A mérgesi leányegyház

Mérges község Győr-Moson-Sopron megyében, a Rába folyó bal partján, egy patkó alakú kanyarulatban fekszik.

Az egykor avarok és római katonák által lakott helyre a honfoglalás után magyarok települtek.

Birtokosai közül a téti Pok (Poky, Puk) család, Mérges Miklós (15. század), majd 1509-től a Nádasdyak a legismertebbek. A falut 1683-ban a Bécs ellen vonuló török had – az 1582-ben épült várral és templommal együtt – elpusztította. Későbbi földesurai közül az Ostffy család a nevezetesebb.

Payr Sándor munkája nyomán pillanthatunk a gyülekezet legrégibb múltjába. A falu lakói korán a reformáció hívei lettek. Anyagyülekezetté azonban csak 1634. május 23-án alakultak. Ezen a napon kapott felhatalmazást a szentségek kiszolgálására addigi tanítójuk, Vadini András. Felavatása a következő évben történt, s még 1646-ban is mérgesi lelkész volt. Utódja, a korábbi bakonytamási lelkész, Vadini Ferenc lett. Edvi Illés Gergely 1649 és 1653 között működött a gyülekezetben. Ő az a gályarabságra ítélt prédikátor, aki a Nápolyba vezető úton (Capra Cotta határában) vértanúságot szenvedett 1674-ben. Ebben a gyászos időben már a Szentmiklósi Mihály (1653–1657) örökébe lépő Nagyczenki István volt Mérges lelkésze, aki innen ment fel Pozsonyba a rendkívüli törvényszék elé. Ő kevésbé volt állhatatos, mint korábbi elődje, s aláírta a reverzálist, katolikus hitre tért, és Sövényháza plébánosaként fejezte be életét. A pásztor hűtlen lett, de a hívek megmaradtak hitükben. Az 1698. évi római katolikus egyházlátogatás szerint a templom már száz év óta romokban hevert, a prédikátorok egy tágasabb magánházban tartottak istentiszteletet, helyben csak tanító volt, Zathureczky István. A faluban 83 lélek lakott: 41 felnőtt és 42 gyermek. A 41 felnőtt közül 26 evangélikus, 10 katolikus és 5 református vallású volt.

Más forrás Molitoris András (1692−1700) és Födémesi György (1700−1705) nevét és lelkészi szolgálatát is említi.

A korai gyülekezet 18. századi életére vonatkozóan csupán néhány adat olvasható az 1817. október 15-én tartott szuperintendensi egyházlátogatás irataiban. Ezek értelmezése alapján megállapítható, hogy a Beziből ide ordináltatott Kajári István rekesztette be a prédikátorok sorát Mérgesen, s ez feltehetően 1716-ban történt. Távozásának oka nem ismert, de 1716-ban már Bezi tanítójaként szerepel. Elképzelhető, hogy önként cserélt Turczó János bezi tanítóval, aki prédikálásra felhatalmazott „oskolamester”-ként lépett itt hivatalába, s csendességgel és békességgel, több esztendőn keresztül, haláláig szolgált. Utódjául a malomsoki Rogáts Pált hívta meg a gyülekezet, de szolgálata hamar véget ért, mert alig 2 esztendő után – 1756-ban – a rábaszentmihályi plébános kiparancsoltatta a parókiából, az épületet a maga számára elfoglalta, a templomot pedig becsukatta. A hívek 26 évig lelkész és tanító nélkül maradtak, s Tétre kellett járniuk istentiszteletre. Más forrásban a tanítók sorában Rogáts Jánost (1706–1716) és Zongor Mártont (1714 /!/1724) találjuk, de Turczó János neve nem szerepel közöttük.
II. József türelmi rendeletének megjelenése után (1781) azonnal tanítót hívtak, s 1785-ben küldöttséget menesztettek Bécsbe templomépítés ügyében. A rendeletben megkívánt lélekszámnak ugyan csak a fele volt meg, őfelsége „esedezésüket” elfogadta, s templom építésére, valamint lelkésztartásra a jogot megadta, mert olyan „parochiális” földbirtokai voltak, amelyek a lelkésztartás anyagi feltételeit biztosították. Egy 1781-ből származó összeírás szerint 236 evangélikus élt Mérgesen.

