A Vanyolai Evangélikus Egyházközség története

A bakonyaljai vidéken a hitújítás kiindulási pontjai Pápa és Ugod voltak. Az előbbinek tulajdonosa az Enyingi Török család, a másiké ifj. Nádasdy Tamás. Ez a két család pártfogója volt a hitjavításnak, s pártfogásuk alatt a székhelyükről széjjeljáró vándorprédikátorok igehirdetése következtében az egész Bakonyalját meghódították a lutheri tanok a hagyomány szerint. Köztük Vanyola lakosait is. Pápán 1531-ben kezdődött a reformáció, így feltehetjük, hogy Vanyola is az 1550-es évek körül már önálló gyülekezet volt, tehát a magyarországi reformáció nyomán korán keletkezett gyülekezetnek számít. Adatok ugyan nem maradtak fenn, de lehet, hogy vándor, névtelen igehirdetők erősítették itt az evangélikus hitet, melyet a török betörések miatt zaklatott hívek bizonyára szívesen fogadtak.

Hogy valóban Pápától függött itt a hitjavítás ügye, bizonyítja az is, hogy mikor a Török család később református hitre tért, e vidéken is sorban alakultak át az előbb evangélikus gyülekezetek reformátusokká. A legtöbb csak átmenetileg, rövid időre. Vanyoláról is van adat, hogy a református hívek 1606-ban a patonai (Lovászpatona) ref. lelkésznek adóztak. A hitjavítás két iránya bizonyára zavart okozott itt a gyülekezet hívei között, de végül is a lutheri irány győzött, mert 1637-ben már újra evangélikus lelkész működött itt, a csepregi születésű Kránitz Lőrinc, 1646-ban pedig Ujhelyi János, aki az ágostai hitvallást a büki zsinaton írta alá. 1698-ban Nagyfödémesi György lelkész működött itt, „aki parasztházban lakott, és ott tartotta az istentiszteletet is.” Tehát ebben az időben még nem volt temploma a gyülekezetnek. Templomot valószínűleg az 1700-as évek elején építhettek a Rákóczi-szabadságharc idején, mikor a vallásgyakorlatban békésebb idők következtek. 1711-től 1744-ig György János volt a lelkész.

Károlyi István esperes egyházlátogatást is tett Vanyolán, ekkor még tiszta evangélikus lehetett a község. A régi vanyolai evangélikus templom feltehetően a mai katolikus templom helyén volt, tehát az evangélikusok ősei ott porladnak. A jegyzőkönyvben fel van sorolva a lelkész fizetése is: „Parochiális föld 6 hold, melyet a hallgatóság munkál. A házaspárok adnak fél köböl gabonát és 25 dénárt. Adnak évenként 4 szekér szénát.”A templom mellett volt az iskola. A lelkész mellett tanító működött, mert kérelmükben, melyet a királyi adminisztrátorhoz intéztek, írják: „Ezelőtt 33 egynéhány esztendőkkel Bíró Márton veszprémi püspök földesurasága és hatalma alatt lévén, amidőn vallásunkon levő templomunkat Exercitiumunkat együtt Vanyola helységben elvette. Harangunkat is, amelyet magunk pénzünkön vettünk és szereztünk, hasonlóképpen templomunkat úgy predikátor és mesterházunkat, melyeket magunk építettünk, nemkülönben azon házakhoz tartozó szántóföldeket és réteket s minden haszonvételeket a katolikus lakosoknak általadott.”

1744-ben Somogyi Ferenc megyei kiküldött megfosztotta a vanyolaiakat a vallás szabad gyakorlatától, és az evangélikus gyermekek keresztelését, az evangélikus jegyesek esketését a vaszari plébánosra bízta, mivel helyben nem volt katolikus egyház, mert az egész község evangélikus volt. Ezen rendelet kiadása után Fodor Mihály tanító is meghalt, így történhetett, hogy 1748-ban, amikor Fábri Gergely püspök és Németh Sámuel egyházlátogatást tartottak Vanyolán, sem lelkésze, sem tanítója nem volt a gyülekezetnek. Ekkor egy Bödő nevű tanítót hívtak ide, de mivel 1749-ben a tanítót is eltiltották minden egyházi szolgálattól, távozott Vanyoláról. 1750-ben a tanítási jog törvényszéki végzéssel a katolikusok számára elvétetik. Az egyházkerület mégis ide helyezi Rogács Pál tanítót: „akit a betöltött evangélikus szolgálat megtartásáért többször Veszprémbe idéztek, bebörtönöztetett, s hallgatóival együtt sokféleképpen üldöztetett.” Végre a nagy zaklatás következtében 1752-ben véglegesen eltávozott Vanyoláról. 1752. jún. 17-én szűnt meg a gyülekezeti élet, és szünetelt 32 évig. Ez évben alakult meg a katolikus plébánia, és épült a mostani katolikus templom.

