A második üldöztetés kora: 1948–1989

Az evangelizácók időszaka: 1945–1949

A második világháborút követő első öt esztendő pezsgő gyülekezeti életet hozott. Az első evangelizációt 1945 pünkösdjén dr. Deák János soproni teológiai tanár tartotta. 1946 novemberében téli tábort rendeztek diakonisszák leányok részére egyházi és világi férfi evangelizátorok szolgálataival. 1949-ben, karácsony előtt egyhetes evangelizációs sorozat volt a gyülekezetben Túróczy Zoltán püspök szolgálataival. Gyülekezetünk idősebb tagjai ma is szeretettel emlegetik ezeket az időket.

A gyülekezeti élet visszaszorulása a templomfalak közé

A gyülekezet előző lelkésze, Szabó István még jelentős szerepet játszik a falu társadalmában: különböző egyesületek elnöki tisztét tölti be. Utóda azonban a kommunista párt egyházellenes politikájának következtében már a közélet peremére szorul. Pedagógus végzettségű felesége, Fekete Irma, papnéként sem a faluban, sem a környéken nem kaphat állást.

Az evangelizáció kezdetben oly biztató lendülete is megtörik. Tóth János keményen szembeszáll ugyan az egyházromboló erőkkel – ami, tekintve, hogy apósa, vitéz Fekete Lajos koncepciós per áldozatává lett, nem kis személyes bátorságról tanúskodik –, de a hatalom arroganciájával szemben nem sokat tehet. Keserűen írja: „Igeszolgálatunk alkalmai később csökkentek. Elmaradtak az evangelizációk. Összezsugorodtak az ifjúsági bibliaórák. És siralmasan lemorzsolódtak a gyermek-istentiszteletek létszámai. Mi lehetett az oka mindezeknek? Talán kiábrándulás az igéből? Vagy talán ellustultak az ige hirdetői? Egyik sem. 1952-ben beérkezett Kemenesmagasiba is a nagy Rákosi−Gerő féle struktúraátalakítás.”

A folyamatosan sulykolt, kezdetben agresszív, majd burkoltabb egyházellenes propaganda megtette a hatását a lelkekben: „…bibliaórák nincsenek. Résztvevők híján. Evangelizáció szünetel. Ugyancsak résztvevők híján. De a vasárnapi és ünnepi istentiszteletek folytatódnak: nagyon mérsékelt, illetőleg nagyon közepes érdeklődéssel.

A hitoktatás az új törvények alapján fakultatív lett. Az 1970-es lelkészi jelentés nyíltan ír arról, hogy a hittanbeíratások alkalmával pártutasításra alkalmazott lemorzsoló taktika következtében fokozatosan csökken a hitoktatásban részesülő tanulók létszáma: Az 1967/68-as tanévben már csak 40 tanulót írattak be szüleik hittanra; felét sem az összes evangélikus tanulónak. Oktatásukra csupán heti 2 órát engedélyeztek. 1969/70-re már csak 20 gyermeket írtak be illetékesek hitoktatásra, ami kb. 17 %-a a megkeresztelt gyermekeknek. A lelkész hitoktatási engedélyét politikai álláspontja miatt esetenként hosszabb-rövidebb időszakokra visszavonták. A konfirmációs oktatásra felsőbb rendelkezés alapján összesen csak 3 hónapot vehet igénybe az egyház, mindössze 22 órát.

Anyagi nehézségek

Magasi 1945 előtt gazdag gyülekezetnek számított: az 1240 lelkes egyházközség 134 kat. hold földet birtokolt. Az 1945-ös földreform a 100 holdon felüli részt leválasztotta. Az állam 1952-re már csak 2-3 holdat hagyott meg egyházi tulajdonban. Az ún. „lelkészi államsegély” nem pótolta a veszteségeket. A földek elvesztése után teljes mértékben a személyes hozzájárulásokból tartja fenn magát a gyülekezet. Az ötvenes években, a „padláslesöprések” szűkös idejében azonban nagyon csekély az így befolyt összeg. A lelkészcsalád nehéz anyagi helyzetén Tóth János gazdálkodással igyekszik segíteni, ami azonban komoly lelkiismereti terhet jelent számára: „1948-ig a látogatásokat sokkal nagyobb számban tudtam végezni, mint azután. Ettől kezdve elkezdtem ugyanis gazdálkodni, ami rengeteg időt vesz igénybe, így a cura pastoralis (lelkigondozás) rovására megy. Kérem Istent, hogy tegye lehetővé egyfelől, hogy a gazdálkodás nélkül is el tudjam családomat tartani, másfelől meg, hogy a legjobb vetésterületet, egyben a legfontosabb szolgálatot (értelemszerűen: a lelkek gondozását) nyissa meg, és tegye akadály nélkül lehetségessé.

