A fehérvárcsurgói leányegyház

Csurgó Fejér megye nyugati részén található, Székesfehérvártól mintegy 15 km-re északnyugatra fekvő település. Bodajk, Gúttamási, Kincsesbánya és Magyaralmás községek határolják. A Csurgó név víznyerő helyre, forrásra utal. A település neve 1898-tól hivatalosan Fehérvárcsurgó.

A község történetére vonatkozó legkorábbi okleveles adat 1227-ből származik. E település, akárcsak Bodajk, Mór és Nagyveleg, a csókakői uradalomhoz tartozó régi község, Rozgonyi, majd Nádasdy-birtok. II. Lajos király 1522-ben adományozta Csurgót több faluval együtt Kanizsay Lászlónak, akinek leánya, Kanizsay Orsolya révén került a protestáns Nádasdy Tamáshoz. Ekkor Csurgó is a reformáció követője volt, s valószínűleg a 16. század óta lehettek evangélikus lelkészei. Adat azonban csak későbbről van erre vonatkozóan: 1629. március 17-én, a körmendi zsinaton a reformátusok (Dabrony, Kerta, Tés mellett) Csurgót is az evangélikusok által elfoglalt gyülekezetek közé sorolták. Az említettek csak átmenetileg voltak a reformátusok birtokában, eredetileg is lutheránusok voltak, s ebben az időpontban tértek vissza. Székesfehérvár 1543-as eleste után Csurgó is török kézre került, s 1683-ban a Bécsből visszavonuló török csapatok elpusztították. Ezt megelőzően azonban, amint ezt Musay püspök regestuma is bizonyítja, az anyagyülekezetek közé tartozott, a rábaközi esperesség kötelékében. Egy 1721-ből származó bejegyzés a sárkeresztúri református egyház jegyzőkönyvében arra szolgáltat adatot, hogy 1671-ben Csurgón az evangélikusoknak már templomuk volt.

Polgárdi Kertész József református lelkész 1736. évi feljegyzése szerint Keresztes György, csurgói lakos (az akkor legidősebbek egyike) azt bizonyította, hogy Bécs megszállása előtt 25 évvel már volt a csurgói egyházban lutheránus prédikátor. Ennek kapcsán említette a Hartzi, Tóth és Födémesi neveket. (Utóbbi szolgálata idején pusztították el a törökök Csurgót.)

Több 1730-as évekbeli levéltári forrás szolgáltat bizonyítékot arra, hogy Csurgón már a 17. században evangélikus anyagyülekezet volt. A török pusztítása után a lakosság, így az evangélikusok is lelkészükkel, visszatértek a faluba. 1696-ban a már említett Födémesi György volt a lelkész. Egyes források említik Miszlai István nevét is, aki Födémesi előtt szolgált itt, valamint Nemeskéri Orbán Pétert, aki pedig az 1700-as évek elején pásztorolta a gyülekezetet. Utóbbi elhagyta az eklézsiát, s ekkor a reformátusok átvették a parochiális telket és a templomot. (1748-ban azonban már a katolikusoké lett.)

1736. február 5-én a megfogyatkozott csurgói lutheránusok egyezségre léptek a reformátusokkal; e szerint évente háromszor, a sátoros ünnepeken, s ha szükséges volt, akár többször is lutheránus prédikátor tarthatott istentiszteletet a közösen használt templomban. A meghívott lelkész díjazását közös pénzből biztosították. Egyes források arra utalnak azonban, hogy nem lehetett zökkenőmentes e kapcsolat. Ez is közrejátszott abban, hogy két évvel később a csurgói gyülekezetet a palotai (Várpalota) eklézsiához csatolták. A palotai prédikátor azonban törvény által eltiltatott a kiszállásoktól, így a két gyülekezet között szorosabb kapcsolat nem fejlődött ki. 1787. március 26-án a csurgói evangélikusok a vármegye alispánjához küldött kérvényükben ismét Palotához való csatolásukat kérik. A kérvényhez mellékelték a palotai egyház tanúsítványát, amely szerint a „csurgói helységben hitünkön lévő lakosok ember emlékezetétől fogva (…) Palotára isteni szolgálatokra eljárni szoktanak, sőt miglen szabad volt, palotai prédikátor uraink is hozzájuk Csurgóra szolgálatokat tenni kijártanak”. E tanúsítvány említi azt is, hogy már 1736-ban Palotához voltak affiliálva a csurgói lutheránusok. 1790. január 9-én a palotai gyülekezet kiállította a csurgói evangélikusok részére az egyezséglevelet. E szerint évente négy alkalommal (vízkereszt utáni vasárnap, húsvét utáni második vasárnap, Szentháromság ünnepe utáni hetedik és huszadik vasárnap) a palotai lelkész Csurgón tart istentiszteletet. A csurgói hívek egyéb egyházi szolgálatokra is kérhették őt (keresztelés, esketés, temetés); fizetését illetően is megállapodtak. Az alkalmakat és a jövedelmet illetően 1800. március 29-én a csurgói és a palotai elöljárók újabb megegyezést kötöttek. Az idők folyamán ezt többször is módosították (1821, 1880).

