A község Győrtől 25 km-re délre, a Sokoró nyugati lábánál fekszik. 1950-ig két önálló község volt, Kajár és Kispéc. Ezért van a gyülekezetben még ma is külön kajári és kispéci presbitérium. A templom és a parókia Kispécen van. Kispéc ma is nagyrészt evangélikus, Kajár pedig inkább katolikus.

Kajárról a bakonybéli apátság 1037-re hamisított oklevele szól először, de a leírtak mégis megfelelnek a valóságnak, mert egy 1086-beli birtokösszeírás nem vonta kétségbe adatait. Kispéc a Péc nemzetség származáshelyén fekszik, melyről először 1240-ben szól okirat. Az 1986-ban folytatott ásatás a kispéci lakóházaktól északra egy Árpád-kori lakóházat tárt fel a tatárjárás előtti időből. Valószínűsíthető, hogy ez a tatárjárás idején elpusztult „Őspéc”, utána létesült Kispéc, Felpéc és a 16. század elején elpusztult Balázspéc.

Az 1500-as évek közepén az itteniek már a reformáció követői. Ezt támasztja alá közvetve, hogy abban az időben a környék urai, az Enyingi Török család és Bakith Pál már a reformáció táborában találhatók, a kolostorok elnéptelenedtek, a felpécieknek pedig ebből az időből van egy kelyhük, melyet nem misézéshez, hanem úrvacsoraosztáshoz használtak.

Az anyagyülekezet Kajár volt, itt lakott a lelkész, az istentiszteleteket a Sashegyen épült kis Árpád-kori templomban tartották. A legnagyobb lélekszámot a falu 1593-ban érhette el (kb. 300-at), amikor 22 telkes jobbágy, 28 zsellér és 5 menekült nemes élt itt.

Kispécről még kevesebb ismeretünk van ebből a korból. Nem tudjuk, hogy volt-e már ekkor temploma. Ha igen, akkor csak paticsfalú kis imaháza lehetett, mint később 1698-ban is. Kajárhoz hasonlóan Kispéc is többször elnéptelenedett a török betörések következtében, de mindig újra benépesült.

1594-ben, amikor a török Győr ellen vonult, az útjába eső falvakat felégette, így pusztult el Kajár is. A kis Árpád-kori templom ekkor ment tönkre, a 100 évvel későbbi vizitációkor már senki nem emlékezett rá. Aki tehette, elmenekült a török elől, és a pusztai járásban telepedett le (Pannonhalma környéke), ahonnét a veszély elmúltával is annyira nehezen jöttek vissza, hogy még 1605-ben is kedvezményt ígértek a Kajárra települőknek. Végül ez adott lökést a falu fejlődésének. Visszajöttek a távolba szakadtak és mások is. Felépítették házaikat, felépítették lelki otthonukat, a lerombolt Árpád-kori templomtól nem messze, a Sashegy északi részén. Ebből a korból ismerjük név szerint az első evangélikus lelkészt. 1609-ben írta alá evangélikus hitvallási iratainkat Győri (Jauriensis) István.

Az 1600-as évek közepén mind Kajár, mind Kispéc hódoltsági terület, ahol nemcsak a török adóztatott, hanem a királyi területről is jöttek behajtók. Ez olyan nyomorúságot okozott, hogy a lakók többször el akarták hagyni falvaikat. Nagy volt az állathiány, a szőlőművelés lett a legfőbb életfenntartó. 1662-ben 57 család lakta, de attól kellett tartani, hogy egész lakossága elszéled. Ezt egyezség kötésével sikerült meggátolni. Kispéc kevésbé jelentős hely, Kajár filiája. 1667-ben még puszta, majd újra benépesül.

Első lelkészük Szentmiklósi (Fábri) János volt. Már az 1640-es években Kajáron volt, de innét Mihályiba távozott, majd 1669-ben visszakerült. Szolgálata idejében idézték a pozsonyi vésztörvényszék elé az evangélikus és református lelkészeket és tanítókat. Szentmiklósi János nem volt hajlandó megtagadni hitét. A gályarabságot idős korára tekintettel elkerülte, de két évig a lipótvári börtönben sínylődött, ahonnét 1676-ban szabadult. 1680-ban vagy 1681-ben halt meg, mikor rác martalócok támadták meg a falut. Idős kora miatt nehezen tudott menekülni, a kajári Horogban ölték meg.

