A gyülekezetek története

2006-ban a templom építésének 220. évfordulóját ünneplő gyülekezet tagjaiban tudatosult, hogy az evangélikusság kezdete környékünkön 1783-ra tehető, majd a gyors gyülekezetépítő munka következtében alig három év múlva már állt a templom is (1786). Ezekről az évszámokról tesznek bizonyságot anyakönyveink: „A koltai és kaptsolt Helységbéli Evangyélikusoknak hármas úgymint Oltoványos v. Szövetséges – Gyümöltshozó – Veteményes v. Nyugtató Paraditsom kertjük, mellyet a Felséges Tsászári, Királyi s Apostoli Felség II. József Kegyes Sasi Szárnyai alatt művelni kezdett Bognár István I. prédikátor Ezerhétszáznyolcvanharmadik esztendőben folyó Sz. András Hónak 9. Napjától”. Bizonyos, hogy a gyülekezet története, mint megszerveződött önálló egyházközség, valóban ekkor kezdődött. Az is ismeretes viszont, hogy az evangélikusság az Ágostai hitvallás alapján megalakuló egyházkerületbe szerveződve (1576) már a 16. sz. közepén jelen van e tájakon.

Nemeskolta régi település. Nevét az Árpád-kor óta megtaláljuk az oklevelekben. Első említése 1288-ból származik, már 1342-ben önálló plébánia. Érdekes, hogy ennek ellenére pecsét vagy címer nem található ebből a korból, talán azért, mert kisnemesek lakták.

Mai gyülekezetünk több településén már a 16–17. sz. fordulóján evangélikus lelkészek szolgálatáról tesz említést Payr Sándor, ám Kolta említése csak Kis Bertalan püspöknek az 1633. március 16-i egyházlátogatásán felvett jegyzőkönyvében szerepel, ekkor még Kopács (ma Csempeszkopács) filiájaként. Ebben az időben Verbói Sztaniszlai Mátyás csempeszkopácsi lelkész gondozta a filiát is, aki 1628-tól Szent-Lénárdon, 1631-től Kopácson és Koltán is szolgált. Payr szerint: „Kolta filiában Koltai Bálint nemes a bíró, Pető Ferenc nemes a gondnok.” Feltehetően már az 1500-as évek végén evangélikus gyülekezetet találnánk itt, mert „volt itt Kopátsban egy ezüstös és aranyos kehely, patinájával együtt, mit Botskai hada előtt való időben Balás prédikátor nevű vitt tőlük (…) Gátaházi Bozzai Balázs leánya volt nála”. Bocskai hadai 1605-ben jártak Sopronban és Csepregen is, vagyis a Dunántúlon, s ha ennek előtte már nős volt itt a lelkész, minden bizonnyal nem a római egyház prédikátora volt. Temploma is van e filiának, a Szent Márton-templom – napjainkban ismét falunk katolikus temploma –, bár parókiája még nincs, csak telke a falu déli részén (kb. itt áll ma a plébánia épülete). A püspök 1633. évi egyházlátogatása során hírt szerzett arról is, hogy valaki kísérletet tett a templom belsejének lerombolására. „Kótai Tamás rontotta el a templomban az oltárt és a sanctuarium (szentély) fele boltozását durungokkal rontatván le”. Ez azonban inkább csak magán-akció lehetett, mint protestáns „templomtisztító” törekvés, mert „kéményt rakatott belőle, melyet Isten elrontatott csudálatosképpen."Az egyházlátogató hívek ki is mondták, hogy újjá kell építeniük a jövendő nemzedék számára. Valószínűleg Kolta nagyobb falu is volt, mint Kopács – amint ma is –és jelentékeny egyházi szántóval és réttel büszkélkedhetett, amely tényezők gerjesztették az önállósulását, anyaegyházzá válását. A Nádasdy Ferenc „hitehagyásából” fakadó üldöztetés elkerüli Koltát olyannyira, hogy e korszak első nagy gyűlését a kerület 1644. június 8-án itt tartotta. Az itt felavatott Fábri János saját kezűleg jegyzi be nevét 422.-ként a dunántúli evangélikus lelkészek sorában az Egyesség Könyvébe (Formula Concordiae). Ő még koltai és kopácsi lelkésznek nevezi magát. Viszont az említett Egyesség Könyvét 446. sorszám alatt 1647. június 25-én Skultéti György már csak koltai lelkészként írja alá. Később viszont Bárdosi János koltai nemes vallomása szerint „Gergely prédikátort (Lasnár Gergely, 1647 után) Szentlénárdról ők koltaiak és kopácsiak közösen hozták Kopácsba, az anyai fárába” 1663-ban a kopácsi parókia már elpusztult, s a későbbi lelkészek nem Kopácsról, hanem Koltáról nevezik magukat.