A híveket is nehéz sors várta. 1752 után Répássy Ferenc püspöki gondnok 28 férfiút idéz Veszprémbe, kik legjobban ellenálltak a templom átadásakor: „Kik nem akarván verést és tömlöcöt szenvedni a gondnokkal visszatérvén a templomkulcsot átadván.” Mégis a főbbek közül 13-at Veszprémben börtönbe vet a püspök: „megesküdvén, hogy addig ki nem szabadítja őket, míg hitüket meg nem tagadják.” Mivel itthon a vallásgyakorlástól nem akartak elállni, kegyetlen üldözést indított ellenük. Hetet közülük vasra verve hajdúk által Veszprémbe kísértek, és Sümegen bebörtönözték őket. Ezek közül hárman, Ihász István, Nagy Mihály és Márton hitüket megtagadták, katolikusokká lettek családjukkal együtt. A többiek, Nagy Ferenc, Kálmán György, Kovács György és Lődi István 9 hónapi fogság után visszatérhettek övéikhez.

Bizonyára többen is voltak, akik az örökös zaklatást megunván meginogtak hitükben, de a legnagyobb többség titkon, szíve mélyén ápolta 32 éven keresztül evangélikus hitét, bízván az Úrban, hogy eljön az idő, amikor ismét szabadon imádhatják az Istent. 1782-ben Vanyolán 452 evangélikus lélek volt. 1785-ig tartott az istentisztelet tiltásának korszaka. 1785-től kezdődnek a vanyolai anyakönyvek, de a gyülekezet legkorábbi iratai (protocolluma és legrégibb iratok másolatai) azt mutatják, hogy már az 1781-es türelmi rendelet után újraindult a gyülekezeti élet.

Végre hosszú idő eltelte után elérkezett a várva várt jobb kor, ütött a szabadulás órája. Az elnyomott evangélikusokra szabadító szóként hatott II. József császár türelmi rendelete, mellyel lehetséges lett a vallás szabad gyakorlata, ahol 100 család lakik együtt, és elegendő erejük van hozzá, építhetnek templomot és iskolát. Ezen rendeletre a vanyolaiak is tömörülni kezdtek, Csóttal és Gecsével együtt beadták a kérvényt az újraalakítandó anyagyülekezet iránt. Kérelmükre nem érkezett hamarosan válasz, előbb többszörös vizsgálatot indítottak az ügyben. Többször meg kellett jelenni Veszprémben, Budán, míg 1785. jan. 24-én megjött az engedély, hogy Vanyola, Csót és Gecse együtt építhet templomot és tarthat prédikátort.

A három község közmegegyezéssel határozta el, hogy a templomot Vanyolán építik fel, ahol legtöbben vannak evangélikusok, és központ a három község között. Ezen határozatukat Szily János szombathelyi püspöknek, a szeminárium gondnokának tudomására hozták, kinek jobbágyai kértek helyet templomuk és egyházi épületeik felépítésére. 1785. április 9-én érkezett meg a szombathelyi káptalan levele: „Ezen Ttes Káptalan fönnevezett jobbágyainak kérésére hajolván kész nekik elegendő helyet és fundust kiméretni, ahová, mint az imádkozó, mint jövendőbeli Prédikátorjuknak és Kántorjuknak házát építhessék, melytül esztendőnként egyedül csak a földesuri hatalomnak megismerésére a plébános úrnak teendő szolgálatokat, csekély árendát azaz Cenzust tartoznak fizetni. Addig is pedig szabad lészen az említett jobbágyoknak valamely magános hajlékban vallásuknak magános gyakorlását megkezdeni és folytatni.”

