Szórványok (egykori gyülekezetek)

Az 1783. április 10-én megalakult nagygeresdi új gyülekezet úgy jött létre, hogy több egymáshoz közel eső község evangélikus lakossága szövetkezett egy közös gyülekezet szervezése végett. Ezek között Nagygeresd, Nemesládony és Répceszemere a 18. század elejéig maguk képeztek egy-egy önálló gyülekezetet templommal, lelkészekkel és tanítókkal ellátva. A közel egy századig tartó mindennemű zaklatás, üldözés, majd templomaik bezárása és a nyilvános vallásgyakorlat betiltása lecsökkentette a hitben erős, vallásukban megmaradó hívek számát. Az önálló gyülekezet alapításához megkívánt 100 család a hajdani anyaegyházakban külön-külön nem volt meg, ezért szövetkezésre voltak utalva Az egyesült községek anyaegyházként Nagygeresdet jelölték ki, mivel központban fekszik, s a Káldy és Gerber családok itt ajánlották fel az egyházi épületekhez szükséges telket. Itt épült fel az elvett templomok helyett az új templom, s itt épült először iskola is.

Kisgeresd a reformáció hazai elterjedésekor Nagygeresd filiája volt. Kisgeresd 1928-tól Nagygeresd területrésze. A kisgeresdi területen lakó evangélikusok az anyagyülekezet tagjai, külön nyilvántartásuk nincs, többszázados sorsuk teljesen összefügg. A rendelkezésünkre álló utolsó adat szerint Kisgeresden 1910-ben 193 evangélikus lakott.

Csáford és Jánosfalva (Jánosfa) – Répcejánosfa és Répcecsáford községek 1939. évi összevonásával – ma Csáfordjánosfa néven alkotnak egy közigazgatási egységet Győr-Moson-Sopron megye délnyugati szélén. Kezdetben Nagygeresd filiái voltak a nevezett települések, majd Nemeskér oltalma alá kerültek. A türelmi rendelet utáni időre azonban úgy megfogyatkoztak, hogy csak fiókegyházzá alakulásra volt lehetőségük. Az 1910. évi névtárban Jánosfa-Csáford 87 evangélikus lelket számláló közösségként szerepel. A második világháború kezdetén – más településnéven jegyezve – számuk nem érte el az 50-et.

Nemesládony (egykori anyaegyház, leányegyház, mai szórványhely) a Répcevidéken, Vas megye északi szélén elhelyezkedő település, amely Sárvártól 19, Szombathelytől 36, Csepregtől 15 km-re található. Első okleveles említése 1234-ből származik.

Jóval régebbi neve a híres Lád nemzetség nevének változata, amelyből Bulcsú vezér is származott. A 14. században jelentek meg az egykor egységes falu feldarabolását jelző új elnevezések: Felsőládonyt 1362-ben, Egyházasládonyt 1410-ben említették először. Lakosai a feudális korban kisnemesek voltak. Ezt fejezi ki a falu mai neve is. Az itt élők korán megismerték a reformáció tanait. Nemesládony a 17. század elején anyagyülekezet volt. Négy filia − Pórládony, Tompaháza, Berekalja és Mesterháza – tartozott hozzá. Első ismert lelkésze – Baranyai Máté (1628) – 13 évig viselte itt hivatalát. Előtte Farád, utána Miske papja volt. Miskei lelkészként esperesi tisztséget is viselt, 1635-től. A ládonyiak még halála után (1651) is nagy hálával és kegyelettel emlegették nevét. Kis Bertalan 1631-ben tartott egyházlátogatása idején már Skriba János volt a lelkész, de ládonyi szolgálata nem tartott sokáig, mert 1632-ben Dozmatra rendelték. Ezt követően épült paplak és iskola. A parókia első lakója egy Dávid nevű lelkész volt. 1638-ban azonban már Kopcsányi János a gyülekezetek prédikátora. A környék vallási életét befolyásoló Nádasdy Ferenc-féle rekatolizálást (1643) követő ellenreformációs támadások a helyi nemesek támogatása miatt itt nem érték el hatásukat. Sőt, Lasnár Gergely (1646−1654) szolgálati ideje alatt – 1647. június 25-én – kerületi gyűlés színhelye is volt Nemesládony. Zvonarics Sámuel esperesi tisztséget is viselve vezette a gyülekezetet 1654 és 1663 között. Őt rövid időre Rakicsányi István (1664) követte, majd Légrád lelkésze lett. Későbbi lelkészeit nem ismerjük, de Nemesládony evangélikusai – a szomszédos Nagygeresd, valamint a Rábaköz néhány lutheránus gyülekezetéhez hasonlóan – még évtizedekig használták templomukat, s végezték vallásgyakorlatukat az 1681-ben alkotott, tiltásokat tartalmazó artikuláris törvény ellenére is. Csak 1717-ben tudták elvenni a templomot az evangélikus hívektől. Ettől kezdve Nemesládony evangélikusai is az artikuláris helyként kijelölt Nemeskér védőszárnyai alá kerültek, s oda jártak templomba közel hetven évig.

