A szentantalfai társegyházközség története

Szentantalfa az észak-déli irányban Óbudavártól Zánkáig terjedő Nivegy-völgy központjában elterülő település. Első említése egy 1276-ból származó okiratban szerepel. Neve szóösszetétel: a falu védőszentjének neve, valamint az ehhez kapcsolódó falva – rövid formában fa − szócska. Középkori lakói nemesek, királyi farkasvadászok voltak. A település területén később birtoka volt a veszprémi püspöknek és az Esterházy családnak. 1568 után a település lakatlan. 1670 táján szintén pusztaként említik, ugyanígy a Rákóczi-szabadságharc alatt. 1730 után a lakosság egyre nőtt, 1785-re megkétszereződött. 1890 táján 678 volt, napjainkban 420 körül mozog. A falu különlegessége, hogy a három történelmi felekezet mellett nagy arányban jelen van a nazarénus közösség is, mely eredetét a 19. és 20. század fordulóján egy e hitre tért, eredetileg evangélikus házaspártól veszi.

A szentantalfai evangélikus gyülekezet kezdetben, a 17. század folyamán, az alsódörgicsei egyháznak volt filiája. A reformátusoknak már 1659-ben dokumentálhatóan van itt gyülekezetük. Egyes források szerint első lelkésze Vépi János, de hogy ő evangélikus vagy református volt, nem tisztázott. Evangélikus szempontból fontos forrás, hogy a szentantalfai Sólyom család az 1580-as évek táján már a nagyvázsonyi várat birtokló Horváth család familiárisa (familiáris: a nagyobb birtokos szolgálatában álló kisnemes). Várbeli katonai szolgálataik miatt 1643-ban forrásokkal igazolhatóan Nagyvázsonyban éltek, megtartva antalfai birtokaikat is, majd a várbéli szolgálat után ide költöztek vissza. Tehát feltehetően a reformáció tanaival való megismerkedésük is összefügg a nagyvázsonyi szolgálattal. Egy 1720-ból fennmaradt dokumentum szerint bizonyos Joós György nevű evangélikus lelkész is szolgált itt az evangélikus és református hívek között egyaránt. Azonos lehet azzal a kővágóörsi prédikátorral, akit gályarabságra ítélt a pozsonyi vésztörvényszék 1674-ben. Itteni szolgálati idejében Antalfán is lakott. A Rákóczi-szabadságharc alatt a falu pusztává vált. Régtől fogva közös haranggal rendelkeztek az evangélikusok és reformátusok, a szabadságharc alatt, mikor a falu pusztává vált, a Sólyom család viselte gondját a harangnak. 1720 táján a tanító Németh Mihály, aki innen Akaliba távozott. A reformátusokkal közösen építettek egy imaházat 1729-ben, és építik tovább 1759-ben. 1751-ben tanítót választottak, akinek a nevét nem ismerjük. Ekkor osztották el az addig közös javadalomföldeket a három felekezet között. 1753-ban Padányi Bíró Márton veszprémi püspök a (balaton)csicsói evangélikusoktól elvette templomukat, és őket elűzette, akik feltehetően nagyrészt Szentantalfán telepedtek le.1754-ben Kövesi Pál az itteni tanító. Ugyanebben az évben Dobosy Miklós és Varga Judit telket és egy hold földet adományoz a gyülekezetnek (ezen a telken áll a volt iskola és tanítólakás, a mostani gyülekezeti terem). 1768-ban az evangélikusoknak és reformátusoknak megtiltották a vallásgyakorlatot, azt is, hogy tanítót alkalmazzanak, az istentiszteleti helyiséget pedig a vármegye a katolikus egyház számára lefoglalta. Ezt általános fölháborodás és ellenállás követte, valamint kérvények sora született a rendelkezés megváltoztatása érdekében. Ennek jogalapja többek között az volt, hogy az elvett épületek és földek a helyi nemesek saját területei voltak, amiket az egyházközségnek adományoztak. Tehát itt nem pusztán a felekezeti, hanem a nemesi jogok is sérültek. A hosszas utánjárás eredményeképpen jogaikat visszakapták a szentantalfaiak, így 1776-ban tanítót hívhattak Pelárgus József személyében, aki 1789-ig szolgált.