„Musay Gergely püspöknek az 1661-ben még fennállott és a korábban elvett gyülekezetekről készített regestuma” (1661. április 1.) VI. fejezetében „Regini Márton esperességében” több olyan gyülekezet neve is előfordul (Sennye, Szent-Lenárd, Szent-Tamás, Hidvég) amely községek – immár önállóság nélkül – ma is egyházközségünk szórványához tartoznak. E gyülekezetek tehát – Koltával kiegészülve – 1661-ben még mind „meglévők” az evangélikus vallásban.

Az említett felsorolásból Kopács hiányzik ugyan, valószínűbb tehát, hogy ekkor már Kolta filiája, mintsem hogy „elvett” gyülekezet volna. Ezt látszik igazolni az a perük is, amelyet a kopácsiakkal folytattak 1663-ban, amikor is az elpusztult parókiájuk helyett akartak újat építeni a koltaiak, s azt szerették volna, ha ebben a kopácsiak is segítenek, ám ezek hiteles tanúkkal igazolták, hogy hasonló esetben a koltaiak sem segítettek nekik Kopácson, eltekintve egy kis kertsövény fonásától, amelyet Verbói Mátyás kérésére tettek meg szívességből (1631 után). Erről ír Payr idézett könyvében.

Nem ismerjük pontosan e gyülekezetek helyzetét a nagy üldöztetés idején, az sem világos, hogy miként, mikor vált két felekezetre az itteni lakosság. Aách Mihály esperes feljegyzéseiben, a kuruc világban Mihályfán 1706. január 27-én tartott esperességi gyűlésről bizonyságot szerzünk a Koltán működő – evangélikus – iskoláról, ugyanis ezt a gyülekezetet Járfás András tanító képviselte, Osztyánszky Ferenc koltai praeceptor (tanító) társával.

1725-ben a kemenesaljai és győri esperességek által készített hivatalos kimutatások a vasi esperességben többek között felsorolják a minket érdeklő következőket: „Kolta ekklézsia Kopács filiával; Lerant ekklézsia Dömötöri- és Kisfalud filiákkal; Gutaháza ekklézsia; Gyanó és Taródháza (v. Garadháza) ekklézsia; Sz.-Tamási ekklézsia Molnári és Püspöki filiákkal”. Az 1663-as és a fentebb idézett dokumentumok néhány olyan községről tesznek említést, amelyek ma a nemeskoltai gyülekezethez tartoznak, de azokban az években teljességgel evangélikusok voltak. A továbbiakban – röviden – áttekintjük, hogy ezen települések régi lakói miként találkoztak a reformációval:

Rábahidvég. Régi várát a törökök 1532-ben pusztították el. A 16. században mint város említtetik. Buda elfoglalása után az ország bajainak orvoslása végett a dunántúli rendek 1547-ben itt gyűlést tartottak, hol Vas vármegyét Chernel Ambrus képviselte. Bocskai idejében 1605-ben a császáriak táboroztak itt. Rábahidvég két ütközetnek is szemtanúja volt. Batthyány Ferenc és Königsberg Lajos, Borostyánkő várának urai, ekkor verték meg itt a hajdúkat. Régi földesurai a Polányiak voltak, akik mellett kisebb köznemesek is védték az egyházat. Nádasdy (III.) Ferenc hitehagyása után a kerület 1646-ban nemes Polányi György oltalmát kérte.

1572-ben a gyülekezetnek már magyar lelkésze volt, aki ez év elején jött a városi számadókönyv szerint Sopronba. Valószínűleg Dragonus Gáspár volt ez, aki csak rövid ideig tartózkodott Sopronban és később (1576) telepedett meg, hosszabb időre. Az 1601. évi adójegyzék szerint is Rábahidvégnek ekkor evangélikus lelkésze volt, ki évi 2 forint adót fizetett. 1630-ban pedig Győrvári Lukács volt a hidvégi lelkész.