Az első istentiszteletet 1785. április 10-én tartották Hrabovszki György esperes igehirdetésével. A további istentiszteleteket a templom felépítéséig saját lelkészük, 1785-től Vázsonyi Sámuel vezetése mellett magánházakban és pajtákban tartották. Mivel lakása sem volt a prédikátornak, „a Vajdák udvarában adatott neki lakás.” Legelső teendő volt a nyugati faluvégen kimért funduson a templom felépítése. Az alapkő letételéről a levéltárban a következő adat található: „Anno 1786. die 19 jan. fundamentoma a Vanyolai evang. Oratoriumnak letétetvén, akik akkor jelen vannak így nyilatkoznak: Az Isten adja, hogy ezen épület tökéletességre mehessen, és mi abban, maradékaink is, Istennek örömmel szolgálhassunk.”

Az alapkő letétele után megindult a templomépítés. Az első istentiszteletet az új templomban 1786. aug. 13-án tartották. Ünnepélyes felavatása azonban csak 1790. szept. 19-én volt. Az új vanyolai templomot Hrabovszky Sámuel esperes szentelte fel. Ezen ünnepre már harangszó hívta a híveket, mert elvett harangjukat 1789-ben visszakapták. Felépült az iskola, továbbá a lelkész és a tanító lakása. Saját erejükből építették, de külső támogatásra is szorultak, amit bizonyít szintén a levéltárban található adóslevél is: „Mostani szorultságunkban kértünk fel Szalmavárott nemes nemzetes és vitézlő Kovács József úrtól 100 Rénusz forintokat.”

Örömük azonban nem tartott sokáig. Az engedély a plébános számára teendő fizetéseket is követelt tőlük, noha több alkalommal hivatkoztak arra, hogy a plébános szolgálatáról lemondtak, és nem képesek mindkét prédikátor számára fizetni. 1790-ben mégis kemény rendelet jelent meg, és a plébános követelését az 1785-től 1791-ig terjedő időszakra meg kellett fizetniük. A levéltárban levő egyezménylevél szerint „350 Rénusz forintot”. Oly hatalmas összeg ez abban az időben, hogy az összes egyházi épületeik felépítése sem került többe. Ezen jogtalanságnak az 1791. évi törvény vetett véget, mely teljesen megszabadította őket a plébános hatalma alól. Ettől kezdve szabadon élhettek saját egyházuknak, és munkálkodhattak annak fejlődésén.

1800-ban szereztek úrvacsorai kelyhet és paténát, mely a mai napig is megvan: betegúrvacsorára szolgál. 1802-ben tornyot építettek. Ugyanezen évben készült egy harang 2 mázsa 25 font súllyal. Két évvel később egy kisebb harang, ez 1 mázsa 20 font súlyú. A régebbit Csótnak adták. 1814-ben fedik be a templom tetejét fazsindellyel. Új lelkészlakást 1817-ben, tanítólakást 1829-ben építettek. Közben egy belső bajról is meg kell emlékeznünk. Az egyházkerület be akarta vezetni a Dunántúli énekeskönyvet a régi idő óta használt Graduál helyett Vanyolán is. 1805-ben aratási hálaadó ünnepen akarták ezt elkezdeni. Azonban a hívek ragaszkodtak a régihez, amelyből apáik hite szólt. 1806-ban ismét letették „az új énekeskönyvet”, és még 30 évig a régit használták.

Az elvettek helyett csak 1809-ben kapott vissza a gyülekezet földet a lelkész és a tanító részére. „Méltóságos szombathelyi uraság 1809-ben megesett vanyolai határ megméretésének alkalmatosságával az auguszta vallást követő predikátor és mester könyörgő levelekre kegyelemmel viseltetvén méretett földet. Predikátor részére három helyen 8 mérőset. A Mester részére három helyen 4 mérőset.” 1831-ben látogatta meg a gyülekezetet Kis János püspök, aki az egyházi épületek körül sok hiányosságot és fogyatékosságot talált. Az alapítás korszakában a bevételek párbérből, perselyjövedelemből és egyesek adományából jöttek össze. Nagyobb adományként megemlíthetjük: Kovács /M/ János 1824-ben 65 forint adományt adott.