Prédikátoruknak a Kishont vármegyei Osgyánból származó Turchányi Jánost választották, aki Torkos Ádám tanító helyére érkezett 1786-ban, de már 1787 januárjában lelkésznek ordinálta Hrabovszky Sámuel szuperintendens a téti templomban. Mérgesi beiktatását Kiss Zsigmond esperes végezte. Ebben az évben csatlakozott Mérgeshez Rábaszentmihály 35 lelket számláló evangélikussága is. Templomukat az elpusztult templom és vár romjainak tégláiból és köveiből építették. Felavatása 1788 vízkereszt ünnepén volt. A szertartást Hrabovszky Sámuel püspök végezte. A következő évben a rábaszentmihályi plébánostól – barátságos úton, harminc forintért – visszavásárolták a parókiát. 1790-ben a lelkész mellé tanítót választottak.

Turchányi János négy évtizedes szolgálata után Szabó Pál lett a gyülekezet lelkésze, s 1827-től 1833-ig működött Mérgesen. Őt – ugyancsak rövid időre − Hetyey László (1834–1837) követte, akinek örökébe Tóth János (1837−l854) lépett. Berecz Lajos hosszú időre érkezett: harmincnégy éven keresztül (1854-től 1888-ig) pásztorolta a kis nyájat. Utódja, 1889 márciusában, Borbély János iharosberényi segédlelkész lett. Ebben az évben választotta meg első felügyelőjét is Fischer Sándor téti főszolgabíró személyében. Ekkor alakult a nőegylet is. A tanítók közül legnevezetesebb volt, illetve legtovább működött Varga István, Bedics István és Tompa Ferenc (?–1875–1889). Az elhunyt Tompa Ferenc helyére Nagy Mihály farádi másodtanítót választották 1890 augusztusában. Az átmeneti időben a lelkész végezte a tanítást is.
A gyülekezet tagjai a 19. század folyamán is több tanújelét adták egyházukhoz való ragaszkodásuknak. 1822-ben a templommal szemben – a régi temető helyén –paplakot építettek, majd 1835-ben megépítették a templom tornyát. A toronyba két harangot helyeztek: az 1795-ben öntött 110 fontos harangot s a 36 fontos kisharangot, amelyet valamikor a mérgesi halászok a régi vár közelében a Rábából húztak ki, s amely a vár harangja lehetett. Az 1837. esztendőben új templompadok készültek, 1860-ban pedig teljesen újraépítették a tetőzetet, új mennyezet, oltár és karzat készült, s kijavították a régi orgonát is. A megújított templomot 1860. november 4-én avatta fel Karsay Sándor téti esperes. Ebben az évben tagosították a mérgesi határt, s az eddig szétszórt egyházi tulajdon egy tagba került. A lelkész 30 kat. holdat, a tanító és a gyülekezet 15-15 holdat birtokolt. Az 1896. évben a lelkészi javadalom részére 3 hold földet vásároltak.

Az 1800-as évekről azonban nemcsak örömteli események maradtak fenn. 1806-ban himlő szedte áldozatait. Egyetlen esztendő alatt 52 áldozata volt a járványnak. 1832-ben és 1857-ben a kolera tizedelte a lakosságot, s gyakori árvizek súlyosbították helyzetét. Nagy tűzvész pusztított a faluban 1873-ban. A falu nagyobb része, közte a lelkészlak, a tanítólakás és az iskola, porig égett. Az újjáépített tanítólak 1884-ben ismét a tűz martaléka lett. A Rába 1886-ban kezdődő szabályozása hátrányosan érintette a falu lakosságát és a gyülekezetet, mivel az új mederrel elválasztották határától. Az elszegényedés nőtt, sok család a kivándorlásra kényszerült.

Az 1817. évi püspöki vizitáció idején az anyagyülekezetnek 202 tagja volt. A rábaszentmihályi filiához 42 lélek tartozott. A 244 lelket számláló egyházközség pásztora, az ároni családból származó Turchányi János, 52. életévében járt. Az akkor szolgáló tanító neve azonban nem derül ki az iratokból, de a pénzmozgásokat tartalmazó adatok között Bognár István mint „megöregedett mester” szerepel, feltehetően korábban (talán 1807-ben) lehetett Mérges tanítója.

