A móri leányegyház

Mór város Fejér megye északnyugati részén, Veszprém és Komárom megyék szomszédságában, a Székesfehérvárt Győrön át Béccsel összekötő Via Regia (Királyi út) mentén, a megyeszékhelytől 26 km-re, a Bakonyt a Vértestől elválasztó tagolt domborzatú, völgyekkel sűrűn hálózott, erekkel átjárt kies vidéken, a Móri-árokban található.

A településen és a térségében talált régészeti leletek hatezer éves múltra utalnak. Egyes (18. század elejéről származó) feljegyzések szerint Szent István uralkodása idején templomos hely volt. A templomot feltehetően a falu vette körül, amelyet a tatárjárás elpusztított. A 14. század első negyedében már „rendkívül népes és régóta fennálló és gazdag falu”. A 16. század elején „…Mór a csókakői váruradalom legnépesebb faluja.”

Az 1543 nyarától 144 évig tartó török hódoltság első évtizedeiben a település elnéptelenedett, a lakosság Győrbe és környékére menekült. Az itt maradtakat felkoncolták vagy elhurcolták, a falut felégették. Mór csak 1570-től vált újra lakott településsé, de 1601-től az 1610-es évek végéig ismét lakatlan volt. A benépesülés idején 60-70 lakót jegyeztek, majd az 1600-as évek közepén érkező új telepesekkel 180-200 főre növekedett a lakosság száma. A 17. században letelepülők magyar nemzetiségűek és református vallásúak voltak. A falurész a Magyar Mór nevet viselte.

Mór újabb betelepítése három szakaszban történt: 1697-től a Rákóczi-szabadságharc kirobbanásáig, 1711-től az 1739-ben kitört pestisjárványig, illetve 1740-től 1750-ig tartott. A telepesek német nemzetiségű katolikusok voltak, és különböző területekről – Svábföldről, Bajorországból, Szászországból, az osztrák örökös tartományokból, Cseh- és Morvaországból, Sziléziából és nyugat-magyarországi helységekből – érkeztek. Lakóhelyül a Hochburg-uradalom által kijelölt helyet, a kapucinus templomtól délre eső területet kapták. Ők rakták le a Német Mór nevű falurész alapjait. (Mór 1758-tól mezőváros, később nagyközség, 1985-től város.)

A reformáció hajnalán Mór a reformáció nagy pártfogójának, Nádasdy Tamásnak a birtoka volt. Lakói korán lettek az evangélikus vallás követői, de később a kálvini ághoz csatlakoztak. Első lelkészei bizonyára evangélikusok voltak. 1627-ben már református lelkészük volt. A 18. századi betelepítések és az ellenreformáció – különösen a Hochburg család bőkezű támogatását élvező, 1695-ben letelepedett kapucinusok – hatására a falu felekezeti aránya megváltozott. Az 1745-ben végzett canonica visitatió szerint 738 katolikus, 25 református, 7 evangélikus, 7 vegyes és 5 izraelita család élt Móron. Az 1814-ben Ondódon tartott canonica visitatió jegyzőkönyvében 38 lelket számláló filiaként szerepel a település evangélikus közössége. Fényes Elek Magyarország geographiai szótára című – Pesten, 1851-ben megjelent – művében 31 evangélikus lakót említ. 1875-ben Móron és Csókakőn 30 evangélikus élt. E kevesek közé tartozott az állatorvosi anatómia világhírű tudósa, a móri születésű, mélyen hívő dr. Zimmermann Ágoston (1875–1963) is.

Az 1897-ben Ondódon tartott püspöki vizitáció idején Mór evangélikusai már nem alkottak leánygyülekezetet. A vizsgálati jegyzőkönyvben szórványban élő hívőkként szerepeltek Árkipusztán és Gézamajorban élő hittestvéreikkel együtt, mintegy 60-an. Az istentiszteleteket csak időnként látogatták. Mivel lelkigondozásukat a lelkész lakóhelyükön – anyagi eszközök hiányában – kellően nem tudta ellátni, „Móron a hittől való elszakadásnak ki vannak téve“– olvasható az egyházlátogatási jegyzőkönyvben. Ennek veszélyét felismerve püspöki határozat született arról, hogy „Mórott legalább kétszer prédikáció tartandó és a vallástanítás rendszeresítése végett katechhetai állás szervezendő“ kerületi segítséggel.