Kezdettől fogva két gondnoka volt a gyülekezetnek, kik mellé eleinte 6 „bejáró személy” választatott, később 12-re emelték számukat. Így alakult ki a mai egyháztanács. A harangozás a tanító joga és kötelessége volt. A számadási gyűlések 1833 óta február 2-án tartatnak.

Az első 50 évben a következő lelkészek szolgáltak: Vázsonyi Sámuel (1785–1788), Buzás István (1789-ben itt halt meg nejével együtt kolerajárványban, sírja nem található), László Pál (1789–1793), Braun Müller Ferdinánd (1793–1799), Erhardt Pál (1799–1803), Beliczay Jónás (1803–1806), Laky József (1806–1818), Kiss József (1818–1822, itt halt meg, sírja szintén nem található), Edvi Illés Pál volt geresdi lelkész (1823–1831, ő tudományos munkásságáról is ismert), Berke Imre (1831–1833)

Tanítók ebben az időszakban: Györkös Mihály (1785–1788), Mozgai János (1789–1798), Barcza Mihály (1798−1804), Csengető Pál (1805), Kozári József (1805–1812), Kalmár János (1812–1824), Urszini István (1824–1833), Baranyai István (1833–1836)

1836-ban választotta meg a gyülekezet Beliczay Jánost (1836–1855), és a következő évben bevezették a Dunántúli énekeskönyvet most már zúgolódás nélkül. 1837-ben a tornyot magasították, melyről a püspöki látogatás jegyzőkönyve azt mondja: „Csonka és nem tökéletes munka”. 1847-ben tűzvész áldozata lett a gyülekezet összes épülete. 1851-ben Vanyolának 324 katolikus és 613 evangélikus lakosa volt. 1853-ban fedték be a templom tetejét cserépzsindellyel, és erősebb karzattal látták el. 1854-ben közadakozással szerzett a gyülekezet orgonát. Ugyanezen évben gabonakivetés útján szerezték meg a zsellérházat a földekkel együtt. A házat 1885-ben eladták. A földeket tíz éven keresztül közmunkában művelték, csak később adták bérbe. A tanítók ebben az időben: Tóth Sándor (1836–1838), Nagy Sámuel (1838–1846), Benedek János (1846–1865).

Beliczay János 1855-ben meghalt. Sírja a vanyolai temetőben van. Utóda Belák János lelkész lett (1855–1887). Ideérkezése alkalmával történt a tagosztás, amikor is a lelkésznek és a tanítónak az eddig használt földjeik helyett a lelkésznek 18, a tanítónak pedig 9 magyar hold földet mértek ki egy tagban, melyből a réginek megfelelő nagyságot a gyülekezet munkált egész 1868-ig, akkor váltotta meg 70 osztrák értékű forintban. Már ekkor felmerült a templom megnagyobbításának terve. Ennek kezdeményezésére szép példát mutatott id. Vajda Mihály (feleségével, Nagy Teréziával) a gyülekezet akkori gondnoka, aki 1858-ban történt halálával 50 forintot hagyományozott e célra. Az áldozatkész hívek gabona- és pénzadományaival létrejött a templom- és harangalap, mely szép összegre felszaporodott, de a tervezett célt nem érhette el, mert a gyülekezet egyéb kiadásaira kellett fordítani. A harangalapnak azonban meglett a gyümölcse. 1864-ben két harangja készült a gyülekezetnek a régiek helyett. Az egyik 476 font, a másik 208 font. A nagyobb most is szolgál mint a mostani kis harang.

1870-ben a gyülekezet lélekszáma 1045: Vanyolán 458, Gecsén 435, Csóton 152. Vanyolán és Gecsén az evangélikusok vannak többségben. Foglalkozásuk: földművelés, szőlőművelés. 1870-ben látogatta meg a gyülekezetet Karsay Sándor szuperintendens. Sok üdvös tanácsa mellett különösen a népoktatás fontosságát ajánlotta a hívek figyelmébe, és el is határozták egy új iskola építését, mely a következő évben készült el a tanítói lakástól elkülönített helyen. Ugyanezen évben tűz ütött ki, a lelkészlak teteje is leégett. Ekkor fedték be azt cserépzsindellyel. A püspök második tanácsa az egyházi kivetések földbirtok arányában való fedezése volt. Ez is megtörtént 1877-ben, amikor telkek szerint adóztatták meg a földet. 1901-ben holdak szerint vettetett ki az egyházi adó. Ekkor épült a takarékmagtár is. 1874-től kezdve önkéntes adakozás folytán jött létre ez az intézmény. Eleinte az iskola padlásán kezelték a gabonát. 1894-ben a lelkész szérűskertjében külön magtárhelyiség készült e célból.