A Szentmiklósi idejéből ismert első tanító Hada Tamás volt. Iskola azonban már előbb volt, amit egy panaszlevél is bizonyít 1639-ből: „Kajárról négy új hitű oskolabeli diákot visz el a török. Egyet 200 tallérért visszaad.”

A török 1683-ban Bécs felé vonultában ezt a vidéket is végigpusztította. Így pusztult el a kispéci templom, amely akkor a falun kívüli temetőben volt. Utána a mai templom helyén építettek egy kis imaházat.

1692-ben került Kajárra Bors Mihály lelkész. Ő kezdte el még ebben az évben az anyakönyvet vezetni, mely az ötödik legrégebbi evangélikus anyakönyv hazánkban. Idős emberként került Kajárra. Előtte hosszú évtizedekig tanított a bányavárosi, majd a győri iskolában. Nagy volt a becsülete, főesperesnek választották, így – mivel Szenci Fekete István hitehagyása után 1686–1743 között nem választottak a dunántúli kerületben evangélikus püspököt – ő volt Észak-Dunántúl lelki vezetője. A Győr megyei helységeket 1698-ban végigvizitáló katolikus főesperes is így írt róla az egyházlátogatási jegyzőkönyvben: „...nálánál szelídebb, udvariasabb és tekintélyesebb evangélikus lelkészre még nem akadtam...”

E vizitáció szerint Kajárnak 1598 lakosa volt, melyből 1518 evangélikus, Kispécen pedig a 164 lakosból 134 evangélikus. Ezekkel az adatokkal Kajár Győr után a megye második legnagyobb helysége, mert az utána következő Mezőörsnek csak 627 lakosa volt ekkor. A vizitátor leírja, hogy a kajári templom, melyet temető vett körül, katolikus szokás szerint épült. Ezért vették el a templomot, és kellett átjönnie Bors Mihálynak is 1700. július 11-én Kispécre. Ekkor lett a gyülekezet központja Kispéc. De Kajáron maradt a kisebb harang, az úrvacsorai kehely, a terítők és az anyakönyv, melyet néhány évig a katolikusok vezettek, majd visszakerült az evangélikusokhoz.

Bors Mihály ekkor már idős ember volt. Ahogy későbbi utóda, Kutsán István írta: „karjainál fogvást kellett a Predikáló székre vezetni, és úgy ismét le venni..” Ezért Dernóczi János iskolamestert bízta meg az egyházmegye, hogy az agg prédikátor helyett kereszteljen, eskessen és temessen.

1710-ben nagy pestisjárvány pusztított, melynek 246-an estek áldozatul, a lakosságnak kb. egynegyede. 1711-ben, 92 éves korában meghalt Bors Mihály. Helyére Károly Istvánt hívták meg lelkésznek Szákról, kit Győr megyei esperesnek is megválasztottak. Károly nagy tudású, békességszerető, művelt ember volt. Kutsán István így ír róla: „Predikátorsága alatt a Kis-Pétzi Ecclésia szép tsendességben volt (...) bölts és nyájjas beszéde s maga viselete által minden rendbéli embernek tudott felelni és haragos szándékát meg engesztelni.”

Érdeklődésre tarthat számot az 1711-beli lelkészi és tanítói díjlevél: „Az egyház pásztorának minden lakos, akár nemes, akár paraszt, 40 dénárt fizet, fél egység termést és egy szekér fát. A telepesek pedig 25 dénárt, negyed egység búzát, az özvegyasszonyok 112 dénárt. - A temetésért 25 dénár jár, a keresztelésért egy kenyér és egy kakas, a bevezetésért 4 dénár és egy kenyér, vagy pedig készpénzben 35 dénár, a házasságért 25 dénár, és tartoznak a hívek 8 véka gabonát elvetni.”

„A tanítónak 15 dénár jár, negyed rész gabona minden telepestől, a reggeli és esti harangozásért egy kenyér, a temetési harangozásért 5 dénár, a halott esti kiénekléséért 12 dénár, a temetési szertartásért 12 dénár, a gyermekek évi tanítása 1 forint és egy szekér fa, ezen felül l0 szekér fa jár neki, évente a szántóföldjét kötelesek bevetni és egy szekér szénát adni minden évben.”

