A tárnokréti társegyház

Tárnokréti eredeti elnevezése Réti, ezen a néven szerepel elsőként 1212-ben egy oklevélben. A korai ókor óta lakott vidéken kimutathatók a kelták, a rómaiak, a hunok, a gótok, majd az avarok települései. A római út maradványai a mai napig láthatók, sőt a modern kori út egy része is erre épült rá a szomszédos Lébény irányában. Római kori erődítmény nyomai is előkerültek. Az Árpád-korban a község a királyi tárnokmesterek birtoka volt: innen a későbbi előnév. Első néven nevezett birtokosai a Pokyak voltak, a 16. században az evangélikus Ostffy és Gyapay család is tulajdont szerzett magának a községben. A 17. században a Séy családot találjuk itt mint birtokosokat. Később sok kisnemesi lakója lett a falunak.

A lakosság gyakran rákényszerült, hogy harcoljon a mostoha természeti viszonyokkal. Ugyanakkor éppen a mocsárvidék óvta meg a falut a történelmi korokban a hadjáratok pusztításaitól.

Az 1880-as években a község anyagilag gyarapodott a Rábca szabályozása révén a természettől újonnan meghódított földekkel. Réti új neve 1908-ban Tárnokréti lett. A két világháború jelentős áldozatokat követelt a tárnokrétiektől: a hősi halottak neve a templom oldalában emléktáblákon van megörökítve. 1945-ben a Rábca mentén harcok is voltak: két áldozat – szovjet katonák – ma is a község temetőjében nyugszik, sírjukat az önkormányzat gondozza. A háborúban a németek által felrobbantott Rábca-híd helyén 1956-ban készült el az új híd. A falu lakossága jelentős mértékben elöregedett, jelenleg is fogyatkozik.

Rétiben a középkor folyamán aligha lehetett templom. A Szent István király törvényével elrendelt templomépítés alighanem a szomszédos Lébényben történt meg, ahol kolostor is állt. A reformáció idején a Pokyak és az Ostffyak védelme alatt Réti lakossága elfogadta a lutheránus hitet. Ennek ellenére a 16. századból gyakorlatilag semmiféle adatunk nincsen, csupán annyi, hogy a későbbi országgyűléseken a rétiek régóta tartó szabad lutheránus vallásgyakorlatukra hivatkoztak.

A 17. századból sincsen sok adatunk az egyházi életre vonatkozóan. 1641-ben egy Transalpini Dániel nevű személyt a hegyfalui zsinaton felszenteltek Réti lelkészének. Lehetséges, hogy – a kor gyakorlata szerint – ő már korábban is itt szolgált tanítóként. 1646-ban a réti lelkészt mint távollévőt említi a büki zsinat jegyzőkönyve. 1651-ben Havasi Dániel réti lelkész neve szerepel a szakonyi zsinat irataiban. Valószínű, hogy a Transalpini a Havasi-nak akkor divatos latinosított formája, tehát feltehetően ugyanarról a személyről van szó. 1674-ben Horváth Dániel réti lelkészt a pozsonyi törvényszék elé idézték. Sorsa ismeretlen.

1698-ban egy katolikus egyházi főhatóság által végzett egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint Rétiben 56 személy lakott, akik közül 49 az evangélikus felekezet tagja volt. A falu temploma egy náddal fedett sárépítmény lehetett, ahol az istentiszteleteket tartották. Mellette állt egy fából készült harangláb, rajta egy kis harangocska. Ennek helye a mai bolt udvarán keresendő. Ebben az oratóriumban a lutheránus tanító vezette a szertartásokat: ő prédikált és végezte a hétköznapi könyörgéseket is, de kazuális szolgálatokat nem vállalt, ahhoz a fehértói katolikus lelkésznek volt csak joga. Érdekes, hogy a tanítót, Alumnidesz Györgyöt maguk a réti jobbágyok hívták meg, a földesurak tudta nélkül. Egyébként éppen az említett 1698-as esztendőben a rétiek – ismeretlen okokból – meg is váltak tőle.

Alumnidesz György helyébe egy név szerint nem ismert, bujdosó evangélikus tanító jött Rétibe, akiről azonban semmit nem tudunk. Rajta kívül még Farkas Mátyás, Hegyi János, Nyírő Pál és Szarka Ádám tanítók neve ismert. Ez utóbbiról tudjuk csupán, hogy valamikor 1725–1756 között volt a község tanítója.