Az 1875. évi névtárban Mérges 265 lélekkel szerepel. Iskolájának 35 tanulója volt. Tanítóként Tompa Ferenc neve olvasható. A hozzá tartozó Rábaszentmihállyal (55 lélek) együtt 320 lélek alkotta az egyházközséget.

1903-ban egy 215 kg-os és egy 106 kg-os haranggal gazdagodott a gyülekezet. 1907-ben kívül-belül felújította templomát, a templom tornyát, s egyházlátogatáson fogadta Gyurátz Ferenc püspököt.
Az 1910. évi névtárban az anyaegyházat 236, a rábaszentmihályi fiókegyházat 42, a rábacsécsényi szórványt 9 lélekkel találjuk. Borbély János 287 lélek pásztora volt. A tanulók száma Mérgesen 42, Rábaszentmihályon 3.

1910-ben evangélikus telepesek vásároltak földet a rábacsécsényi határban. 1912-ben a közgyűlés megváltoztatta az adózás rendjét, s az idejétmúlt és igazságtalan párszám szerinti adózás helyett azóta felerészben nagykorú kereső személyre, felerészben az állami egyenes adóra veti ki az egyházi adót.
1912-ben Borbély lelkészt lovai elragadták, s olyan súlyos agyrázkódást szenvedett, hogy hetekig élet-halál között feküdt. Betegsége alatt (1912 augusztusa és 1913 áprilisa között) Luthár Ádám segédlelkész helyettesítette. Látszólag felépült, de a feltételezések szerint ez volt az oka az 1917 áprilisában bekövetkezett hirtelen halálának. A tragédia után 8 hónapig Ihász László kisbaboti lelkész gondozta a gyülekezetet, s közben – a gyászfélév letelte után − meghirdette a lelkészi állást. A gyülekezet három jelölt közül Baráth József nagyalásonyi segédlelkészt választotta. A fiatal (1890-ben született) lelkész 1918. január 1-jén kezdte meg mérgesi szolgálatát. Beiktatását Pálmai Lajos esperes végezte 1918. január 20-án.

Közben folyt az első világháború, amely súlyosan érintette Mérges lakóit is. A falu népének 22%-a, 52 javakorban lévő férfi küzdött a harctereken. Tizenketten hősi halált haltak. A pótolhatatlan emberáldozatok mellett a gyülekezet 106 kg-os harangja is odaveszett.

A proletárdiktatúra időszakát zavargások nélkül élte át a falu és a gyülekezet, s békés gyülekezeti munka vette kezdetét.

1923-ban szinte teljesen újjáépítették a parókiát. 1924-ben ifjúsági egylet alakult. 1925-ben 307 kg-os harangot vásároltak a háborús célokra „rekvirált” harang helyére.

1927-ben Kapi Béla püspök tartott egyházlátogatást, s a jegyzőkönyv szerint örömmel állapította meg, hogy „... a gyülekezet rendezett körülmények között megnyugtató képet ad, hogy a vezetőket és tagokat egyaránt áthat a hitbuzgóságnak és egyházszeretetnek lelke, hogy az iskolai munka lelkiismeretes, szép eredményt felmutató,…” Ugyanakkor felhívta a figyelmet a születések számának két évtized óta tartó csökkenéséből adódó veszélyekre. „Komoly meggondolásra és a gyermekáldás megbecsülésére intő körülmény ez, azért inti és kéri a híveket, hogy vigyázzanak, nehogy később számbeli elerőtlenedéshez és a gyülekezet elsorvadásához vezessen e dolog, becsüljék meg Istennek a gyermekben nyújtott áldását”.

1929-ben a nyugalomba vonuló Nagy Mihály tanító helyére a frissen végzett Szabó Istvánt (szül.: 1908-ban) választották. A fiatal kántortanító nagy lelkesedéssel és elismeréssel végezte munkáját. 1931-ben énekkart alakított, részt vett a belmissziói munkában, s a község közéletének is tevékeny irányítója volt. Hosszú ideig vezette a leventemunkát, s volt tűzoltóparancsnok is.

Az 1931. évi népszámlálás adatai szerint Mérgesen 216, Rábaszentmihályon 83, Rábacsécsényen 45 volt az evangélikusok száma. Az egyházközséghez 344 lélek tartozott. Az anyaegyház lélekszáma 20-szal volt kevesebb, mint 1781-ben. Sok a gyermektelen vagy az egy-két gyermekes házaspár.