1727. április 7-én hatalmas tűzvész pusztított Kispécen. Az alsó köztől fölfelé mindkét sor ház leégett a templommal, az iskolával és a paplakkal együtt. 1730. április 25-én szentelték fel a régi helyére épített fatemplomot, mely csak nagy nehézségek, akadályoztatások után készülhetett el.

Károly István rövid ideig átjárhatott Kajárra, és a kajári evangélikusok is a kispéci templomba, de ezt később megtiltották. Ezután – egészen 1785-ig – a kajári plébános kereszteli és temeti a kajári evangélikusokat.

1736-ban Kajáron 55 evangélikus, 4 református és 28 katolikus család élt, ez 450-500 embert jelentett. Kispécen is ennyien élhettek, de itt néhány család kivételével mindannyian evangélikusok voltak.

1737 januárjában meghalt Károly István, helyére Lovászpatonáról Kajári Istvánt hívták. Meglepő döntés volt ez a gyülekezet részéről, mert egy nagy tudású, békeszerető pap után nehéz természetű, rendetlen magaviseletű embert választottak, aki rövid három év alatt „csaknem elvesztette az Ecclésiát.” Az egyházmegye mozdította el hivatalából.

1740-től a Wittenbergből hazatért Kutsán István a lelkész, aki 33 évig szolgált csendben a gyülekezetben. Idejéről az anyakönyvi bejegyzéseken kívül nem sok híradás van. 1757-ben készített a vármegye képviselője egy kérdőívet, melyben a kispéci és kajári lakosokat arról kérdezte, hogy a kispéci templom mindig az evangélikusoké volt-e. Valószínű, hogy a Károly István idejében épített fatemplom helyett ekkor építettek paticstemplomot, ahhoz kellett engedély.

1773-ban meghalt Kutsán István. Őt fia követte a lelkészségben, aki 10 év után (Vár)Palotára távozott. Ifjabb Kutsán István után Szabó Farkas László, majd Mészáros Péter következtek, az ő szolgálatuk idejében épült mai templomunk.

1781-ben II. József kiadta a türelmi rendeletet, mely – ha nem is rögtön – de itt is éreztette hatását. 1787-től már a kispéci lelkész keresztelte, eskette, temette a kajári evangélikusokat is. És a rendelet másik következménye: a kicsiny, vertfalú templom helyett gondolhattak nagyobb, szebb, kőből épült templom építésére is. Az építés pontos időpontját hosszú ideig nem tudtuk. 1987-ben országos levéltárunkban kutatva került elő egy 1817-es vizitációs jegyzőkönyv, melyben szó van a templomépítésről is. Érdemes szó szerint idézni: „A Templom, minek utána a régi sövény épület 1788-ban Pünkösd után el hányatott (...) Fel szenteltetett ez a Templom ugyan 1788-ban Sz.háromság után 20.-ik Vasárnapon.”3 Csodálatos a gyorsaság, amellyel húsz hét alatt felépült. Az oltár, a szószék, a karzat, a padok később készültek, de a templom állt. Mi kellett ehhez? Pénz is, szervezés is, munka is, akarat is, de legfőképpen hit. Tanulságos ez a történet ma is.

Mészáros Péter után neves író papja lett a gyülekezetnek: Perlaki Dávid. Komáromból érkezett, ahol Péczely Józseffel együtt írták és adták ki a Mindenes Gyűjteményt. Az ő idejében, 1794-ben épült a templomhoz építve az 1983-ban lebontott parókia. Ő innét Nemesdömölkre ment, ahol esperes lett.

1796-ban került Kispécre Németh István. Az ő idejében készült el az oltár a szószékkel, a hat változatú orgona és a kis harang. 1802-ben választották gyülekezeti tanítónak Seregély Dávidot, aki hosszú évtizedekig tanított itt. Ebben az időben 170-180 gyerek járt az iskolába. Hogyan folyt a tanítás? A vizitációs jegyzőkönyv így ír róla: „...szokás szerint tsak Sz.Mártony naptul fogva Husvétig tartattatnak az oskolai Letzkék, mint hogy a szülék gyermekeiket ki veszik. A Taníttás óráit nem lehet különössen ki tenni, hanem Adventben fel jövén az Ifjuság, könyörgés előtt egy letzkét mondat, könyörgés után ismét fel menvén az oskolában egész 12-ig taníttatnak, dél után pedig egy órátul fogva delesti könyörgésig.”