A türelmi rendelet megjelenése után a falu evangélikusai is részt vettek a nagygeresdi evangélikus templom felépítésében. Később saját imaházat építettek. 1850-ben a falu 74 házból állt, s 129 családban 267 katolikus, 256 evangélikus és 3 izraelita vallású lakos élt. Az 1875. évi névtárban is 256 lelket számlál a falu evangélikussága, és saját iskolával rendelkező filiaként éli vallásos életét. Iskolájában Bodor Sándor tanító 35 gyermek oktatását végezte. A 20. század első évtizedének végén (1910. évi névtár adata) azonban jelentős fogyást mutat a statisztika. A filiának 214 tagja volt. Iskolájában Németh Jenő tanító 27 gyermeket tanított. 1928-ban harangot vásároltak. Az 1933. évi névtárban 212 lelket számláló filiaként találjuk az evangélikus közösséget, s ezzel a lélekszámmal szerepel az 1940. évi névtárban is. Ebben az időben Hetyey Pál volt a tanító. A tanulók száma 1933-ban 32, 1940-ben 36 volt. Nemesládony az iskola államosítása után imaterem építését tervezte.

Répceszemere (egykor anyaegyház, leányegyház, ma szórvány) Győr-Moson-Sopron megye déli szélén, közvetlenül Vas megye határán fekszik. A római korban jelentős településnek számított. A honfoglalás után a Szemere nemzetség tagjainak lett a lakhelye. Hivatalos oklevélben először 1265-ben említik nevét. Répceszemere lakói már a 16. században elfogadták az ágostai hitvallást. Legrégebbi iratainkban Iván filiájaként szerepel evangélikus közössége. Az 1631-ben tartott iváni egyházlátogatás után – Repka Márton lelkészsége idején – alakult anyaegyházzá. Önállósulása utáni első lelkésze Szemenyei György volt. 1646-ban Verbói Mátyás a lelkész. 1659. január 29-én kerületi közgyűlésnek adtak otthont. A nagy üldözések idején (1665) Solnai István volt a lelkész, s a század végén, sőt a 18. század elején is anyagyülekezetként éltek evangélikusai. Még 1716-ban is megvolt templomuk, lelkészük és tanítójuk. A szájhagyomány szerint, amit a tények is igazoltak, itt többször is elvették az evangélikusoktól a templomot, s azt többször vissza is foglalták. Hogy 1716 után mikor vették el tőlük végképp, arról hiányoznak a közelebbi adatok.

