A vásárosfalui leányegyház

Vásárosfalu Győr-Moson-Sopron megyei község. A Rábaközben, a megye délkeleti határán fekszik. Kapuvártól keletre 18 km, Csornától 25 km, az anyagyülekezettől 4 km távolságra található.

A település már az Árpád-kor kezdetén lakott hely volt a feltárt régészeti leletek alapján. A helységet egy 1381-ből származó oklevél említi először Németfalu néven. A gazdag Osl család birtoka volt. A névváltozat minden bizonnyal a lakosok nemzetiségével kapcsolatos. Más oklevelek egyértelművé teszik, hogy Németfalu Vásárosfaluval azonos. Wasarofalw (Vásárosfalu) először 1394-ben szerepel egy Zsigmond korabeli adományozási oklevélben. A 15. században a Kanizsayak birtoka, ám Nádasdy Tamás és Kanizsay Orsolya házassága (1535) révén a Nádasdyakhoz került. A hitét elhagyó Nádasdy Ferenc (1621–1671), a dédunoka kivégzése után – rövid időre – a kincstárra szállt, majd az Eszterházy család birtoka lett.

Nádasdy Tamás pártfogói szerepének ismeretében nem csoda, hogy a falu lakói korán csatlakoztak a reformációhoz. Gyülekezete a 17. század közepén (1646) Beled filiája. Az ellenreformáció következtében fordított a státus: rövid ideig – 1669-től az 1680-as évekig – Vásárosfalu filiája volt Beled. A gyászos évtizedben (1671-től) nyilvános istentiszteletet nem tarthattak, lelkészéről nincs adatunk.

Az 1681-es Sopronban tartott országgyűlés 26. törvénycikke vármegyénként két-két helyen engedélyezte a protestánsoknak vallásuk nyilvános gyakorlását. Ez a két hely Sopron megyében Nemeskér és Vadosfa volt. Ettől kezdve az evangélikus hívek Vásárosfaluból is Vadosfára jártak istentiszteletre. A türelmi rendelet eredményeként 1806-ban megépült a beledi evangélikus templom. 1829-ben a beledi gyülekezet Vásárosfalu és Edve evangélikusaival összefogva elszakadt Vadosfától, és anyaegyházzá alakult. Edve és Vásárosfalu Beled filiája lett. A beledi templom mellett épült parókia már a három gyülekezet összefogásának szép példája.

A falunak 1851-ben 175 katolikus, 145 evangélikus, 5 református és 13 zsidó lakója volt. Az evangélikus hívek 1874-ben iskolát építettek, amely közel egy évszázadon keresztül hétköznaponként iskolaként, ünnepnaponként imaházként szolgált. Az iskola építésének idején 195 lélek alkotta a leánygyülekezetet. Iskolájában 32 evangélikus gyermeket oktatott Mlinárik Pál tanító. A múlt század elején (1910. évi adat) 177 lélek – közöttük 31 tanuló – tartozott a filiához. A tanító Dömötör Péter volt. Ez a lélekszám a két világháború közötti időben is megmaradt. A második világháború kitörésének évében (1940. évi névtár) 171 evangélikust tartottak nyilván a gyülekezetben. A 34 gyermek tanítója Buthi Sándor volt.

Az iskola – amely 1948-tól már nem volt felekezeti intézmény – az 1969-ben végrehajtott körzetesítés következtében szűnt meg. Ettől kezdve az épület kizárólag imaházként működik. Az imaház előtt két harangot tartó harangláb áll.

A gyülekezet 2004-ben emléktáblát állított egykori tanítói és kántortanítói tiszteletére. A ma 75 lelket számláló kis filia „templomában” havonta két alkalommal – a hónap 1. és 3. vasárnapján –, valamint ünnepnapokon van istentisztelet.