Ekkor már a gyülekezetben „vízkereszti és egyéb koledák (eredetileg kolleda, házról házra járva az egyházfenntartó járulék összegyűjtése) sem tartatnak.” 1808-ban Kispécen 607, Kajáron 621 evangélikus élt. Kispéc ekkor is homogén, egyvallású volt, mert az evangélikusokon kívül csak 20-25 katolikus élt a faluban.

Halasy Mihály 1818 áprilisában Nagygeresdről jött Kispécre, ahol az alsó-soproni egyházmegye esperese volt. A teológiát Jénában végezte, majd az 1800-as évek elején a soproni polgári iskola igazgatója, a gimnázium tanára és a soproni magyar gyülekezet lelkésze volt. Könyvei jelentek meg, anyakönyvi beírásai mintaszerűek: senki más nem közölt annyi adatot a gyülekezet életéből, mint ő. Szolgálati idejében a gyülekezet életének egyik legfontosabb eseménye az iskolacsere: 1828-ban, amikor a templomtól távolabb fekvő iskolát elcserélték a Matkovich család ispánházára, amely a templom közelében volt.

1830-ban megnyitják az új kajári temetőt, mert a sashegyi temető „már olyan szoros, hogy sokszor két-három koporsó is kerül öszve egy azon sírba.” És hogy egy-egy faluban milyen szokások élnek, mutatja Halasy Mihály egy rövid megjegyzése: „Leghelytelenebb visszaélés az én ítéletem szerént a halottak virrasztása, melly sokszor sok hijjábavaló költséget okoz.”

Halasy Mihály utóda Gáncs János, ki Újmalomsokról került Kispécre. Az ő lelkészsége idején, 1841-ben épült a kajári harangtorony. 1847-ben vizitált a gyülekezetben Haubner Máté püspök. Felszólította az egyházközséget, hogy alakítson presbitériumot, kössön tűzbiztosítást az épületekre, nagyobbítsa meg iskoláját, és végre térjen át az Ó-Graduálról (Új Zengedező Mennyei Kar) az 1805 óta hivatalos és kötelező Győri énekeskönyvre.Tiltotta a halotti torokat, elrendelte állandó sírásó alkalmazását. Ezek közül csak a presbitérium megalakítása valósult meg abban az évben.

Gáncs János idején járványok pusztítottak: 1846-ban vérhas, 1849-ben és 1855-ben kolera. Ez utóbbi évben 80-an haltak meg a gyülekezet tagjai közül kolerában. 1855-ben halt meg Gáncs János is „hosszas sínlődés” után.

Utódául Eősze Zsigmondot hívták meg Veszprémből. Erélyes, tevékeny papja volt a gyülekezetnek, aki vállalta az ütközéseket is. Hajlíthatatlansága vezetett ahhoz, hogy törésre került sor közte és a gyülekezet között, megkeseredve ment el 1868-ban Tétre.

1858 gyászév volt a gyülekezet történetében, mert háromszor pusztított tűzvész Kispécen. Augusztus 30-án 10 ház, szeptember 2-án 13 ház és szeptember 25-én 7 ház égett le. A szerencsétlenül jártak megsegítésére a gyülekezetben 100 mérő, Téten 10 mérő, Tényőn 4 és fél mérő gabona gyűlt össze.

1859-ben látogatást tett a gyülekezetben Karsay Sándor püspök, aki intette a gyülekezetet, hogy tartsa fontosnak a konfirmációt, és térjen át végre az új énekeskönyvre. Ekkor 179 tanuló járt az iskolába, az iskolaév szeptember 1-jétől június végéig tartott, bár csak télidőben jártak a tanulók rendesen, jó időben kevesen. 1860-ban a gyülekezet elutasította a császári pátenst, mert ,,protestáns egyházi életerőnket gyilkolni látszanak”.