Végre a 100 éves évforduló 1885-ben meghozta az alkalmat, hogy a régi templomot megnagyobbítsák. Ez tetemes kiadást jelentett a gyülekezetnek. Evégből országosan adományt is gyűjtöttek. Egyes tagok is meghozták külön áldozatukat e célra. Az országos gyámintézet is nagy segélyt adott. Így régi templomát megnagyobbíthatta a gyülekezet, és sekrestyével látták el. Ekkor került el a templom mellől a kovácsműhely, előtte kert létesült, melyet a gyülekezet leánytagjai munkáltak. A hársfákat 1905-ben ültették. A belső felszerelés közül a keresztelőkövet (eddig még nem volt) és az úrvacsorai edényeket a soproni evangélikus nőegylet ajándékozta. A csillárok közül az első Bandi Mihály (†1902), a második özv. Fodor Mihályné Kovács Julianna, a két nagyobb réz gyertyatartó özv. Vajda Mihályné Nagy Teréz, a két kisebb Molnár Jánosné buzgó híveink emlékét hirdeti. A felszentelést Tatay Sámuel esperes végezte 1885. okt. 14-én.

A gyülekezet felügyelője 1870–1885-ig Ihász Imre hathalmi földbirtokos, 1885–1894 között Lazányi Béla pápai ügyvéd. Segítője és támogatója volt a gyülekezetnek Mihály Sándor nagydémi földbirtokos, szalmavári bérlő, továbbá Nagy Ignác, Alsószalmavár tulajdonosa. Tanítók Németh Sámuel (1865–1872) és Schmikl János (1872–1895) voltak.

Belák János 1887-ben meghalt. Hamvai a vanyolai temetőben nyugszanak. Utána Horváth Lajos következett (1887–1892). Az ő idejében alakult meg a nőegylet, amelynek ettől kezdve fontos szerepe van a templombelső berendezése körül. Kovács Károly (†1893) 800 koronás alapítványt tett a gyülekezet részére. A lelkészi szolgálatban Balog István következett 1893-tól 1912-ig. 1895-ben Gyurátz Ferenc esperes tartott egyházlátogatást, különösen a nőegylet figyelmét hívta fel egyes hiányzó dolgok beszerzésére. Ebben az évben vált el Gecse, s lett önálló anyagyülekezet. A gyülekezet külön harangozót választott, a tanítókról levéve idejétmúlt kötelességüket. Kenyő István vállalta ezt a megbízatást.

1891-ben felügyelővé választották dr. Poszvék Lajos soproni orvost, aki beiktatása alkalmával 160 koronát adott, mely összeggel orgonaalapot indított el. Erre való adakozás végett az Amerikában élő hívekhez kérő szót küldtek, amely nem is hangzott hiába, mert az orgonaalap az ő és az itthoni hívek adományával együtt csakhamar 2500 koronára emelkedett. Az 1900-as évek elején annyira megszilárdult a gyülekezet anyagi ereje, hogy minden kivetés nélkül 4 hold földet tudott szerezni. A gyülekezet 1902-ben a tanítólakást is teljesen újraépíttette. 1909-ben a torony fedelét kellett javíttatni, mert a régi már életveszélyes volt. Ugyanekkor a fa haranglábak helyett vasállványokat szereztek be, mivel ez megbírt nagyobb harangot is. Közadakozásra hívták fel a híveket, így szerezték a 496 kg súlyú harangot. Ezt 1916-ban hadicélokra elvitték. A templom belsejét a húsz évvel előbb alakult nőegylet kimeszeltette, a padokat, a kórust és a szószéket újrafestette. Az oltár elé vaskerítést és bőr térdeplőt csináltatott, s egy díszes oltárterítőt vásárolt. A kisebb támogatások mellett voltak alapítványi adományok is. Nagy Ignáczné szalmavári földbirtokos 200 korona, leánya, Mádai Izidorné 500 korona alapítványt tett. Nagy István gyülekezeti tag pedig 1 hold földet hagyott az egyházra.

