A gyülekezet története

A település 1992-ig Veszprém megyéhez, attól kezdve pedig Győr-Moson-Sopron megyéhez tartozik. A 83. számú úton Győrtől 32 km-re, Pápától 18 km-re fekszik. Ősmagyar településnek, Payr „régi magyar kisközségnek” nevezi. Vannak, akik azt vallják, hogy székely eredetű falu volt. Temploma még a 12–13. században épült, de a török uralom alatt leégett. 1594-ben a tizenöt éves háború alatt az egész falu elpusztult. „Az elpusztított lakosokat a visszajövő, megmaradt lakosok a mai templom helyére egy tömegsírba temették. E tömegsír fölé építették a templomot, amelyet később 1697-ben építettek újjá. „Már 1270 óta a Csitvándiak (Chytuandak) voltak a földesurai.” Később a Szily, majd a Kisfaludy család a birtokosa. A régebben mintegy 100 lakosú község kétharmada evangélikus volt. Ma mintegy 500 lakosa van a településnek 283 evangélikus gyülekezeti taggal.

A reformáció első nyomainak megjelenését nagyjából az 1570-es évekre teszik, még ismeretlen lelkésszel vagy „mesterrel”. „1630-ban Magyar János, 1631-ben pedig Lévai György volt a lelkésze.” 1646-ban a büki zsinati jegyzőkönyv egy Jakab nevű csikvándi lelkészt mint távollévőt említ. Ugyanezen a zsinaton viszont megjelent Lőrincfi Pál gyarmati evangélikus lelkész, vagyis ekkor ennek a gyülekezetnek még lelkésze volt. 1661-ben Szentmiklósi János esperes is említi a gyülekezetet a lelkész neve nélkül. 1669-től Lendvai János végezte a lelkészi szolgálatot, aki 1674-ben a pozsonyi rendkívüli törvényszék előtt is megjelent.

Az előbbi tényeket egy katolikus egyházlátogatási jegyzőkönyv és egy térkép is igazolja. Payr szerint a csikvándiak tiltakoztak a katolikus esperes látogatása ellen. Ez 1698-ban történt, amikor Lacza János győri székesegyházi főesperes akarta a vizitációt lefolytatni, de részint „nagy munkában találta a falut”, másrészt „összefutott a nép és ezt mondták neki: »Beszélhetsz nekünk, de a templomba be nem mégy! Most hoztuk rendbe, és szeretnétek tőlünk elfoglalni.«” Ő írja, hogy lelkészük a Turócból származó, katolikusból hozzánk tért Molitoris András volt. Ez után a templomfoglalási kísérlet után nyugalmasabb idők következtek.

Payr Sándor történetleírása itt megáll, a továbbiakban az egyetlen rendelkezésünkre bocsátott munkára, Polgár Lajos írására tudunk támaszkodni, aki viszont inkább a templom, mint a gyülekezet történetéről írt.

A már többször említett templomot 1796-ban renoválták – tehát már jóval a türelmi rendelet után – Kiss Mihály lelkész és Sólyom János oskolamester szolgálati idejében. A templom tatarozását Zámolyi Pál és Kozma János gondnokok vezették. „Az addig náddal fedett tetőt lebontották, és zsindellyel fedett új tetőt készítettek. A templom belső terét is fával képezték ki.” Talán éppen ezzel függ össze, hogy míg az ácsok 84 napot, a kőművesek csak 4 napot dolgoztak. Ennek a templomnak nem volt tornya. Ezért a harangokat egy haranglábon helyezték el. „A harangláb az 1858. évi falutérkép szerint a volt evangélikus iskola helyén volt” – írja az emlékezés, s ez erősíti a már említett tényt, hogy már 1796-ban is volt tanítójuk, sőt, amint a tanítók névsora mutatja, már előbb is. S hogy mennyit áldozott a csikvándi gyülekezet a gyermekek tanítására, azt szintén a kis gyülekezet hosszú tanítói névsora bizonyítja.