Kis Bertalan püspök 1633. április 19-én tartott egyházlátogatást Hidvégen. A lelkész ekkor Krumholtz Sámuel volt, aki fiatalon, talán még tanító korában írta alá a Formula Concordiaet 1596 és 1598 között. 1646-ban a büki zsinaton Dan Miklóst avatták fel Rábahidvégre lelkésznek, ki még 1649-ben is itt volt, és Csepregen szőlőt vásárolt. 1649–1651 között Kis András, 1656-ban pedig Fliszár István volt a gyülekezet pásztora. 1663-ban a bogyoszlói születésű Kola Istvánt találjuk Rábahidvégen, ki ekkor egy gyűlésre a koltai és kopácsi gyülekezetek ügyében volt kiküldve. Később rábahidvégiek 1673. február 12-én más „emberséges” prédikátort kértek Fekete István püspöktől.

Szenttamás. Az 1603. évi iváni zsinat határozatából Magyari István esperes és Cziczak János kerületi jegyző itt már egyházlátogatást tartottak. 1622-ben Joó János volt lelkészük, 1628-ban pedig Verbói Sztaniszlai Mátyás a szenttamási lelkész, akit 1633-ban már Kopácson, majd 1646-ban Szemerén találunk. Kis Bertalan püspök 1633. április 20-án tartott itt egyházlátogatást, amikor Meszlényi János volt a lelkész. A gyülekezet két filiája Molnári és Püspöki. Püspökin a falubeliek nem a Szent Tamás-templomhoz, hanem Szent Iván-templomához tartoztak (a püspöki határban volt ez, most puszta). 1637-ben Vilechani (Kolaczani) László volt a gyülekezet lelkésze, 1646-ban pedig a büki zsinaton Nagy Mihályt avatták fel ide. 1655-ben a liptói születésű Ternóczi Jánost találjuk itt, 1665-ben Magyar Mihály mórichidai lelkész ígérkezett ide, de nem jött el. 1668-ban pedig Czvetán Mihály volt a lelkészük. A gyászos évtizedben, 1680-ban is volt itt evangélikus tanító, ki előbb Rábaszentmiklóson lakott. 1681 után a gyülekezet újra feléledt, 1725-ben mint anyaegyház említtetik Molnári és Püspöki filiákkal.

Szentlénárd. Az 1601. évi adójegyzék szerint már evangélikus lelkésze volt, ki 50 dénár évi adót fizetett. Kis Bertalan püspök itt 1633. április 18-án tartott egyházlátogatást, amikor a lelkészi állás éppen üresedésben volt. Lelkész hiányában is kijelentették a hívek, hogy hitükben készek mindvégig megállani. A templom és a paplak a szentlénárdiak és a dömötöriek közös földjén épült. Dömötöri és Kisfalud mellett Janófalva (Gyanófalva) is említtetik mint filia. „Ez a falu nem örökösképpen az templomhoz való volna ab initio (kezdettől), hanem Zent Iván templomához az püspöki határban, mely most puszta.” 1636-ban szentgróti Orsich Györgyöt avatták fel Szentlénárdra, 1641-ben pedig szentivánfalvai Horváth Benedeket. 1646-ban már Lasnár Gergely volt itt a lelkész, ki előbb Egervárott, később pedig Kopácson, Csepregen és Saáron szolgált. 1650-ben Győrvári Istvánt avatták fel Szentlénárdra. 1663-ban pedig Szenczy György itt a lelkész. 1706-ban Nyisnyay András volt a szentlénárdi tanító. 1725-ben mint anyaegyház említtetik Dömötöri és Kisfalud filiákkal.

Csempeszkopács Kopács és Csempeszháza két régi, külön faluiból egyesült. Kopács kicsiny, régi temploma a 14. század első feléből való, Szent Mihálynak szentelték, s a magyar román kori építészet egyik érdekes, csak újabban méltányolt emléke. Kolta előbb filiája volt Kopácsnak, később ez a gyülekezet fejlődött anyaegyházzá. Kopácson már a 16. században is evangélikus gyülekezet volt, egy Balázs (Tömpör, Kőszeg vagy Frank) prédikátoruk volt. 1628-tól 1630-ig Szeli Gergely volt a kopácsi lelkész, aki 1623-ban írta alá hitvallási iratainkat. 1633. március 16-án Kis Bertalan püspök tartott egyházlátogatást Kopácson. Lelkészük ekkor Verbói Sztaniszlai Mátyás volt, aki 1628-ban Szenttamáson, 1631 óta itt, 1646-tól pedig Szemerén szolgált. „A kopácsi parochiális házat a nemes Botka família konferálta ex pietate (hozta össze kegyességből) egy holdnyi belsőséggel.”