Ennek az időnek tanítói voltak: Czirák György (1896–1897), Almann Brúnó (1897–1900), Jakus Imre (1900–1904), Vida Ferenc (1904−1908), Nagy István (1908–1911), Hajas Gyula (1911–1912). A tankötelesek nagy száma miatt, már 100-ra emelkedett, az állam két tanerős iskola építését követelte a gyülekezettől. Ez több évig vita tárgya volt, az egyház nem fogadta el a két tanerős iskola felépítését. A vége az lett, hogy engedélyt kaptak olyan nagyságú iskola felépítésére, mely a nagyszámú tanköteles gyermeket magába tudja fogadni.

Balogh István lelkész lemondott, Bokodra költözött, utána Szabó Ferenc lelkész következett (1912–1951). Ugyanekkor mondott le dr. Poszvék Lajos soproni orvos a felügyelőségről, és hasonlóképpen a tanító is eltávozott a gyülekezetből. Így világi vezető és tanító nélkül maradt az egyházközség. 1912. december 15-én választották meg Szabó Ferencet. Ugyanakkor választották meg tanítónak Fülöp Józsefet (1912–1939). 1913-ban felépült az új egy tantermes iskola a régi helyén. Takács Elek helyettes esperes szentelte fel 1913. szeptember 7-én. Ez évben a nőegyleti tagok új úrvacsorai eszközöket szereztek be.

Az első világháborúban elvitték a gyülekezet nagyharangját és az orgonasípokat. Áldozatul követelte ez a háború 19 ifjú vanyolai testvérünket is, kiknek nevét a templom falában elhelyezett márványtábla örökíti meg. Az utána következő forradalmak és gazdasági leromlás nagy megpróbáltatás elé állította a gyülekezetet. A háború és a következő válság miatt a gyülekezet alapítványai és pénzei elvesztek. 1920-ban látogatta meg a gyülekezetet Kapi Béla püspök, aki az igazi belső vallásos megújhodáshoz való visszatérést hirdette. Hatására vallásos estek és ifjúsági foglalkozások kezdődtek.

A gyülekezet 1924-ben szerzett az elvett helyett egy 427 kg súlyú harangot az Amerikába kerültek támogatásával. Takács Elek esperes avatta fel 1924. október 10-én. 1924-ben felépült a lelkészlak. 1918-tól 1931-ig dr. Mihályi Kálmán soproni ügyvéd volt a gyülekezet felügyelője, utóda Jánosa Ferenc csóti körjegyző lett. 1933-ban Vanyolán 545, Csóton 167, összesen szórvánnyal: 718 volt a gyülekezet lélekszáma. 1935. október 13-án ünnepelte a gyülekezet újraalakításának 150. évfordulóját, mely felemelő hatással volt a hívek lelki és hitbeli életére. Ebben az évben szolgáltak a gyülekezetben Erős Sándor KIE-titkár és Hering János egyházmegyei belmissziói lelkész. Munkájuk eredménye az lett, hogy megalakult az ifjúsági egyesület, amely szervezetileg a KIE tagjaként működött feloszlatásáig. Vezetését Fülöp József tanító és gyermekei, József és Ilona vették át. A nőegylet bevezette a szeretetvendégségek tartását. A jubileumi ünnepségen elhatározták a hívek, hogy a rossz állapotban lévő orgonájuk helyett újat szereznek. Tervük megvalósult, 1936-ban az új orgonát átadták rendeltetésének.

1937-ben Jánosa Ferenc lemondott felügyelői tisztségéről, mivel Csótról eltávozott. Utóda dr. Smikli Gyula MÁV-tanácsos győri lakos lett. 1939. október 22-én mondott le Fülöp József tanító, akit a gyülekezet áldáskívánás mellett bocsátott el. Utóda Dévényi József lett, aki folytatta az ifjúsági munkát, különösen az énekkar megszervezésében ért el sikereket. 1942. április 13-án és 19-én volt gyülekezetben az első evangelizáció. Dr. Győrffi Béla és Malaga Elza diakonissza nővér tartották. Szolgálatuk nagy hatással volt a hívek hitéletére. 1940-ben az egyetemes névtár szerint: Vanyolán 540, Csóton 155 evangélikus lélek élt, a szórvánnyal összesen 699 fő.