„Az idők folyamán annyira megrokkant a templom, s kicsinek is bizonyult, hogy az 1819. esztendőben elhatározta a gyülekezet, hogy újjáépítik” – folytatódik a krónika. 1819. április 12-én volt az ünnepélyes alapkőletétel. Ebben az időben a gyülekezet pásztora Zábrák Dániel, tanítója pedig Kiss Sándor volt. Ezt az építkezést Kalmár János és Zámolyi György gondnokok irányították. A templomot úgy építették újjá, hogy a régi templom falaiból alig maradt valami (a homlokzati falak, a bal oldali fal, a torony alsó része). Az új falrészt tapolcafői téglából építették, a tetőt is teljesen felújították. Az építést Hutyorai József vezette, az ácsmunkát Puskás István, az asztalos-munkát Sárközi asztalosmester végezte el. Ezzel a munkával nemcsak felújították, hanem meg is nagyobbították a templomot. Felújíttatták a régi oltárképet is egy győri festővel.

1819. október l-jén, Szentháromság ünnepe utáni 18. vasárnap tartották a templom felszentelésének ünnepét, amelyen Tatay Pál győri esperes szolgált, és azon két lelkész igét hirdetett, egy pedig verseket mondott.

1847. június első két napján Haubner Máté püspök tartott vizitációt. Ennek a hónapnak a végén egyházmegyei közgyűlés is volt a csikvándi gyülekezetben.

A szabadságharc viharos évei után gondolhatott a gyülekezet toronyépítésre. 1852-ben határozták el a munkát és a gyűjtést az építésre és a templom renoválására is, de ez ekkor még csak terv és gondolat volt. Ekkor már Hetyey Mór volt a lelkész, és folyt a gyűjtés az építésre és a templomrenoválásra is, de közben meghasadt egy harang (1870-ben), ekkor a gyülekezet úgy határozott, hogy mivel újjáépül a torony, nagyobb harang kerüljön abba, ennek súlya 202 kg volt. A torony felépítése végül 1871-ben valósult meg. A gyülekezet szép avatóünnepségen adott hálát Istennek megsegítő kegyelméért. Sajnos a keresztet tartó királyfa hamar elkorhadt, a kereszt letört, ezért a tornyot 1892-ben újjá kellett építeni.

A régi oltár helyett 1825-ben újat készíttettek, ennek részei még ma is megvannak. A későbbi években új harangot öntetett a gyülekezet, ezt Hencz János esperes áldotta meg. A harang súlya 99,1 kg. Az alsó és felső övben szőlőindás koszorú fut körbe.

Az 1823-ban készített oltáron ismeretlen festő által festett, ismeretlen témájú oltárkép volt. Az 1860-as években a gyülekezet új oltárképet kap az oltárra, ezt Berzsenyi Lénárd festő ajándékozta. A kép festője az 1848-as szabadságharc idején ezredesi rangban küzdött a szabadságért, 15 évi várfogságra ítélték, és a képet fogsága idején festette. A kép érdekessége, hogy arra rabtársait festette, s a kép jobb oldalán Kossuth Lajost, a bal oldalon pedig Batthyány Lajost örökítette meg. Ez a kép, amely egyébként Bécsben egy kiállításon ezüstérmet is kapott, ma már nincs a gyülekezet tulajdonában. A kép hátulján van feljegyezve, hogy Berzsenyi Lénárd festette 1859/60-ban, és díjazásban is részesült a festmény. Erről a festményről Hencz János lelkész szerzett tudomást és kapcsolatai révén sikerült a gyülekezetnek hozzájutni. 1865-ben helyezték el az oltáron, és áldották meg.

Időközben elhasadt a régi harang, újat kellett öntetni. A gyülekezet most kettőt rendelt, a kisebb 72 fontos (kb. 32 kg), a nagyobb 325 fontos (kb. 162 kg) volt. A gyülekezet harangjai eddig haranglábon álltak. Ekkor elhatározták, hogy az új harangokat toronyban helyezik el, vagyis a templom ekkor tornyot kapott. Ezzel a munkával együtt tanítólakás is épült, és az iskolát is felújították.

1861-ben a templomban még nem volt orgona. Kalmár Sándor, Csikvándon született és beledi evangélikus tanító javaslatára a gyülekezet a beledi leégett katolikus templom megmaradt orgonáját vásárolta meg 240 Ft-ért. Az orgonát Hencz János lelkész szentelte fel és Novák László kántortanító szólaltatta meg 1861. ádvent 1. vasárnapján.

