Az egyházközséget Somogy megye keleti részén, a Tab és Kaposvár közötti területen található települések evangélikus lakói alkotják.

Az ecsenyi anyaegyház

Ecseny község Kaposvártól északkeletre, 30 kilométer távolságra fekszik.

Egy 1193-ból származó − a székesfehérvári János lovagok részére III. Béla által kiadott − megerősítő levélben Alhachim néven, pusztaként szerepel a település. 1357-ben Echen, 1470-ben Echyn alakban található az oklevelekben. Az 1574. évi török kincstári jegyzékben 7 házzal jelzik. 1776-ban pusztaként tartották nyilván, és abban az időben történt az evangélikusok letelepedése is.

Elsőként 25 német család költözött Ecsenybe, számuk hamarosan megduplázódott. Többségük Tolna és Baranya már kiépült falvaiból, kisebb részük somogyi községekből érkezett, másodlagos telepesként. Származásuk helye pontosan nem állapítható meg. Egy 1897-ből ránk maradt gyülekezettörténeti leírásban württembergi eredet szerepel. Berkényi Ede lelkész azonban dr. Schmidt Henrik feltételezését tartotta valószínűbbnek. A szegedi egyetem filológia tanárának 1928-ban kelt sorai szerint ugyanis: „Úgy látszik, a lakosság nagy része a Darmstadt, Kreuznach és Kaiserslautern között elterülő vidékről származik. Württembergből csak kevesen jöhettek.”

Letelepedésük első éveiben a kereszteléseket és az esketéseket a felsőmocsoládi református lelkész végezte. Távollétében a kisbárapáti plébános látta el ezeket a szolgálatokat. Istentiszteletre és úrvacsoravételre Tabra jártak, ahol akkor már önálló evangélikus gyülekezet volt.

A megnövekedett lélekszám − és az időközben megjelent türelmi rendelet − lehetővé tette, hogy az ecsenyi evangélikusok anyagyülekezetté alakuljanak, illetve Mocsolád, Edde és Toponár filiákkal együtt lelkészt válasszanak és templomot építsenek. Az ehhez szükséges engedély 1784. július 12-én érkezett meg a Magyar Királyi Helytartótanácstól. A hívek még abban az évben meghívták első lelkészüket, Ratkóczy Sámuelt, majd 1785-ben felépítették első templomukat. Akkor épült a parókia és valószínűleg az első iskola is. A gyülekezet első tanítója Verrasztó András lehetett, akit feltehetően Linde Konrád váltott fel.

A gyülekezetet megszilárdító lelkész hirtelen halála után a Tárnokrétiből meghívott Kutsán Pál volt a lelkész 1788-tól 1791-ig, majd Mezibrodszky István (1791−1795), Taubner András (1795−1805) és Erhardt Pál (1806−1811) következett. Az első ismert gondnok Müller Dániel volt, aki 1793 és 1803 között − haláláig − töltötte be e nemes tisztséget.

Erhardt Pál utóda a fiatal Fuhrmann János (1811−1815) lett. Az ő idejéből több esemény érdemel említést. Szolgálatának második évében renoválták a templomot, és az „oltár az Úrvacsora szereztetését példázó képpel és tzinből öntött 4 gyertyatartóval felékesíttetett”. Ekkor (1814-ben) látogatta meg a gyülekezetet Kis János szuperintendens. A vizsgálat idején 455 lélek tartozott a gyülekezethez. Filiái közül Mocsolád lélekszáma 90, Toponáré 73, Vámosé 60, Eddéé 10, Polányé 17, Fiadé 12 volt. Az istentiszteleteket − a sátoros ünnepeket kivéve − német nyelven tartották. Úrvacsorával rendszerint minden újhold vasárnapján, máskor kívánság szerint élhettek a gyülekezet tagjai. Az iskolamestert Lévay Lászlónak hívták, aki 45 gyermeket tanított. A parókia barátságtalan, az iskola falai omladozó állapotban voltak. A templom pedig a „Protokollum Visit. Superintendentalium” szerint: „az út mellett, a falun kívül, magas dombra helyeztetve vagyon, mekkorasága hosszában 8 ölet, szélességében 4 ölet, magasságában mintegy 3 ölet tészen, az ő belső térjében számláltatván. Készült vályogból, részint égetett téglából épült fel. Oltára igen együgyű, chatedrája falból rakva. Keresztelő köve nincs, de van egy tzinkannája és egy öblös tzintála. A kórusa mind a kétfelől deszkázattal körülvéve. A torony fából van, alulról négyszegletes, felül pedig a tetejéig gömbölyű, gombján tzinzászló, amelyen kimetszve az 1798. esztendő száma láttatik. Órája nincsen, hanem a számai megvannak. Két harang van benne.” Az egyik harang 185 fontos, és rajta ez a felirat olvasható: „Johannes Fischer gos mich in Skizchen 1791.” A másik harangon ugyanez a szöveg szerepel évszám nélkül.

