A nagygeresdi gyülekezet kezdetei

Nagygeresd lakói között – a sárvári uradalomhoz tartozó rész hatására – már a 16. században elterjedt a reformáció. A település a környék jelentős evangélikus központja lett. Első ismert prédikátora Eőri Ferenc volt. Őt 1622-ben Hegyfaluban Zvonarics Mihály püspök avatta lelkésszé, s Kis Bertalan püspök 1630-ban és 1633-ban tartott egyházlátogatása idején Nagygeresd lelkészeként működött. Az anyaegyháznak akkor három filiája volt: Kisgeresd, Jánosfalva és Csáford. A prédikátori házhoz annyi szántóföld és rét tartozott, mint más nemesi házhelyhez. Eőri lelkész itteni szolgálata 1637-ben véglegesen megszűnt, mert az úrvacsorát bor helyett vízzel szolgáltatta ki, s az egyházkerület ezért egy évre minden papi cselekedettől eltiltotta. Utóda a papi hivatásra méltatlan, később hitét is elhagyó Deési István volt, de csupán egy évig. E korból ismeretes még Gotthard Miklós (1646), Philippi Fülöp (1649), valamint Posgay Márton (1657) neve. Nagygeresd egyháztörténeti jelentőségét bizonyítja, hogy 1654. december 2-án, 1657. június 12-én, valamint 1662. június 12-én zsinatnak adott helyet, sőt 1671. június 4-re Geresdre hívták össze azt a zsinatot is, amelyet végül igen súlyos okok – a Fekete István püspök ellen felhozott vádak – miatt el kellett halasztani. Nagygeresd és a szomszédos Nemesládony evangélikus gyülekezetének jelentősége és sajátos helyzete – hasonlóan néhány Rába menti falu gyülekezetéhez – még egy ideig megmaradt. Templomát és vallásgyakorlatát még évtizedekig sikerült fenntartani a szigorú artikuláris törvény (1681) ellenére is. Nagygeresd esetében ezt támasztja alá az 1714-ben tartott egyházlátogatáson felvett jegyzőkönyv is, amely szerint: „E hivatalt szolgálja Tatay István lelkész, magyar, Tata falubeli, Sopron megyei, ágost. Hitv., 57 éves. Az iskolatanító Sartorius Márton, tót, Kis-Zelő falubeli, 20 éves, ágost. Hitv.” „Ezen egyházlátogatás után még három évig, vagyis 1717. április 19-ig, a híres Károly-féle rendelet kiadásáig volt a templom az evangélikusok birtokában és használatában.

A környező gyülekezetek korabeli helyzetét is jól szemléltetve egy 1721-es jegyzőkönyvben rögzített tanúvallomás így szól: „Vörös Mihály, pórládonyi lakos, 60 éves. Tudja nyilván, hogy amidőn nemesládonyi, geresdi és jánosfai fárákban (parókián) pápista plébános volt, akkor lutheránus mesterek is voltak és a plébános engedelmével szolgáltak. Tudja, hogy a bécsi megszállás (1682) előtt ment el a megírt fárából a mostani peresztegi, Nigri plébános, és azótátul fogva azon kívül nem is volt más pápista plébánusuk a megírt Ns.ládonyi és N.geresdi fárabelieknek. Tudja azt is, hogy említett Nigri plébános elmenetétől fogva mind lutheránus mesterek és prédikátorok voltak minden bántás nélkül, egyedül egy Illés nevű prédikátor, hogy megfogatott.” Ez azt is jelenti, hogy a gyülekezet folyamatosan birtokolhatta templomát.