A kis gyülekezet 1932-ben 2 üléses iskolapadokat vásárolt, 1933-ban felújította a templomát, 1934-ben a tanítólakást, kerítést épített a templom köré és parkosított, s nagy buzgalommal készült anyagyülekezetté alakulásának 300 éves jubileumi ünneplésére. Az ünnepi istentisztelet és közgyűlés 1934. május 23-án volt. „Az ünnepélyen megjelent Kapi Béla püspök és kíséretében Szabó József és Túróczy Zoltán, az egyházmegye lelkészi kara szinte teljes számban, s a környék evangélikus és más vallású lakossága olyan nagy számban, amilyen még Mérgesben soha nem volt” – olvasható Baráth József lelkész emlékezésében.

Az 1934. esztendőhöz még egy jelentős mérgesi esemény fűződik: új vasbeton híd épült a Rábán, s ezzel ismét könnyen földjeik közelébe kerülhettek a falu lakói.

1937-ben nagyobb összegű állami és vármegyei segélyből, községi támogatásból, valamint a hívek kétkezi és fogatos munkájából újjáépítették az iskolát és a tanítólakást. A következő években a gazdasági épületeket tették rendbe. 1941-ben díszes emléktáblát helyeztek a templom falára az első világháború áldozatainak tiszteletére, miközben fiaik már viselték a második világháború szenvedéseit.

Az 1940. évi névtárban az anyaegyház 216, a rábaszentmihályi fiókegyház 83, rábacsécsényi szórvány 35 evangélikussal szerepel. Az egyházközséghez 334 lélek tartozott. Az iskolai tanulók száma: 57 volt. Az iskola tanítójának közel egy tanítási évet átfogó – 1942 októberétől 1943 júniusáig tartó – harctéri katonai szolgálata alatt a lelkész végezte a gyermekek tanítását is.

Az 1944/45-ös tanévben a tanítás szünetelt. Az iskolát ki kellett üríteni, mert katonai célokra vették igénybe. A faluba német kiképzőcsapatot és magyar katonákat szállásoltak, de sok idegen, menekült is itt keresett menedéket. Az így kialakult körülmények s a gyakori légiriadók háttérbe szorították a szervezett hitéletet.

1944-ben a falut is elérte a háború. Három esetben hullott bomba Mérgesre. A november 5-én ledobott bomba egy kőházat súlyosan, többet könnyebben megrongált. A detonáció következtében a templom ablakai is betörtek, s mivel beüvegezésükre nem volt lehetőség, hártyapapírral pótolták. Szerencsére a bombázások emberáldozatot nem követeltek. Az orosz csapatok nagyheti bevonulása harc nélkül történt, de a Rába-híd felrobbantása s az állatállomány nagyobb részének elvesztése nehezítette a lakosság helyzetét.

1944 szeptemberében az állami hatóság elvitte a gyülekezet 216 kg-os harangját, de hadi célra nem használták fel, mert a háború után – több haranggal együtt – megtalálták a győri pályaudvar egy kiégett raktárépületének romjai alatt. Onnan „rejtélyes körülmények között” illetéktelenekhez került Ménfőcsanakra, s csak karhatalom segítségével sikerül visszaszerezni 1946 májusában. Tíz hadba hívott fiát azonban hiába várta családja és gyülekezete: hősi halált haltak valamelyik harctéren, vagy eltűntek a szörnyű háború viharában, mindnyájunk nagy veszteségeként.

A gyülekezet a háború után kijavította sérült épületeit, s nagy reménységgel kezdte el hitéletének rendezését is. Különösen az ifjúság és az asszonyok buzgólkodtak, külön-külön tartottak bibliaórákat, heti összejöveteleket. Ezt a folyamatot ugyan megzavarta, de nem szakította meg az 1948-ban megkezdett államosítás. Az iskolát 1948 nyarán, a kántortanítói lakást 1949. december 31-én vették állami tulajdonba, de 1950 januárjában és februárjában többnapos evangelizáció volt a gyülekezetben, s ez újabb lendületet adott a hitben való erősödéhez.9 A meglévő adatok szerint 1996-tól lett leányegyház.