A folyamatos ellenpropaganda és a súlyos anyagi gondok dacára a gyülekezetben még él a templom iránti hűség. Az építés 175. évfordulójára, 1959-ben renoválni tudja templomát kívül és belül. A 22 000 Ft-os kiadás mellett legalább ekkora értékű közmunkát is végeznek a hívek. 1966-ban a lelkészlakás külső és belső felújítására került sor. A 44 000 Ft-os költséggel elvégzett munkát a Lutheránus Világszövetség 30 000 Ft-os támogatása tette lehetővé.

Az istentiszteleti élet

Mára már az idősebb egyháztagok emlékezetében is lassan feledésbe merül, hogy mai istentiszteleti rendünk fontos elemei is Tóth János lelkész szolgálata idején honosodtak meg gyülekezetünkben. 1951-es gyülekezettörténeti összegzésében így ír erről: „Kezdetben az ünnepi és vasárnapi istentiszteleteknél a Szabó (elődje: Szabó István) által kitaposott utakon maradtam, de – mihelyt lehetett, a megszokott formákon változtattam és élénkítettem. 1948 karácsonyán bevezettem a Miatyánk és a Hiszekegy gyülekezet által való hangos mondását.”

A vasárnap délutáni istentisztelet időpontját 1949 böjtje után változtatja meg. E lépésének oka, hogy a kora délutáni labdarúgó-mérkőzések sokakat elvonnak a templomlátogatástól. 1951 februárjában még örömmel ír ennek eredményéről: „Istennek legyen hála, eddig még örvendetesen jó az eredmény. Az esti istentiszteletek jól látogatottak. Szinte elérik, legalábbis néha, a délelőtti arányt. Később azonban a falu lakosságának csökkenésével és az elvilágiasodás lassú, de folyamatos térnyerésével egyre csökken a vasárnapi gyülekezet lélekszáma. Leánya édesapjáról szóló írásában így emlékezik erre az időre: „Nagyon csökkent az istentiszteletek látogatottsága. Hűséggel mégis mindig megtartotta a két istentiszteletet vasárnaponként. Tudok olyan esetről is, amikor senki sem volt a délutáni istentiszteleten. Akkor egy ének után az oltár előtt hangosan imádkozott, majd könnyes szemmel láttuk kijönni.”

Emléktábla Tóth János tiszteletére

A gyülekezet a nehéz időkben is hűségesen szolgáló lelkészének és sokat nélkülöző családjának emlékére 2000-ben a parókia falára márványtáblát készíttetett. Guóth Emil felügyelőnk javaslata alapján az emléktábla felirata ez: „Hálából Tóth János (1906–1990) és Családja emlékére, mert kitartottak mellettünk az egyházüldözés idején. A Gyülekezet.”

A templom 200 éves évfordulója

Tóth János 73 esztendős korában megy nyugdíjba (1979). A lelkészi szolgálatot Deme Dávid, akkor osffyasszonyfai lelkész veszi át helyettesként. Őt Zügn Tamás követi, szolgálatának idejére esik a templomépítés 200. évfordulója. Ez alkalomból a gyülekezet templomát és parókiáját egyaránt megújítja. A felújítási munkákat elsősorban Guóth Emil gyülekezeti felügyelő tartja kézben, a jelentős értékű közmunka szervezését, esetenként az anyagbeszerzést is ő végzi. 1989. augusztus 1-jétől a gyülekezet lelkésze Kovács Imre, aki itt és Kemenesmihályfán végzi lelkészi szolgálatát.

(Kovács Imre hosszú, súlyos betegség után 56 évesen elhunyt. 2010. július 16-án búcsúztak tőle. A kemenesmagasi templomban ravatalozták fel, Vönöckön temették, és Kemenes­mihályfán emlékezett meg róla a család és mindhárom gyülekezete a Szentháromság ünnepe utáni 7. vasárnapon.)