A türelmi rendelet után Szemere ugyan feltámadt, de annyira elgyengülve, hogy már csak tanítói állást szervezhetett, s azt is csak 1800-ban. Ekkor, június 8-án a Nemeskéren tartott egyházmegyei gyűlés elé folyamodott, hogy „nem rég fogadott” tanítójának engedtessék meg a tanítás és az egyéb mesteri hivatalhoz tartozó funkciók végzése is. 1803-ban egy kőtornyot emeltek haranglábnak, amelynek 80 fontos harangja ma is megvan. 1812-ben új iskolát építettek, s 1851-ig ez szolgált a tanítás helyéül. 1850-ben igen jelentős örökséghez jutottak. Néhai özvegy Bognár Jánosné végrendeletileg 800 pengő forintot és szép nagy házat adományozott a gyülekezetnek. A házban kényelmes tanítólakást és tágas tantermet alakítottak ki mellékhelyiségekkel. A vele adott tágas telken egy imaházat építettek 1851-ben. Az adomány tette képessé a számban és erőben egyre fogyatkozó szemerei filiát arra, hogy iskoláját fenntartsa. A gyülekezet birtokában volt egy hold szántóföld is, amelynek haszonélvezetével a tanítói díjazást ki tudta egészíteni. Az 1875. évi névtárban a gyülekezet 173 lelket számláló, saját iskolával rendelkező filiaként szerepel. Iskolájában Garab József tanító 25 gyermek oktatását végezte. Az 1910. évi névtárban 176 lelket számláló leányegyházként találjuk 35 tanulókorú gyermekkel. A tanító Molnár Sándor volt. 1923-ban nőegylet alakult Péteri Takáts Irma vezetésével. A gyülekezet nehéz körülmények között élt, lélekszáma fogyott, de 1930-ban államsegéllyel új iskola épült. Az 1933. és az 1940. évi névtárban már csupán 131 lelket számláló filiaként tárul elénk. A megcsappant kis közösség iskolájának tanítója Németh János volt, aki 1933-ban 23, a második világháború kezdetén 35 gyermeket tanított.

Az iskolát 1948-ban államosították. 1949-ben és 1950-ben még egyhetes evangelizáció volt a gyülekezetben, de a társadalmi hatások nem kerülték el a községet s a kis filiát sem, pedig ekkor már – többek, közöttük Péteri Takáts Lajos közel 34 kat.holdnyi szántó ajándéka, illetve hagyatéka révén – jelentős ingatlantulajdonnal is rendelkeztek. A későbbi időben a filiából is szórvány lett.

Csér egykori filia, ma szórvány. A Győr-Moson-Sopron megye déli szélén fekvő kis falu evangélikusainak is Nemeskér nyújtott menedéket, miután a répceszemerei anyagyülekezet az ellenreformáció áldozatául esett. A türelmi rendelet után Nagygeresddel szövetkeztek. Erejükből azonban csak fiókgyülekezet létrehozására telt. Az 1875. évi névtárban 154, az 1910. éviben 119, az 1940. éviben 103 volt az evangélikusok száma. Buzgóságukat, áldozatkészségüket jelzi, hogy 1934-ban tornyot építettek és harangot szereztek saját erejükből. 1950-ben a toronyhoz imaház építését tervezték.