1820. december 8-án Vetsey Sándor palotai prédikátor levélben fordul Kis János püspökhöz kérve, hogy a csurgói hívek számára legalább a tanítótartást engedélyezze. A hívek száma ekkor 178, s a református gyülekezettel való kapcsolat továbbra sem teljesen felhőtlen. Emellett a valamikori anyagyülekezet fejlődni, s ha lehet, önállósulni szeretne. Ennek lenne jó eszköze az iskola. Kérésük hamarosan teljesült. Első tanítójuk nevét nem ismerjük, csak valószínűsítjük, hogy az állás szervezése során keletkezett levelekben szereplő személyek közül lehetett valaki. (Hima, Ferenczi és Kebeley nevek fordulnak elő.)

A csurgóiak hamarosan eredményes gyűjtést folytattak az iskola és imaház építésére. Az engedélyt 1823-ban kapták meg. Ekkor szakadtak el végleg a reformátusoktól, s innentől zajlik külön az anyakönyvezés is. (A palotai evangélikusok anyakönyvébe kerülnek ekkortól a bejegyzések.) Ugyanebben az évben telket és házat vett a közösség, amelyet iskola és imaház céljára alakítottak át. Első név szerint pontosan ismert tanítójuk Németh Zsigmond volt, akivel szemben tízévi munkálkodás után a gyülekezet panaszlevelet nyújtott be. Többféle kifogással is éltek személyével kapcsolatban. Az ügyet kivizsgálták, s a felek végül megbékéltek. Az iskolavizsgálatok alkalmával 1845-ben 19, 1847-ben 32 tanuló volt Csurgón.

1855–57 között a tanító a csurgói születésű Varga Sándor lett. Ekkor (1856) kezdik építeni a gyülekezet templomát is. 1856. szeptember 25-én tették le az épület alapkövét, s a következő év nyarán, bár még nem lett teljesen kész, de már tartottak benne istentiszteletet.

1858–1878 között Zathureczky Lajos a közösség tanítója. Rövid időre Pandur Pál, majd Kápli Sándor érkezett a gyülekezetbe, végül azonban 1879-ben Pöntör Istvánt választották, aki 1897-ig működött itt.
A gyülekezet temetőjéről is szót kell ejteni. 1867-ig a reformátusokkal közös temetőt használtak a csurgói evangélikusok. Ekkor azonban 301 négyszögöl területet kaptak a földesúrtól, így saját temetőjük is lett.

A gyülekezet 1879-ben Polgár Lajos uradalmi inspektort választotta felügyelőjének, aki sok áldozatot hozott a csurgói közösségért. 1885-ig látta el tisztét.

1879 tavaszán a gyülekezet temploma tetejének javítására került sor. 1884-ben pedig – az iskolaépület romos volta miatt – új iskolát építettek. Ennek költségeihez gróf Károlyi Viktor földesúr mellett az állam, valamint a gyámintézet is hozzájárult, a csurgói hívek saját tehervállalása mellett. Az iskolaépítés mellett gyülekezeti magtár is létesült.

