A gyülekezet története

„Vönöck a régi hiteles adatok szerint a hozzá tartozó Sütfejjel és Csermajorral a pandorfi (jelenleg GYESEV) vasútvonal mentén a Kemeneshát déli oldalán fekszik” – olvassuk egy monográfiában. Celldömölktől északra mintegy 10 km távolságra van.

Egyedülállóan ősi falu

Ennek a mondatnak mindkét szava hangsúlyos. „Az 1898-as országos helységnévrendezés előtt valósággal hemzsegtek az azonos nevű helységek... Nem tűnt fel, hogy a Magyar Királyság területén nem fordult elő még egy Vönöck nevű település.” A falu tehát nevében, de történetében is ritka, egyedülálló.

Ősi, sőt őskori település. Az 1950-es években a Bávánd dűlőben talált csiszoltkő-korszakbeli leletek bizonyítják ezt. Aztán váltották itt egymást a különböző néptörzsek. Eleinte illírek, szkíták, majd Kr. e. 400 körült kelták laktak a vidéken. Ebből az időből agyagedényleletei vannak a községnek. Kr. e. 20 körül a rómaiak foglalták el a vidéket. A római kultúra maradványait a megyei múzeum őrzi. A Kemenessömjén felé vezető út egy része alatt találták egy római „hadiút” maradványait is. A rómaiakat a hunok, majd a germán longobárdok váltották fel, később az uralmat mintegy 250 évre az avarok vették át. Ezután jelenhettek meg szlávok is. A község neve is valószínűleg szláv eredetű, mint a Kemenes szó is („kaminu”: köves, kavicsos terület). Az egyik monográfia szerint a község neve 1262-ben szerepel először Vinick néven. (Ez a szláv szó szőlőskertet jelent. A község régi pecsétjében is szerepel a szőlőfürt.) Ebből alakult a Veneck, majd Vönöck elnevezés. Másik történetíró szerint a falu legkorábbi okleveles említése 1265-ből való, ahol Vonoz-nak írják, olvasata Vönöz. „Ennek a szónak a származása ismeretlen, de mivel a környéket birtokló Osl eredetű Ostffyak besenyők voltak, így nagyon elképzelhető a szó besenyő eredete, csak az ö betű hiányával küzdő latin nyelven író szerzetesek, deákok egyéni szóalkotásával állunk szemben.”

Az Árpádok korában Kemenesalja Győr és Moson határáig a karakói várispánsághoz tartozott, ez a helyzet a tatárjárás után szűnt meg. Itt és másutt is a faluépítés nagy korszakaként a 13–15. század közötti időt jelölhetjük meg.

A 16. század elején megjelentek a török hadak. Több alkalommal is átmentek a falun, és pusztították azt. Mégis figyelemreméltó, hogy Vönöck csak Pápa török kézre kerülésekor került a meghódított falvak közé. De még 1649-ben is ezt olvassuk egy jelentésben: „Pagus (falu) Vönöck: ezen falu is nem hódult külömben hanem hogy Pápában török volt ackor kéntelen volt véle, és hogy I(ste)n Pápát a keresztyéneknek visz atta, sokha sem hódultak.” A dokumentumok szerint a lakosság a cseri erdőbe menekült, itt tengette életét. Amint tehették, még a templomot is „erődtemplommá” alakították. Az épületet körül lőrésekkel látták el. Egy külső védőfalat is emeltek a templom köré. A török veszély elmúltával újraépítették a templomot.

A 17. század véres elnyomása idején Kemenesalja az egyházi és nemzeti szabadságért folyó küzdelem központja lett. A Thököly-felkelés hírétől felbátorodott kemenesaljai protestánsok idehívták a hite miatt üldözött akkori evangélikus püspököt, Szenci Fekete Istvánt, aki végül is a börtönben rekatolizált. Az Ostffyak asszonyfai kastélya a felkelés centrumává lett. Több „tumultus” lezajlása után a császáriak porig lövették a kastélyt, Ostffy Mihályt elfogták.

A 18. században Bercsényi Miklós (1704) a mihályfai Vidos-kúriából szólította fegyverbe Kemenesalja népét. A vönöcki Benkő Ferencről hajdúezredet neveztek el, Vas megyéből mintegy 6000 ember állt Rákóczi zászlaja alá. 1707-ben a megtorlás elől a Marcal mocsaras vidékeire kellett menekülnie a népnek. Vönöckről öt hadba szállt nemesről tudunk, és többről, aki támogatta a szabadság ügyét.

Ugyanezek az évek a kemény megpróbáltatás évei voltak: 1710-ben „Veneszk” községben 178 személy hunyt el pestisben egy jelentés szerint. Ez az adat akkor figyelemreméltó, ha tudjuk, hogy egy katolikus egyházlátogatás1698-ban a lakosok számát 288 főben állapította meg.

1809-ben Napóleon seregei átlépték hazánk határait. A „meghirdetett nemesi felkelésre Kemenesaljáról 250 fő lovas és 250 fő gyalogos indult csatába. Benkő János ezredes, vönöcki nemes egy harcban megmentette ezredesét, amikor annak kidőlt a lova. Ebben a csatában a Benkő családból 12 ember vett részt.”

Az 1848/49-es szabadságharcból is kivette részét a falu. Két vezetőt a Vas megyei Honvédelmi Bizottmányba is beválasztottak. A megyei nemzetőrséget Vidos József szervezte meg, 3200 nemzetőrt vezetett egészen a Dráváig. A Vas megyeiekből alakult többek között a 44-es honvéd zászlóalj, amelyik Világosnál darabokban rejtette el és mentette meg zászlaját. 1849-ben nemcsak ez okozott gyászt, hanem kolerajárvány is, amely Vönöcköt sem kímélte.

A falu történetét folytatni lehetne napjainkig. Voltak fényes és sötét napok ezután is. Ha hosszabb is lett a falu története, ez azért történt, hogy lássuk: a falu történetében tükröződik egész hazánk története, mint cseppben a tenger, a faluban is végigkísérhetjük a „tenger”, országunk történetét is. Ezért is érdemes és fontos helytörténeti kutatásokat végezni.