A gyülekezet lelkésze ekkor Hetyei Mór, a tanító Novák László, a munkát vezető gondnokok (érdekes, hogy mindig kettőt említ az emlékezés) Csöngető Mihály és Szabó Gergely voltak. A munkákat egy helybeli kőműves és egy téti ácsmester végezték. A gyülekezet önerejével nagymértékben hozzájárult a munkákhoz, de a Gyámintézettől is kaptak támogatást, 1500 Ft kölcsönt. A toronyépítés közben kicserélték a tetőszerkezetet is, a fazsindely helyett apatini, égetett lapos cseréppel fedték a templomot. A templom ablakai is megújultak.

Az 1900-as évek elejére újra felmerült a gondolat: a templomot fel kell újítani. Ekkor a gyülekezet lelkésze – az emlékezés szerint – Horváth Béla volt, tanítója pedig Szabó György, akit Kristóf Kálmán követett. A lelkész indítványára templomépítési alapot hoztak létre. „Szépen gyűlt a pénz annak ellenére, hogy a falu népét sorozatban érték a sors csapásai” – írja a szorgalmas krónikás. A csapás tényeit is megtudjuk: 1906. augusztus 17-én jégeső pusztított, 1911. augusztus 29-én pedig a falu nagyobb része leégett. Ezek ellenére is gyűltek az adományok, sőt – talán kivételes tény – egy olasz fronton harcoló és haldokló csikvándi katona így búcsúzott bajtársaitól: „Ha meghalok, pénzemet küldjétek haza szülőfalum templomalapjára!” Az adomány meg is érkezett.

Úgy tűnik, hogy a csikvándi gyülekezet története valóban összefonódik templomáért való küzdelmével. A vesztett háború után az alapra gyűjtött pénz teljesen elértéktelenedett. A gazdasági körülmények is nagyon rosszak voltak. A gyülekezet mégis elkezdte temploma felújításának előkészületeit. Annál is inkább lépnie kellett, mert az akkor létező Államépítészeti Hivatal a templomot életveszélyes állapota miatt bezáratta. 1929-ben indult a munka Csehi István pápai ács és kőműves, Bojsza Lajos asztalos és Datler Szilárd festő és mázolómester vezetésével. A templom elavult szerkezetének elbontása után csak a torony és a csupasz falak maradtak. A falat megerősítették, és 40 cm-rel magasabbá is emelték, teljesen új födémet és tetőszerkezetet kellett készíteni. A belső berendezést és a karzatot is megújították. Ehhez hozzáteszi az emlékezés, hogy 1929. szeptember közepén kezdődött a munka, és december 8-ára készen voltak. A két munkát vezető gondnok: Bedecs István és Zámolyi Sándor voltak. Előzőleg azonban új orgonát is kapott a gyülekezet gyülekezeti tagok és Amerikában élő csikvándiak adományából. Ez az orgona van ma is használatban.

1929. december 8-án D. Kapi Béla püspök szentelte fel a templomot sok vendég jelenlétében. Az idő múlásával azonban újra javításra szorult a templom, főképpen a falun átvonuló második világháborús front harcai következtében. A torony süvege rongálódott meg legjobban. 1948-ban a presbitérium elhatározta a templom felújítását és a torony kijavítását. Ebben az időben Németh Géza volt a gyülekezet lelkésze, a gondnokok pedig Balázs Sándor és Csörköly Lajos voltak. Helyi kőműves, Himódi Sándor végezte a munkát. A torony süvege ekkor már vasbetonból készült. A teljes külső tatarozást is sikerült befejezni. Az utca vonalára kőkerítés, a többi oldalra pedig drótfonatú kerítést emeltek. Elkészült egy új, 220 kg-os harang is Slezák rákospalotai harangöntő mester munkájával. 1949. augusztus 28-án végezte Túróczy Zoltán püspök a templom felszentelésének szolgálatát.

1959-ben bevezették a templomba a villanyt, és a templom belsejét felújították. A torony külső vakolatát és a templom homlokzatát is fel kellett újítani Polgár József kőműves vezetésével. Később a harangokat villamosították. A gyülekezet lelkipásztora még ekkor is Németh Géza volt. Amikor ő nyugdíjba vonult, akkor a lelkészi szolgálatot Bálintné Bálintné Varsányi Vilma vette át. „Asszonyi vállára súlyos gondok nehezedtek, meg kellett oldani a templom fűtését. Ehhez viszont az egész templombelsőt fel kellett újítani. Újrafestették az oltárt és a templompadokat is. De elkészült a templom külső tatarozása is” – olvassuk az emlékezésben. Ehhez megint anyagi áldozatot kellett hozniuk, és társadalmi munkával is hozzájárultak templomuk megszépítéséhez. Ebben az időben a gyülekezet felügyelője Zámolyi Károly Kálmán volt, a gondnokok pedig Varga Dénes és Zámolyi Ferenc. Megújult tehát megint a csikvándiak temploma.