1863-ban földet vásároltak, és ezzel nagyobb lett a kispéci temető. Még ebben az évben írta Eősze Zsigmond: ,,Győzelem! Győzelem! Győzedelme a szellemi felvilágosultságnak az elfogult vallásos bigottságon; győzedelme a kor igényelte vallásos míveltségnek a régiekhez vakon ragaszkodó elfogultságon! Hosszú volt a harc, de annál szebb a győzelem!” Ugyanis az 1863. június 7-én tartott közgyűlés kimondta, hogy a gyülekezet közel 60 év után áttér a Győri énekeskönyvre. Hosszú vita előzte ezt meg. Ma már elmondhatjuk: ennek az énekeskönyvnek a bevezetése a racionalizmus győzelme volt a meleg, intenzív hit felett, mely elvitt a hittől, ahelyett, hogy odavezetett volna.

Soha nem tudták ezt megbocsátani Eősze Zsigmondnak. Bosszúból még lovait is elkötötték az istállóból. Ezért aztán megragadta az alkalmat, hogy meghívták Tétre, és 1868-ban elhagyta a gyülekezetet. Eősze Zsigmond távozása után 1868. november 1-jével Matisz Károly került a gyülekezetbe. Még élnek a gyülekezet tagjai közül olyanok, akiket ő keresztelt meg, mert 55 évig volt a gyülekezet lelkésze. Az 1870-es években az iskola javítása, bővítése állt előtérben, ezekkel foglalkoztak a presbiteri ülések is. 1882-ben a templomtorony összedőléssel fenyegetett, újjá kellett építeni. Utána az iskolaügy került elő. Azon folyt a vita, hogy a bővítés Kajáron történjék-e, vagy Kispécen. Végül a döntés: Kispécen, ahol a lebontott tanítólakás helyére kell felépíteni egy két- tantermes iskolát, a meglevő iskolát pedig tanítólakásnak kell átépíteni. 1886-ban épült fel az iskola, ahogy az iskola faláról az 1960-as években ledobott, de megmentett és a gyülekezeti terem előterének falába beépített tábla hirdeti:,,A kispéczi és kajári evang. egyesült gyülekezet népiskolája 1886.” Ekkor rendszeresítették a másodtanítói állást is.

Még jóval az iskolaépítés előtt, 1872-ben került Kispécre Németh Sámuel vanyolai tanító. Róla három fia miatt is emlékeznünk kell. Legidősebb fia a gyülekezet első másodtanítója volt, aki 20 éves korában halt meg. Két kisebb fia teológiát végzett. Sámuel a teológia után a tudományegyetemet is elvégezte, és a felsőlövői, majd a soproni evangélikus gimnázium igazgatója lett. Károly, lébényi lelkész, a győri egyházmegye esperese, püspökhelyettes lett.

1890-ben az elhunyt Németh Sámuel helyére a gyülekezet Németh Jánost választotta meg kántortanítójának Mórichidáról. Ő és Gyula fia 60 évig szolgáltak Kispécen.

Az 1903-as névtár szerint Matisz Károly lelkészi és Matkovich Zsigmond felügyelői szolgálata alatt a tanítók Németh János és Macher Lajos, a tanulók a két helyen 215-en, a gyülekezeti tagok Kajáron 667-en, Kispécen 672-en voltak.

A századfordulón két dolog foglalkoztatta a gyülekezet tagjait: a templom állapota és az Amerikába kivándorlók. Matisz Károly így ír erről: „Alapos javításra vár a templom tetőzete; a templomban a már 1772-ben is csak renovált oltárnak újjal felcserélése rövid idő kérdése, mert erre a czélra évek során át a hívek áldozatkész buzgósága már 1700 koronát rakosgatott össze. Aggasztó jelenség, hogy a gyülekezeti tagok közül az utóbbi évek alatt igen sokan kiköltöznek Amerikába, s fogy a hívek száma.” 10 év alatt 57 férfi vándorolt ki, később egy részük visszatért, a többiek pedig meggyökereztek kint, és elvesztek számunkra.

1898-ban ünnepelték először a gyülekezetben március 15-ét. 1911-ben arról panaszkodnak, hogy túlzsúfolt az iskola, harmadik tantermet kellene építeni, mivel 180 körül van a tanulólétszám. 1913-ban szentelte fel Horváth Sámuel esperes a belül renovált templomot, melyben új oltár, szószék, keresztelőmedence és orgona készült.