1781. október 20-án II. József kiadta a türelmi rendeletet, amelynek értelmében a hazai protestánsok – bizonyos korlátok között – szabad vallásgyakorlatot kapnak, és templomot, iskolát építhet minden száz család, ha megfelelően elő tudja teremteni ennek anyagi alapját. Szentantalfa evangélikus lakossága a környékbeli falvakkal együtt kérvényt nyújt be e célból. Ennek elbírálására 1784. július 1-jén kerül sor, a kiküldött bizottság 117 családot számolt össze. A szentantalfai evangélikusok ezt követően hivatalosan 1784. ádvent első vasárnapján alakították meg az anyagyülekezetet Zánka, Monoszló, Balatonhenye, Szentjakabfa és Tagyon evangélikus felekezetű családjaival együtt. Urszini Mihály az első lelkészük 1785-től. A templom alapkövét 1785. május 12-én tették le a falu legmagasabb pontján a Szalay Ferenctől vásárolt telken. Erről a csodálatos panorámával bíró helyről fenséges kilátás nyílik a Balatonra és a somogyi partokra. A templom az akkori szabályok szerint torony nélkül épült, gerendamennyezettel. Az anyag és munkadíj szinte nem is terhelte az építkezést, hiszen a hozzá való fát Sólyom Jakab, a meszet Nagy János, Szentes Márton és Antal Imre ajándékozta. A kőművesmunkát ingyen végezte Boros János, Csőkör Ferenc, Dobosy Pál, Sólyom György, Sólyom Ferenc, Vidosa Ferenc, Vidosa György és Vidosa Péter. Az ácsmunkákat: Sólyom István, Sólyom Mihály, Sólyom Pál, Sólyom János, Sólyom György, Dobosy Mihály, Vidosa Pál, Bolla János, Kiss Sándor, Boros János, Bőczy Ferenc, Csabli István és Császár Ferenc ajánlotta föl. 1787 augusztusában Hrabovszky Sámuel szuperintendensi látogatására került sor a gyülekezetben, majd ez év november 4-én ugyanő felszentelte a templomot. 1831-ben Klutschek Jakab kővágóörsi kőműves tornyot és boltozatot épített a templomhoz, amely 1834-ben új oltárral és szószékkel gazdagodik. A toronyba a gyülekezet 1796-ban készült harangja kerül. Ez év november 23-án Horváth Zsigmond esperes és Lájpczig János kapolcsi lelkész az építkezések után a templomot újra felavatja. Kis János szuperintendens 1815-ben és 1841-ben is meglátogatja a gyülekezetet. 1837-ben a templom tetőzetét, 1842-ben pedig a tornyot javították.

1847-ben Haubner Máté, a szabadságharc melletti hűségéért később börtönt is szenvedő szuperintendens látogat Szentantalfára. 1855-ben Győrben készült a templom nagyobb harangja. 1858-ban Sólyom József gondnoksága idején újból javítottak a templom tornyán. 1859-ben Dobosy Miklós gondnoksága alatt a templomtetőt cseréppel fedték, 1868-ban a toronyra új gomb és kereszt került: Nagy Károly volt ekkor a gondnok. A következő évben, Vidosa Gábor gondnok idejében, nyolcregiszteres, mechanikus csúszkaládás, pedálos orgona került a templomba. A hangszert Budapesten készítette Fazekas János orgonaépítő. Az orgonát 1870-ben vízkereszt utáni ötödik vasárnap szentelte föl az akkori lelkész, Görög Lajos. 1875-ben Karsay Sándor püspök látogatott ide. 1893-ban Vidosa Elek gondnoksága alatt a templom megrepedt boltozatait vonóvasak felhelyezésével biztosították, és teljesen új tetőzetet kapott az épület. A munkálatok elvégzése után 1893. október 22-én Fenyves Ede mencshelyi lelkész avatta fel a templomot.

