felesége, Rafaelné Pecsenya Anna 1980 februárjától Siófokról gondozta a gyülekezetet.

A gyülekezet 1980. április 20-án ünnepelte megalakulásának 250. évfordulóját. A hálaadó istentiszteleten, valamint az ünnepi közgyűlésen részt vett, és a gyülekezetet segítő ősei nevében szólt a jelenlévőkhöz dr. Antall József is, aki 10 évvel később az ország miniszterelnöke lett.
Az egyházkerület püspöke Rafaelné Pecsenya Anna helyére Fabiny Tamás segédlelkészt küldte a Siófok−Kötcse−Balatonszárszó hármas gyülekezetbe 1982 szeptemberében. A fiatal lelkészt külföldi tanulmányútja alatt Szabó Vilmos és felesége, Szabóné Piri Zsuzsánna tabi lelkészek, valamint Józsa Márton nyugdíjas lelkész helyettesítette. Munkálkodásuk eredményeként megélénkült a gyülekezeti élet. A parókia egyik helyiségéből gyülekezeti termet alakítottak ki, ahol bibliaórákat, konfirmációi oktatást és szeretetvendégségeket tartottak. Ismét természetessé vált a gyermekek megkereszteltetése és a házasságok egyházi megáldása. A gyülekezeti élet pezsdülését jelezte több külföldi egyházi csoport − közöttük a Weisz Jenő Németországban élő, Kötcséről származó (somogymeggyesi születésű) lelkésszel érkezők − fogadása is.

Fabiny Tamás Budapest-Kőbánya gyülekezetébe helyezése után − 1986 novemberétől − Blázy Árpád segédlelkész lett a szolgálattevő 1991 szeptemberéig, majd Kustra Csaba 1991 és 1993 között. A fiatal lelkészek munkáját segítette − sőt, Blázy Árpád bázeli tanulmányútja alatt a lelkészi feladatokat is ellátta − a siófoki templomépítést irányító Józsa Márton nyugalmazott helyettes lelkész. Munkájuk gyümölcseként megerősödött az ifjúsági élet, és szervezett keretek között újraindult a hitoktatás mind az anyagyülekezetben, mind a balatonszárszói filiában.

Az 1994. esztendőnek különleges jelentősége van mind a falu, mind az evangélikus gyülekezet életében. A község képviselőtestülete az 5/1994. (VII. 4.) sz. rendeletével elfogadta Kötcse község hivatalos jelképeit, és abban az évben lett ismét parókus lelkésze a gyülekezetnek. Kötcse és evangélikus gyülekezete ugyanis olyan mértékben összetartozik, hogy ennek tényét címerében is kifejezésre juttatta.
A címerben központi helyet foglal el a Luther-rózsa.

A gyülekezetnek 1994-ben Baranyay Csaba lett a beiktatott lelkésze, aki a szolgálatot Siófokról feleségével, az ottani gyülekezet lelkészével közösen látta el. Kötcse így − még ha helyben lakó lelkésze nem is volt − fenntartotta anyagyülekezeti státusát. A házaspárt finnországi tanulmányútja alatt (1998−1999) Smidéliusz András segédlelkész helyettesítette.

Felszentelésének 200 éves jubileumára, 1998-ban felújították a templomot. Antall György (a néhai miniszterelnök, dr. Antall József fia) és felesége toronyórát és harangjátékot ajándékozott a gyülekezetnek 1999-ben. 2001-ben elkészült a templommal egyidős szószékoltár restaurálása.

Baranyay Csaba és felesége 2002 nyarán Pécsre távozott. A lelkészi szolgálatot egy évig Lampért Gábor siófoki lelkész látta el. A gyülekezet ezalatt parókiájának felújításába kezdett, s már abban fogadta pásztorát 2003 nyarán. Havasi Kálmán nyugdíjas lelkész személyében ugyanis ismét helyben lakó lelkésze lett Kötcsének. Ő helyettes lelkészi státusban szolgált 2005 tavaszáig.

Csak néhány hónapig maradt pásztor nélkül a kis nyáj, mert 2005 szeptemberében Lengyel Henriett személyében új lelkészre lelt. A fiatal lelkésznő országos múzeumunkban végzett tárlatvezetői munka, majos-mucsfai, majd béri lelkészi szolgálat, Svájcban és Németországban töltött ösztöndíjas szemeszter, valamint itthoni hittudományi egyetemünkön folytatott 3 éves doktori kurzus után érkezett a festői dombok között elterülő kis településre. 2008. szeptember 14-től határozatlan időre megválasztott lelkészként végzi a rábízottak lelkigondozását.