Ebben az időszakban azért is harcolniuk kellett, hogy helyben lakó lelkészük legyen. Asbóthné Pécsinger Éva vette át a szolgálatot egy ideig. 1998-ban a csikvándi gyülekezet Weltler Sándor malomsoki lelkész gondozásába került, akinek ezzel kettős teher nehezedett vállára, de vállalta a szolgálatot. A gyülekezet mégsem adta fel, a Széchenyi-terv és az Országos Egyház segítségével, valamint önerővel felújították a lelkészlakást is. A felújítás utáni hálaadás ünnepén Smidéliusz Zoltán, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspökhelyettese szolgált. Az ünnepélyen sokan voltak jelen, a gyülekezet pedig azt a kívánságát fejezte ki, hogy szeretné, ha helyben lakó lelkésze lenne. „Istennek adjunk hálát, s kérjük, hogy világosítsa meg e kor nemzedékét, különösen a jövő nemzedékét, hogy példát tudjanak venni az ősök egyház- és templomszeretetéből, hogy mi is és a jövő nemzedéke is úgy tudja szeretni templomát, egyházát, ahogy az ősök tették ember javára és Isten dicsőségére” – fejeződik be az idézett emlékezés.

A templom mellett a gyülekezetnek az iskolára is gondja volt. A csikvándi iskola létezéséről a legkorábbi adat 1710-ből való. Vizközi Mihály volt az első ismert nevű mester, s annyira szerették, hogy nemcsak őt, hanem felnőtt fiait is többször kérték fel keresztszülői tisztségre. 1748 tavaszán Nagy Mihály mezőörsi katolikus alesperes tartott – parancsra – vizsgálatot, amelyben ezt állapítja meg: „a tanítólakás (iskola) keveset érnek. Ezeket a falu szokta kijavítani”. A harangláb is ennek az épületnek közelében volt, mivel akkoriban a harangozás kötelessége is a tanítóé volt. Talán érdemes megjegyezni, hogy ekkor még nem volt kötelező az iskola látogatása. Érdekes viszont, hogy a tanító kötelessége volt – másutt is – az ostyakészítés az úrvacsorához. A balázs- és gergely-járás voltak azok az alkalmak, amikor a tanító végiglátogatta a gyülekezetet, és ekkor jött össze fizetése is. Ennek a látogatásnak kialakult „liturgiája” volt, és méltó volt a tanító szép megvendégelése is. 1774-ben Mária Terézia rendezte az iskolai oktatást, azt lehet mondani, ettől kötelező az iskola látogatása. Rendeletek is jelentek meg ezzel kapcsolatban: „A falusi Oskolabéli Letzkéknek felosztása, vagyis letzkék rendi” címmel. Ez a mai tanmenet és tanterv, órarend alapja. Egy másik rendelet „Az oskolamesterek Kötelességei”-t foglalja össze. S megjelent ezzel kapcsolatban egy „Különös Regulák” című rendelet is. Mindezek a rendeletek az evangélikus iskolákra nem vonatkoztak, de azok követték a rendelkezés utasításait. A jobb módú szülők tankönyvet is vettek. A könyv elejére néhány sort vagy verset írtak. Egy ilyen: „Polgár Sándor könyve, igaz pénzért vette, úgyis azért vette, mert nagyon kedvelte, tanítója szavára tanul is ám eleget, de játszani jobb szeret.”
1858-ban épült az újabb iskola Hencz János lelkész és Novák László tanító idejében. Ehhez az építkezéshez a gyámintézettől segélyt is kaptak. 1907-ben az iskolában már 112 tanuló volt, az iskola pedig egytantermes és egytanítós volt. ez pedig már tarthatatlan helyzetet jelentett. 1907-ben egy községi képviselőtestületi ülés elhatározta, hogy megszervezi a másodtanítói állást, a tanító fizetését is megjavítja, sőt az iskolát is a község építteti fel. Az első és második világháború viharaiban is folyt a tanítást egészen addig, míg az egyházi iskolát államosították.