Sennye. (Ma Zsennye.) Rába menti község, régi gótikus kastéllyal, mely eredetileg a templomosok kolostorának készült. Az első Sennyeyek, miként a Nádasdyak, a protestánsokhoz hajlók voltak. Sennyének az 1599. évi adójegyzék szerint evangélikus lelkésze volt, ki évi 2 forint adót fizetett.

Sennye lelkészeit név szerint csak a 17. századból ismerjük. 1628-ban Geregyei Gergely volt a sennyei lelkész, akit 1621-ben Ostffyasszonyfára avattak fel, 1630/31-ben pedig Győrvári Lukács a gyülekezet vezetője. 1646-ban Kupai Györgyöt találjuk Sennyén, aki 1639-től még a Győr megyei Gyarmaton szolgált. 1651-ben Németi István volt a gyülekezet lelkésze. 1653-ban Miholics Balázs mint Nagy-Sennye lelkésze írta alá hitvallási könyveinket. Musay püspök Sennyét 1661-ben az anyaegyházak közé és Reggini Márton répceszentgyörgyi lelkész esperessége alá sorolja. 1659–1663 között Péczeli János a sennyei lelkész, végül 1666-ban Czvetán András. A sennyei lelkész 1680-ban már Hetyén lakott, de Dömölky György vallomása szerint a tisztét nem gyakorolta.

Nemeskoltával kapcsolatban: Fábri Gergely püspök által készített dunántúli gyülekezetek névjegyzéke az 1750. évből a vasi egyházmegyében mindössze két gyülekezetet említ: Nemescsót német és magyar, Nemesdömölköt (Celldömölk) magyar ajkú hívekkel. Ezek voltak a megye artikuláris gyülekezetei, elvileg szabad vallásgyakorlattal, ahová tartozhattak, eljárhattak a környék falvainak evangélikus hívei. Mivel evangélikus lelkész is csak itt volt, aki a különböző egyházi szolgálatokat elvégezhette, a koltai és a környékbeli evangélikusokat is Nemescsón anyakönyvezték ebben az időszakban.

Ahogyan enyhült a nyomás a türelmi rendelet hatására, lassan ismét teret nyert az Ágostai hitvallás alapjain álló egyház. 1783 novemberében ismét helyben lakó evangélikus lelkésznek örvendhettek a koltai és környékbeli evangélikusok. Ettől kezdve napjainkig helyben vezetik az anyakönyveket. 1786. április 25–26-án Nemesdömölkön tartották a Dunántúli Egyházkerület újraalakuló zsinatát, ahol kihirdették a 13 új egyházmegyét és az ezekbe szerveződött gyülekezetek névsorát. A Vasi-közép Egyházmegye 14 gyülekezete között találjuk Koltát, amelynek evangélikus temploma ebben az évben készült el, jelezve azt is, hogy nem az egész falu tért vissza a lutheri tanításhoz. A régi Szt. Márton-templomnak katolikus hívei vannak, de az 1781-es türelmi rendelet értelmében (protestáns) templomot és iskolát ott lehet építeni, ahol legalább 100 család igényli azt. Hasznos volna tudni, hogy Kolta egyedül rendelkezett-e a 100 fővel, vagy a környékbeli települések evangélikusságával összefogva. Pontos adatokat erre nézve nem lehet találni, ám az 1802-es esperesi látogatáson felvett jegyzőkönyv egy tanítót említ Koltában télen 28, nyáron 19 gyerekkel, valamint azt, hogy „a vidéki gyermekek könyörgés előtt hazabocsáttassanak, javasolt, hogy estére ne maradjanak”, ami azt mutatja, hogy ettől az időszaktól kezdve – napjainkig – evangélikus szempontból Koltáról és vidékéről beszélhetünk.