A templomot 31 évig felavatás nélkül használták. Az ünnepi alkalomra 1816. augusztus 20-án került sor. Felavatását Novák Jakab szenior végezte.

Fuhrmann lelkész a templom felavatása után már csak rövid ideig maradt a gyülekezetben. Utóda Liguszti Pál, bábonyi lelkész lett, aki húsz éven át (1818−1838) pásztorolta az egyre gyarapodó nyájat. A gyülekezet életének erről az időszakáról Kis János szuperintendens újabb egyházlátogatásainak jegyzőkönyvei tanúskodnak.

A püspök 1820. augusztus 14-én tartott vizitációja idején a gyülekezethez 586 lélek tartozott. Minden vasárnap délelőtt és délután volt istentisztelet. A „katechisátiók” Szentháromság vasárnapjától késő őszig tartottak. Hétköznapi könyörgések nem voltak, mert a lakosság a templomtól nagyon messze lakott. A parókia − amelyet az előző püspöklátogatás óta felújítottak, és új istállót, pajtát és fészert is építettek mellé − nagyon magányos helyen, közvetlenül az erdő szélén állt, s ezért „lakásra nagyon félelmes” volt. (Berkényi Ede igényesen elkészített kéziratában anekdoták is olvashatók Patkó Bandi hívatlan parókiai látogatásairól!) Az iskolán és a vele egy fedél alatt lévő tanítólakáson azonban semmi változtatás nem történt. Az iskola tanítója a Somogydöröcskéről származó, 27 éves Ritzeld József volt, akit 1819-ben hoztak Bábonyból. A tanító nótáriusi (jegyzői) hivatalt is viselt. A filiák közül Mocsoládon 93, Toponáron 80, Vámoson 111, Polányban 17, Eddén 10, Fiadon 12 lélek volt evangélikus. Társadalmi helyzetüket tekintve a mágocsi Farkas Dániel és Farkas uraság nemes volt, a többség jobbágyként élt.

Az 1829-ben tartott egyházlátogatás idejére a gyülekezet lélekszáma 688-ra emelkedett, s közben (1824) új iskola és tanítólak is épült a tűzvész áldozatául esett régi helyére. Mocsoládon 88, Toponáron 81, Vámoson 123, Polányban 63 volt az evangélikus vallású lelkek száma.

A gyülekezet lelkésze 1838-ban elhunyt. A közel egy évig üresedésben lévő állásra a locsmándi születésű Schöpf János felsőnánai segédlelkészt választották. A fiatal lelkészre és a gyülekezetre hamarosan nehéz napok virradtak, amelyekről így ír: „Az ecsenyiek minden élelmi forrásaiktól napról-napra megfosztatnak. A földesurak minden földjeiket elszedték s így mint házaszsellérek kénytelenek kenyerüket és általában mindazt, ami az életnek fenntartására szükséges egyedül napszámmal, részesaratással és csépléssel sokszor a 3-4. határban megkeresni. Cséplésre sem igen tarthatnak számot már, miután mindenféle cséplőgépek felállíttatnak. Vérző szívvel s könnyekkel telt szemmel nézhetünk a reánk még a jövőben várakozó sorsunkra.”