Iván község – egykori anyaegyház, ma szórvány – Győr-Moson-Sopron megye déli szélén, a Sopron–Fertődi kistérségben található. Már a római korban lakott hely volt. Első írásos említése 1234-ből származik. 1387-ben a kapuvári uradalom falvaival együtt a Kanizsaiak, 1536-tól a Nádasdyak az urai. A 16. század közepén Telekesi Török Pál, a völcseji Párnás János és a Viczay család is birtokhoz jutott a faluban. 1671-ben elkobozzák a felségáruló Nádasdy birtokát. A királyi kincstártól azonban hamarosan a Széchényi családhoz került. A falu evangélikus múltja a 16. századba nyúlik. A Nádasdyak mellett patrónusai között találjuk Telekesi Török Ferencet, Török Évát és Sárszegi Pétert is. Később Hagymássy Miklós özvegyének, Maróthi Zsuzsannának is volt itt birtoka. Az 1599. évi adólajstromban az iváni evangélikus lelkész adófizetőként szerepel. A hívek egy István és egy Márkus nevű prédikátor nevét említik a régi időkből. A település evangélikus jellegének jelentőségét bizonyítja, hogy 1603. december 3-án, 1619. február 26-án, majd 1647. április 2-án is zsinat színhelye volt. Az 1603-ban tartott nevezetes kerületi gyűlést Magyari István sárvári lelkész, esperes (az iratokban senior supremus) elnöklete alatt tartották, s több fontos határozatot hoztak. Egyebek mellett itt rendelték el az általános egyházlátogatást, sőt a vizitációt kiterjesztették az esperesekre is. Itt említik először a Kemenesaljai egyházmegyét (ecclesiae Kemenesallyenses), melynek vizitációjára Magyary Istvánt és Cziczak János lelkészt – aki az egyházkerület és az egyházi törvényszék első ismert jegyzője (notorius sedis spiritualis) volt – küldik ki. Ivánban 1631-ben tartottak egyházlátogatást. A vizsgálat idején Repka Márton volt a lelkész, aki már 1628-tól a gyülekezetben volt N.N. tanítóval együtt. A parókiához akkor 32 hold föld tartozott. Iskolaháza nemrég épült Török Ferenc kegyességéből. 1632-től Sutoris Mihály, 1634-től Győrvári Ferenc volt a lelkész. 1642-ben Lasnár Gergely a tanító. A lelkészi szolgálatot 1646-ban Ódor István, 1652-ben Kótay János végezte. Filiájaként Csér neve ismeretes. Az evangélikus gyülekezet megszűnését 1670-re teszik a falu kutatói. A katolikus plébános 1692-ben kezdte meg az anyakönyvek vezetését.

Tompaládony (egykori filia, ma szórvány) Vas megye északi szélén, Sárvártól 16 km-re északnyugatra, a Metőc-patak két partján fekszik. Az 1234-ben Ladun néven említett település több részre szakadása után kialakult falvak között szereplő Alsóládonyból származtatják Tompaházát, Berekaljaládonyból Berekalját, Bánládonyból pedig Pórládonyt. 1871-ben Tompaházába beolvadt Berekalja, amely a 20. század elején a Berektompaháza elnevezést kapta, 1941-ben pedig egyesítették Pórládonnyal Tompaládony néven. A reformáció idején mindhárom település Nemesládony filiája volt. 1717 után a katolikusok Nemesládony plébániájához, a többségben lévő evangélikusok Nemeskérhez, majd 1784-től Nagygeresd gyülekezetéhez csatlakoztak, részt vettek az ottani templom építésében, és filiaként élték vallásos életüket. Az 1875. évi névtárban Pórládony 180, Berekalj-Tompaháza 366 lélekkel szerepel. Pórládony iskolájában 98 gyermek oktatójaként találjuk Kovácsics Sándor tanító nevét. Az 1910. évi névtárban a pórládonyi filiát 230, a berektompaházi fiókegyházat 295 lélekkel jegyezték. A tanító Kovácsics Jenő volt, aki 1909-ben lépett apja nyomdokaiba. Pórládonyban 32, Berektompaházán 33 tanulót tartottak nyílván. 1923-ban nőegylet alakult dr. Sonnewend Frigyesné vezetésével. 1928-ban új iskola épült, amelybe szétszedhető oltárt készíttetett a nőegylet. Az 1933. évi adatok alapján Pórládonyban 190, Berektompaházán 225 evangélikus lakott. Pórládonyban 39, Berektompaházán 43 volt a tanulók száma. A második világháború kitörése idején (1940. évi névtár) Tompaládony (Pórládony és Berektompaháza) evangélikusai 415-en voltak az 57 tanulóval együtt. A tanító még Kovácsics Jenő volt, aki hivatalát az iskolák államosításáig (1948) viselte. 1950-ben imaház építését tervezték.