„A templom eredetileg síkmennyezetes, oldalhomlokzatán kettős ablaksorral és U alaprajzú oldalkarzatokkal épült, de a 19. sz. közepén a klasszicizmus szellemében erősen átalakították: oldalkarzatait elbontották, ablakait átalakították, illetve befalazták, új homlokzatot építettek elé, a belső terét pedig falpillérekre épített nagyvonalú függőkupolával fedték. A templombelső két padsora között juthatunk a szószékoltárhoz, amely az első építési periódushoz tartozik, késő barokk (felújítva 1891-ben). Fa balusztrádos (oszlopszerű elemekből álló korlát) oltárrekesztő veszi körül a menzát (oltárasztalt). A márvány erezetűre festett fa oltár retablót (oltártáblát) pódiumra állítva oldalt egy-egy fejezet nélküli pilaszter (falba épült, abból kiugró pillér), majd előreléptetve egy-egy aranyozott fejezetű és lábazatú korinthoszi oszlop, ezeken egyenes, golyvázatos (az oszlopok kiugrásait követő párkány) párkányzat határolja. Az oltárkép 18. század végi, az utolsó vacsora ábrázolása, amely jelenleg az Evangélikus Országos Múzeum gondozásában restaurálás alatt van”.

1813. május 14-én Kis János szuperintendens tart canonica visitatiót Koltán Caneriny András esperessel. A helyi lelkész Körmendi Pál volt. A vizsgálatot végzők elvégzendő feladataik közt egy elveszett – a gyülekezet által régebben vásárolt telekről szóló – „fassió vagy öröklevél” ügyében is eljártak, miszerint a régi eladók utódai szólíttattak fel, hogy levelet adjanak e régi vásárlásról, amit ők (név szerint megemlítve) „aláírással édes örömest” meg is tettek.

A gyülekezet átfogó lelki és anyagi helyzetéről, valamint múltjáról részletesebb beszámolót az 1871. április 24-én tartott egyházlátogatás alkalmával készült jegyzőkönyv melléklete nyújt, amit Ráhner Máté lelkész készített Karsay Sándor püspök és Poszvék Sándor esperes elé. Ebben részletesen fejtegeti a gyülekezet keletkezésének és 1783-ban „régi hamvaiból foenixként új életre támadásának” körülményeit. Említést tesz a falu római katolikus templomáról, „mely egészen a régi protestáns egyháznak stylusában volt építve, melyet gróf Cziráky János 1869-ben talán csakis azért romboltatott le, és építtetett helyébe semmivel sem nagyobbat, csak czifrábbat, hogy maholnap protestáns jellegére senki rá ne ismerhessen”. Az evangélikus templomról is találunk ebben olyan feljegyzést, amelyet senki más nem említ: „A még élő öregek szerint (1871) az már második temploma. Az első oratórium csak fából készült és Kis-Koltában a jelenlegi ns. Dala (Kázmér) család birtokán illetőleg belső fundusán állott.” A jelenlegi templom, iskola és parókiális épületek telkeiről szóló eredeti adománylevelek igazolják, hogy nem volt könnyű feledni az üldöztetés évtizedeit, ugyanis az egyik adományozó kitételben rögzíti, „hogy ha ismét oly gyászos idők következnének, a fundus a Körmendy cs. birtokába visszaszálljon”. Ennek ellenére a felekezetek békességben való együttélésének elősegítésére is találunk igyekezetet, mint pl. Fehér István cselekedetét, aki 1842-ben ¼ hold földet hagyományozott a községnek temető kialakítása céljából, de világosan kiköti, hogy az a római katolikusokkal közös legyen.

A gyülekezet fénykorát lélekszámban és anyagiakban is a századfordulóra éri el, innen lassan apadni kezd a gyülekezet vagyonában és a hívek számában egyaránt. 1900-ban a lélekszám 1150 volt. Az anya-, a fiókegyház és a 28 szórvány ugyanilyen tagolódás mellett ötven év múlva már csak 970 lelket számlál, napjainkra pedig 400 főre esett. Ez a statisztikai adat nem pozitív előrejelzés az előttünk álló fél évszázadra.