Helyzetüket nehezítette, hogy súlyosan megbetegedett tanítójuk mellett az 1842/1843 begin_of_the_skype_highlighting              1842/1843      end_of_the_skype_highlighting. évben − Roth János személyében − segédtanítót is kellett tartani, valamint az, hogy templomukat a bedőlés veszélye miatt a hatóság bezáratta, és új templomot kellett építeni. Az építkezést 1842. április 12-én kezdték, és 1843-ban már állt a környék legszebb temploma.

A templom életveszélyessé nyilvánítása nem érte őket váratlanul, állagának romlásából ennek bekövetkezésére számítottak, és már 1837-ben elhatározták, hogy új templomot építenek. Éveken keresztül végezték az építkezéshez szükséges tégla égetését, és beszerezték a szükséges fa, deszka, valamint mész egy részét is. A szomszéd községek vagyonosabb embereitől kölcsönt vettek fel. Visszafizetése évtizedekig tartott, és hatalmas terhet jelentett a gyülekezet tagjai számára.

A nyugalomba vonult Ritzeld József tanító utóda Péter Henrik (1844−1857) somogydöröcskei tanító lett, aki elődjéhez hasonlóan a jegyzői hivatalt is ellátta.

A nehéz anyagi viszonyok, majd az 1848−1849. évi szabadságharc eseményei következtében a templom felavatására 1852. augusztus 20-án került sor. A szertartást Borbély József szenior és püspökhelyettes végezte.

Becht Konrád volt a tanító 1858 és 1863 között.

A gyülekezetet 1861. július 1-jén Haubner Máté látogatta meg. A püspököt − aki a szabadságharc idején tanúsított hazafias magatartása miatt fogságot is szenvedett, és nemrég vehette át ismét hivatalát − nagy ünnepléssel és lelkesedéssel fogadták a hívek, annak ellenére, hogy a látogatást bejelentő leiratban: „a zajos, lármás és költséges fogadtatások, kísérések, lövöldözések, mint egyszerű és szerény egyházi állapotunkhoz nem illők, szigorúan megtiltattak.”

Új paplak épült 1862 és 1865 között. 1868-tól segédlelkészek támogatták a szolgálatban megfáradt lelkészt: Weisz József (1868−1871), majd Schöpf Gyula (1872−1888).

A gyülekezet lélekszáma az évszázad második felében tovább nőtt. 1875-ben az anyaegyházban 825 lelket tartottak nyilván. Az 1863-tól működő Brenn János tanítóhoz 110 gyermek járt. Az anyaegyházhoz négy leánygyülekezet − Polány, Vámos, Hács-Putenda és Somodor − tartozott 933 lélekkel, saját iskolával és imaházzal. Iskoláikban 125 gyermek tanult. Hét fiókegyházában és a szórványokban 369 evangélikus élt. Az egyházközségben összesen 2127-en voltak.

A gyülekezet iskolája és a tanítólak 1884-ben ismét a tűz martaléka lett, de még abban az évben újat építettek a régi helyére. Az új tanító, Geyer Adolf már itt kezdte működését 1885-ben.

Az 1888 júliusában (80 éves korában) elhunyt Schöpf János utódjául fiát választották. A tanulói létszám növekedése újabb tanterem és tanerő beállítását tette szükségessé. Az ecsenyi iskola 1892-től 2 tanerős, a másodtanítói állásra Amtmann János kapott bizalmat.

Felújították templomukat, és a torony csúcsán lévő császári korona helyére keresztet helyeztek 1896-ban. Egy év múlva új orgonát vásároltak. 1906-ban az Amerikába vándorolt ecsenyiek csillárral ajándékozták meg egykori gyülekezetüket.

