Kegyesség, lelki élet, szervezeti formák, gazdálkodás

Hofbauer Pál lelkész 1895-ben a következőt mondja a gyülekezetről. „ A vallásos élet, Istennek legyen hála! Híveink körében nem hanyatlik. A Krisztus üdvözítő evangeliomát szeretik, mert Pál apostollal ők is isteni erőnek tartják, mely üdvözíteni képes mindazokat, kik abban hisznek! Az Úr házát ők is szerelmetesnek tartják, mint szt. Dávid s örömmel seregelnek annak pitvariba. A hétköznapi könyörgéseken, télen-nyáron, részt vesznek, különösen az öregek, s legbuzgóbban a mi kegyes asszonyaink. Ádventtől kezdve hetente háromszor bibliai magyarázatok tartatnak, melyre szívesen eljárnak a hívek... A családok élete szép, tiszta, erkölcsös. A legvadabb legény is, ha megházasodik – új emberré lesz, aki komolyan gondolkodik, a tisztességre sokat ád és feddhetetlen életet él… Az úri szent vacsorával is buzgón szoktak a hívek élni, egy-kettő kivételével…”

1920. október 10-én Kapi Béla püspök meglátogatta a gyülekezetet, és megállapította, hogy a gyülekezetben buzgó egyházi élet folyik, s a hívekben megvan az egyházszeretet és az áldozatkészség. Ugyanakkor sajnálattal értesült arról a püspök, hogy a gyülekezet létszáma folyamatosan apad az egyke következtében. Püspök úr figyelmezteti a híveket, hogy amely nép a gyermekáldást tehernek tekinti, az maga veti meg a pusztulás alapját.

1945 tavaszán volt az első evangelizáció a gyülekezetben Malaga Elza diakonissza nővér vezetésével, majd 1946-ban a második evangelizációs alkalom ismét Malaga Elza és Sréter Ferenc budai lelkész közreműködésével. „Az Úr nagyon megáldotta szolgálatukat. 187-en vették a bűnbocsánatot Istennek ingyen való kegyelméből és Jézus Krisztus érdeméből…” – jegyezte le Molnár Gyula (1912–1953), az akkori lelkész. Későbbiekben így ír: „Az évenkénti evangelizáció és a különféle konferenciákon való részvétel nemcsak az asszonyok és leányok, hanem a férfiak, ifjúság között is többeket felébresztett, hitre juttatott, Krisztushoz vezetett, akik naponta olvassák az igét, örömmel vesznek részt bibliaköri órákon, gyülekezeti szolgálatban, házi áhítaton.”

1953-ban fiatal lelkész került a gyülekezet élére: Varga György. Feljegyzéseiben a következőket olvashatjuk: „Ezekben az időkben csodálatos volt az Úr Lelkének munkája a gyülekezet életében. A gyülekezet minden tagja belekerült a Lélek sodrába. Különböző csoportok gyülekeztek bibliaórákra, gyermekek, serdülők, ifjúság, férfiak és asszonyok, külön csoportban. Az istentiszteletek látogatottsága is szép volt. Öröm és hála töltötte be ennek láttán minden hívő keresztyén szívét.”
Tovább folytatódtak az evangelizációs alkalmak a gyülekezetben: 1954-ben Józsa Márton celldömölki, 1955-ben Fónyad Pál nagykanizsai lelkész szolgálatával. A gyülekezetnek 50−60 tagú énekkara volt, színvonalas és hitből jövő éneklésével rendszeresen szolgált az ünnepi alkalmakon.

1961-ben a következőket jegyzi le a gyülekezet lelkésze: „…a lelki élet hanyatlását tapasztalom szomorúan. Igealkalmakon való részvétel megcsappanása, vasárnapi munkák végzése sok esetben megdöbbentő. A község 1959 tavaszán lett téeszközség, és ez nem ment zökkenő nélkül. Az emberekben egymás iránt nyilvánvalóbb lett a szeretetlenség, az irigység és önmaguk felé az önzés. Most sokan hét közben a közösben vagy más munkahelyen, vasárnap pedig otthon dolgoznak…” A falvak és a falusi gyülekezetek lassú hanyatlása ezekben az években indult el. A korábbi, önfenntartó gazdasági formák megszűntek, az ehhez kapcsolható szokások és szokásrendszerek felbomlottak, a családok szétszakadtak. Az erőszakkal véghezvitt téeszszervezés után a fiatalok elhagyták a falut, így elindult a gyülekezet feltartóztathatatlan apadása, amely lassabban ugyan, de ma is folytatódik.

Az elmúlt század eleje körül tapasztalhattuk, hogy a gyülekezet a közösségi élet színterévé vált. 1896-ban nőegylet alakult, majd 1918-ban ifjúsági egylet. Az egyleteknek saját vagyonuk volt, amelyből rendszeresen áldoztak egy-egy gyülekezeti cél megvalósulására. Pl. 1933-ban az ifjúsági egylet a templom falába állíttatott márványtáblát, és ezen örökíttette meg az első világháborúban elesett 29 gyülekezeti tag nevét. Színdarabokat adtak elő, énekkart szerveztek, bálokat tartottak, és műsoros teaesteket szerveztek.

1930-ban diakonissza vezetésével óvodát és napközi otthont létesített a gyülekezet. Az induló létszám 17 volt, de rövidesen 50-60-ra felszaporodott a részt vevő gyermekek száma.

A gyülekezet gazdálkodását évszázadokon keresztül a józan takarékoskodás, a hívek nagyfokú áldozatvállalása és az ésszerűség jellemezte. Mindig gondjuk volt a tartalékok képzésére, felkészülve a váratlan helyzetekre is. 1883-ban a gyülekezet létrehozta a Luther-alapot. Ezzel olyan törzsvagyon létrehozása volt a cél, „…amely kamatai által egyházi és iskolai céljainkat előmozdítva – idővel a hívek terhét könnyítse, és a gyermekek ingyen iskoláztatását lehetővé tegye….” 1897-ben létrehozták a takarékmagtárat. 1905-ben orgonaalapot létesítettek. 1914-ben helyi gyámintézeti tőke létesült. A gyülekezet tulajdonában lévő földbirtok az államosításkor 54 katasztrális hold 1182 négyszögöl volt.