Nagy György lelkészsége idején (1931-ig), a múlt század elején jelentős beruházásokat hajtottak végre: 1908-ban a régi, vizes, egészségtelen lelkészlakásra félemeletet építenek, a következő évben fölépítették Nemeskoltán a második iskolát és tanítólakást, 1936-ban átépítették a nemeskoltai I. számú iskolát (napjainkban imaterem, lelkészlakás), 1938-ban pedig a püspöktamási (ma Püspökmolnári) iskolát és tanítólakást renoválták, összesen 10 000 pengő államsegélyen, valamint ennek felére rúgó saját hozzájárulással. Az iskolák 1948-ban történt államosítása után az egyházközségnek csak nemeskoltai temploma, lelkészlakása és Püspöktamásin a torony maradt meg, amelyet 1924-ben építettek. E harangláb mellett, ehhez fallal hozzákapcsolódva – az önkormányzat adományozta telken – épült fel 2003-ban Vincze Csaba építészmérnök tervei alapján az új imaház az iskoláért és tanítólakásért kapott kártalanításból, az Országos Egyház hozzájárulásával, valamint jelentős közadakozással és közmunkával, összesen 10.5 millió forint költséggel. Ennek berendezését a régi istentiszteleti helyről, az egyik tanteremből vittük át, többek közt a szárnyas oltárt, amelyet Rác Miklós nádasdi lelkész faragott, aki 1980-tól 18 éven át volt helyettes lelkésze gyülekezetünknek. 2004-ben egy helybéli család elektromos orgonát ajándékozott az imaházba.

A nemeskoltai templomon a múlt században többször végeztek felújítást (1902, 1921, 1931, 1965, 1982). Mivel az első világháborúban be kellett szolgáltatni az orgona fémsípjait, valamint a nagyobbik harangot, ezek helyére 1922-ben új, Angster típusú orgonát építtettek, 1925-ben pedig új harangot öntettek, majd 1928-ban új padsort készíttettek. Legutóbb 2006-ban újult meg külsőleg és belsejében is a templom, pályázaton nyert 75%-os európai uniós támogatással. A toronysüvegtől kezdve az alapokig megújult a vakolat, nyílászárókat cseréltek, bent a padlót 30 cm mélységig kaviccsal lealapozták, majd víz- és hőszigetelést kapott, és járólappal fedték. Kívül-belül 80 cm mélyen körülásták a fal mellett, és a nedvesség fal melletti párologtatását elősegítő kaviccsal töltötték fel. Az új padsorok a hívek adakozásának, a díszkivilágítás és a templom környékének rendezése nagy részben az önkormányzatnak, a teljes villanyhálózat felújítása és a belső falak teljes meszelése két gyülekezeti tag áldozatos munkájának köszönhető, de mások is sokat segítettek, gyerekektől az idősekig egész nyáron át összesen több mint 1800 óra közmunkát teljesítettek. Ez viszont az előbb jelzett statisztikai adatokkal szemben pozitív előrejelzésnek vehető. Kihasználatlansága, de még inkább nagyon rossz statikai állapota miatt le kellett bontanunk a sekrestyét, amelynek emlékét a kiemelten befalazott ajtó és fényképek őrzik az utókor számára.

Kováts (máskor Kovács) Béla 1931-től lelkésze a gyülekezetnek, 1979. december 31-ével nyugdíjba vonul, ezután 18 évig Rác Miklós helyettes lelkész látta el a szolgálatokat Nádasdról. Ezekben az években kívülről újították fel a lelkészlakást, amely belül 1998-ban esett át nagyobb átalakításon, amikor 18 év után ismét helyben lakó lelkészt igényelt a gyülekezet. Solymár Péter Tamás segédlelkész ősszel meg is érkezett, és másfél évig tartózkodott a gyülekezetben. Az ő szervezői munkájának köszönhetően a visszaigényelt régi I. sz. iskola tanterméből imatermet alakítottak, amely télen istentiszteleti helyként szolgál Nemeskoltán. 2001-től az új lelkész a gyülekezetben Benedek János, akinek munkája új lendületet adott a gyülekezeti életnek.

Gyülekezetünk mai kiterjedése nagy vonalakban a 19. sz. végén alakult ki. Abból az időből 34 szórványhelyet említenek az iratok, ma a lelkészi díjlevél az anya- és a püspökmolnári leánygyülekezet mellett 20 községet (Alsóújlak, Balogunyom, Bejcgyertyános, Csempeszkopács, Egervölgy, Gyanógeregye, Kám, Kisunyom, Meggyeskovácsi, Rábahidvég, Rábatöttös, Rum, Sorkifalud, Sorkikápolna, Sorokpolány, Szemenye, Tanakajd, Vasszécseny, Zsennye) sorol fel.