Sajtoskál (egykori anyagyülekezet, majd fiókegyház) Vas megyei község a Metőc-patak partján, a Répce-sík középső-keleti felén. Első okleveles említése 1212-ből maradt fenn Kyal formában. Az Árpád-korban már egyházas hely, később mezőváros volt. A településen az 1400-as években többször is rendeztek megyegyűlést és törvényszéket a Sopron megyei nemesek. Évente négy országos vásárt tartottak. Hetivásáraira hétfőnként került sor. 1950-től Vas megye közigazgatási fennhatósága alá tartozik.

Evangélikus gyökerei is a 16. századba nyúlnak. Kis Bertalan püspök 1631. május 12-én tartott egyházlátogatásán jelen lévő hívek több régi lelkészt említettek keresztnéven. A reformáció utáni első lelkészük Gergely volt, őt Márkus, majd Ambrus prédikátor követte, akinek új parókiát is építettek. Lelkészük volt Pápai István is (ekkor már cenki lelkész és esperes), majd egy Máté nevű prédikátor gondozta a gyülekezetet. A látogatás idején Kopcsányi János állt a gyülekezet élén. Az 1635. évből Kola István, 1646-tól Thomanides János neve maradt fenn.

Anyagyülekezetének megszűnése után (?) Nemeskér oltalma alá kerültek hitükhöz ragaszkodó tagjai. A türelmi rendelet után – 1782. november 12-én – Nagygeresdhez csatlakoztak, de a megfogyatkozott közösség csak fiókegyházi szervezettségben működhetett. A faluban 1850-ben 43 épületben, 71 családban 33 német és 259 magyar lakos élt, akik közül 271 katolikus, 21 evangélikus volt. 1875-ben 65, 1933-ban 74 volt az evangélikusok száma. Gyermekeiket 1909-től a Nagygeresdnél közelebb fekvő nemesládonyi filia iskolája fogadta. 1924-ben a gyülekezet egyik tagját, Rupprecht Antalt választották az egyházközség felügyelőjévé.

Mesterháza (hajdani filia, majd fiókegyház, ma szórvány) a Répce bal partján található kis falu, amelyet 1950-ben csatoltak Sopron megyéből Vas megyéhez. Neve a történelem során átalakult, eleinte Vesterházaként tartották számon (1426). 1479-ből maradt fenn az első Mesterháza változat. Van olyan elképzelés is, amely az eltűnt faluként számontartott Pusztaládonnyal azonosítja.

A reformáció idején két vasárnapon a nemesládonyi anyaegyházhoz jártak az itteni hívek, a harmadikon pedig a lelkész itt prédikált. E szokás megváltoztatása miatt 1651-ben pereskedtek a nemesládonyiakkal és a lelkésszel. Végül az egyházkerületi gyűlésen döntöttek az ügyben, ahol az eredeti állapothoz való visszatérésre kötelezték Lasnár Gergely lelkészt. Az ellenreformáció 1717. évi támadása után a nyilvános vallásgyakorlatra csak Nemeskéren volt lehetősége Mesterháza evangélikusainak is. A türelmi rendelet után Nagygeresdhez csatlakozott hitében megmaradt közössége. Ennek is tulajdonítható, hogy a 19. század közepére csaknem egyenlő arányban oszlott meg a katolikus és az evangélikus hívek száma. 1850-ben 127 katolikus, 121 evangélikus és 5 izraelita vallású lakott a községben álló 30 házban. Az evangélikusok fiókegyházba szerveződve éltek. 1875-ben 150 volt a lélekszámuk. Gyermekeik nagygeresdre jártak 1909-ig, akkor a községben állami iskola létesült. 1940-ben 121 volt a mesterházi evangélikusok száma.