1946-ban dr. Smikli Gyula felügyelő lemondott korára tekintettel. Ugyanebben az évben felhívást kapott a gyülekezet az általános iskola megszervezésére. Mivel saját erejéből ezt nem tudta megtenni, a helybeli római katolikus iskolával karöltve szervezte meg. A vallásoktatást lelkész vette át. 1947-ben a hívek a kötelező vallásoktatás mellett foglaltak állást. Az 1948. jún. 20-án tartott közgyűlésen, bármily nehezére esett is a híveknek az eddigi nagy áldozatok árán fenntartott iskolájuktól és tanítójuktól megválni, az államosításhoz hozzájárultak. Az eddigi tanítót kántornak továbbra is alkalmazták. A kötelező vallásoktatás eltörlése ellen az összes szülő tiltakozott, így minden evangélikus gyermek részesült hitoktatásban.

1951-től már Németh Tibor a vanyolai lelkész, hosszú évtizedekig, 1994-ig marad. 1957-ben renoválták a templomot. A gyülekezet kántora 1959-től a mai napig Péntek Dénesné. A gyülekezet lélekszáma 1962-ben 620 fő. 1984-ben a nőegylet készíttette a templomban található második világháborús hősök emléktábláját. A templom utolsó külső felújítása 1983-ban, belső festése 1984-ben történt. 1987. október 11-én ünnepelte a gyülekezet fennállásának 350. évfordulóját dr. Nagy Gyula elnök-püspök és Varga György esperes szolgálatával. 1992-től Nagy Endre a gyülekezet pénztárosa, 1993-tól Bojsza Károly a gyülekezet gondnoka. Előtte 1975-től Vajda József volt a gondnok.

Németh Tibort 43 évi szolgálatát méltatva és megköszönve 1994 decemberében búcsúztatták a gyülekezet tagjai a csótiakkal közösen tartott szeretetvendégségen. 1993–1995 között Mitykó András a helyettes lelkész Lovászpatonáról. 1995-ben Ördög Endre a helyettes lelkész Bakonyszentlászlóról. 1996–2000 között Berényi Rudolfné Mesterházy Zsuzsa a helyettes lelkész Lovászpatonáról. 1996-ban ünnepség keretében az egyházközség Edvi Illés Pál lelkipásztor halálának 125. évfordulójára emléktáblát állíttatott. 1997-ben az orgona villamosítása valósulhatott meg. 1999-ben a templomtető és a torony javítása és bádogozása történt.

2000-ben Gabnai Sándor a helyettes lelkész rövid ideig Lovászpatonáról. 2000–2001 között Koczor György a helyettes lelkész Pápáról. 2001-től 2007-ig ismét Ördög Endre esperes a helyettes lelkész Bakonyszentlászlóról. 2001-ben elkészült a templom előtti járda. 2002-ben a templom bejárati ajtaját cserélte ki a gyülekezet. 2006-ban szeretett lelkészére, Németh Tiborra emlékezett a vanyolai gyülekezet, 43 évi szolgálata emlékére emléktáblát állítottak. 2007-ben a karzatfeljárót és a jobb oldali padokat cserélték, és megújult a templom előtti kerítés. A megkezdett munka folytatódik az idei esztendőben is.

2007. augusztus elsejétől Szakos Csaba a gyülekezet helyettes lelkésze Bakonytamásiból. Vanyola anyagyülekezethez Csót leánygyülekezet, valamint Béb és Bakonykoppány szórvány tartozik. 2007-től a gyülekezet felügyelője Varga Miklós a település polgármestere.

2008-ban befejeződött a padok megerősítése és a karzaton a padok cseréje. Megtörtént a templom teljes villamos felújítása és a villamos padfűtés kiépítése. 2009-ben a templomhoz felvezető lépcső készült. 2010-ben tuják ültetésével tettük még szebbé a templom előtti teret.