A sopronnémeti leányegyház

Sopronnémeti a Rábaközben található község. Csornától 10 km-re délnyugatra a Szombathely–Hegyeshalom vasútvonal mentén, Szilsárkány tőszomszédságában fekszik. Földrajzilag sík, egy kicsi, de zsilipelt patak, a Keszegér szeli ketté. Lakóinak száma: 294.

Írásos emlékeinkben a község említése 1318-ban történik először. Neve Nemithy volt. 1894-től a hivatalosan megállapított neve Sopronnémeti.

Középkori birtokosai az Osli és más nemesi családok. Az Osl nemzetség ötödik ága az úgynevezett Németi ág volt. A belőle származó családot a 16. század közepén a Csornától délre eső Németi falu után kezdték Németinek nevezni. A község a megye törvénytevő gyűléseinek egyik legállandóbb székhelye volt (sedes iudicaria, sedria = kihirdető vagy ülést tartó hely).

Később Esterházy Miklós József herceg (1767-ben), a Chernel család és Horváth László (1840-ben), majd Esterházy Pál Antal herceg, Tóth Bálint és a Végh család tagjai (1850-ben) lettek németi földesurai, földbirtokosai.

Németiben – mint a vármegye egyik székes helyén – a 17. században nagyobb, önálló anyagyülekezet volt. 1646-ban Szenczi János a lelkésze. Az 1654. évi egyházlátogatáskor Szepesi János lelkész és Nagy István tanító állt a gyülekezet élén. Az 1655 és 1659 közötti időből Ürményi Miklós, 1665-ből Simonides Jakab lelkészi működéséről tudunk.

A „némethi ev. filia,” mint ez az 1721. évi április 5-én tartott tanúkihallgatásból világos, a soproni országgyűlés (1681) előtt és utána is önálló anyagyülekezet volt Potyond filiával. Templomát, iskoláját az összes egyházi épülettel együtt szabadon használta. Azonban a protestantizmus e gyászos idején ez a gyülekezet sem örülhetett sokáig vallásszabadságának, mert 1717 körül a vármegye katonái a környező falvak lakosainak segítségével erőszakkal elfoglaltak minden protestáns középületet és közvagyont. Az egyházi hivatalnokok elmenekültek, csak egy praeceptor (tanító) maradt, akit azután mindenétől megfosztva Kapuvárra hurcoltak fogságba. Így az egykor virágzó gyülekezet rövid úton megsemmisült. Ezentúl evangélikus lelkész semmiféle munkát nem végezhetett a községben; a hívek kénytelenek voltak a plébánoshoz fordulni, s kötelesek voltak – épp úgy, mintha katolikusok lettek volna – minden adót megfizetni; ami annyival is inkább visszatetsző volt, mivel a község lakosai nagyobbrészt evangélikusok voltak, és a kevés katolikus hívő vallásos szükségleteit egy Tóth-Keresztúrról átjáró Galya nevű plébános elégítette ki.

Az 1681. évi 25. és 26. törvénycikk („articulus”) értelmében Sopron vármegyében is csak két templomban engedélyeztek nyilvános istentiszteletet, ezek közül az egyik a faluhoz elég közel fekvő Vadosfán volt. Természetes tehát, hogy a németi evangélikus lakosság miután önállóságától – mint gyülekezet – megfosztatott, csatlakozott Vadosfához, s egész 1783-ig oda tartozott.

1783-ban azonban egyesülve a szilsárkányi, pásztori, pordányi és kistatai evangélikusokkal, megalakították a „szill-sárkányi evang. Gyülekezetet”. Ettől fogva tehát a sopronnémetiek osztoztak „Szill-Sárkány” minden örömében és bánatában. Közös volt minden, az iskolaügy is. Történetük is azonos a szilsárkányi gyülekezet történetével 1834-ig, amikortól iskolai ügyeit a gyülekezet maga rendezte.

A szilsárkányi gyülekezet újraalakulása óta ugyanis a németi hívek, hogy gyermekeik az evangélium szellemében nevelkedjenek, kénytelenek voltak gyermekeiket télvíz idején is Szilsárkányba küldeni. Az utak rossz állapota és a zord időjárás miatt hamar megszületett a szándék saját iskola építésére, fenntartására.

1834-ben az evangélikus és katolikus gyülekezet egyezségre lépett. A község közös földjéből kaptak egy részt iskola és tanítói lakás építésére. Ezeket még ebben az évben fel is építették. Az első tanítói fizetés 385 forint volt.

Az 1875. évi névtárban a filia 324 lélekkel szerepel. Iskolájában 43 gyermeket oktatott Noszlopy Kristóf tanító.

„A gyülekezet hitéletéről tanúskodik az a körülmény, hogy minden családi tűzhelyen feltalálható a Szt. írás, az énekes és imádságos könyv. E tény arra enged következtetni, hogy a házi isteni tisztelet még több helyen megvan. Vasár- és ünnepnapokon, továbbá advent és böjt idején tartatni szokott reggeli könyörgéseken szép számmal résztvesznek. A vasárnap délutáni isteni tiszteletek után pedig vallásos iratok, evang. családi lapok olvasása által szórakozik a nép egy része” – írta Karsay Imre, Karsay püspök unokaöccse, szilsárkányi lelkész.

A gyülekezeti élet pezsdítése és az öntudat erősítése céljából 1902-ben tornyot építettek a sopronnémetiek, hogy legalább a harangozást biztosíthassák. Bár szerettek volna templomot is építeni, hogy ne kelljen Szilsárkányba járniuk, ami főleg télvíz idején okozott nehézségeket, azonban hosszú évtizedekig csak a torony magasodott az ég felé, mivel először a világháborúk, majd a gyülekezet korlátozott lehetőségei szabták meg a munkát.

A század első évtizedének végén (1910. évi névtár) a filia lélekszáma 360 volt, több mint 50-nel haladta meg az anyaegyházét. Iskolájában 69 gyermek tanult Mesterházy Károly tanító keze alatt. A második világháború kezdetén 362-en voltak. Az iskola 57 tanulóját még a korábbi tanító, Mesterházy Károly oktatta.

1993-ban határozta el a gyülekezet, hogy mindenképpen belefog egy templom megépítésébe. Alapítványt hozott létre megépítéséért, amire folyamatosan érkeztek az adományok magánszemélyektől és cégektől egyaránt. 1994. október 16-án tette le az alapkövet Szebik Imre püspök, majd a Nagy Tamás által tervezett templomot 1997. szeptember 21-én szentelte fel ugyancsak D. Szebik Imre. A templomépítés megvalósulásához a gyülekezet tagjai is hozzájárultak adományaikkal, de még inkább kétkezi munkájukkal. Hálaadással a szívükben érték meg a pillanatot, amit oly régóta vártak.