1681-ben a rétiek a soproni zsinathoz folyamodtak, hogy visszakapják korábban meglévő vallásszabadságukat, de eredménytelenül. A templomuk zárva maradt, állaga megromlott, később össze is omlott. 1777 után nyerték el végül is a jogot, hogy újra saját tanítójuk lehessen Kiss Pál személyében, aki 1788-ig látta el a feladatát Rétiben.

Végül aztán Rétiben is II. József türelmi rendelete hozta meg a változást. A község 1783-ban kért engedélyt arra, hogy megalakíthassa a gyülekezetet, templomot építhessen és lelkészi állást alapíthasson. Ekkor még elutasították őket, mert nem volt meg a rendeletben megkövetelt száz evangélikus család a községben. Végül a következő évben az udvar megadta a kért engedélyt.

A rétiek gyorsan felépítették a templomot. 1785. június 15-én szentelték fel az épületet, illetve iktatták be hosszú szünet után az új lelkészt: Kultsán Pált, aki 1788-ig töltötte be hivatalát a községben. Az anyakönyvezés ugyancsak az 1785. évben indult, és természetesen a kapi és a cakóházi filia adatait is tartalmazza.

Kultsán Pál távozása után a gyülekezet Edvy Illés Ádámot hívta meg lelkészéül. Mellette az anyakönyv első lapjain található feljegyzések szerint Liptai András, Kiss Pál, Barkits István, Bors István és Csengető István tanítók szolgáltak, de az ő hivatali idejükről nincsen pontosabb adat. A század végén a templom mellé harangláb épült, a gyülekezet harangokat vásárolt rá. 1801-ben a gyülekezet orgonát vásárolt a templomba. 1818-ban azonban nem várt sajnálatos fordulat következett be: tűzvész tört ki, amelyben leégett a falu jelentős része. Megrongálódtak, illetve részben megsemmisültek az egyház épületei is, a templom, az iskola, illetve a lelkész és a tanító lakása. Illés Ádám lelkész élete utolsó hónapjait Kapin töltötte, az ottani temetőben van eltemetve.

Utóda Horváth János lett, aki 1819–1826 között volt Réti lelkésze. A megrongálódott templom újjáépítését ő fejezte be. Ekkor nyerte el az épület teteje a mostani boltíves formáját. 1826-ban Fekete Györgyöt választották tanítónak, a lelkészi állásban pedig a következő évben id. Karsay Sándor váltotta Horváth Jánost. Érdekesség, hogy ez utóbbinak a fia, ifj. Karsay Sándor nagyon rövid ideig ugyancsak volt segédlelkész Rétiben, apja oldalán.

A gyülekezet egyre feszültebb viszonyban volt a kapi filiával. 1830-ban egy püspöklátogatás alkalmával ezt el is panaszolták.

1836-ban ismét lelkészváltás volt: Molnár Gábort választotta meg a gyülekezet papjává. Az ő idejében kapott a templom új tetőszerkezetet. 1838-ban Bors Imrét hívták meg tanítónak.

1847-ben Kis János személyében megint új lelkésze lett a községnek. Ő volt az utolsó réti lelkész, aki még Kapit és Cakóházát is gondozta. 1852-től Balogh István, 1855-től pedig Borbély Márton szolgáltak mellette tanítóként. 1867-ben felépült az új lelkészlakás. Ezekben az években már nagy volt az ellentét az anyagyülekezet és a kapiak között. Amikor Kis János 1870-ben elhunyt, Kapi elindította önállóvá válásának folyamatát. A következő évben ez meg is történt, így az 1871-ben megválasztott új lelkész, Takács Ferenc már csak a rétiek lelkipásztora lett.

Takács Ferencnek komoly szerepe volt a Rábca szabályozási munkálatainak előkészítésében. Az ő hivatali idejére esett a templomépítés századik évfordulójának megünneplése. Ebből az alkalomból Takács Ferenc ünnepi éneket írt, amelyet a közös múltra hivatkozással Kapin is terjesztett. A kapiak azonban ezt sérelmezték, mert úgy vélték, hogy a réti gyülekezet még mindig gyámkodni kíván felettük. Így hát a közöttük kiosztott énekeket összegyűjtve visszaküldték Rétibe. Arról nincs tudomásunk, hogy Kapit bárki is képviselte volna Rétiben a jubileumi ünnepségen.

