Mórichida
A reformáció és a kezdeti idők nyomai
1533-ban királyi alapítólevéllel enyingi Török Bálint somogyi gróf és pápai várkapitány kapta meg Mórichida határának egy részét. Pártfogása mellett hamar gyökeret vert itt Luther tanítása. Engedélyt adott templom, paplak és iskola építésére, és segítette is ezek felépítését. A gyülekezet első ismert lelkésze Újkéri Miklós volt, aki 1607. május 9-én mint mórichidai lelkész írta alá a nevét a Concordia (Egyességi irat) könyvben. Az őt követő lelkészekről nem sokat tudunk. Egy-egy név és évszám maradt mindössze: Völcsei István – 1629, Beczkó Jakab – 1631, Losonczi János – 1637, Csorba Jakab – 1646, Simonides Jakab, aki később alesperes is lett,1651–1659 és Magyar Mihály – 1665.
Abban az időben Mórichida a Rába keleti partján feküdt, aminek helyét ma is jelöli az ottani földek elnevezése: Faluhely. Ez a település azonban elpusztult. A mórichidai nép Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem hadseregeinek és az ellenük hadakozó császári ármádiának Győr megyéből Sopron felé vonulása miatt sanyargatva, régi lakhelyéről elköltözött. Négy-öt éves szomorú bujdosás után egy sűrű, erdős és mocsaras tájra, Bordácsra vonult, és itt földbe vájt kunyhókban telepedett meg.
Később ezen a helyen kezdték el a falu felépítését, és vele együtt rögtön felépítették a prédikátor házát is, ami arra utal, hogy a lelkész velük együtt volt a bujdosásban is. Ez a lelkész bizonnyal Stephanides István (1669–1674) volt, akit megidéztek 1674-ben a pozsonyi törvényszékre is. Amíg fel nem épült a prédikátor háza, addig a hívek egy pajtában gyűltek össze istentiszteletre. Utána Szemerey Márton (1698–1700) volt a lelkész, akit 1700-ban elűztek innen. Őt pedig Kerman János (1711–1712) követte, de ő sem maradhatott itt sokáig, mert 1712-ben a győri szolgabírák fegyveres lovas németekkel elfogták a prédikátort, és börtönbe zárták, minélfogva vége lett itt is az evangélikus vallásgyakorlatnak.
Ettől kezdve 121 éven keresztül nem volt sem lelkész, sem pedig tanító Mórichidán. A szomszédos Tét lett a hívek oltalma, 1785-ig ide jártak istentiszteletre is.