1896-ban Gyurátz Ferenc püspöki látogatására kerül sor, ez évben alakult a nőegylet is, ennek adományából 1898-ban felújításra került az oltár, a szószék, az ablakok, a padok alját lepadlózták, a templom alja cementburkolást kapott, a tűzfal belsejét aszfalttal szigetelték, és más munkálatokat is végeztek a templomon. 1892 őszétől 1896 tavaszáig terjedő időszakban az Amerikából behurcolt, a szőlőket pusztító filoxéra miatt a gyülekezet is válságba sodródott, mivel ősidőktől fogva a lakosság egyik jelentős jövedelemforrása a szőlőtermesztés volt. Ebben az időben a gyülekezet önálló lelkészi állást nem tudott fönntartani, ezért a mencshelyi lelkész: Feuchtenberger (Fenyves) Ede gondozta a szentantalfai és a filiákban élő evangélikusokat. Ihász Lajos, a későbbi egyházkerületi felügyelő, ekkor még mint zalai felügyelő alaposan ismerve a szentantalfai gyülekezet gondjait, gyámintézeti segélyek formájában jelentős összegekkel támogatta az egyházközséget. 1892-től Nagy Lajos a szentantalfai lelkész, később a Zalai Egyházmegye esperese. Szolgálati idejének kezdetén is jelentős támogatást kapott a gyülekezet pénz és tárgyi adományok formájában a kerületi gyámintézettől Löw Fülöp locsmándi lelkész kezdeményezésére. A budapesti női gyámintézet keresztelői és úrvacsorai edényeket adományozott. A soproni női gyámintézet Zábrák Dénes soproni lelkész kezdeményezésére 1898-ban két gyertyatartót és egy feszületet, egy év múlva oltárképet ajándékozott a gyülekezetnek. Majd egyházmegyei gyűjtés szolgált a gyülekezet javára, és a hamburgi és meklenburgi Gotteskasten segélyében is részesült. A legnagyobb értékű segítséget Darányi Ignác földművelésügyi miniszter nyújtotta a gyülekezetnek 1898-ban gyökeres szőlőoltvány, permetezőgép, szőlőkarók formájában. Ezzel újraindulhatott a szőlőtermelés, az állami adományból telepített szőlő 1900 őszén termett először.

Az első világháború érzékeny veszteségeket okozott ebben a gyülekezetben is. Sokan nem tértek vissza a háborúból. A templom kisebb, 1796-ban öntött harangját hadicélokra elvitték. A háború után elsőként ennek pótlásáról gondoskodtak a gyülekezet adakozásának eredményeként, amelyhez reformátusok és katolikusok is csatlakoztak. 1924. április 20-án, húsvét első napján, Fenyves Ede mencshelyi lelkész felszentelte a Tóth Árpád veszprémi harangöntő által készített harangot, amelyet Pupos Gyula helyi kovácsmester ingyen szerelt fel. Érdemes megemlíteni, hogy 1927. július 24-én Kapi Béla püspök a szentantalfai templomban avatta lelkésszé a 20. század három igen jelentős egyházi személyiségét: Bácsi Sándort, Budaker Oszkárt és Jánossy Lajost.