Pöntör István tanító 1897-ben köszön le állásáról, s egy évig nincs betöltve a helye. Javítani kellett a tanító lakáskörülményein, s csak így sikerült új tanítót találni 1898 júliusában Tóth Dániel személyében, akinek az oktatás mellett kötelessége volt istentiszteletek tartása is. Az egyházhatóság engedélyével keresztelhetett, temethetett is. Gömbös Sándor volt a következő tanító, aki 1906 szeptemberétől 1929-ig működött Csurgón A templom és az iskola felújítása után a tanítói lakás állapotával kezdett foglalkozni a közösség. 1908-ban újjáépítették az erősen leromlott állagú épületet.
A gyülekezet még 1829-ben öntetett egy 138 fontos harangot, amely a templom elkészültéig a tanítói lakás előtt falábakon kapott helyet. E harangot 1846-ban 15 font új anyag hozzáadásával újraöntették. Ma már nincs meg, feltehetően az első világháború idején hadicélokra foglalták le. Jelenleg két harangja van a csurgói gyülekezetnek. A nagyobb, 165 kg súlyú D hangú harang felirata: „A fehérvárcsurgói ág. h. ev. leányegyház nemes szívű adakozói készítették 1913. évben Kozma Ferenc János gondnokságában és Gömbös Sándor levitatanító idejében. Seltenhoffer Frigyes császári és magyar királyi udvari harangöntő Sopronban.” A kisebb, A hangú harang 57 kg. Egyik oldalának felirata: „A világháborúban elesett Andrejka Mihály, Kis F. János, Kis P. János, Kozma József, Kozma Kálmán evangélikus hősi halottai emlékére készíttette a fehérvárcsurgói ág. h. ev. leányegyházközség az 1924. évben.” A harang másik oldalán egy kehely látható, alatta a felirat: „Erős vár a mi Istenünk! Öntötte Walser Ferenc Budapest”

Gömbös Sándor tanító távozása után a gyülekezet nehéz helyzetbe került. Iskolájától nem akart megválni, ám nem kaptak állami segélyt a tanítói állás fenntartásához. Így olyan személyt kellett keresni, aki a szerényebb helyi javadalomért helyettes tanítóként is hajlandó a gyülekezetben dolgozni. Tóth Aladár 1929-től 1936-ig, Kovács Sándor 1936 decemberétől 1939 novemberéig működött e korszakban. Őket Szakáts Dezső követte, aki azonban már 1940 decemberében lemondott állásáról, mert behívták katonának. Bozsoki László volt a következő tanító, aki 1942 októberében szintén bevonult. Négy évig tanító nélkül volt a közösség. 1946. szeptember 15-én Hetlinger Pál személyében lett új tanítója a csurgói evangélikusoknak, aki az iskolák államosításakor állami tanító lett. 1947-ben kántori oklevelet szerzett, s 1949-ig működött a közösségben.

1917-ben (s még utána néhány évig) felmerült az ekkor még mindig a Veszprémi Egyházmegyébe, Várpalotához tartozó fehérvárcsurgói leánygyülekezet Székesfehérvárhoz csatolásának gondolata. Ekkor már a fehérvári lelkipásztor látta el az egyházi teendőket.

E kérdés a harmincas évek közepén ismét előkerült, de még váratott magára a megoldás. Felvetődött a fejlődő fehérvárcsurgói gyülekezet missziói gyülekezetté szervezése is, ám e törekvés 1940-ben megakad. Ebben az időben a leányegyházhoz 119 lélek tartozott, iskolájának 19 tanulója volt.

1955 decemberében az Északi Evangélikus Egyházkerület Tanácsa jóváhagyta, hogy a fehérvárcsurgói leánygyülekezet szórványaival – Isztimér, Guttamási, Csór, Nádasdladány – együtt Székesfehérvárhoz kapcsolódjék mint leányegyház. Ma is e kötelékben működik. Az elmúlt évtizedekben Fehérvárcsurgó számos alkalommal adott otthont az anyagyülekezet által szervezett hittantáboroknak. A csurgói épületek közül kettőt, a hajdani tanítói, valamint az iskolaépületet a fehérvárcsurgóiak jórészt saját erőből, valamint az egyházmegye támogatásával felújították. A közeljövő tervei között a templomfelújítás is szerepel.