Az 1910-es évkönyv adatai szerint az anyaegyházban 868, a polányi filiában 238, a somogyvámosiban 312, a hácspettendiben 280 lélek élt. A fiókegyházak közül Somodoron 78, Felsőmocsoládon 47, Ráksin 85, Toponáron 47, Somogyváron 30 evangélikus lakott. Az ugyancsak Ecsenyhez tartozó − fiókgyülekezeti státusban, de különleges helyzetben lévő − Kaposváron 600 volt a bejegyzett gyülekezeti tagok száma. További 22 településről 146 lélek tartozott az összesen immár 2731 lelket számláló egyházközséghez. Ecsenyben Geyer Adolf és Werstroh Konrád 161 gyermeket tanított. 1916-ban Kaposvár − az egyházközség legnagyobb lélekszámú gyülekezete − önállósult. 1927-ben pedig két filiáját „engedte el” az anyagyülekezet: Somogyvámos anyagyülekezeti státust kapott, Hács annak filiája lett.

Schöpf Gyula lelkész 1920 tavaszán elhunyt. A sokáig elhúzódó lelkészválasztásig Bohland Frigyes lelkész helyettesített. 1922. április 12-én hívta meg lelkészének a gyülekezet Brenner (későbbi nevén vitéz Berkényi) Edét, a somogyvámosi gyülekezet első adminisztrátorát, aki 34 éven keresztül hűséges pásztora volt a kezdetben gyarapodó, majd megfogyatkozott nyájnak.

Kapi Béla püspök 1923. október 1-jén egyházlátogatást tartott a gyülekezetben, és örömmel állapította meg, hogy sok minden történt az egyházias, vallásos élet megerősítéséért, de „sok mindennek” kell még ezután is történnie. Kérte a híveket, hogy a „gyülekezetnek, egyháznak legnagyobb erősségét lássák saját vallásosságukban, egyházias érzületükben”.

Az első világháború húsz ecsenyi hősi halottja tiszteletére 1924-ben emlékművet emeltek. Werstroh Konrád kántortanító 1930-ban, 25 éves tanítói jubileuma alkalmából keresztelőmedencét ajándékozott a gyülekezetnek. Tapolylucskai és kükemezei Bánó Iván földbirtokos oltárképpel lepte meg a híveket, amelyet Schnell S. festőművész Völkel Oswald „Crucifixus” képe után festett.

A gyógyfürdőben vendégeskedő és csak magyarul beszélő hívek számára az egyházközség 1931-ben elhatározta, hogy a német istentisztelet előtt magyar nyelvű könyörgést tart minden vasárnap reggel, valamint havonta egyszer a délelőtti istentisztelet is magyar nyelvű lesz. Az év ugyancsak jelentős eseménye volt az Ecsenyben tartott ifjúsági konferencia, amely október 22-én volt. Az eseményre 207 ifjú és közel ugyanannyi felnőtt jött el a környező gyülekezetekből.

Az 1933-as esztendőben bevezették a némethez hasonló magyar liturgikus istentiszteleti rendet. Közben a gyülekezet lélekszáma tovább nőtt, elérte a 970-et, az iskolai tanulók száma pedig − akiket Werstroh (későbbi nevén Váraljai) Konrád c. igazgató és Lehoczky András oktatott − meghaladta a 220-at. A polányi filiához 229, a ráksi fiókegyházhoz 90, a somodorihoz 87 lélek tartozott. Az egyházközség 9 szórványtelepülésén 134 evangélikus élt. Az időközben anyagyülekezetté vált Kaposvár (1916), Somogyvámos és a filiaként hozzá csatlakozó Hács (1921), valamint a hozzájuk tartozó szórványok egyházközségből való „kiengedése” ellenére is − 1510 lélekkel − az egyházmegye egyik legnagyobb egyházközsége maradt Ecseny.

