Mosonmagyaróvár-Rajka-Hegyeshalom-Levél
A mosonmagyaróvári templom
A magyaróvári, mosoni, lucsonyi és halászi evangélikusokat tömörítő gyülekezet templomának építési lehetőségét egy magyaróvári polgár, Fischer Henrik 1855. évi végrendelete alapozta meg. A végrendelet szerint Fischer Henrik magyaróvári házának értékét ajánlotta fel evangélikus templom építéséhez, azonban feltételként előírta, hogy a gyülekezet Feldmann Magdolna halálát követő három éven belül köteles a templomot felépíteni. Feldmann Magdolna 1876-ban halt meg. A hagyaték értéke azonban csak 2525 forint volt, ez pedig egy templom építésének megkezdéséhez kevés volt. Ezért a gyülekezet gyűjtést szervezett, és még ugyanabban az évben 3733 forintra gyarapodott vagyonuk. Az adományozók között volt Ferenc József császár is 100 forint erejéig. A templom építéséhez a telket Magyaróvár városa ingyen biztosította. A templom tervezésével a gyülekezet a bécsi származású Jummerspach Frigyest bízta meg. Az építési munka 1876-ban indult, vezetését a lucsonyi Bendl Gottlieb Károly építőmester végezte, a tetőszerkezetet a soproni Hild ácsmester készítette a Heinbeck fakereskedő által szállított faanyagból. A tetőfedő munkák a bécsi Schwab mester keze munkáját dicsérik.
A templom 1879-ben tető alá került, de még további öt évre volt szükség, hogy a megkezdett építkezés befejeződhessen. Az elkészült templom felszentelésére 1884. június 8-án került sor. Az eredeti pedálos harmónium helyett 1958-ban Angster típusú pneumatikus orgona készült, vele együtt a karzat is bővítésre került. 1960-ban kisebb külső tatarozásra került sor, majd a templom fennállásának századik évfordulójára 1983-ban teljes belső felújítás történt Závori Zoltán festőművész irányításával. 2000 és 2003 között a templom kívülről is teljesen megújult.