A megvalósítás útjának folyamata ma már nem idézhető fel, de tény, hogy az evangélikusok nem tűntek el Mórról, sőt Móri Evangélikus Református Olvasóegyesület alakult 1900. dec. 6-án. 1933-ban megtartották az első evangélikus konfirmációt a református templomban. Az 1937. évi egyházmegyei közgyűlés jegyzőkönyvében, ez olvasható: „A szórványhelyeken a gyermekek heti kétszeri hitoktatásban részesülnek. ... Mórott pedig a ref. egyház testvéri együttérzése által, az evangélikus istentiszteletek számát sikerült megkétszerezni.“

Egyebek mellett ezeknek is köszönhető, hogy az 1940-ben kiadott egyházegyetemi névtárban Pusztavám szórványai között (valójában fiókegyház volt) Mórt már 158 evangélikussal találjuk. Az 1948-as kitelepítés őket is érintette.

Az iparosodás következtében a lakosság száma megnövekedett. A beköltözőkkel főképp a közeli Bakonycsernyéről, Nagyvelegről és Pusztavámról, de Súrról és Bokodról, valamint az ország távoli területeiről is egyre több evangélikus került Mórra, akik továbbra is Pusztavám szórványaként részesültek lelkigondozásban. Istentisztelet csak a hónap első vasárnapján délben és a nagyünnepek második napján volt a református templomban. Az ipari centrumban az átlagosnál is élesebben ható politikai viszonyok hosszú ideig nem voltak kedvezőek a hitélet szervezett vallásos keretek közötti gyakorlásához. Ebből is következett, hogy az evangélikus közösség gyülekezetté alakulására csak a körülmények megváltozása után – a település várossá nyilvánítását (1985) követő évben – 1986-ban került sor. A felismerés Puskás János pusztavámi lelkész érdeme. Ő vállalta a szervezés munkáját is. A nehéz, de áldásos szolgálatban móri lakosként segítségére volt lánya, Lacknerné Puskás Sára segédlelkész – aki a kis filiát három éven át (1986−1989) gondozta –, valamint veje, Lackner Pál szigorló teológus.
Kül- és belföldi anyagi támogatással (a Lutheránus Világszövetség 150 ezer Ft-ot adományozott), valamint a szomszédos települések evangélikusainak hatékony segítségével (Pusztavám, Bakonycsernye–Súr, Nagyveleg) megvásárolták, majd rendbe tették a város központjában lévő, korábban ügyvédi munkaközösség céljára használt épületet, amely azóta imaházul szolgál. Az egyházmegye tulajdonába került épületben az első istentiszteletet 1986. október 5-én tartották. Azóta a rendszeres vasár- és ünnepnapi istentiszteleteken kívül itt folynak a heti bibliaórák, egyes csoportok hittanórái, a konfirmációi oktatás, és itt kapnak helyet a különféle egyházi rendezvények is.

A gyülekezet ismét a szomszédos, nagy múltú, német eredetű Pusztavám filiája. Az eltérő adottságokkal rendelkező anya- és leánygyülekezet jól kiegészíti egymást. Puskás János nyugdíjba vonulása (1995) után néhány hónapig Cserági István nagyvelegi lelkész helyettesített, majd Kapi Zoltán lett a gyülekezetek lelkipásztora.

1996. november 3-án, az imaház felavatásának 10. évfordulóján a gyülekezetet alapító Puskás János nyugalmazott lelkész szolgált. 1998. december 13-án a 12. évfordulót ünneplő gyülekezet előtt Szebik Imre, az egyházkerület püspöke hirdette az igét. 2001. november 4-én – a 15. évfordulón − Ittzés János püspök prédikációjából meríthetett erőt a móri hívek közössége.

A kis filia 1998-ban kívül felújította imaházát, a következő évben pedig a belső felújítás során komfortosította imatermét: bevezették a földgázt, majd 2006-ban csatornázást végeztek.

Az imaház 2000-ben került hivatalosan – ajándékozás jogcímén – a leányegyház tulajdonába.
A 2001-ben tartott népszámlálás adatai szerint több mint félezer evangélikus él a városban, de sokan még ismeretlenek a gyülekezetben. A hívek szeretnék minél előbb megismerni valamennyi evangélikus testvérüket. Az egyházi nyilvántartásban szereplők száma ugyanis alig haladja meg a 250-et. Az egyházfenntartói járulékot fizetők száma 100 körül van.

A gyülekezet ma – 20 éves múltjával − erősödő, a különböző eredetű evangélikus közösségekből hozott hagyományokra nyitott, városias gyülekezet képét mutatja, amely templomépítési terveket dédelget. Ezzel a céllal hozta létre közhasznú alapítványát is.

Kis közösségükért és mindazért a sok jóért, amit a gyülekezet ez alatt a két évtized alatt megért, 2006. Szentháromság ünnepe utáni 22. vasárnapon adtak hálát az Úrnak a hívek és a meghívottak. Az igét Lackner Pál tábori püspök hirdette. A szolgálatban részt vett Szarka István esperes, Lacknerné Puskás Sára és a helyi lelkész.