Az I. világháború itt is könnyet és gyászt hozott. A gyülekezet férfiai közül 44-en haltak meg a háborúban. A gyülekezet pénzét hadikölcsönbe kellett fektetni, a templom és a kajári harangláb kisebbik harangját le kellett adni.

1919. június 8-án bejelenti a lelkész a közgyűlésnek: „Május 27-én a proletárdiktatúra három küldöttje nálam megjelent, és elvitte a kispéci és kajári egyesült ev. gyülekezetnek 7293 Korona 23 ft kitevő értékét leltár mellett.” Augusztus 31-én viszont „örömmel jelenti, hogy a proletárdiktatúra megszűntével iskoláinkat visszakapjuk, s azok ismét az egyház veteményeskertjei lesznek.” Az elvett pénzt szeptemberben kapták vissza.

A templom leadott harangja helyett új harangot öntettek, amelynek szentelése 1923. június 10-én volt. Az első halott, akit szava elkísért utolsó útjára, Matisz Károly, a gyülekezet 83 éves korában elhunyt lelkésze volt.

Matisz Károly halála után a már négy éve itt segédlelkészként szolgáló Síkos Kálmánt választotta meg a gyülekezet. 1926-ban meglátogatta a gyülekezetet Kapi Béla püspök. Ekkor határozták el, hogy a másodtanítónak lakást építenek. Fel is építették az elkövetkező években a régi temető helyén. 1927. október 2-án az I. világháborúban elesetteknek a templom falára elhelyezett emléktábláját avatták fel, 1928-ban az iskolát renoválták. 1936-ban javították a nagyon rossz állapotban lévő templomtornyot, 1937-ben pedig a düledező kántortanítói lakás újjáépítésére került sor.

1941 új megpróbáltatások és szenvedések kezdetét jelentette gyülekezetnek és a falunak: a II. világháborút. Sokan nem tértek vissza a frontról. Az oroszok 1945. március 26-án foglalták el a falut. Így a háború véget ért az itt élők számára, de a megpróbáltatások vége, a nyugalom ideje nem érkezett el, mert a következő évek politikai harcai, a kommunisták hatalomra jutása a gyülekezet számára sem hozott semmi jót. 1948-ban államosították a gyülekezet iskoláját, Németh Gyula kántortanító ekkor még a kántori teendőket elláthatta, de 1950-ben le kellett mondania. 1951-ben a gyülekezet „felajánlotta” földjeit az államnak, mert ott volt mögötte a fenyegetés, ha nem teszik, a presbitereket is kulákká nyilvánítják.

1953-ban meghalt Síkos Kálmán, helyére Mitykó Zoltánt választották, aki nem könnyű időben került a gyülekezetbe. Ebben a nehéz időben fogott a gyülekezet renoválási munkába: 1959-ben a templom tetőzetét cserélték, 1960-ban pedig a parókiát újították fel.

Az évtizedek nem múltak el nyomtalanul sem a falu, sem a gyülekezet életében: megindult a városba költözés. Mind a falu, mind a gyülekezet lélekszáma a 70-es évek végére a 40-es évek lélekszámának a felére fogyott. Mind több volt a temetés, és mind kevesebb a keresztelés.

1980 februárjában meghalt Mitykó Zoltán, utána Dombi László felpéci lelkész helyettesített a lelkészi szolgálatban. Ekkor renoválták a templomot is. 1983/84-ben új parókia épült, mely több mint 1 millió Ft-ba került, és 9 ezer órát dolgoztak rajta társadalmi munkában a gyülekezet tagjai. 1985. május 19-én volt itt dr. Nagy Gyula püspök megáldani a renovált templomot és az új parókiát.

1988-ban volt 200 éves a templom. Az évfordulóra rendbehozatta a gyülekezet a 75 éves, eléggé elhasználódott orgonát, ugyanebben az évben felavatták a II. világháborúban elesettek emléktábláját. Időközben a templom tetőzete tönkrement, ezért szükségessé vált a templom újbóli tatarozása. mely 2000-ben megtörtént 13 millió forintért. 2002/2003-ban az orgonát építtette át a gyülekezet 3 millió forintért.