Az anyagilag is megerősödött gyülekezet a helyi izraelita hitközségtől telket vásárolt − a rajta lévő imaházzal együtt − a község központjában. Ezt követően döntött arról, hogy a telken olyan emeletes gyülekezeti házat épít, amely a gyülekezet mindenkori másodtanítóján kívül otthont ad a gyülekezet ifjúsági, nő- és férfiegyletének is, továbbá közgyűlések, biblia- és konfirmandusórák, vallásos esték, műkedvelő, népművelő és vetített képes előadások tartására is alkalmas lesz, sőt, a filia- és a szórványbeli hívek öszszejövetelét is lehetővé teszi. 1936. április 27-én indult meg a munka, amelyből a gyülekezet tagjai dicséretes buzgósággal vették ki részüket. A szép épületet 1936. november 7-én avatta fel Fábián Imre sárszentlőrinci lelkész, egyházmegyei főjegyző.

Az anyagyülekezet lélekszáma 1940-re nem változott. A nyilvántartásban 970 személy szerepelt. Az iskolai tanulók száma azonban − akiket Lichtl Károly másodmagával oktatott − 179-re csökkent. Az egyházközséghez összesen 1548-an tartoztak.

A dicséretes egyházi életet az 1945. év eseményei zavarták meg. Január 22-én ötvennégy, január 24-én kilenc egyháztagot hurcoltak el kényszermunkára a lengyelországi Krakkóba és Oroszországba, ahol tizenhárman vesztették életüket.

A gyülekezet legsötétebb és leggyászosabb napja 1948. április 6. volt. Akkor 85 ház maradt üresen Ecsenyben, mert 280 családot kitelepítettek. A szórványból 40 család került hasonló helyzetbe. A kitelepítés következtében 990-ről 360-ra apadt a gyülekezet lélekszáma.

Berkényi Ede 1956-ban vonult nyugdíjba. Súlyos és hosszú betegség után Kaposváron halt meg 1971-ben, 76 éves korában. Az ecsenyi temetőben várja a feltámadás Urát.

Szimon János (1956−1980) közel 25 éven keresztül szolgálta a kitelepítés, majd a mezőgazdaság kollektivizálását követő elköltözések miatt megfogyatkozott, a próbatételek során összeforrott és megedződött gyülekezetet, valamint Ecseny egész lakosságát. Szolgálata idején vezették be a lelkészlakásba a villanyt, öntették újra a megrepedt harangot, építtették át (egymanuálról kettőre) az orgonát, renoválták a templomot, majd 1977−1978-ban külföldi és hazai támogatással új paplakot és gyülekezeti termet építettek.

A papné vezetésével 25 tagú énekkar és nemzetiségi kultúrcsoport működött. A lelkész és a gyülekezeti tagok közötti közvetlen kapcsolattartásra a házaknál tartott bibliaórák mellett a családlátogatások szolgáltak mind az anyaegyházban, mind a filiákban és a szórványban. Szimon János megbecsülését és tiszteletét jelzi, hogy 2000-ben, a millenniumi falunapon a már 20 éve elkerült, nyugdíjas lelkészt „Ecseny község díszpolgára” kitüntetésben részesítették.

Szimon János Sopronba távozása után rövid ideig (1980−1985) ifj. Seben István volt a lelkész. Az őt követő Mónus László közel egy évtizedig (1985−1994) pásztorolta Ecsenyt s a hozzá tartozó települések evangélikusait. Működése alatt (1990-ben) emléktáblát állítottak a második világháború 63 ecsenyi áldozatának, és befejezték (1993-ban) a templom felújítását.

Kustra Csaba segédlelkész egy évig (1994−1995) volt Ecseny papja, majd a nyugdíjas Szekeres Elemér (pár hónapig) helyettes lelkészként gondozta a gyülekezetet. 1995-től Sikes Attila József volt a gyülekezet lelkésze.

Sikes lelkész 2000 nyarán Ambrózfalvára távozott. Helyére dr. Harmati Béla püspök Kőszeghyné Raczkó Zsuzsanna segédlelkészt küldte, aki teológus férjével együtt állt szolgálatba. Lelkésszé avatása 2001. október 13-án volt az ecsenyi templomban. 2003 júniusától ő az egyházközség megválasztott, beiktatott parókus lelkésze.