1887-ben a gyülekezet új tanítólakást vásárolt, mert a régi már rendkívül rossz állapotban volt.

1891-ben elhunyt Takács Ferenc. Utóda Pálmai Lajos lett, aki 1892-től 1903-ig volt Réti lelkésze. 1894-ben megtörtént a tanítóváltás is: Sümegi Sándort választotta meg a gyülekezet. Ezekben az években a Rábca-szabályozás következtében anyagilag is megerősödött gyülekezet nagy vállalkozásokba kezdett. 1895-ben felépíttette a templom mellé a tornyot, új harangot vásárolt, oltárképet festetett. 1900-ban a korszerűtlen iskolaépület helyett újat emeltek. Pálmai Lajos egy minden tekintetben erős egyházközséget adott át utódjának, Kovács Zsigmondnak.

Kovács Zsigmond 1934-ig, haláláig volt Réti, illetve új nevén Tárnokréti lelkésze. Számtalan világi ügyben is hozzájárult a község fejlődéséhez. A helybeliek emlékezetében mint jó igehirdető és tudós ember maradt fenn. 1926-ban új szolgatársat kapott Thék Lajos tanító személyében, aki ugyancsak 1934-ig szolgált Tárnokrétiben.

Pölöskey Miklós lelkész viharos években, 1934–1959 között szolgált a községben. Ugyanezekben az években Bóka István volt a község tanítója, aki az iskola 1948-as államosítása után is még néhány évig Tárnokrétiben szolgált. Pölöskey Miklós a tárnokrétiek emlékezete szerint hamar belopta magát az itt élők szívébe. Fáradhatatlanul szolgált, még a világháború utáni veszedelmes években is, amikor sok tárnokrétit kuláknak minősítettek, és a lelkésznek hatalmas ellenszélben kellett a hivatását végeznie.

Kovács Zsigmond és Pölöskey Miklós korábbi elődeikhez, Karsay Sándorhoz és Takács Ferenchez hasonlóan a tárnokréti temetőben nyugszik. Tárnokréti utolsó helyben lakó lelkésze id. Magassy Sándor volt, aki 1959−1966 között szolgált a gyülekezetben. A helyi kommunista szervek gyakran támadták őt, és ahol csak lehetett, akadályozták a munkáját. Ennek ellenére a gyülekezet élete eleven maradt, csupán néhány család határolta el magát látványosan az egyháztól. 1961-ben a gyülekezet új harangot öntetett.

Időközben a lelkészlakás állapota nagymértékben megromlott. Felmerült egy új parókia felépítésének terve, amelyet azonban 1966-ban a presbitérium elvetett. Így aztán a gyülekezet lemondott a Lutheránus Világszövetség 100 000 forintos segélyéről is. Ez év őszén Magassy Sándor távozott a gyülekezetből.

1966-ban Biczó Ferenc rábcakapi lelkész mint helyettes vette át a gyülekezet vezetését. A tárnokréti egyházközség lélekszáma ezekben az években kezdett csökkenni, mivel a fiatalság elvándorolt. A helyben maradottak vallási igényei is egyre csökkentek. Így a gyülekezet 1972-ben társulási egyezményt írt alá Rábcakapival. Ez az állapot azóta is fennáll.

A két egykori anyagyülekezet nehéz helyzetben él napjainkban. Mindkét község lélekszáma – ezzel a gyülekezetek létszáma is – drasztikusan lecsökkent, és ez a folyamat még ma sem állt meg. Mind a rábcakapi, mind a tárnokréti gyülekezet jelenlegi létszáma mintegy 150-150 fő. A szórványokban 70 evangélikus él. A két faluban nagyrészt az idősek maradtak, a fiatalabb generációk hiányoznak az egyházi életből. Az egyházi élet iránti igények is messze elmaradnak az akár csak néhány évtizeddel ezelőtti állapottól.

Tárnokréti műemléktemploma egy kis gyülekezet dicső múltját hirdeti, a Rábcakapin létesült egyházmegyei ifjúsági központ azonban reménységgel tölthet el bennünket, hogy Urunk a jövőben is megtartja egyházát.