1929-ben a gyülekezet új iskola építését kezdte, amelyet a következő év szeptember 7-én Novák Elek kővágóörsi lelkész fel is avatott. Nagy Lajos ekkor ünnepelte szolgálatának 40. évfordulóját, és ekkor adták át Fazekas János kiváló tanítónak püspöki elismerésként az igazgatói címmel való kitüntetést. Még ez évben renoválták a lelkészlakást, és annak udvarán kutat ástak. Nagy Lajos, aki rendkívül sokat tett a gyülekezet fönnmaradásáért és gyarapodásáért, 1922-ben lett a Zalai Egyházmegye esperese. 1937-ig töltötte be hivatalát. Nevéhez fűződik az egyházmegyei ifjúsági munka megindítása. Megírta gyülekezete történetét. 1940. április 15-én halt meg, temetése 18-án volt szülőfaluja, Sopronnémeti temetőjében. Őt követte a lelkészségben Sümegi István 1937-ben. Az ő ideje alatt a templomot újították fel, akkor került a templomba az ifjúsági egyesület által adományozott keresztelőkút. A templom felújítás utáni szentelését Kapi Béla, a Dunántúli Egyházkerület püspöke végezte, valamint ekkor iktatták be a gyülekezet új tanítóját, Király Józsefet. Király József lett a Zalai ág. h. ev. Tanítóegyesület jegyzője, valamint elkészítette az egyesület történetét, amit elő is adott az 1939-ben Mencshelyen tartott 100 éves jubileumi ülésen. A szentantalfai gyülekezet 1943-ban 171 lelket számlált, filiával és szórvánnyal együtt 406 tagja volt. Sümegi István tevékeny szolgálati ideje alatt épült a zánkai filia gyülekezeti háza is. Őt a kővágóörsi gyülekezet választotta meg lelkészének 1944-ben, így ott folytatta hivatását. Ez év szeptemberében Káldy Lajos segédlelkész került a gyülekezetbe, de ő 1945 márciusában távozott. A gyülekezet egy időre lelkész nélkül maradt a bizonytalan háborús helyzet közepette, amíg 1945 szeptemberében az egyházközség meghívta lelkésznek a korábban Muraszombatban szolgáló, de a jugoszláv hatóságok által kiutasított Kovács Lajos lelkészt, akit 1946. április 7-én iktatott hivatalába Jónás Lajos esperes, dörgicsei lelkész. Kovács Lajos 1975-ig végzi szolgálatát, ő volt a szentantalfai gyülekezet utolsó helyben lakó lelkésze. Gyülekezettörténeti munkája ennek az írásnak egyik forrása. Sírja a zánkai temetőben található. 1975-től Szentantalfa és Zánka evangélikus gyülekezeteit is Horváth József mencshelyi lelkész gondozza, majd őt követve Mencshelyen lakó utódai.

A templom legutóbbi teljes felújítására 2004-ben került sor már jelenlegi felügyelőnk és gondnokunk szolgálati ideje alatt. Ekkor épült a templom mellett a szabadtéri színpad, amely különféle gyülekezeti rendezvényeknek ad helyet. A gyülekezet lélekszáma jelenleg 50 körül mozog.

Lelkészek, tanítók, elöljárók

Lelkészek: Vépi János (17. század), Joós György (17. század), Urszini Mihály (1785–1791), Torkos Ádám (1791–1795), Orbán György (1795–1798), Belliczay Jónás (1798–1803), Laki Varga István (1803–1818), László Gábor (1818–1841), Kiss János (1841–1845), Erdős Márton (1846–1855), Görög Lajos (1856–1892), Nagy Lajos (1892–1937). Sümegi István (1937–1944), Káldy Lajos (1944–1945), Kovács Lajos (1945–1975)
Tanítók: Németh Mihály (1720 körül), Kövesi Pál (1754 körül), Pelárgus József (1776−1789), Pallosi János (1790–1793), Magasi István (1794–1798), Szabó András (1806 táján), Andorka István (1813–1814), Visnyi János (1815–1822), Horváth Sándor (1823–1832), Szabó József (1833–1839), Schneider Rudolf (1859–1872), Tóth Sándor (1873–1901), Fazekas János (1901–1937), Király József (1937–1938)
Felügyelők: Vadászi Lajos (?), László Sámuel (1946–?), Vidosa Kálmán (1949–?), Sólyom Jenő (?), Vidosa Elek (?), Sólyom Gyula (1995−)

Németh Szabolcs

Források:
1. Erdei Attiláné rendelkezésemre bocsátott gyülekezettörténeti forrásgyűjteménye.
2. Kovács Lajos: A szentantalfai gyülekezet múltja. Kézirat. 1950.
3. Nagy Lajos: A szentantalfai ág. hitv. Evang. Ker. gyülekezet története. in. A Zalai Ág. hitvall. Evang. Egyházmegye multja és az egyházmegyebeli gyülekezetek története. Lőwy B. nyomda, Tapolca, 1909.
4. Payr Sándor: A Dunántúli Evangélikus Egyházkerület története I. kötet Sopron 1924.